Zalai Magyar Élet, 1941. július-szeptember (2. évfolyam, 147-222. szám)
1941-08-05 / 177. szám
1943 augusztus 7. flAG^ífíXET Készüljenek fel a gazdák arra, hogy jövőre is érvényben marad a térménybeszolgá Itatás Az aratás, betakarítás és cséplés befejezése után minden gazda hozzákezd az őszi szántáshoz. A munkálatok megkezdéséve! kapcsolatban illetékes helyről felhívják a gazdák figyelmjét arra, hogy a terménybeszolgájtatás mai rendje a jövő gazdasági évben is érvényben marad. Éppen ezért a gazdák úgy készítsék el számvetésüket és szántóföldjeiket úgy osszák be, hogy a kataszteri tiszta jövedelem alapján kivetett búzaegységeket be tudják szolgáltatni. Nem lehet ugyanis szó arról, hogy a beszolgáltatást kötelesség mértékét a kataszteri tiszta jövedelem helyett már most terme'ési kataszter alapján állapítsák meg, mert az ehhez szükséges adatok és tapasztalatok a dolog természeténéi fogva még nem állhatnak rendelkezésre. Minden gazda úgy kezdjen tehát hozzá az őszi munkálatokhoz, hogy szántóföldjének gondos megművelésével megköny- nyítse a maga számára a beszolgáltatás! kötelességek teljesítését. A Magyar Élet Pártja I A felvilágosító munkára szükség van a nyári nagy dologidőben is Vitéz gróf Teleki Béla főispán a Magyar Élet Pártjának zaiavármegyei elnöke a párt országos központjával való összhangban a következő körlevelet intézte a vármegye területén működő Mép szervezetek vezetőihez: — Az ország mai helyzetében rendkívül fontos, hogy a kormány háiamögött öntudatos és a nemzet életkérdéseivel tisztában levő közvélemény álljon. Erre nemcsak ä belpolitikai feladatok megoldása miatt, hanem külpolitikai céljaink megvalósításához is szükségünk van. A fokozott ütemben folyó mezőgazdasági munkák a választmányi ülések, ilietve értekezletek tartását nagymértékben akadályozzák, mégis szükségesnek tartom, hogy a vármegyém területén működő Mép sze.vwelek vezetői folytassák felvilágosító munkájukat. — Az 1931. évi nagy gazdasági világrengés után a magyar gazdasági élet új utakat keresett, de az 1939. őszén kitört világháború a kibontakozás befejezetlen állapotában ért bennünket. Az 1939. érvényben volt mezőgazdasági árak nem bizíosilották a mezőgazdaság kifizetődő voltát. De igy volt ez a gazdasági élet több ágában is és a gondolkodó ember tudaiaban volt annak, hogy a régi árak a háború végéig tarthatatlanok lesznek. Uj árvonalat, új gazdasági rendet kellett kialakítani, ennek az alapján a kiegyensúlyozottságot és az összhangbahozatalt a mezőgazdasági és ipari cikkek, a termelő és fogyasztói árak között megteremteni. A 40 pengős búzaár jegyében fog az új árszínvonal kialakulni. Ennek megfelelően emelni kellett a munkabéreket, a tisztviselői fizetéseket. A céi a kiegyensúlyozottság, tehát az, hogy mindenkinek, minden társadalmi osztálynak igazságosan biztosítsa igényeit és élet- feltételeit. A szociális egyenlőség irányában kell haladnunk és a terheket mindenkinek viselnie kell zúgolódás nélkül a belső arcvonalon akkor, amikor fiaink a nagy orosz rónákon az életüket is áldozzák. Honvédségünk felsze relése, új hadsereg felállítása, az új területen visszacsatolása, az ország gazdasági életébe való bekapcsolása rendkívüli mértékben megnövelték az állami kiadásokat. Ebből következik, hogy ’fedezetet kellett teremteni, tehát emelni kellett az adókat. De ezt az adóemelést a teherbírás szerint állapítjuk meg és az elsősorban a háboiús vagyonokat és a zsidóságot érinti. Az utolsó évtizedben igen sok szociális törvényt hoztunk és a háború kitörése ellenére ezeknek a tótvényeknek végrehajtását változatlan erővel folytatjuk. Ezek újabb és súyos kiadásokkal járnak. A külföldi nyersanyagok drágulásé, sől a nyersanyagok beszerzésének lehetetlensége megnehezite te és megdrágította az ipari termelést. Ezért is ki kellett alakítani az új árszínvonalat A mezőgazdasági árakat, a munkabéreket, fizetéseket, nyugdijakat, az árszínvonalra hatással iévö adókat egyszerre és összhangzatosan kellett megállapítani. Mindez most történik. A munkások és tisztviselők fizetési viszonyait is hozzá kellett alakítani az új árszínvonalhoz Ezzel a rendelkezéssel nem lehetett megadni, nem lehetett pótolni százszázalékig mindazt, amire az 1938. óta bekövetkezett áremelkedések kiegyenlítésére szükség lelt volna. De figyelembe kell venni, hogy a fizetést és béremelést csak olyan mértékben lehet eszközölni, hogy ne indu jón meg olyan veszedelmes körfolyamat, mint a múlt világháború u‘án, amikor csak rendk vül nagy értékek és rendkívül sok ex sztencia pusztulásával tudott keservesen kivergődni az ország. Bizonyos az, hogy a köztisztviselők és állami nyugd jasok érzik a háború súlyát legerősebben mind anyagilag, mind erkölcsileg. De ennél a társadalmi rétegnél figyelemmel viseltettünk most is a többgyermekes családok sorsának javítására. — Az új ferménybeszolgáltatási rendszer kidolgozása, a közellátási szervezet felállítása, az új árak megállapítása első része volt a gazdasági program végrehajtásának. Ebben a rendszerben mindenkinek megfelelő ellátást kell bizlositat-ii. A kenyér- és lisztad3g júiius 1 - tő! történt felemelése és a szeptember 1 tői történő további felemelése azt mutatja, hogy élelmiszerrel a háborús viszonyokhoz képest tisztességesen el tudunk látni mindenkit. Az iparcikkek tekintetében be kell vallanunk, hogy szűkös lehetőségeink vannak. Ennek fő oka a nyersanyaghiány és az, hogy a termeit ipati cikket elsősorban honvédségünknek kell juttatnunk. A kenyér árát 44 fillérről 60 fillérre emeltük fel. De ezt meg kelleit tennünk, hogy végre az állam ne fizessen rá minden kiló kenyérre. A 60 filléres kenyér biztosítja mindenkinek a szükségletét. Bizonyos az, hogy a katonaság és nehéz testi munkát végzők többet fogyasztanak, ezért a többi lakosságnak kevesebbel kell beérnie. Nemzeti életünk rákfenéje a fekete piac és hogy a kormányzat a feketepiacot leküzd- hesse, szükség van az egész nemzet egységes összefogására. Gondolnunk kell arra, hogy más országokban is nehézségek vannak, sőt a legtöbb országban sokkal nagyobbak a nehéz5 hírneves zongoraterme r BUDAPEST,VILMOS CSÁSZÁR ÚT 66 I íl* / J £ _í___y sé gek, sokkal nagyobb nélkülözéssel kell a lakosságnak megküzdenie. A mai időkben senki sem követhet el nagyobb bűnt nemzetünk, fajtánk, országunk ellen, mint aki a békét, a nyugalmat, a rendet kísérli megbontani. Ez fajtánk legnagyobb ellensége. Szembe kell fordulni a gyanúsításokkal is, mert ez meg- tnérgezi a közhangulatot, megmérgezi azt a nyugodt légkört, amelyre feltétlenül szükségünk van. A visszaéléseket a kormány vasszigorral torolja meg De ha vaiaki vádat emel, azt nyíltan tegye, ne suttogva és felelőtlenül. — Az uj árvonal kialakulásához idő kell. Idő kell ahhoz, hogy a terménybeszolgáltatási rendszer végrehajtása meginduljon és helyes vágányon haladjon. De idő kell ahhoz is, hogy az uj árfront hatását általában érezhessük. A mai nagy világégésben a lényeg az, hogy bizakodással, testvéri egyetértéssel dolgozzunk. És a kormánynak az a kötelessége, hogy egy foglalkozási ágnak se adjon külön kedvezményi, hanem ügyeljen arra, hogy a háborús viszonyok miatt kétségtelenül szükséges áldozatokból lehetőleg mindenki egyformán vegye ki a részét. Az uj árszínvonal a réginek egyes igaz- sagtaianságait kiküszöböli és az uj közellátási politika gondoskodik arról, hogy a dolgozó rétegek, főleg tisztviselők és munkások ne csak az élelmezéshez szükséges nagyobb adagot kapják, hanem a ruházati téren is kedvezőbb körülmények i özött jussanak a szükséges cikkekhez. A habom vámszedőinek, a társadalom élősdijeinek pusztulni kell közülünk, mert csak megnehezítik a dolgozó, becsületes és bizony sokszor nélkülöző magyarság életét. — A felviíágositó munkával kapcsolatban fontosnak és elengedhetetlennek tartom, hogy a pártszervezet vezetőségén keresztül, az Olaszországgal kapcsolatos eseményekről is tájékoztatva iegyen a közvélemény. Az olasz kormány Mussolini távozása után még nagyobb erővel és törhetetlen akarattal folytatja önvédelmi harcát jövője érdekében. Az olasz kormány eme szándékát az ellenséges nyilatkozatokból is világosan megállapíthatjuk Bármennyire fájdalmas és sajnálatos eseményként hatolt is reánk az olasz nép vezérének távozásával történt bonyodalom, mégis teljes nyugalommal nézhetünk elébe az alkotmányos olasz kormány további intézkedéseinek, mert a legsúlyosabb fejlemények sem lehetnek különösebb kihatással országunk rendjére, biztonságára és jövőjére nézve. — A párt és a kormány az egyetemes magyar célokért küzd tovább és kötelességünk, hogy ebben a törekvésben fegyelmezett katonákként egységesen állva, minden kishitűség ellen küzdve, az ellenséges hírveréssel, a zsidóság bomlasztó munkájával szembeszáilva, megingathatatlan hittel a magyar jövő iránt, teljesítsük kötelességünket mind n vonalon.