Zalai Magyar Élet, 1941. július-szeptember (2. évfolyam, 147-222. szám)
1941-08-11 / 182. szám
2 Magyar elet 1941 augusztus 11. kenyérszerző-ünnepen a zalaegerszegi Felsőerdő-majorban Nemsokára, ahogy a hősök temetőjét el- j hagyjuk, már feltűnik a nemzeti színnel díszített ponyvasátor. Oda tartunk, Zalaegerszeg város felsőerdei majorjába, ahol abban a sátorban rendezik meg napszálltakor a friss kenyér ünnepét. Hetykejárású lovak gördítik kocsinkat a helyszínre. A sátor előtt fogad bennünket az ünneplőbe öltözött nép, az aratónép. Tizennégy megelégedett képű ember. Alig kamaszkorba lépett gyerekek, érett megjelenésű legények, üde tekintetű, jóképű leányok. Egy, csak egy férfi van köztük, akinek már asszonya van. Mindnyájan la közel-szomszéd megyébe valók: Vas megyébe. Déneslakiak. Itt, a Felsőerdőnél terül el Zalaegerszeg város mezőgazdasági jellegű birtokának zöme. Harmincöt hold fiatal almaerdő, hatvankét hold igabonatermő szántó és még egyéb. Ennek a birodalomnak kormányzója pedig Kazay Gyula, laz ezermester főintéző,, aki kevésbbé virágzó városunkat legalább virágossá varázsolta. Valóságos tehetséghalmozó: ha kell, hát festőművész, díszlettervező, író, szakács, messze földön mines párja a nyárson való szalonna- pirítás szaktudományában, de még a kavicsot is arannyá tudja változtatni. Legalább is erről tett bizonyságot az idén, amikor az erősen kavicsos felsőerdei szántón a városi gazdálkodás történetében eddig páratlanul álló rekordtermést hozott ki. csurgóit a verejték, letörölték, aztán tovább dolgoztak. Mert egyetlen kaszának se: szabad megállni. Hacsak nem egy percre, amíg megkalapálja a kaszás, ha csak nem egy pillanatra, amikor az arató a tenyerében elmorzsol egy- egy kalászt és dicséri a Mindenhatót, hogy szép, nagyon szép a mag! Marokszedő lányok, akik magukhoz ölelték a ledőlt »rendieket és lefektették a kötelékekre, amelyeket fürge fiúk' teregettek eléjük. A keménykezű férfiak, akik egy-egy ügyes mozdulattal a markokból megcsinálták a kévéket, a kévékből a kereszteket. Napi 12—16 órával, még vasárnap is, három héten át folyt ez a muníka a csépléssel együtt, amelyet szintén ők végeztek. Látástól vakulá- sig hajladoztak, kötöztek, emeltek izomroska- dásig, miközben egyre nagyobbra nőtt a tarló és egyre több zsák telt meg a szemmel. Az aratásban a magyarok az elsők a világon. Ezt bizonyították a dérueslakiak, akik a végsőkig fokozott munkateljesítménnyel dolgoztak. Az élelmezés mellett részért dolgoztak; az aratásban a üzenhetted részért, a cséplés- b,en 4 százalékért, a város nem fukarkodott a becsületes munka megfizetésében. Mindenesetre ez is fokozta a munka örömét. Most előállt Vas István, az araítógazda. Kerek mondatokban megköszönte a városnak, hogy alkalmat adott nekik a tnemzetvédő munkában való részvételre. Átnyújtotta a polgár- mesternek megszegésre a tiszta rozslisztből sütött új kenyeret (az aratógazda édesanyja sütötte kemencében) és Isten áldását kérte, hogy minden magyarnak elegendő jusson a kenyérből. INTÉZETI kékszövetek LEÁNYKA kabátok nagv választékban Tóth Gyulánál nem laz a fontos, hogy 'kí-ki milyen munkakört tölt be, hanem az, hogyan tölti be. Az országos szociális felügyelő, akinek élethivatása a családi jólét emelése, most örömmel győződhetik meg arról, hogy a jólét alap föltétele ott van meg, ahol minden keresettség nélkül együtt vannak szeretetben a nemzetcsalád tagjai. ’ Az illatos, zamatos kenyeret azzal a jelmondattal szegte meg a polgármester, hogy minden magyar embernek annyi jusson belőle, amennyit munkájával megérdemel. Ezután a vendégek néhány kedves Órát töltöttek el az érdemes munkásokkal. Meggyőződtek arról, hogy a jól megválasztott sza- kácsné mellett az élelmezés igazán elsőrangú. A város nem takarékoskodik munkásainak a gyomrán, hanem alaposan igénybevett erejüket a megfelelő tápláléknyújtással igyekszik fenntartani. Munkás és munkaadó kölcsönösen szívébe zárta egymás nevét. Lényegesen több lett a termés, mint |az ugyanakkora területen bármikor. Rábírta ugyanis la várost arra, hogy 900 pengőért Vegyen műtrágyát. Ezzel a befektetéssel aztán meghatszorozta a birtok jövedelmét. A büszke eredmény ragyog itt a majorban minden arcon. Nemcsak a főintézöén, de la polgármesterén, a gazdával együttérző munkásén és valamennyi vendégén is, akiket a Város feje meghívott, hogy vegyenek részt a kenyérszerzés ünnepén. Vendég gyanánt jelent meg dr. Somogyi Ferenc egyetemi magántanár, országos szociális felügyelő is, idd hivatalos utón járt Zalaegerszegen. Napközben tárgyalásokat folytatott a városházán, ahol elbírálták á 4 kislakásra 'beérkezett Ajánlatokat, az áremelkedések miatt szükséges további hitelek kérdését, majd a nép- és családvédelmi alapnak jövő évi költségelőirányzatát, munka- tervét és a vármegyei közjóléti szövetkezetbe fiókszerűen való bekapcsolódás ügyét beszélték meg. Mikor késő délután a tárgyalás befejeződött és a polgármester megkérdezte a Szociális felügyelőt, hol szeretné eltölteni az estét, Somogyi Ferenc ezt mondta: — Igen boldog lennek, ha a Város arató- munkásainak társaságában vehetnék részt. Belépünk a sátorba, amelynek falán a kormányzó úr képe függ, búzakalász-koszorúval díszítve. Az asztal közepén az új termés lisztjéből sült első, kerek kenyér, azonkívül mindenki helyén aranykalász, a Város színeiből ^összeállított emtékfelratos szalaggal átkötve. Helyet foglalunk. Magyar ember a magyar ember mellett, mert itt nincs társadalmi rangkülönbség, itt csak dolgozó, becsületes emberek vannak, lakik jó békességben és szeretetban igenis' megférnek egymással. Együtt ülünk munkástestvéreinkkel, akikre lehetetlenség rátekinteni meghatódás és tisztelet nélkül. Aratók, akiknek kezében vidáman suhant a kasza. Arcukról az égető napon Vitéz dr. Tamásy István polgármester a válaszában kijelentette, hogy jobb munkát végző aratóbanda még nem dolgozott a városnál, mint a déneslaki. A társadalomnak egyik legfőbb tartó oszlopa a földmíves, az ő hűséges munkája alakítja ki a szebb nemzeti jövendőt. Nincs különbség dolgozó és dolgozó magyar ember között és A m. kir. államépítészeti hivatal július havi működéséről előterjesztett jelentésből megtudtuk, hogy a törvényhatósági és vicinális közutakra 4.731 köbméter kő- és kavicsanyagot, az állami közutakra 1.545 köbméter kavicsanyagot szállíttatott ki a hivatal. Az ez évi összteljesítmény 32.761 köbméter. A keszthely—lenti, a zalabér—nagykanizsai állami, a sümeg—keszthelyi főközlekedési közút, a Veszprém—íelsőörs—aszófői, a tótvá- zsony—balatonfüredi törvényhatósági közút egyes szakaszain, valamint a bekötő útépítési hitel terhére végzett útépítéseknél felsorolt bekötő utakon hengerlési munkákat végeztek. A bekötő útépítési hitel terhére a csáford— újtelepi, az oltárci, a várföldei, a boncod- földe—fcávási, a nemesszeri, az apátipusztai, a sáskai, a vitenyédszenipáli, a nemesboldog- asszonyfa—szentgyörgyvári, a zalagalsa— szentimrefalvai, a kisszentgróti, a dötk—pa- kodi, a lickóvadamosi, a győröszegi, a her- nyéki, a szentgyörgyvölgyi, a barabásszegi, a vindornyalaki, az ormándlaki és a zalasza- bar—orosztonyi bekötő utakon földmunka, illetőleg kőanyagszállítás, a szfjártóházai, a za- lagalsa—szentimrefalvái, az alsózsid—fesence- németfalui, a mumor—bárhely—kerkaszentmi- hályfai és a lentiszombathely—csömödéri bekötő utakon alapozás, kavicsterítés, hengerlés és padkarendezés, — a polgárdi—keszthelyi állami közútnak zánka—badacsonytomaji és balatonederics—dralatongyöröki szakaszainak átépítésével kapcsolatban vállalati utón padka- rendezés és kavicsolas, műtárgy- és támfalépíKivirágzott a mi nemzeti lelkünk nagy istenadománya: az eleven kedély. Dal a dalt követte. Közben a nóta mögé néztünk és meg- éreztük a magyarságot fenntartó nagy csodát: a kötelességteljesítés szenvedéséből születik az ezer éven át meg-megújuló kenyér. Dr. PESTHY PÄL. tés, valamint le- és feljárók építése volt folyamatban. A zalabér—nagykanizsai állami közút bak—hahóti szakaszának kiépítésével kapcsolatosan kőanyagszállítást, alapozást és műtárgyépítést végeztek. A senyeháza—tornyi- szentmiklós—murakeresztúri, a bak—páka— szemenyéi törvényhatósági közút, a Veszprém —keszthelyi főközlekedési közút és a 'bada- csonylábdihegyi törvényhatósági kiágazás egyes útszakaszaira kőíanyagot szállítottak. A keszthely—kiskomáromi állami közúton az 5. számú hidat átépítették, a gyűrűs—zala- szentgróti vicinális közút egyik szakaszán levő tahidat újjáépítették, a szécsiszigeti törvény- hatósági kiágazás 2. számú vasbetonhídjának építése folyamatban van. Utrendőri kihágás július folyamán 4 esetben fordult elő. ; 1 Miklós Sándor Zalaegerszeg, Ólai-úti kereskedő, a budapesti liarnitz zenei központ megbízottja, szeptember |9—15-ig rendez. Az érdeklődőknek szakszerű felvilágosítással és díjtalan bemutatóval egész nap rendelkezésre áll a Marnitz cég tangóharmonika művésze. Útépítések Zalában Terményeit tűzkár ellen átalánybiztositás keretében biztosíthatja legolcsóbban! * Látogassa a Bődey vendéglőt, sorkertet. Előzékeny kiszolgálás, árai szolidak. Szíves pártfogást kér Bődey Gyula vendéglős, Kossuth Lajos-utca 29. Telefon 378.