Zalai Magyar Élet, 1941. október-december (2. évfolyam, 223-284. szám)
1941-10-29 / 247. szám
1 I ílAómífkET Zalai asszonyok arcvonala a piacon Egyik zalászientgróti háziasszony olvasónk írta a következőket: N|em tadnak ki róla helyzetjelentést, bár é nek óta vívja a maga nehéz, eldöntetlen harcát a zalai háziasszony. Nap mint nap fölfejlődik a rajvonal, ahol szemtől szemben küzd egymás ellen a szükség a nyerészkedési vágy- gyal és az élniakarás a halmozó szenvedély- ■lyiel. Az asszonyok arcvonala ez a piacon és nem kétséges, hogy ennek a csatatérnek! is megvannak a maga hősei épp úgy, mint a lelketlen és számító kufárjai. Hétfőn reggel országszerte megjelentek a falragaszok, amelyek újabb csatasorba állítják az asszonyokat. Meg kell mondanunk, hogy ez a bölcs és előrelátó kormányzatunk erős- kezű vezetői által indított hadüzenet az árdrágító ellenség ellen csak úgy lehet eredményes, ha asszonyaink fölveszik a harcot. Harcolnak az ideig-óráig tartó nélkülözések árán is. Mert ezt a csatát csak az »asszonyok« nyerhetik meg, vagy veszíthetik el. Sokrates, a görögök legnagyobb bölcselője, mikor Athén piacán meglátta a rengeteg ékszert, brokátot, bársonyt és finom élelmiszert, csak annyit mondott: »Mennyi minden van a világon, amire nekem nincs szükségem!« Évezredes böksiesiég ez, amely sohasem vesztette el időszerűségét. Asszonyaink ismerjék föl ennek jelentőségét és tömörüljenek egységes sorba hazánk sorsa, gyermekeink jövője, saját lelkiismeretünk és a jobb jövőbe vetett hitünk érdekében. Akkor fel fogják tartóztatni a minden jogszabályt, törvényes rendelkezést elsöpörni akaró, senkivel sem törődő lelketlen uzsorásokat, megnyerik a csatát és harcuk nem lesz értéktelenebb, mint a finn »lottóké«. Sőt, ha lehet mondani, még eredményesebb is. Keszthely m vasárnapja Keszthely, október 28. Az egyházközségi képviselőtestület dr. Sze- recz Imre plébános elnöklete alatt ülést tartott, amelyen az egyházközségi tanács javaslatának megfelelően rendezték a karnagy fizetését. Eszerint kapja a VII. fizetési osztály 1. fokozata szerinti készpénzfizetést, 800 pengő lakásbért, 10 hold föld haszonélvezetét, 24 köbméter fát és a megállapított stoliáris díjakat. Az egyházközségnek 18.000 pengőben előirányzott költségveétsét jóváhagyta a képviselőtestület. így az egyházi adókivetés 10 százalékos megterhelést jelent. Megalakult a Baross Női Tábor Nagy eseménye Keszthelynek, hogy a keresztény magyar nők is bekapcsolódtak a gazdasági élet harcaiba. Az alakuló ülésen megjelent dr. Spurné Bárdos-Féltoronyi Magda dr., a Baross Női Tábor országos elnöke. Nagyszámban gyűltek össze Keszthely társadalmának keresztény magyar asszonyai és leányai. A Baross Szövetség nevében Landi Ferenc főtitkár üdvözölte az országos elnöknőt és a hódolat jeléül gyönyörű csokrot nyújtott át. Csík Jolán iparművésznő, a szervező bizottság elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, majd felkérésére Landi Ferenc az alakulás előzményeiről szólt. Beszédét így fejezte be: Ha a Baross Női Tábor akaratereje teljében odaadással munkálkodik, a Baross-eszme diadalra jut: széles e hazában minden keresztény és magyar lesz. Ezután sűrű tapsok közepette dr. Spurné emelkedett szólásra. Magyar asszony ajka csodálatos zengéssel szólt asszonytársaihoz. Meggyőzően vázolta a Baross asszony és leány hivatását, vele a Baross-eszmét, amely új életet akar teremteni magyar földünkön. A hallgatóság zajos helyesléssel adott kifejezést együttérzésének. A beszéd lelkesítő hatására egyhangúlag kimondották a keszthelyi Baross Női Tábor megalakulását. Elnök lett Csík Jolán, fővédnök özv. Festetics Györgyné her- oegasszony, tiszteletbeli elnökök özv. gróf For- gách Béláné, dr. Lénárd János né, özv. Ba- barczy Józsefné, dr. Hauser Jánosnié, Párkányi Szerafina és Eszes Mihályné. Elnöki tanács tagjai: dr. Csiky Gézáné, Sinszky Gézáné, Barcza Kálmánná, Németh Károlyné, Svas-tits Gézáné, Pflanczer Jolán, Szerecz Mária és Kutassy Gusztávné. Titkár özv. Juhos Lajosné, jegyző Horváth Jánosné, pénztáros Németh 1941 október 29. Jó női kabátf bunda é$ nős ruha Tóth Gyula urié$nőidivatházban oksó szabott árak Ibolyka. Ezután még 35 tagú választmányt választottak. A keszthelyi kisbirtokosság gyűlése szinte szokatlanul csendes hangulatban folyt le. Máskor ugyanis a gyűlés a legzajosabb szokott lenni, hullámai majdnem a Balaton hullámaival ütköztek. Az alkotó munkát kívánó közgyűlés az utóbbi időkben tisztogatást végzett, ennek következménye, hogy teljes megértéssel folyik a munka. A tisztújítás során ismét Tóth István vaskéreskedőt választották elnökké. Tóth ezt a tisztséget már 35 éve tölti be. Horváth Antalt pénztárosnak, Morócz Ferencet pedig jegyzőnek választották meg. Elfogadták az előterjesztett költségvetést és fölemelték az erdőőr illetményét. Kettős labdarugó mérkőzés Nagy zaj verte fel a sportpályát. Először a Legényegylet B) csapata mérkőzött a gimnázium csapatával. Az eredmény 3:2 a'Legény- egylet javára. Azután az akadémia és az iparos cserkészek mérték össze rúgásaikat. Az eredmény 7:1 az iparos cserkészek javára. Ha így haladnak, az iparos cserkészek még győztesei lehetnek a Keszthely község vezetősége részéről a múlt évben alapított Erdélyi Kupának. . Iparosok Széchenyi-emlékestje Az Iparoskor őszi megnyitó estet rendezett a saját helyiségeiben. Török Ferenc elnök kedves szavakkal nyitotta meg, majd Csönge István szavalata következett. Az est fénypontja volt dr. Gárdonyi Lajos főszerkésztől emlékbeszéde gróf Széchenyi Istvánról. Széchenyi működésének az iparral való vonatkozásait vetítette a hallgatóság elé és a keszthelyi emlékekben gazdag életét ismertette. Difiari Tanítói lakás házadóiát az egyházközség fizeti Újabban ismételten fölmerült a kérdés, hogy a tanítói lakás után ki köteles viselni a házadót. A törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy a házadó a házbirtokost közvetlenül terheli és annák tényleges 'tulajdonosa által fizetendő. Végleg eloszlatja a kétségeket az a régebbi keletű pénzügyminiszteri rendelethez fűzött végrehajtási utasítás, melynek utolsó bekezdése szószerint így szól: »Az egyház- község épületében levő tanítói lakás után járó házadó a tanítóktól nem követelhető, hanem csak az egyházközségtől.« Miért nem világitják a Kisfaludy-utcát ? Zalaegerszegi panaszoknak teszünk eleget, amikor szóvátesszük a Kisfaludy-utcában uralkodó sötétséget. A villany természetesen ebbe az utcába is be van vezetve, sőt villanykörték is vannak a lámpákban, de úgy látszik, azok vagy rosszak, vagy nem világításra szánták, mert áthatolhatatlan sötétség uralkodik ezen a tájon, úgy hogy éjtszaka szinte veszélyes a közlekedés. Ha elsötétítési kötelezettség van, mindent megnyugvással fogadunk. De bántó az az egyenetlenség, hogy jelentéktelen mellékutcákban szinte annyira pazarolják a fényt, hogy némelyik lakásban külön világítani sem kell, forgalmasabb helyeken pedig alig pislákol itt-ott egy-egy tompított égő. Minden külön értesítés helyett! Testvérei, sógornői, sógorai, neveltfia és családja, valamint a kiterjedt rokonság megtört szívvel jelentik, hogy özv. Bauer Jakabné I szül. Stern Gizella munkás életének 65-ik évében rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése október 30-án, csütörtökön délután 3 órakor lesz a helybeli izr. sirkert ravatalozójából. Elbúcsúzunk Tőle, de áldott emlékét mindenkor igaz kegyelettel és őszinte szeretettel fogjuk megőrizni, soha el nem múló fájdalommal gyászoljuk. Nyugodjék békében felejthetetlen drága hitvese mellett. Zalaegerszeg, 1941. október 29. Részvétlátogatások mellőzését kérjük.