Zalai Magyar Élet, 1941. július-szeptember (2. évfolyam, 147-222. szám)
1941-09-20 / 214. szám
ARA 10 FILLÉR 1941 SZEPTEMBER 20. SZOMBAT ff. évfolyam ♦ politikai napilap # 214, szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 2, 3 hónapra 5.70 P. Tüitőssy-utca 12. Telefon SO. Dr. PESTHY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz. Igazságos kőzes névtelen magyar honvédeknek áldozatos hősi teljesítményeihez képest szerény követelmény az, hogy a nemzet itthon maradt, jobbmódú polgárai is tanuljanak meg békebeli igényeikről, fényűzésükről és kényelmükről egy kicsit lemondani. Én a magam részéről a lehetőségek'Iegmesz- szebbmenő kihasználásával olyan közellátási helyzetet akarok teremteni, hogy minden ellátatlan magyar testvérem ácsorgás és sorbán- állás nélkül a lehető leggyorsabb és legrövidebb utón hozzájusson elsőrendű közellátási szükségleteihez. Befejezésül katona-szívem egész melegével köszöntőm minden magyar testvéremet, kérve, hogy • álljatok melém az igazságos közellátás érdekében a rejtegetés, a halmozás, az ame- rikázái, at árdrágítás és a fekete zugforgalom ellen indított elszánt harcomban. Tegyétek ezt hazafias meggyőződésből a végső győzelembe vetett törhetetlen hittel, nemzetünk jövője érdekében. Gróf Széchenyi Győrfíy-Bengyel Sándor titkos tanácsos, szolgálatonkívüli vezérezredes, az újonnan kinevezett közellátási miniszter a következő rádióbeszédben ismertette programját: Trianoni nyomorúságunkból most emelkedünk fölfelé és most kell, hogy kiverekedjük magunknak azt a helyet, amely bennünket a Dunamedencében megillet. Diadalaink sorozata biztosíték nekünk arra, hogy szövetségeseinken és honvédeinken fegyverrel semmiféle ellenség sem vesz erőt. Ellenségeink is ráeszméltek már erre a tényre és most a halált megvető vitézséggel küzdő katonáink háta mögött, a hátországban, a polgári lakosság körében az anyagi éllátás vonalán szeretnének elcsüggedést és zavart felidézni. Majd így folytatta a miniszter: — A nehézségeket át akarom hidalni, az esetleges anyag- és áruhiányokat minden rendelkezésemre álló eszközzel idejében el is fogom hárítani. Vegye tudomásul minden magyar testvérem, hogy van az országban annyi élelmiszerünk és egyéb közellátási anyagkészletünk, hogy azokból nemzetünk minden tagja igazságos mértékben folyamatosan és fennakadás nélkül ellátható lesz. Gondoskodni akarok arról, hogy az ellátatlanok minden rétege, de különösen a falu, a gyárak és kézműves ipáink munkásai, a terhes és szoptató anyák, valamint a gyermekek hozzájuthassanak mindazokhoz a közellátási javakhoz, amelyekre feltétlenül szükségük van. » Egyben továbbra is biztosítani kívánom azt, hogy mind a gyárak, mind pedig a kis- és nagyipari vállalatok nyersanyagszükségleteikhez ütemesen hozzájussanak. Vésse emlékezetébe mindenki, hogy a hadianyagokat képező cikkekkel, különösen bőrrel, gumival, úgyszintén az élelmiszerekkel való feltétlen takarékosság hazafias, becsületes kötelessége minden magyarnak. Aki ezzel ellenkezőleg cselekszik, ellensége a hazának. A közellátási cikkek ideges halmozását — folytatta a továbbiakban a miniszter, — valamint elrejtését, vagy a közellátásból bármely más módon történt elvonását, árdrágításokat, vagy áruzsorát kérlelhetetlen szigorral logom megtorolni. Azokat a rendbontó elemeket pe- dik, akik a mostani él'et-halálharcot vívó háborús helyzetünkkel járó kisebb ellátási nehézségeket, vagy pedig az egyes árucikkekben időnként mutatkozó átmeneíi hiányokat rosszindulatúan kiszínezve és felnagyítva hireszteltii merészelik, a törvény teljes szigorával sújtom. A gazdatársadalomtól, mint természetes szövetségeseinktől és a termelő osztályok minden rétegétől a haza nevében elvárom és kérem, hogy fölösleges és értékesítésre váró terményeiket és termékeiket ajánlják fel az ország közellátási céljaira. Egy pillanatra se tévesszétek szem elől azt, hogy a magyar honvédeink a távol keleti harcmezőn fegyverek gyilkos ropogása, zuhanó bombázók és harckocsik halálthozó dörgése közepette küzdenek és nyomulnak esőben, sárban, viharban, éjt nappallá téve, életük kockáztatásával előre. Ezeknek a hazáért küzdő Széchenyi alakja: a legőszintébb romantikus léleké. Alapja is sajátos ellentmondás: az örökös függés szükségessége és az örökös önállóság szomja. Boldog a családjában. »Van-e oly boldog család, — így kiált fel — mint a miénk, melyet a hála és kegyelet oly szorosan egybefűz? Mennyire ügyelhetnek oly sokan, kik ezt a boldogságot eljátszották; kik csak megszokásból, vagy tettetésből mutatnak bizalmat szülőik iránt...« A hála és ragaszkodás valósággal áradoz ajkán, de azért boldog, hogy katona lehet, l ogy a világot járhatja, hogy a maga útján halad. A lelke örökkön a ragaszkodást szolgálja: a megértő lelket, akit szerethet és akinek szeretetét élvezheti. Mikor Wesselényivel megismerkedik, lelke örömben úszik. »Nem is képzelheti'Ön, — írja Cserey Ilonának — mily nagy nyereség nekem az ő ismeretsége, s mily új betse lett életemnek a szerencsés lelet által... A mi barátságunk állandó fog maradni, mert alapját azon óhajtásunk képezi, hogy egymást kölcsönösen tökéletesítsük.« Az eszményi barátnak tiize hevíti: erőt és bizalmat érez magában, amikor tiszteletével, szeretetével ilyen lelket övezhet. Ilyen a szerelme is: minden dobbanása halálosan égő. Egy-egy válás az öngyilkosság gondolatát villantja ieí előtte. Szerelme gyorsan gyullad és egész valóját lángbahorítja. De ez a szerelem a kielégülhetetlen epekedés világa, ezért nem tudta megbocsátani Petrarcának Lauráját, a polgári asszonnyá vált eszményt. Neki Gabriella kellett, aki a szerelmet a lélek vágyódó kisugárzásának tartotta és benne a legszebbnek az örökös vágyódást mondotta. Meáde Selina annál jobban vonzotta, mennél kevésbbé remélhette, hogy elnyeri kezét. Carolina halála lelkifurdalások viperáit veti szívébe. Crescenoe alakja szentet illető hódolatra Tesztet'. A íőhaditanács egy alkalommal így ítélt felette: »Zu viel Imagination!« (Túlságosan'képzelődő.) Egész érzésvilágát ez jellemzi: a túlfűtött képzelet. Állandó nyugtalanság gyötri nagy és kis dolgokban egyarán t. Egy-egy napnak végzetes jelentőségétől remeg; egy-egy név, egy-egy emlék pírt hajt az arcára, a társaságból menekülésre készteti. Az élet Legközönségesebb eseményeit is regénnyé alakítja képzelődése és oediposi hősnek önmagát látja abban. Minden szóban, minden tekintetben jelentős Ígéretet sejt, tele van önváddal, örökös nyugtalansággal. A szerelmi életében mindennek túlozza a iontor ságát, mindig feldúltnak érzi kedélyét, vérzőnek szívsebét, kínzónak, elviselhetetlennek csalódásait. Tele van önelemzéssel. Naplót ír, melyben alig van más, mint vád önmaga ellen. Alig lehet őszintébb, önmagához kegyetlenebb gyó- nást elképzelni, mint amilyen ez a napló. Szigorúan veszi számba minden szavát, tettét, keresi a másoknak róla mondott ítéletében az alapot. Nincs megnyugvása, önmagával soha sincs megelégedve. Ez már nem vallásosság, ez romantikus betegség. A vallásos lelkidet romantikus mázzal vonódik be, noha minden során látszik, hogy a vallásosság erős benne. Hívő katolikus, aki szorosan megtartja egyházának törvényeit. Húsvéti ájtatosságát el nem mulasztja, Albach leikipásztorkodását odaadással hallgatja. A vallás tanítását azzal az óhajjal fogadja, hogy az lelkén nemesítsen és irtózik a fölösleges, csak a lelket megzavaró okoskodástól. Megelégszik azzal, amit a túlvilágról vallása mond. Oktalanságnak, boldogtalanságnak ítéli, hogy apja a vallásénál világosabb sejtelmek után törekszik. Szereti vallásában azt, ami titokzatos, vonzza minden, ami rendkívüli. Csodálattal áll a normán trappista-zárda kapujában., Látja, hogy a »testnek ez a sanyargatása, minden földinek ez a teljes megvetése kell, hogy a lelket magasra emelje«, de hódolatába beleszól a képzelődés is. »Vájjon fájó emlékeim nem utalnak-e ilyen helyre engem ’is? Nem fogom-e utóbb is így végezni életemet?«: Íme, a vallásos lélek átlép a küszöbön, amel'y az alázatosságot és bűntudatot a romantikus képzelgéstől elválasztja. Lelkét nemes érzelmek töltik el. Kész az önfeláldozásra a közjó érdekében, ha hiába hozná is áldozatát. Szívét emberszeretet dobogtatja, amely szívesen veti váltságid önmagát. Érdekes, hogy még a Napoleon elleni hadakozásait is ebben a nregvilágosításban látja. »Szívesen magunkra vállalunk minden fáradságot, erőfeszítést, hogy a rabláncokat szétzúzzuk; áldozunk életet, vagyont, hogy Európa határai közt a .békét és egyetértőid, melytől egyedül függ minden boldogságunk, ismét visszaállítsuk és biztosítsuk.« Rajongója a szabadságnak, de nemcsak annyiban, hogy zarándokutat jár ThermopylaChoz, hanem az egyes ember sorsát illetőleg is. Egy török pasa méltatlan fog-
