Zalai Magyar Élet, 1942. február-március (3. évfolyam, 36-71. szám)
1942-02-14 / 36. szám
ÄRA 8 FILLÉR 1942 FEBRUAR 14. SZOMBAT Magyar elet III. évfolyam POLITIKAI NAPILAP # 36. szám. Szerkesztősig és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, T&ttössy-utca 12. Telefon 80. Felelős szerkesztő: Dr. PESTHY PÁL Előfizetés: 1 hónapra 2, 3 hónapra 5.70 P. Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz. Tuberkulózis elleni hét A mai nap világ- és országos vonatkozású eseményei Irta: Dr. DULIN ELEK. Minden kornak megvolt a maga népbetegsége. A mi korunk népbetegsége a gümőkór. Azért borzalmas betegség, mert elsősorban a 'latalságot támadja meg, a nemzet virágát pusztítja. Az utóbbi években minden ország rendkívüli nagy erőfeszítéseket tett, hogy a bépesség szociális színvonalát emelje, egészségi ál.apotát javítsa. Magyarországnak elsősorban a gümőkór ellen kell védekeznie és védekezik is. Óriási a haladás, amit ezen a téren megvalósítottunk. De az állam és a társadalom minden erőfeszítése kevés, ha maguk az érdekeltek nem törődnek a védekezéssel. Olyan intézmények állnak rendelkezésre, amelyeknek észszerű igénybevétele úgyszólván teljes biztosítékot nyújt a gümőkór megelőzésére. Mert a gümőkór jellegzetesen azok közé a betegségek közé tartozik, amelyek részben megelőzhetők, részben kellő időben alkalmazott gyógykezeléssel gyógyíthatók. Sajnos, kezelés a.á leg többnyire csak olyan emberek kerülnek, akiknél a baj már igen előrehaladott s amikor már a baj komoly jelei mutatkoznak. A tuberkulózis elleni országos szövetség egyik fontos feladata a felvilágosítás és a telkiismeret ébrentartása, állandó figyelmeztetése az érdekelteknek, hogy vegyék igénybe azokat az orvosi intézményeket, ahol teljesen ingyen vizsgálják meg őket és állapítják meg a betegséget. A kormány bölcs intézkedése bevezette a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálatot is. Ne gondolja azonban senki, hogy ezzel eleget tett a maga és csaladja iránti kötelességének. Ha valakit házasságkötésre alkalmasnak találnak, az még később, házassága alatt megbetegedhetik és a lehetséges betegségek egyike éppen a gümőkór. A tuberkulózis elleni országos szövetség február 15-ike és 22-ike között tuberkulózis elleni hetet tart. 2.500 orvos 7.000 előadás keretében hívja fel az ország figyelmét a gümőkór elleni védekezés fontosságára és szükségességére. Nem teszik véka alá a mondanivalójukat. Ezen kívüi sajtóban, filmen, rádióban ébresztgetik a magyar lelkiismeretet, amely kötelezőiig előírja minden férfi és nő számára, hogy vigyázzon a maga és utódai egészségére, mert a több és egészségesebb magyar a ooldogabb jövendőnek, országunk gyarapodásának, fennmaradásának biztosítéka. 20 ezer pengő függőkölesönt kíván felvenni Sümeg Sümeg nagyközség képviselőtestülete legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy a Nép- takarékpénztár Rt. nagykanizsai cégnél jelenleg fennálló községi váltókölcsönét ez évben is meghosszabbíttatja, mivel ä kölcsönt a község ezidőszeriut visszafizetni nem tudja. Elhatározták továbbá, hogy a község fizető- képességének biztosítása céljából 20 ezer pengő függőkölcsönt vesznek föl. A községi erdő idei vágásából származó fatöineg ugyanis csak az év vége felé lesz értékesíthető és a község közadó jellegű bevételei is csak a harmadik és negyedik negyedévben szoktak befolyni. A sertésvágásra is alkalmas közvágóhíd építésére vonatkozólag elhatározták, hogy kérelemmel fordul a képviselőtestület az alispánhoz, Készíttesse el a tervbevett közvágóhíd terveit és költségvetését a zalaegerszegi államépítészeti hivatallall, mert a községnek építészmérnök nem áll rendelkezésére. A Német Távirati Iroda ma külön jelentést adott ki a szingapúri harcokról. Szingapúrban az angolok végső makacs ellenállást tanúsítanak. A brit ellenállást hadihajók és a déli szigetvidék erődítményei támogatják. A világ végéhez hasonló ádáz harcok folynak Szingapúrban. Az állandó ágyúzás és bombázás következtében szinte az egész sziget remeg. A város egyes helyeken lángtenger, másutt füstölgő romhalmaz. Már a kormányzósági palota is tüzet fogott. Éltemeteilen halottak és elhelyezhetetlen sebesültek tömege jellemzi a helyzetet. Páratlanul vakmerő és sikeres hadi cselekedetet hajtottak végre a németek a La Manche- csatornában. Német csatahajók, nevezetesen az angol hírverés által eddig már harmincszor elsüllyesztett Scharnhorst, a Gneisenau és a Prinz Eugen erős légirajok védelmével nappal áthaladtak a csatornán Calais és Dover között és elérték az egyik néniét támaszpontot. A csatahajókat mintegy hatszáz angol repülőgép igyekezett megakadályozni útjukban. A harcok során az angolok 43 bombavető gépet, a németek 6 repülőgépet vesztettek. A tengeri csatában a németek elsüllyesztettek egy angol rombolót, egyet pedig ágyúlövésekkel fölgyújtottak. A keleti arcvonalon erős hófúvásban, két méteres, hóban folynak a harcok, de a németek a hadbavetett orosz túlerővel szemben is szinte mindenütt páratlan hősiességgel megvédtek állásaikat. * Ma került tárgyalásra a felső ház előtt a korKözöltük már többízben a mezőgazdasági munkaszerződések megkötésének biztosítása érdekében kiadott kormányrendeletet. Eszerint a március 15-éig le nem szerződött minden mezőgazdasági munkás köteles a helybeli gazdasági munkaközvetítő hivatalnál, vagy a községi elöljáróságnál legkésőbb március 31-éig jelentkezni. A muukaszükségletnek megfelelően munkaalkalmat jelölnek ki számukra. Aki ezt alapos ok nélkül nem fogadja el, azt a közigazgatási hatóság honvédelmi munkakötelezettként gazdasági munkák végzésére kirendelheti. Súlyosabb esetben a munkavállalástól vonakodót katonai munkatáborba utalják. Zala vármegye alispánja a rendelet végrehajtása tekintetében a járási főszolgabírókhoz, polgármesterekhez, községi és körjegyzőkhöz felhívást intézett, amely többek között a következőket tartalmazza: Olyan jelenségekről értesültem, hogy az aratási munkát vállalók olyan kikötéseket akarnak tenni, hogy csak a gabona learatását vállalják, a többi szokásos mezőgazdasági munka mányzóhelyettes választásáról szóló törvény- javaslat. A kormány részéről az ülésen részt- vett Bárdossy miniszterelnök és Ractoesay igaz- ságügyminiszter. A bizottságnak már korábban kiadott javaslatot a felsőház általánosságban és részleteiben is elfogadta. A felsőház hétfői ülésén mutatkoznak be a keleti és erdélyrészi, behívott felsőházi tagok. A képviselőház egynegyed egykor megnyitott ülésén nagy tapssal vette tudomásul, hogy a felsőház is elfogadta a kormányzóbélyettesi javaslatot. A kormány több téli gazdasági iskola felállítását vette tervbe. Ezek között szerepééi Nagykanizsa, Győr és Baja is. Egy-egy ilyen iskolának a felállítása közel 400—450 ezer pengőbe kerül. Novemberben pénzügyminiszteri rendelet jelent meg, amely a nikkel váltópénzek bevonásáról intézkedett. Eszerint a nikkelből vert 10, 20 és 50 filléres váltópénzeket február 28-án kivonják a forgalomból, illetve fizetési eszközként csak addig fogadják el. A 10, 20 és 50 filléres nikkelérméket a közpénztárak március 31-éig, míg a Nemzeti Bank április 30-áig váltja be. Február 28-ika után csak a vas 10 és 20 filléresek maradnak forgalomban, míg 50 filléres vasérméket egyelőre nem vernek. A Nemzeti Bank tájékoztató osztálya felhívja a közönség figyelmét arra is, hogy az ezüst 5 pengősök érvényben vannak és azokkal kapcsolatban semmiféle rendelkezések nincsenek. elvégzésére azonban nem akarnak szerződni. Figyelmeztesse az elöljáróság a munkavállalókat, hogy az aratási szerződéseknek a munkavállalás tekintetében teljesen a tavalyi keretekben ke I mozogniok. Azokkal szemben, akik ilyen okból nem akarnak szerződést kötni, a rendeletet teljes egészében és teljes szigorral alkalmazni fogják. Külön felhívja az alispán a figyelmet arra, hogy a mai időkben keresetre utalt munkaképes egyén munka nélkül nem lehet. Ha a nem szorosan vett mezőgazdasági munkás esetleg szákképzettségének megfelelő munkál nem is kaphat, köteles lesz mezőgazdasági munkát vállalni. Elvárja az alispán a közigazgatási hatóságoktól, hogy a komoly időknek megfelelő ezt a fontos kormányrendeletet kellő eréllyel és úgy hajtják végre, ahogy azt a. nemzetnek mindenek felett álló érdekei, de végeredményben mindenegyes állampolgárnak az érdeke is megkívánja. Szigorúan végrehajtják Zalában a mezőgazdasági munkák ellátásának biztotítáfáról kiadottkormányrendeletet