Zalai Magyar Élet, 1941. július-szeptember (2. évfolyam, 147-222. szám)

1941-08-23 / 191. szám

1941 augusztus 23. ___________________________ llflomirkFT 7 INI n U E IK< — EíkcszüH a balatoni sporthát részletes programja. Az őszi Balaton benépesítését célzó' törekvéseket szolgálja a balatoni sporthét és a vele kapcsolatos ünnepségsorozat, amelynek végleges programját már megállapították:. Au­gusztus 31-én délelőtt 9 ó-rakor lesz a meg­nyitás Balatonfüreden, déli 11 órakor gróf Széchenyi István szobrának leleplezése. Az ün­nepi beszédet vitéz gróf Teleki Béla kormány­biztos-főispán mondja. Déli 12 órakor gróf Széchenyi szövetkezeti gazdanapot tartanak, délután 4 órakor pedig a balatonfüredi mun­kásházakat avatják fel. — Eljegyzési hír. Varga Mária körjegyző­ségi díjnok és Verebélyi István segédjegyző (Zalaszentmihály) jegyesek. — Emvékműiavatás lesz Gáspár ich Márk vér­tanú halálának évfordulóján. Szeptember 7-én lesz 88 éve annak az eseménynek, hegy a bujdosásából visszatért Gasparich Márk 48-as szabadsághőst a magyarság ellenségei elfogták és fölakasztották. A muraközi szoborbizottság ezt a szomorú napot azzal üli meg, hogy fel­állítja a lánglelkű ferences szerzetesnek perlaki emlékművét, amelyet a szerb megszállás al­kalmával a rombolók elől biztonságba kellett helyezni. Az ünnepségbe bekapcsolódnak a nagykaanizsai és zalaegerszegi társadalmi egye­sületek is. A szoborbizottság kéri, hogy az ünnepségen minél többen jelenjenek meg. — Holnap áramszünet. Zalaegerszeg város villamos műve közli, hogy holnap, vasárnap reggel 5 órától délutánn 1-ig áramszünet lesz. legszebb női pongyolára divatos mat- lassék érkeztek a Schütz Áruházba. A horvát államfő a következő nyilatkozatot tette közzé: »Az olasz kormány a Fiúmétól Montenegróig terjedő horvát partvidéket olasz katonai fennhatóság alá helyezte és védelmi szempontból megerősítette. A horvát kormány boldog, hogy ezt megteheti Olaszországnak.« Egyébként a Fiúméból Spalatóba vezető tele­fon- és távíróösszeköttetést is olasz ellenőrzés alá helyezték. (MTI) Külföldi lapjelientésék szerint Tebriznél ösz- szeütközték az iráni csapatok a benyomuló angolokkal. Romániában Antonescu rendélete értelmé­ben minden kommunista pusztításért 20 zsidó és 5 nemzsidó kommunistát lőnek agyon. Szabadkai jelentés szerint Szerbiában kom­— Tanügyi hír. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Kissné Gombai Jolán badacsonyto­maji róm. kát. elemi iskolai tanítónőt szep­tember elsejével nyugalomba helyezte. * Függöny, szőnyeg lakásának dísze. Kü­lönböző mintákban beszerezhető a Schütz Áruházban. — Alsó'sna va sürgeti a vasút forgalmának megnyitáséi. A celldömölk—rédics—alsólend­vai vasútvonalon a forgalom tudvalevőleg csak a lendvahosszúfalui megállóig van üzemben, így is csak személytorgaLom részére. Rédicsről a lendvahosszúfalui megáLlóig egy harmadosz­tályú kocsival fut be a mozdony. A lendvaiak kérik, hogy a csigalassúsággal készülő két kilométeres útszakaszt az alsólendvai állomásig minél előbb nyissák meg, mivel a tengelyen való árúszállítás Rédicsrőí a fogyasztó közön­ségnek nagy "tenertételt jelent. * Kész női ruhák és ruhaanyagok, kész férfi ingek és inganyagok nagy választékban Tóth Gyulánál. — Eltűnt 10 pengő miatt agyonlőtte egy üetenyei gazda a társát. Bállá Lajos letenyei gazda Szabó Ferenc gazdával szállíttatta be a gabonáját a mezőről. Amikor fizetésre ke­rült a sor, Bállá lakásán az asztalról-egy 10 pengős eltűnt. Bállá Szabót vádolta a 10 pengő ellopásával. Ebből aztán csakhamar szó­váltás lett. A szóváltás hevében Bállá vadász- fegyverével szívenlőtte Szabót, aki azonnal meghalt. Ballát letartóztatták és beszállították a nagykanizsai kir. ügyészségre. * Látogassa a Bő day vendéglőt, sörkertet. Előzékeny kiszolgálás, árai szolidak. Szíves pártfogást kér Bődey Gyula vendéglős, Kos­suth Lajos-utca 29. Telefon 378. munásták agyonlőttek egy német parancsnokot. A Stampa című olasz lap az iráni helyzettel foglalkozva azt írja, hogy a teheráni kormány a végsőkig ki akar tartani semlegessége mel­lett. Törökország nem marad közömbös ab­ban az esetben, ha Iránt támadás érné. A keleti hadszíntéren a német repülők Go- meljtől keletre szovjet páncél- és tehervonato- tokat, gépszíneket és legénységi szállásokat bombáztak. Több földön levő repülőgépet szét­romboltak. Cherzontól délnyugatra két repülő­teret, Narvátál északra és Szentpétervártól ke­letre légvédelmi ütegeket, vasútvonalakat és katonai szállásokat bombáztak eredményesen. A páncélos csapatok előnyomulása is tervsze­rűen folyik és mindenütt megzavarják a bolse­visták visszavonulási mozdulatait. Apró zalai hírek Kivetette a Balaton Takács László nagykani­zsai inas holttestét, aki Balatonienyvesen ful­ladt a vízbe. — Nagykanizsán letartóztatták! Reisz Péter Maort tisztviselőt sikkasztás, csalás és okirathamisítás miatt. — A pacsai főszolga­bíró azonnali hatállyal internálta Singer Imre nagykapornak! lakost, aki nyilváno­san véiszhírt terjesztett. — Letartóztat­ták Szepesi József budapesti szobainast, aki meglopta* gazdáját és Zalában vitekiíjcsaláso- kat követeti el. — Az alsólendvai járási köz- művelődési egyesület vezetősége tisztelgő lá­togatást tett dr. Apáti Imre főszolgabírónál és biztosította arról, hogy az egyesület meg­értő munkával akar segítségére lenni Alsó- ler.dva és a járás feladatainak megoldásánál. — Felsőlakos község magyarsága ezúttal elő­ször ünnepelhette meg a jugoszláv uralom alatt megtiltott Szent István napi búcsút., A környékről összesereglett nép hálatelt szívvel köszöntötte az új élet felvirradását. — Kor­szerű igényeknek megfelelően rendeztetté bé a vármegye a tapolcai főszolgabírói hivatalt, amely a község tulajdonában levő épületben van elhelyezve. — Elütötte egy autó a sza­bálytalan oldalon hajtó Szántay Lajos nemes­vitai lakos kocsiját. A benne ülő Gál Miháiyné csékuti lakos az árokba esett és karját törte,' — Felfordult egy vidéki autó tegnap délután Andráshida körül. A benne ülőket, akiknek csodálatosan semmi bajuk sem történt, a köz­ségbeliek szabadították ki. — Betörtek Littke Kálmán zalahalápi szeszfőzdéjébe és 500 pengő értékű gépszíjat loptak el. — Egy fiatalkorú megdézsmálta Varga Károlyné sáskai szatócs pénztárát. — Összeütközött egy tolató motoros és egy mozdony a tapolcai állomáson., — Több mint 200 pengőt és 10 méteres gépszíjat loptak Grosz Sándor gyulakeszi mafomtulaj- donostól. — Balatonszabadiban partra vetette a víz Pattantyús Ábrahám diák holttestét. A diák tudvalevőleg néhány nappal ezelőtt vitor­lásával együtt eltűnt a Balatonon. — Szeptem­ber 6-án délután árverezik el a herceg Fes- tetics-istálló versenylovait és a világhírű fe­néid ménes tenyészanyagát, összesen mintegy 40 elsőrendű teli vért. Az istálló feloszlatásá­val óriási veszteség éri tenyésztésünket és fut­tatásunkat. FERENCJÓ1SEF KESERŰ VII — Anyakönyvi hírek Sümegről. A sümegi állami anyakönyvi hivatalban az elmúlt két hét folyamán a következő anyakönyvi bejegy­zések történtek. Születés: Baráth György fuva­ros és Garabics Anna Terézia leánya rk., Szabó János napszámos és Zsohár Aranka Já­nos fia rk., Madár József cipész és Torma Anna halvaszületett fia, Éri Flórián fuvaros és Kovács Rozália István fia rk., Éri Gyula rnész- gyári munkás és Albrecht Erzsébet Sándor fia rk., Czafit János bányamunkás és Horváth Te­rézia IstVán fia rk., Nyers Ferenc bányamunkás és Párizs Mária Sándor fia rk., Fehér János földmíves és Szőke Irén Erzsébet leánya rk., Nagy Izidor gépkezelő és Molnár Regina Ernő fia rk., Rolácska János bányamunkás és Csi­szár Anna Marianna leánya rk. Halálozás: özv. Dörnyei Györgyné szül. Molnár Mária 86 éves rk., Závodnik Ferenc cukrász 71 éves rk., Nyers Sándor 20 napos rk., özv. Földes je- nőné szül. Nagy Klára rk. Házasságot kötött egy pár: Lakatos István fűszerkereskedő rk. Bátor Ilonával rk. * Finom tiszta gyapjú külföldi úri dlvat- szövetek újból érkeztek a Schütz Arúházba. A központi kávéház éllel 2-ig nyitva Az étterem az emeleten 12-ig nyitva Búzát, rozsot, árpát, zabot« kukoricát, továbbá mindennemű mezőgazdasági magot a legmagasabb áron mini Hombár bizományos. Nagy befogadóképességű raktáram, 20 éves szakmai gyakor­latom biztosítja a leggyorsabb és legpontosabb lebonyolítást. Az igentisztelt gazdatársadalom szives támogatását kéri : KEREKES JÓZSEF gabona- és terménykereskedő, mint Hombár bizományos, Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-utca 9. Telefon 185. Terményeit tüzhár ellen átalángbiztositás keretében biztosíthatja legolcsóbban! A mai nap világvonatkozásu eseményei

Next

/
Thumbnails
Contents