Zalai Magyar Élet, 1941. július-szeptember (2. évfolyam, 147-222. szám)
1941-09-20 / 214. szám
Zalai gazdák: m levermelé$$el fel nem szárítható zöldtakarmányainkat Két időszak van, amikor a gazda zöldtakarmányokban nem szűkölködik. Az egyik a tavasz június végéig, a másik az Ősz. Tavasszal az őszi takarmánykeverékek, a bíborhere, lu- lóheré nagy zöldtakarmány termést ad. Őszszel, ha nyáron tartósabb szárazság van is, rendszerint van annyi eső, hogy a későn vethető tarlónövények, a csalamádé, köles, mohar, kölesfű, mustár, negyedik kaszálásű lucerna, tarlóhere ad elég zöldtakarmányt. A holdan- kénti termés nem nagy, de oly sokféle őszi zöldtakarmányunk van, hogy rendszerint bővelkedünk belőle. Sokszor elmondja a gazda júniusban és októberben, csak lehetne eltenni ezeket a takarmányokat télre, vagy nyárra, amikor szűkölködünk hasonlókban. A zöldtakarmány legjobb eltevési módja a szilózás. Igen nagy a fontossága. Az állam segélyt ad szilóépítésre. Most azonban hiába van pénzbeli segély. Nem tudjuk felhasználni, mert a szilóépítés legfontosabb nyersanyaga, a cement csak nehezen, vagy egyáltalában nem szerezhető be. Igen sokan nem is gondolnak más zöldtakarmány eltevési módra. Pedig amíg nem volt még sziló, addig is igen sok gazda teltette fölösleges zöldtakarmányát télire. Eltette zsombolyai kazalba, vagy levermelte, ha nem tudta megszárítani. E zöldtakarmány el- tevések sokszor nem sikerültek, mert nem Ismertük a takarmányerjedés lefolyását. Emiatt a legtöbben ma is idegenkednek tőlük. A takarmányszilózás azonban az erjedés vegytani el folyásába olyan betekintést engedett, hogy a mai ismereteink mellett veremben is jól eltarthatjuk a zöldtakarmányainkat akár nyárra, akár télre. Mivel a szilóépítés megakadt a cementhiány miatt, azért, úgy gondolom, gazdáink nem fogják a fölösleges zöldtakarmányokat elpazarolni, ha megismerik a takarmányvermelés mai fejlett módját. A szi'ózás és takarmányvermelés alapja az, hogy a zUMtalkarmányt légmentesein elzárjuk. Levegő hiánya miatt se el nem rothad, se meg nem penészesedik, hanem kissé fölmelegedve oly erjedésen esik át, amely a takarmányt még emészthetőbbé teszi a legtöbb esetben. A fölmelegedés nem terjedhet túl 30 fokon. Ezért a levegőt, amely ezt elősegítené, a verem megtöltése után azonnal ki kell szorítani 30—40—50 centiméter vastag földtakaróval. Ami az emberi táplálkozásnál a hordós káposzta, ugyanaz az állati takarmányozás terén a szilózás, vagy takarmányvermelés. A sziló előnye a veremmel szemben a légmentes cementfal okozta nagyobb légelzárás. Ennek következménye, hogy a fal mellett se lesz romlott takarmány. Másik előnye a takarmány kibontása utáni kis felület. Ez megengedi, hogy a takarmányt egész felületéről szedhetjük le naponta, vagy kétnaponként, hasonlóan a hordós káposzta fogyasztásához. A verem hátránya ezzel szemben az, hogy oly nagy a lelü- lete, hogy annak tartalmát szakaszonként használhatjuk csak fel. Amíg egyik szakaszt, ami téglalapszerű, fogyasztjuk, azalatt a másik szakasz, ami ennek közvetlen szomszédja, ki van téve a levegőnek. Ennek folyománya az, hogy a később föletetendő takarmány erjedésnek, romlásnak indul. Akik takarmányvermeléssel tették él zöldtakarmányukat, azt tapasztaltak, hogy a verem kibontása-után kis rászoktatással az állatok szívesen fogyasztották a zöldtakarmányt, de későbben nem ették oly szívesen. Azt hitte sok gazda, hogy megunta az állat, pedig az ok nem ez volt, hanem az, hogy a félbelevő veremben a még nem használt, de levegőnek kitett takarmányréteg erjedésnek indult. Jól megépített szilónál és a szilótakarmány helyes felhasználásánál ez sohasem fordul elő. Hogy veremben is állandóan egyenlő értékű takarmányunk legyen, azt a szilóhoz hasonlóan úgy kell méreteznünk, hogy csak az a takarmányréteg érintkezzék a levegővel, amelyet aznap felhasználunk. Ha ezt a célt sikerül elérni, akkor veremben is hasonló eredménnyel tarthatjuk el zöldtakarmányunkat, mint szilóban. Többféle móddal el lehetne ezt érni. Sokan arra gondolnak legelőször, hogy ássunk szilóhoz hasonló mélységű és átmérőjű gödröt. Ez a gyakorlatban kivihetetlen, mert a földbe ásott gödör bedől. Ha erősen kötött a talaj, méjg akkor se áll meg egy-két évnél tovább, Éppen emiatt kell a gödröt kifalazni, amikor már szilónak nevezhetjük. Másik gondolat az, hogy ássunk több kis gödröt, szilóval megegyező átmérővel, de csak olyan mélyre, hogy be ne dőljön. Ez se megfelelő megoldás, mert elcsúfítjuk vele udvarunkat. A fagy az üres gödör oldalait bedönti és pár év múlva ezeket is falazni kellene. A célt megközelítjük akkor, amikor a takarmányvermet nem mélységben ássuk ki, mint a szilót, hanem csak egy-két méter mélyen és oly hosszúságban, hogy takarmányunk beleférjen. A szélessége csak akkora legyen, hogy naponta a keresztmetszetből egy-egy szeletet levághassunk. Mivel az így készített verem árokhoz hasonlít, a szakirodalomban ároksziló a neve. fisak oly mélyre ássuk ki az árkot, hogy be ne dőljön. Ennek megakadályozására az oldalát árokhoz hasonlóan nem merőlegesen, illetve függőlegesen ássuk ki, hanem mélység felé megszűkítve. Az ároksziló a szokásos szilónak megfordított a. Nem más, mint eldöntött sziló, amelyből a takarmányt mm a felületről szedjük le napról-napra, hanen az árok végén kibontjuk és szalámi szeléhez hasonlóan naponta a teljes keresztmetszetéből annyit vágunk le, amennyit el tudunk állatainkkal fo- gyasztatni. Az árokszilóval a gazdik kedvező tapasztalatokat szereztek. Ez indító: arra, hogy az ároksziló alapján olyan takariányvermet ismertessek, ami egyelőre pótoljál komolyan megépített takarmányszilót is. A szilótakarmány s úl yalcöb m é térén ként 700 kiló. Egy számos állat elígyaszt 30—35 kilót, ami megfelel egyhuszad ibméter takarmánynak. Mivel naponta legább 5 centit, azaz egyhuszad méter vastag éteget kell levenni a takarmányfelületről, azt szabályként kell felállítani, hogy a takarmányverem keretmetszete akkora legyen, hogy egy állatragy négyzetméter terület juan. Ennél több semmiesetre:, mert akkor na80 cv ma fogalommá vált Andor Béla aranyéremmel kitüntetett úri szabó ihlete olcsó és finom, szakszerű kisztlgáísával 1941 szeptember 20. Faiiiszta angóra ivarérett emsék és bakok, valamint bébik eladók Keresztury — Zalaegerszeg Horthy-tér 3 ponta 5 centiméternél vékonyabb réteget leszünk kénytelenek fogyasztani. Ez esetben már romlási veszteséggel kell számolnunk. Több állat esetén kisebb felület is juthat egyre- egyre. Minél kisebb felület jut, annál vastagabb szeletet vághatunk egy-egy nap. A szilóvermet lehetőleg észak-déli széltől mentes, árnyékos helyen ássuk. Keresztmetszete lefelé keskenyebb trapéz alak. Napi öt centi fogyasztás esetén hossza 200 napra 10 méter. A keresztmetszet nagysága számos* állatonként legfeljebb egy négyzetméter, tehát két számosállattal rendelkező törpegazda két négyzetméter keresztmetszetű vermet fog ásni. Mélysége 1 —2 méter, ahogy a talaj- viszonyok és a talajvíz megengedi.' Nagyobb gazda nem ás minden számosállatára egy négyzetméter keresztmetszetű gödröt, mert nagyon széles komé, inkább egy nap vastagabb szeletet fogyaszt, aminek arányában az ároksziló hosszabb lesz. Úgy méretezzük, hogy a takarmány nagyobb része a földbe kerüljön lenyomás után, mert így tudjuk legjobban a légmentesítést keresztülvinni. A kiásott földet az árok mellé rakjuk kétoldalt. Az árok oldalait, fenekét lapát hátával simára és keményre ütjük. Laza, összefolyó talaj nem alkalmas ároksziló készítésére. Amikor a kiásással végeztünk, az egy napig renden fonnyadt zöldtakarmányt folytonos tiprás mellett egyenletesen az 'árokba tapossuk. Egyszerre az egész árokba, teljes hosszában belerakjuk. A kis területű szilót emberi erővel lábbal letaposhatjuk, nagyobbat csak állatokkal. A takarmányt, ha megfonnyasztjuk, fölösleges szecskázni. Amint a takarmány berakásával elkerüljük az árok peremét, a felsői szélnek megfelelően függőlegesen tovább rakjuk a takarmányt fölfelé. Amilyen mély az árok, olyan magasra rakjuk legalább a peremen felül, mert máskép a takarmány az árokba süllyed. Inkább tehát magasabban maradjon. Ha a takarmányt ráhordtuk, takarjuk be poly- vával, vagy törekkel és fedjük be azonnal mintegy télméter vastagon földdel. A föld két oldalon rendelkezésre áü. Vigyázzunk, hogy a földtakaró meg ne repedjen. Ezt megelőzve, pár napig, amíg ülepedik, naponta figyeljük és ha repedést látunk, taoossuk be. A földdel teljesen betakart és leülepedett takarmányt, hogy csapadékvíz ne szivárogjon bele, 1—2 méter vastagságban kazalszerűen betakarjuk szalmával. A szalmaialkíaró megvédi vermünket a befagyástól. Alatta a földtakarót bármikor eltávolíthatjuk,, ha használni akarjuk, mert a talaj nem lesz fagyos. 5—6 hét múlva az uralkodó széliránnyal ellentétes oldalán szalmát és földet ettávolítva kibonthatjuk az árkot és megkezdhetjük annak takarmányozását. Mindig annyit bontsunk ki, amekkora területről a takarmányt föletetjük. Éles ásóval, vagy kapával szalámiszelet- szerűen vágjuk le a napi adagokat, nem függőlegesen, hanem kissé rézsutósan, hogy a takarmány felületét napról-napra betakarhassuk hozzá lapuló nedvesített szalmával Egyik- napról a másikra se tegyük ki erjesztett takarmányunkat a levegő, szél hatásának. Leszelés közben a takarmányt is elvágjuk, fölszeleteljük. A répához hasonlóan etetjük. Csalamádét sem szükséges megszecskázni, de magkukoricaszárt csak tépve vermelhetünk. Az oldalakon, fenéken és felületen lesz vékony romlás, egyebütt a vermelt takarmány alig rosszabb, mint a szilózott. Cementhiány esetén a közölt módon sziló nélkül, veremben átmenthetjük zöldtakarmány készletünket arra az időre, amikor annak nagy hasznát vesszük. PÖRNECZI JÓZSEF,
