Zalai Magyar Élet, 1941. április-június (2. évfolyam, 77-146. szám)

1941-06-14 / 133. szám

1941 június 14. 3 f Hallá figyelem! Mielőtt vízvezetéket csináltat, kérjen árajánlatot Geräts vízvezeték szerelő és csatornázási vállal­kozótól. Javításokat olcsón vállal. Rákóczi út 62 Telefon: 331. Kormányzó urunk születésnapján osztják ki az erdélyi emlékérmeket Június 18-án, szerdán, kormányzó urunk születésnapját ünnepélyes keretek között üli meg a zalaegerszegi zászlóalj. Féltizenegykor szentmise lesz a ferenceseknél, utána a lak­tanya udvarán rendezett ünnepségen méltat­ják a nap jelentőségét és kiosztják, egyelőre a tényleges szolgálatot teljesítőknek, az er­délyi emlékérmeket. Az ünnepélyre hivatalosak mindazok, akik az erdélyi bevonulásban reszt­vettek, vagy általában, akik akkor katonai szolgálatot teljesítettek. De az érdeklődő kö­zönséget is szívesen látják. Megnyílt a Varga vendéglő kerthelyisége Zalaegerszeg legkellemesebb szórakozóhelye Berzsenyi utcában, a postapalota mellett. Kitűnő magyar konyha, állandóan frissen csapoltsörök Zamatos, jófaju borok. Tekepálya. Előreláthatólag 16-án megindul az autóbuszjárat Alsólendvára A kereskedelem- és közlekedésügyi minisz­ter hozzájárult ahhoz, hogy a Mávaut igazga­tósága ideiglenesen autóbuszjáratot helyezzen forgalomba Zalaegerszeg és Alsólendva kö­zött. Az autóbusz a meglevő Zalaegerszeg— Bak—Nova—Lenti vonalon, Rédicsen át köz­lekedik Alsólendváig. Természetesen az a fel­tétel, ha ehhez a katonai parancsnokság is hozzájárul. Értés ülésünk szerint június 16-án, hétfőn már valószínűleg megindul az elstő. autóbuszjárat. mi nyugodtan beszélgettünk. Géza barátomat cseppet sem izgatta a dolog. Az asszony is úgy tett, mint akinek ez kismiska. Csak akkor kezdtünk felfigyelni, mikor az egyik gyerek nagy sírásba kezdett. Neki ugyanis a harc után nem jutott semmi játék. A bömbölés percről-percre erősödött. A gyerek egyre vö­rösebb lett. Már-már fuldoklásba is áthajtott a sírás, amikor megkérdeztem: — Kis fiam, mi bajod? — Játszani szeretnék. — Mivel? — Adja ide a bácsi a kabátját! — Mit akarsz vele csinálni? — Fényképészt akarok játszani! Lekerült rólam a kabát, majd a másik a nyakkendőmet kérte és ha sokáig így ment volna, nagyobb bajok is történhettek volna ve­lem. No, de mikor már a nadrágomat kérték a madárijesztő játékhoz, mentő gondolatom támadt. — Gyerekek, — mondtam szigorúan — ha nem lesztek jók, megverlek benneteiket! Ami erre történt, leírhatatlan. Zsakettem, órám, cilinderem, nyakkendőm hátrahagyásá­val elmenekültek az imposztorok és olyan csend lett, hogy szinte bántott az előbbi nagy lárma után. Felhasználva a fegyverszünetet, megmaradt holmijaimmal búcsút vettem Gézácktól, ott­hagyva a nyugodt otthont és visszamentem rideg magányomba. év óta aranyéremmel kitüntetett olcsó és finom, fosalommá vált Andor Béla úri szabó üzlete szakszerű kiszolgálásával A mai nap világ- és országos vonatkozású eseményei Szíria egyes helyein még folynak a harcok. Meghiúsult az angoloknak az a reménye, hogy harc nélkül foglalhatják el az országot. Saida városban tüzérségi tűzzel és hadihajók támo­gatásával az angoloknak sikerült a város első házaiba bejutni, azonban a francia csapatok hősies erőfeszítéssel visszaverték őket és el­foglalták eredeti állásaikat. Az angol vadászgépek sorozatosan támad­ják a Földközi-tengeren mentőszolgálatot tel­jesítő olasz vizirepülőigépeket, holott azok fel­tűnően el vannak látva a vöröskereszt jelvé­nyével. Roosevelt hirtelen megbetegedésével okol­ják meg a tegnapi sajtóértekezleten várt igen fontos nyilatkozat elmaradását a Robin Moór amerikai hajó elsüllyesztése ügyében. A hajó tengerészeinek kihallgatása folyik, azonban nem ’hajlandók arról nyilatkozni, milyen kö­rülmények között süllyedt el. "* A kultuszminisztériumban gondoskodtak ar­ról, hogy a nem magyar anyanyelvű gyerme­kek nemzetiségi iskolákban anyaniyelvükön ta­nuljanak. A magyar anyanyelvű gyermekek pedig nemzetiségi iskolába nem járhatnak. A nemzetiségi iskolákban tantárgyként kell ta­nítani a magyar nyelvet. Hóman Bálint mi­niszter elrendelte, hogy ahol a nemzetiségek között 15 magyar gyermek van, ott külön osz­tályt kell számukra felállítani. Járási leventeverseny Zalaszentgróton Az alig egy hónapja megalakult zalaszent- gróti leventeegyesület nagyszabású és fénye­sen sikerült járási levenfeversenyt rendezett, amelyen a járási leventeegyesületeken kívül nagy számban jelentek meg a járás közönsé­gének soraiból azok, akik a leventeintézmény ügyét szívükön viselik. Ott láttuk a járás fő- szolgabíráját és katonai parancsnokát, akiknek buzgó, fáradságot nem ismerő tevékenysége tette lehetővé a nagy erkölcsi és anyagi si­kerrel járó ünnepély megrendezését. A verseny, amelyet a zalaszentgróti sport­pályán tartottak meg egész napra kiterjedő műsorral, tábori szentmisével kezdődött, ame­lyet Schneller Jenő kormányfőtanácsos, espe- respFébános mondott. Az atlétikai versenyszámok távolugrásból, súly- és diszkoszdobásból, 100 és 400 méteres síkfutásból, 4x100-as váltófutásból állottak. A legjobb eredményt az atlétákéban és az ezt követő labdarugó mérkőzésen a kehidai leven­ték érték el, akik 3 versenyszámban és a labdarúgásban az első díjat nyerték. A zala- csányi leventék két versenyszámban, a baty- kiak pedig egyben lettek elsők. A zalaszent­gróti leventeegyesület legjobb versenyzője, aki csak versenyen kívül szerepelt, 3 számban vég­zett első helyen. A győztesek és helyezettek érmeken kívül értékes tárgyakat is kaptak ju­Zalaegerszegi Kölcsönkönyvtár Lord Rothermere-u 4. sz ÚJDONSÁGAI: Medveczky Bella: Családi ház Thury Zsuzsa: Rigó-utca 20—22. Priestley: Angyalok utcája Hawthorne: A héttornyú ház „ Howard: A csontbrigád talmul. A jutalomtárgyakat részben a levente­egyesület vásárolta a verseny bevételéből, rész­ben pedig egyesek adakoztak e célra. Délben 300 leventét vendégelt meg az egyesület. A koraesti órákig elhúzódó versenyt, amelyen a nagyszámú közönség kitűnő hangulatban, vé­gig kitartott, a helyszínen társasvacsora kö­vette. A verseny megrendezéséért, mintaszerű lebonyolításáért a vezetőséget nagy elismerés illeti meg. Ennél szebbet és jobbat Zalaszent­gróton még nem rendeztek. INNEN IS — ONNAN IS Kormány.'őtanácsosi címet kapott dr. Niszler Teodóz pannonhalmi bencés perjel, az ottani országos levéltár őrzője. — Kivirágzott egy székesfehérvári vasutas birtokában levő 24 éves legyezőpálma. A ritka természeti tüneményt budapesti szakemberek is tanulmányozták. — Rágalmazásért elítéltek egy budapesti süket­néma cipőfelsőrészkészítőt, aki egy röpiratban azt állította a süketnéma-otthon elnökéről, hogy elnyomja a szólásszabadságot. — 500 pengőért tehenet adott el a vásárban egy sárkeresztúri asszony. A jó vásár örömére léggömböt vett a fiának. A léggömb zsinór­ját azonban hozzácsomózta a pénzles zsebken­dője csücskéjéhez. A léggömb kiszabadult a kezéből és a pénzzel együtt eltűnt a levegő- tengerben. — Ősszel megnyílik az első ma­gyar havasi gazdasági szakiskola, amely az egész ország hegyes, vagy havasi vidékeiről származó gazdák gyermekei részére különleges elméleti és gyakorlati kiképzést ad. — Két hektó vizezett tejet koboztak el a kecskeméti piacon. — A nemzetvédelmi kereszttel kitün­tetett személyek azonos feltételek fennforgása mellett előnyben részesülnek a Máv-hoz való felvételnél. A visszatért erdélyi területen babakelengyét kapott 44 csecsemő, akik a kormányzó űr fiú­unokájával egy napon születtek. — Kilopták a gyémánt fülbevalót Ruszinkó Zsigmond törvényszéki elnök haldokló feleségének a fü­léből a miskolci kórházban. — Leugrott a Gellérthegy sziklájáról és halálra zúzta magát Jancsin Bona budapesti fodrász. Terményeit tüzhár ellen átalánybiztosifás Keretében biztosíthatja legolcsóbban!

Next

/
Thumbnails
Contents