Zalai Magyar Élet, 1941. július-szeptember (2. évfolyam, 147-222. szám)
1941-07-31 / 173. szám
tlAGÍmiXET Uj élet indul meg Alsólendván és vidékén a közművelődési egyesület célkitűzései nyomán Búg a cséplőgép, izzik a munka mindenfelé — ez a hangkép fogad bennünket, ahogy le- szállurtk a hosszúfalui állomáson, ahová Ré- dicsről csak egy harmadosztályú kocsiszerelvénnyel fütyül be a kis mozdony néhány utassal. Alsólendvának egyelőre ez az állomása, a régi állomás még csendben várja az időt, amíg rá is kerül a sor. Attól függ minden, mennyi idő alatt tudnak elkészülni az ideiglenes híddal, amelynek cementoszlopai készen vannak, de a vasalkatrészek szállítása még mindig késik. Az 1924-ben emelt Szent Flórián harang- toronytól elindulva ballagunk végig a község utcáján, míg elérünk a kockaköves úttesthez, amely már azt jelzi, hogy beérkeztünk Le elvára. Szíves üdvözléssel tekintenek ránk az igen barátságos emberek, persze rögtön szóba ereszkednek, felvilágosításokkal szolgálnak, beszélnek az elnyomás 22 esztendejéről, a fel- szabadulás diadalnapjáról és megkérdezik, hogy vagyunk »odaát«. Ez a szó még így csúszik ki szájukból a régi szokásnak megfelelően. De aztán csakhamar rá is csapnak a fejükre, hogy hiszen többé nincs semmi »odaát«, mert együtt vagyunk már mind mi, testvérek. A gyerekek még most is ki-kiszaladnak a megállóhoz, hogy az azelőtt nem látott nevezetességben, a gőzparipában gyönyörködjenek. Bíe-betekintünk egy-egy módosabb gazda- udvarba, ahol igazán megtestesülve látható a miniszterelnökünknek minapi szava: »Aki vetett, az most arat is.« — Szerencsénk — mondják a gazdák, — hogy a szerbeknek nem maradt idejük másra, csak a fejvesztett futásra. Mert az összes lovainkat és marháinkat magukkal akarták vinni. Alsólendva tipikus városka nemcsak környékének és fekvésének természeti bájával, de magyar lakóinak lelki alkata miatt is. Hétköznap, de azért az üzlet előtti kis pádon, vagy a kirakott székeken ülve társalognak. Lendvánák sajátságos, domb-völgyes települése okozza, hogy a házak egy oldalról emeletesek, más oldalról pedig nemcsak hogy földszintesek, de a magas úttestről szinte lefelé ugrással lehetne bejutni az ablakaikon. Az őslakók higgadt bölcseséggel, de nem kis elégtétel-érzéssel nézik azokat, akik a letűnt évek alatt uraskodtak fölöttük, csillaguk letűnt, de részben még mindig a városban, tartózkodnak. Mire várnak ezek? — kérdezik a lendvaiak. A letűnt uralomnak ittmaradt emberei közül nem egy eszmélt rá azóta, hogy a magyart félreismerték, mert a magyar a világ első gavallérja. A körülbelül 2.500 lakosú hely forgalma persze csendes, a polgári közigazgatás bevezetésétől várnák élénkebb életet. Vendégforgalom nincs, bár vonat és autóbusz köti össze, már a megyeszékhellyel, utas alig van. Erre járatja a Mávaut legnagyobb társaskocsiját, de Lendva és Lenti között — ahogyan megfigyeltük — leginkább csak a gépkocsivezető és a jegykezelő utazik. (Ugyanakkor a Bak— Szentadorján között közlekedő kiskocsik föl se tudják venni az utazók nagy számát!) A baj ott van, hogy a vonat és az autóbuszjárat menetrendje között alig van különbség és este nincs járat Egerszeg felé. Ezért annak, aki a megyeszékhelyről Lendvára megy, ott is kell FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ éjtszakáznia. Így a kirándulás meglehetősen költséges. De Lendvánák vannak olyan adottságai, amelyeket Zalaegerszeg irigyelhet. Van két helyes kis kávéháza, van szállodája is. Csak a cigány hiányzik. Ha valaki jól akar mulatni az Ízes lendvai bor mellett, Lentiből kell bandát hozatni. Drágaságban azonban Lendva is versenyt fut más helyekkel. Ujsáspapir-gyüjtemény Érdekes kortörténeti adat, hogy a könyves papírkereskedések úgy tele vannak újságokkal, hogy a gyűjteményben országos rekordot visznek. ’Gyűjtemény azért, mert több méter magasságra rug a megmaradt példányok száma. Mondják, hogy legalább huszönkétféle újságot küldözgetnek mindenhonnan eladásra, de vevő nincs, mert a város lakói el vannak halmozva előfizetett lapokkal. Az üzleti élelmesség mindjárt a visszatérés első napjaiban kivetette csápjait erre a városra. Zsidó vigécek jártak végig minden házat és azzal erőszakoskodtak, hogy hazafiatlan az, aki legalább félévre elő nem fizet. A nép aztán csalódva eszmélt rá, hogy ezeknek a lapoknak csvak a pénz kellett, de a város úgyeivel-bajaival egyáltalában nem foglalkoznak. Olyanok, mint a rossz képviselő, aki csak a választások előtt mutatja magát. Pedig sok-sok támogatásra és szószólásra van szüksége Lendvánák, amelyet a szerb uralom bűnös politikai számításból teljesen elhanyagolt. Az egykor virágzó helységből — az egészségház, leventeépület (akkor »szokol«) kivételével — csak az van meg, ami megmaradt a magyar idők gondoskodásából. Huszonkét év alatt alig épült 8 ház, a Kebele-* Lendva- és Fekete-ér patakok medrét teljesen elhanyagolták, fölveri a hinár, nincs lefolyásuk, szűk a medrük, úgy hogy a városka alsó részeit emiatt már sokszor elöntötte az áradás. Fürdőkabinok vannak, de a fürdő karbantartásáról semmi gondoskodás nem történt, különösen a megépített régi fürdőmedencét iszappal, gazzal hagyták benőni. Sportpálya van, de minden sportszerű berendezés és elrendezés nélkül. A szinte műemléknek számító, jellegzetes barokkstílü Esterházy-várat, amely szorosan hozzátartozik Lendvánák tájképi jellegéhez, megvette több földingatlannal együtt egy zágrábi bankérdekeltség. Az volt a cél, hogy anyagát értékesíti házak építésére. A vár, amelynek egy részét már tényleg le is bontották, omladozó bagolyfészek lett. Az utolsó szalmaszál... A 22 éves uralom rémes lelki nyomással nehezedett a városra, amelyet minden magyar intézményétől megfosztott és csák a tengődő napi életre szorított. Az emberekből igyekezett kiölni minden eszményiséget, hogy ki-ki csak a puszta léte fenntartásáért a maga keserves kenyere után szaladgáljon. Ezt a haldokló állapotot keserű szívvel szenvedte a magyarság, amelynek vezetésre hivatott emberei szívesen belekapaszkodtak az utolsó szalmaszálba is, hojgy a magyar öntudatot ébrentartsák. A Bácska és Bánát magyar kisebbségnek derék vezérei nagy nehezen ki- verekedték, hogy a trianoni szerződésben biztosított kisebbségi jogokból legalább egy morzsa érvényesüljön az iskolai oktatás és a művelődés terén. Megalakították a délvidéki magyar közművelődési szövetséget, amely jogosítva volt, hogy a megszállt területeken fiókokat létesítsen. Lendva is megmozdult, de a 1941 július 31. TEMETKEZÉSI KÖLTSÉGEINEK MEGTÉRÍTÉSÉRŐL BIZTOSÍTÁS UTJÁN GONDOSKODHAT! Ljubljanában székelő drávai bánság a lendva járási szlovén vezetők cselszövénye folytán túltette magat a törvényben biztosított népjogokon. A szlovén vezetők mindent a saját maguk érdeke szerint magyaráztak, így történt, hogy nemcsak nem engedélyezték a fiók megalakítását, de a szervező mozgalom vezetőit, 13 magyart »lázításért« üldözőbe fogtak és érzékeny pénzbüntetéssel sújtották őket. A Gondviselés végzéséből az ítélet végrehajtásából azonban már nem lett semmi. Sőt, amikor a felszabadulás után a történet számára meg akarták szerezni az elítéltek a periratokat, nyomukat se lehetett találni: a ná- cselnik személyzete gondoskodott azok megsemmisítéséről. A lelkek megbékélése után... Három hónap telt el a felszabadulás után, ez az idő a gonosz szellemektől teljesen felzaklatott idegek lecsillapodásában telt el. Most aztán, hogy a lelkek békéjének helyreálltával megteremtődött az alap a művelődési munkára, újra felgyulladt a régi láng és megalakult az alsólendvai járás közművelődési egyesülete. A Korona szálló nagyterme zsúfolásig megtelt a városból és a környékről megjelent közel 200 érdeklődővel. Ott volt nemes Martsa Sándor ezredes, a járás katonai parancsnoka is. Lelkes hangulat fűtötte át a gyűlést, amelyet a Hiszekegy elmondása után Szép János lendvai tanító, a magyar lélekébresztő népnevelő nyitott meg. Ismertette a mozgalom történetét, majd indítványára táviratban üdvözölték a megjelenésben akadályozott fő- és alispánt, a lendvaiaknak minden hazafias törekvését támogatással megértő barátait. Sömen János felsőlakosi igazgató-tanító, akinek a mozgalom megszervezésében oroszlánrésze van, az alapszabályokat ismertette, majd izzó lélekkel hirdette, hogy összefogásra van szükség. Nem a bosszúvágy, hanem a megértő munka keresése tölti el itt a lelkeket, ne a követelőzés, hanem a kötelességteljesítés legyen a jelszó a Szent István birodalmához tartozó testvérek között. Az alapszabályok elfogadása után a tisztikar így alakult meg. Elnök dr. Hajós Ferenc ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, alelnök Szép János, ügyvezető titkár Sömen János, segéd- titkár ifjú Pojbics Károly tisztviselő, pénz- tárnok Göncz Gábor sütőiparos, a felügyelő bizottság elnöke dr. Széli György megbízott királyi közjegyző. A 18 tagú választmányban szerepelnek Álsólendva, Göntérháza, Felsőlakos, Bántornya, Hosszúfalu, Petesháza, Lend- vavásárhely, Belatinc, Bagonya, Harmashalom képviselői. Azután dr. Hajós Ferenc mondta el székfoglalóját, amelyben az egyesület nemes célkitűzéseit és működésének szükségességét fejtegette hatásos szavakkal. Az alakuló gyűlést nemzeti imánknak fölcsendülő éneke zárta be. Alkalmunk volt beszélni a Telkes vezetőséggel. Elmondották, hogy az egyesület működésévei elejét akarja venni annak, hogy valaha is megismétlődjék ezen a területen a lelkek megzavarása. Újra kerékvágásba akarják lendíteni az évtizedek alatt eltompult magyar öntudatot és arra igyekeznek, hogy a lélekben magát velünk mindig egynek érző derék vend népet megmentsék a szlávizmus aknamunkájától. Az egyesület olvasó-, gazdaköröket, sportegyesületeket akar beszervezni, fel akarja támasztani szakosztály keretében a Lendva fejlődéséért dolgozó szépítő egyesületet, fel akarja tárni a lendvai járásnak természeti és történeti nevezetességeit s így vendégforgalmat teremteni, kézbeveszi a fürdőügyet, amely a vastartalmú Fekete-ér megfelelő szabályozásával vonzo erőt fog gyakorolni. Az egyesület mindenesetre éreztetni fogja hatását abban is, hogy Alsólendva korszerű, tettvágyó vezetőséggel és képviselőtestülettel szolgálja a fejlődés szükséges kívánságait. , Dr. PESTHY PÁL. ,
