Zalai Magyar Élet, 1941. április-június (2. évfolyam, 77-146. szám)
1941-04-23 / 91. szám
2 1941 április 23. ÍIAÍrtm ÉLET HETI ÉRDEKESSÉGEK Csak !az elsötétítés idejében tűnt ki, mennyi elsötétedett 'fejű ember eszi a zalai kenyériét. Soha annyi pletykázó, piletykakeyerő, ráérő, jólértesült, miínidlerettudó és istenfkisértő férfialakot nem lehetett félismerni, mint azokban a napokban, amikor majdnem kigyulladt körülöttünk a Világ. Azokban 'az izgalomtól és mendemondáktól ingyen fűtött világban történt, hogy betoppant hozzám Szecsődy Softies Jenő nyug. főmérnök jés andráshidai földbirtokos. Alig tudtam hinni a szememnek, hogy nem széliemet látok és rémülten felkiáltottam: — Én nem vagyok szellemidéző, az élő Istenre kérem, szabadítson meg engem a kisértéstől. Softies Jenő mosolygott és felszólított, hogy fogjam meg a meleg kezét, tapintsam ki a »dimenziókat«, hogy nem kisértet áll előttem, hanem élő ember a maga csalhatatlanul igazi testi valóságában. Még lázért kissé mindig tamáskodtam, nem érzéki csalódásról van-e szó, vagy »ars dia- bo!ica«-ról, ahogyan a pápaszemes hittudományi tanárok szokták mondani. Kissé megzavart Ugyanis Softicsnak az a kijelentése, hogy a kaszinóban is kisértetnek nézték, hangjára még a fotelokban szundikálók is felriadtak. Végre magynehezen sikerült meggyőződnöm arról, hogy az az úr, aki ^ellőttem jáll, beszél és ja kezemet szorítja, teljesen azonos és egy a 'mindnyájunktól 'tisztelt és érdemes múltú Softies Jenő andráshidai földbirtokossal, akit mint tartalékos tüzérszázadost ellenforradalmi tevékenysége miatt a kommunisták akasztófa alá állították. Hogy pedig másokat is meggyőzzön arról, hogy él és hogy világosságot eresszen be az elsötétedett fejékbe, átadta nekem a következő írást: »Ez utón félhívom mindazokat, álljanak elő, akik 8 napon bélül személyemét és barátom, bocsári Svastics Elemér nyug. honvéd ezredes Urat megrágalmazták és a vármegye határain túl is elhíresztelték:, hogy titkos leadó rádióval iaz angolokkal érintkeztünk és ezért már bennünket ki is végeztek, vágy legalább is letartóztattak. Álljanak élő személyük megnevezésével és vádoljanak bennünket nyíltan. Sze- rétnénk szemébe nézni annak az ördögi taj- zatnak, aki ezt a képtelen vádat szándékosan elindította. Minthogy pedig eleve tudom, hogy nem lesz jelentkező, felkérem polgártársaimat, akik a Vádat hallották, hogy nevezzék meg azt, akitől hallották, hogy a törvényes eljárást megindíthassam.« No, elsőtétedett fejűék, tessék jelentkezni. Személyesen, írásban, vagy fényképpel. * Ugyancsak akkor történt, amikor majdnem kigyulladt körülöttünk a világ és naponként kétszer-háromszor Égerszögen is megszólalt a sziréna és a félrevert harang. A városházán rádión hallgatták a híreket, közben felbúgott a sziréna a fővárosban. A riasztással megbízott tisztviselő, aki a másik szobában dolgozott és a rádiózást nem hallotta, csak a szirénasivításra lett figyelmes (talán az ajtónyitáskor), kiugrott a folyosóra és teljes hévvel el kezdte ütni a kolompót. így őrködött az éberen buzgó lelkiismeret akkor, amikor az utcákon láttunk olyan komolytalan bámészkodókat is, akik szerettek volna a bombaesés élményében gyönyörködni. P. P. \Meg nyílt \ Tóth Gyula újonnan átalakított üzlete. Óriási szövet-, kabát- és divatáru választék. „Valahol az Atlanti óceánon” egy nap, egy német segédcirkálón Esy haditudósító élménye Dél felé járt az idő. A tiszti étkezde asztalánál már a rendes ebédidő előtt is a szokottnál több tiszt üldögélt. Valami sajátságos vihar előtti csend ülte meg a lelkeket. Talán igaz lenne ez a megmagyarázhatatlan érzés? Talán jó lenne már az őrségeket is megerősíteni? De tanakodásra nem jutott idő. Úgyszólván ugyanabban a pillanatban megszólalnak a riasztó csengők s berregésük egy csapásra széttépi a vasárnap békés csendjét. De senkinek sem jut eszébe ezért haragudni, még az éppen ebédjüket fogyasztó tiszteknek sem. Inkább föllé le gzé síié lét érzünk. Végre vala- hára! Jó az néha, ha hosszú tétlen várakozási idő után riadó szakítja ki a harcosokat álmodozásukból. Tengerészek meg éppen különösen hajlamosak ősidők óta az ábrándozásra.,.. A hajó átvizsgáló különítmény parancs szerint a fedélzet egyik sarkában gyülekezett. Katonák másznak le az egyik csónakba és leeresztik a vízre. Előkészítik a gránátokat, pisztolyokat, mentőöveket. Hm, mentőövek ... hamar híre járt, hogy az óceán hívogató kék vizében nem éppen emberbaráti érzelmű halacskák ficánkolnak. Hátukon háromszögű csillag, a szájukban kipróbált fogak... Jobb rá nem gondolni. A parancsnoki hídon már ott áll a kapitány. Szemeit a távcsőhöz szorítja, de közben folyékonyan osztogatja hajóirányító parancsait. Távcsőbe nézek én is s végre sikerül fölfedeznem két tűhegyes gyufaszálat, az ár bóccs ácsokat, éppen a mi hajóorrunk irányában. Fátyolszerű füstoszlop lebeg előttünk, vékony, mint egy felhő, de a gyakorlott szem azért mindjárt észreveszi. Hajónk gyorsítani kezd, minden eresztéke zúg és remeg gépdugattyúi hatalmas lökése alatt. Erősebben csap szembe bennünket a szél s halk dallamokat játszik a parancsnoki híd fölött. Föllélegzünk. Friss levegő, hűvös levegő! Előttünk a drága vad, a zsákmány! A vadásznyugtalanság vesz erőt az embereken. Talán végre! De honnan tudod, pajtás, hátha csak semleges hajó lesz megint? Közben lassan kezdenek kibontakozni az ellenfél körvonalai. Az idegen hajó a látóhatár fölé emelkedik, de pontosan még most sem lehel kivenni. A távolság köztünk rohanva fogy. Tüzérségünk kész, a csövek töltve, csak tűzparancsra vár. Vattát a fülekbe! Fog vájjon rádiózni az idegen hajó? Eel- ismer-e bennünket? A mi rádiónk persze azonnal észreveszi, ha a másik megmoccan. Keresgélni sem kell hozzá sokat a készüléken, ilyen közelségből valósággal bömbölni fog az ellenség szikratávirata. Közben a bizalmatlan rádiós odaátról már adja is nyílt hullámon, számunkra tehát gyönyörű tisztán és érthetően a hajó nevét És helyzetét. így aztán már pontosan tudjuk, hogyan hívják a jó madarat. Fölüljük a hajóregisztert. Angol hajó, 7500 tonna, X hajóstársaság hajója, óránkénti sebessége 14 mérföld. Menetiránya azt mutatja, hogy Európából jön. »Azonnal állj!« — üzeni neki árbocunkról a tarka zászló jelzés. Olyan közel vagyunk már, hogy az angol zászlót is tisztán ki lehet venni. Megállás helyett a fiú megfordul és hátát mutatja nekünk. Ilyesmi nem szokás udvarias emberek között. Tüzérségünk működésbe lép, egy tűzcsóva, utána fekete füst. Száz méterre az ellenséges hajó orra előtt szökőkút csap ki a vízből, fenyegető figyelmeztetésként. A hajó még jobban elfordul. Talán kisebb célfelületet akar mutatni nekünk? Fokozzuk az iramot s most már vele egyforma gyorsan haladunk. Minden csövünk fenyegetve irányul az ellenséges kereskedelmi hajóra. Igen, bármilyen különösen hangozzék is, hálunk hadihajó, odaát kereskedelmi gőzös, még ha fel is van fegyverezve. De lebtet ellenséges segédcirkáló is. S hátha torpedóvetői is vaunak a fedélzeten? Továbbra is feszülten figyeljük hát az ellenfél és a köztünk levő vízfelületet. Az ellenség most keresztbe fordul. Gőzt ereszt ki, gépei megállnak. Egyesek kíváncsian állnak a kormányhidon, mások szorgosan szaladgálnak ide-oda. Talán koffereiket csomagolják. A hajóátvizsgáló bizottság most csónakba száll és átmegy hozzájuk. Jó darab idő telik el. Parancsnokunk akkor kiadja a parancsot a hajó elsüllyesztésére. Bizonyos okok folytán ugyanis nem lehet zsákmányként magújukkal vinnünk, nem utolsó sorban azért, mert rakománya számunkra kevésbbé jelentős, — hiszen Angliából jön. Átvesszük a foglyokat s mindazt, amit érdemesnek tartunk az előtalált iratok, okmányok és élelmiszerek közül és utána robbanótöltetekkel s ennek alátámasztására tüzérségi lövésekkel megsemmisítjük a gőzöst. Este még előkerül a hajófestőnk, állványt épít magának a parancsnoki híd1 egy széles vastartója alatt s gyakorlott kezekkel festi rá a fehér alapra fekete betűkkel az elsüllyesztett hajó nevét és tonnatartalmát s legújabb ten- géri győzelmünk dátumát. Ilyen az élet. Mindkét fél húz most egy vonást. Mi behúzzuk legújabb győzelmünket hajónk falára az eddigiek alá. S ugyanakkor valahol Angliában X hajóstársaság is hűz égy vonást: kihúzza ezt a hajót is a jegyzékből. S a vonások nem az utolsók; Sem minálunk, sem odaát... A nagykanizsai MÉP diszülésen ünnepelte a Délvidék visszatérését A Magyar Élet Pártjának nagykanizsai szervezete a délvidéki részek visszatérése alkalmából díszülést tartott, amelyen dr. Tholway Zsigmond városi pártvezető elnökölt. Rámutatott a 23 évi szenvedésre, amelyet a magyarság dacosan, de reménykedve elszenvedett és hálával emlékezett meg kormányzó urunkról és vezető államférfiainkról, akiknek szünet nélküli építő munkája tette lehetővé az országgyarapodások sorozatát. Muraköz visszatérése Nagykanizsának a gazdasági feltámadást jelenti. Javaslatára hódoló táviratot küldtek kormányzó urunknak, táviratilag üdvözölték Bárdossy László miniszterelnökünket és vitéz gróf Teleki: Béla kormánybiztos-főispánt, mint aki már a teljes Zala vármegyének vezetője. A díszülésen még kegyelettel emlékeztek meg azokról a nemzetépítő államférfiainkról, akik munkájuk legnagyobb eredményét már nem érhették meg. Végül belső ügyeket tárgyaltak és vitéz Tóth Béla társkerületvezető meleg szavakkal köszöntötte dr. Tholway Zsigmondot, aki Erdélyből való visszatérése után ismét átvette régi helyét a Magyar Élet Pártjának vezetőségében. PROHASZKA P. BANGHA HOCK JANOS P. GYEN/S katolikus imakönyvek Kaphatók KAKAS ÁGOSTON könyvkereskedésében, Zalaegerszeg Kossuth-utca 8. Telefon 131«
