Zalai Magyar Élet, 1941. április-június (2. évfolyam, 77-146. szám)

1941-06-18 / 136. szám

2 1Q41 június 18. Maoyar KIÉT Terményeit tűzkár ellen átalánybiztositás Keretében biztosíthatja legolcsóbban! Zászlódiszben és ünnepi lélekkel köszöntötte Zala a kormányzó I I ■■ a a 9 m ff m urunknak születésnapját Ma a hála és szeretet meleg hódolatával ünnepelte kormányzó uruiniknak születésenap- ját a megnagyobbodott Magyarország népe és a világ minden részén élő magyar. Ha lehet a tisztelet mélységét, a szeretet nagyságát fo­kozni, akkor ezt most fokozott mértékben erezte át minden igaz ember, hiszen kor­mányzó urunknak bölcsen kiegyensúlyozott or­szágvezérlete mellett a Gondviselés immár négyszer engedte megérnünk azt az örömet, hogy a csonka ország a szentistváni birodalom egésze és egysége felé kezdett kiteljesedni. Az örszággyarapodás egy részében legutóbb már a mi kedves vármegyénk, Zala is szere­pelt és a visszatért zalai föld népe meghatott érzéssel Vette ajkára Horthy Miklós nevét és szívére ölelte kormányzó urunknak képét. A mai napon tehát egész Zala zászlóerdőbe öltözött, kigyulladt a láng hálaadó istentiszte­letre az oltárokon, a helyőrségek pedig külön Ünnepélyeken áldoztak a legelső magyar em­ber érdemei előtt. Zalaegerszegen a plébániai hivatalos szent­misét a prelátus-plébános helyett, aki mint püspöki biztos is, ezúttal bizonyára halaszt­hatatlan teendői miatt másutt volt elfoglalva, az egyik káplán mondotta segédlettel. A mi­sén a polgári hatóságok, az iskolák és leventék testületileg vettek részt. A helyőrség számára pedig a ferencrendiek templomában mondott szentmisét P. Horváth Domonkos házfőnök. '"Mise után a laktanya belső udvarán föleme- löen szép ünnepség folyt le a hatóságok kép­Valahányszor napjaink sorsdöntő óráiban különböző címeken gyűjtéseket kellett meg­indítani az amúgy is szűkös és eléggé szerény viszonyok között élő magyar nép között, mind- jannyiszor a magyar áldozatkészség és élni- lakarás szép példája nyilatkozott meg a sü­megi járás lakossága részéről. Ezt a megálla­pítást mi sem igazolja beszédesebben, mint a Vöröskereszt Egylet sümegi járási fiókegye­sülete javára legutóbb végzett és csak' nem­régiben befejezett gyűjtés országos viszony­latban is számottevő eredménye. Egybegyűlt összesen 1651.06 pengő kész­pénz, 49 nagy-, 17 kisvánkós, 5 kiló toll, 35 lepedő, 80 ing, 62 alsónadrág, 16 törül­köző, 1 mellény, 11 belső yánkoshuzat, 76 nagy, 33 kicsiny külső vánkoshuzat, 3 paplan­huzat, valamint 8 párna. Az adakozásból a járásbeli községek, illetve körjegyzőségek a következő arányban vették ki részüket: a bazsi körjegyzőségből 10.99 pengő, a dabronciból 135.19 pengő, a gógáu- faiból 61.11 pengő és 2 kis vánkos, a káp­talanfáiból 97.46 pengő, a kisgörbőiből 85.16 pengő, 2 vánkos és 1 lepedői, a mihályfaiból 194 pengő, a nyirádiból 126.06 pengő, 1 nagyvánikos, 1 lepedő, óhídról 40.10 pengő, Sümegről 568.29 pengő, továbbá 30 nagy- és 15 kisvánkós, 29 lepedő, 8 törülköző, 11 belső vánkoshuzat, 77 ing, 59 alsónadrág, 74 nagy, 33 kicsiny külső vánkoshuzat, 3 paplanhuzat, 1 mellény, 3 kiló toll, a sürneg- csehi körjegyzőségből 33.30 pengő és 5 kiló toll, valamint 8 párna, az ukkiból 144.68 pen­gő, a zatagalsaiból 154.72 pengő, 16 vánkos, 4 lepedő. viselőinek és számos érdeklődő jelenlétében. A közönség számára fenntartott hely ^zászlóerdő­vel volt diszítve, előtte jelkép gyanánt könnyű és nehéz gyalogsági fegyverek kirakva. Czente István főhadnagy a nap jelentőségét méltatta igen hatásos beszédében. Kormányzó urunk­nak, a legfőbb hadúrnak érdemeit világította meg az országerősítésben és országgyarapítás­ban. Majd az erdélyi emlékérmek jelentőségét vázolta. Az érem nemcsak emlékeztető az or­szággyarapító munkára, az Erdély ősi magyar földjén való dicső menetelésre, de arra a kö­telességre való figyelmeztetés is, amit a ma­gyar katona végzett és még végezni fog^ Vannak még ugyanis Erdélyben véreink, akik epedve várják a felszabadulást és szenvedő sóvárgásuk szava elhallatszik hozzánk: jöttök-e már? Gondolva a kötelességre és áldozatokra, ha a legfelsőbb hadúr újra kiadja a parancsot: előre az ezeréves határokig! — büszkén visel­jétek ezt az érmet — végezte szavait a szónok. Dittrich Géza alezredes, zászlóaljparancsnok lelkes szavai után felolvasták Kozdelka László ezredes, a nagykanizsai 17. gyalogezred pa­rancsnokának napiparancsát, amelyben hálás köszönetét mond a haza nehéz óráiban hű­séges munkát teljesítő katonáknak. »Amikor lélekben kezet szorítok valamennyitekkel, —• fejezi be napiparancsát — lebegjen szemetek előtt a legelső magyar katona eszményképe.« Azután a zászlóaljparancsnok kiosztotta az érmeket, majd parádés elvonulás következett. Tisztek éis legénység olyan dübörgő lépéseket vágták ki, hogy csak úgy remegett tőlük a föld. Az arcokon felsőbbséges, elszánt ke­ménység: így menetel a magyar a százszor szent nemzeti cél felé... Értesülésünk szerint az egylet vezetőségének az az elhatározása, hogy az összegyűlt kész­pénzért sürgősen kórházi ágyakat és egyéb műszereket vásárol a sümegi közkórházban szükség esetén felállítandó vöröskeresztes kór­ház részére. A természetbeni adományok már összegyűjtve és felhasználásra készen ’állanak. Férfi és női ruhavásznak Férfi és női ballon kabátok Férfi és női szövetek Férfi és női Tóth Gyulánál INNEN IS — ONNAN IS Be kell jelenteni az árellenőrző országos kormánybiztossághoz a 25 kilogramnál több 1940 évben pörgetett mézet. — 600 ezer pen­gő költséggel korszerű berendezésű gimná­ziumot emeltetett Vácon a piarista rend. — Szabályozta a győri polgármester a liszt és kenyér arányos elosztását a lakosság között. A szabályozás értelmében személyenként és ha­vonként legfeljebb két kiló nullás és hat kiló kenyérlisztet, vagy a kenyérliszt helyett 8 kiló 40 deka kenyeret lehet venni. A fogyasztó állandóan csak az általa kiválasztott ugyan- egy kereskedőnél, vagy péknél tartozik vásá­rolni az ellenőrző könyvbe való beírás köte­lezettsége mellett. — 100 millió értékű árú- cserével gazdasági megállapodás jött létre Ma­gyarország és Horvátország között. — Két­millió pengő költséggel hatalmas bérházat épít a Győri Kereskedelmi Bank. — Megindult az eljárás Rofrtis József somogyvámosi gazda ellen, aki a szociális alapból 500 pengőt ka­pott tehénre, de a pénzt elkártyázta. Jedlik Ányosról nevezik el az ősszel meg­nyíló győri gépipari középiskolát. — XV. szá­zadbeli freskót fedeztek föl Marosvásárhelyen a vártemplom régen befalazott déli főkapujá­nak kibontásánál. — Kétévi fegyházra ítélték Tóth Ervin budapesti nyilast, mert a párthelyi­séget kifosztotta. — Argentínában kukoricával keverik a mozdonyok fűtőszenét. Meghalt 87 éves korában Budapesten Ben­czúr Béla festőművész, az országos magyar iparművészeti főiskola nyugalmazott tanára. — Gázzal megmérgezte magát Budapesten Seregi Arturné, a honvédzenekar ismert vezetőjének felesége. — Megszökött az Ipolysági fogház­ból a gyilkosság miatt 15 évi fegyházra ítélt Kuti András. Az a föltevés, hogy Szlovákiába menekült. — A közellátási miniszter június 17-iki hatállyal újabb bőrtalpú lábbeliket ol­dott fel a zár alól. — Ismét közlekedik a gyorsvonatpár Győrön át Szombathely és Bu­dapest között. — Hivatali sikkasztásért 8 hó­napi börtönre ítélték Kiss Gézát, a győri ál­lamépítészeti hivatal alkalmazottját. — "Ma délelőtt bocsátották vízre Budapesten az ölasz »Piemonte« tengerjáró hajót. MAVAUT 805 828 8 54 9 22 9 50 13 45 14 12 1440 1508 15.35 Zalaegerszeg autóbusz menetrendje Érvényes 1940. december 15-től. Zalaegerszeg—Bak—Keszthely. D 15 30 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 715 745 15.54 é. Bak Hangya szövetkezet i. 6 52 7 22 —é. Zalaszentmihály—Pacsa p. u. i. — —•— —.— é. Zalaapáti vendéglő i. — — —.— é. Keszthely pályaudvar i. — —•— MAVAUT C 1345 i. 8 36 15 04 i. 9 20 15 50 é. é. Zalaegerszeg—Bak—Nova—Lenti 858 15 20 C 13 30 836 1458 13 01 817 14 39--•--­74 7 1358---*--­7 25 13.05--•--­C 1301 1 2 59 12 15 Zalaegerszeg Széchenyi- tér é. 7 45 Bak Hangya szövetkezet é. 6 44 Nova i. 6 — Lenti i — C) Kedden és pénteken nem közlekedik. D) Csak kedden és pénteken közlekedik. Zalaegerszeg—Bak—Szentadorján 13 45 15 30 i. Zalaegerszeg Széchényi-tér é. 7 45 15 20 1412 15 54é Bak Hangya szövetkezet i. 7 22 14 58 14 30 16 11 é. Söjtör postahivatal i. 706 1435 —’— 17 20é. Lispe i. 6'— —•— —•— 17 25é. Szentadorján i. 5 55 —•— A sümegi iárás a V

Next

/
Thumbnails
Contents