Zalai Magyar Élet, 1941. április-június (2. évfolyam, 77-146. szám)

1941-06-07 / 128. szám

1941 június 7. I 7 !HI í! m £ IK — Ui péinziigjyiglaZgiaitó Zalaegerszlegen. A pénzügyminiszter dr. Kohánszky J. Jenő pénz­ügyi tőtanácsost, kaposvári pénzügyigazgató­helyettest Zalaegerszegre helyette át és meg­bízta a zalaegerszegi pénzügyigazgatásáig, ideiglenes vezetésével. — Kiríönídléfés közjegyzői teendők ellátására. Dr. Széli György zalaegerszegi ügyvéd az, alsólendvai kir. közjegyzői teendők ellátására kapott megbízatást. — Ipa-őr ok gyógyfürdő kedvezménye. Az ipartestület tudomására hozza az érdekelt ipa­rosságnak, hogy az iparosok és igazolt hozzá­tartozóik (feleség, eltartott szülő) a Szent Lukács gyógyfürdőt kedvezményesen vehetik igénybe, sőt 7 napos tartózkodás után 50 szá­zalékos vasúti visszautazási kedvezményt is igényelhetnek. — Tanügyi hír. Léránt Márta okleveles ta­nítónő, zalaegerszegi lakost a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter próbaszolgálatra bocsá­totta és a szilágymegyei sarmaságparti állami népiskolához osztotta be. — A apszabályjóváhagyás. A belügyminisz­ter a söjtöri és a garabonci Katolikus Agrár­ifjúsági Legényegylet alapszabályait tátta- mozta. — Beírások a za'aegerszegi elemi iskolák­ban. A polgármester közhírré teszi, hogy az állami elemi iskolákban az 1941—42 tanévi be­hatások június 13-án és 14-én délelőtt 8—12 óráig lesznek. Az 1940 évi XX. te. értelmében az 1941—42. tanévben megnyílik az elemi iskola VII. osztálya. Azok a tanulók, akik az 1940—41. tanévben a VI. osztályt végezték el, kötelesek a VII. osztályba beiratkozni. A to­vábbképző (ismétlő) iskolába nem iratkozhat­nak be. Azok a tanulók, akik az 1940—41. tanévben a továbbképző (ismétlő) iskola I. és II. osztályát végezték el, a jövő tanévben is továbbképző iskolába iratkoznak be. A be­iratkozás elmulasztását 400 pengőig terjedő bírsággal büntetik, amely börtönbüntetésre is változtatható. — Adomány a Hírlapíróik Nyugdíjintézete részére. A Zalai Magyar Élet olvasótáborából újabb adományozás történt. Dr. Mesterházy István vármegyei közigazgatási gyakornok (Sü­meg) 4.80 pengőt adományozott a Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézete gyűjtési számlája javára,. — Ugyancsak dr. Mesterházy 10 pengőt adott az árvízkárosultak javára is. — Reszneki leventék Lendvavásárheiyein. Pünkösdhétfőn Lendvavásárhelyre látogattak el a reszneki leventék, hogy zászlót adjanak át a megalakulandó levente egyesÜletmak. Hazafias buzdító beszédet mondott vitéz Turza Antal reszneki tanító. — Május hiavi népmozgalmi statisztika. Az elmúlt hónapban Zalaegerszegen éfveszüietés volt 30, 15 fiú és 15 leány. Meghalt 1 éves korig 1, 1—15 éves korig 2, felnőtt 25. A város területén járványos megbetegedés nem fordult elő. Védő himlőoltásban részesült első­ízben 195 kisded, újraoltottak száma 195. — Kiőrlési kihágásért 15 n|api elzárás. Kő­szeghy I stván káptalan fai molnár a malomba vitt gabonából nem az előírt arányban eszkö­zölte a kiőrlést. A sümegi járás főszolgabírája jogerősen 15 napi elzárásra ítélte. — Lovas mérkőzés Keszthelyen. A Somogy- Zalai Lótenyésztő és Lovassport Ügylet Keszt­helyen július 4., 5. és 6-án az egyesület 20 éves jubileuma alkalmából a sportpályán lovas mérkőzést rendez. A mérkőzésen kizárólag coneours 'igazolvánnyal rendelkezők vehetnek részt. Nevezési zárlat június 22. BIZTOSÍTSON tűzkár ellen, KÁRA MEGTÉRÜL! T ‘ FERENCJOZSEF KESERUVIZ .7 ­— A hű feleség és a város kegyelete. Még húsvét előtt történt, hogy egy német katonai teherautó lezuhant a becsali-úti mélységbe. A vezetője, Lisovski József kiugrott az autó­ból, de olyan szerencsétlenül, hogy a hely­színen meghalt. Zalaegerszegen temették el az új temetőben. A hazafias kötelességének teljesítése közben meghalt katona özvegye, Zalaegerszeg városhoz levelet intézett, amely­ben kéri a várost, hogy közölje vele férjie szerencsétlenségének körülményeit és sírjának helyét. A város három fényképet készíttetett a szerencsétlenség helyszínéről, illetve a sírról és közölte az özveggyel, hogy férjét a város, részvéte mellett, katonai díszpompával helyez­ték örök nyugalomra. Kész női ruhák és ruhaanyagok, kész férfi ingék és inganyagok nagy választékban Tóth Gyulánál. — Legeltetési díjajk. A legeltetési díjakat Zalaegerszeg város területén a következőkép szabják meg: marha, ló darabja után 20, borjú után 6 pengő. Idény marhára, lóra május 1-étől december 31-éig, borjúra szeptember 1-étől november 30-áig. A díjat két egyenlő1 részletben lehet fizetni, ha az idény megkez­dése után történik a kihajtás, a díj arányíago- san csökkentendő. — A gyújtó bomba nem válogat. A sze­génynek épp oly értékes a viskója, mint a gazdagnak a palotája. Csák a Légoltalmi Lígá ségíthet. Lépjünk be a Légoltalmi Ligába! — Öngyilkos lett a beteg rédicsi gazda, Tüske Péter rédicsi gazdálkodó istállója pad­lásán felakasztotta magát és meghalt. Hosz- szabb ideje betegeskedett és emiatt való el­keseredés vitte a háláiba. — A megvadult lovak áldozata. Ifjú Joós, József máhomfai erdei munkás rönkszállítás közben a kocsiról leszállt, hogy a láncot meg­erősítse. Ekkor a légycsipéstől megvadult lo­vak megrántották a szekeret, amely aztán keresztülment a lábán. Sérüléséből kifolyólag részben munkaképtelenné vált. — Itt az új tánc: a fix-fox, megtanulhatja a Színházi Magazin legújabb számából. — A Film-Színház-Irodla’om e heti számá­nak képriportja a népszerű írókat és a szín­házi világ csillagait mutatja be a 'könyvnapi árusító sátrakban, de bemutatja a társadalmi; élet kitűnőségeit its, akik elsőnek siettek a ve­vők sorába lépni. — A gyomor és a bélesatorlma alapos ki­tisztítására igyunk hetenként legalább egyszer reggel felkeléskor egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvizet, mert ez gyorsan és biztosan takarítja ki az emésztés salakkal telt útjait és az egész anyagcserét előmozdítja. Kérdezze meg orvosát! — Újabb hír Galettáékről. Galéria Ferenc színtársulata jelenleg Nagytétényben működik. A társulat — mint a színlapról látjuk — a főváros újdonságait adja. Sír a balalajika címen nagy operettet állított össze Galetta Ferenc eredeti orosz művekből és Szedő Lajosnak, a társulat ismert tagjának verseiből. Az előadá­sokat nagyszámú közönség látogatja, amiben nagy része van annak az újításnak is, hogy az igazgatóság bevezette a filléres helyárakat. yfc Lá'iogassla a Bődeiy vendéglőt, sörkertet. Előzékeny kiszolgálás, árai szolidak. Szives pártfogást kér Bődeiy Gyufa vendéglős, Kos-j suth Lajos-utca 29. Telefon 378. írógépek Continental, Erika nagy és hordoz­ható kis táskagépek. Kedvező ii zetési teltételek. Szakszerű javításokat vállalok. Horváth Miklós irógépmüszerész. ffoxtaMiniMMw—«————■^naaMW>aw»Mí)!ir im.iwn'jíjmfmpyii Halló ügyelem! Mielőtt vízvezetéket csináltat, kérjen árajánlatot Gerőes vízvezeték szerelő és csatornázási vállal­kozótól. Javításokat olcsón vállal. Rákóczi-út 62. Telefon: 381. — Áramszünet lesz holnap. Zalaegerszeg vá­ros villamos műve közli, hogy vasárnap reggel fél 5-től fél 9-ig áramszünet lesz. jjc A za'aegerszegi m. kir. állami »Horthy Miklós« polgári fiúiskola Űrnapján délután fél 4 órákor a Move sporttelepen rendezi év­záró tornaünnepélyét, melyre a szülőkét és azt érdeklődő közöinséigeí szeretettel várja.-j- Függöny és szőnyeg lakásának dísze. Gyönyörű választékban kapható Schütznél. — Két csille összenyomta a bányászt. Illés Bálint kóngópusztai munkás a nyirádi bauxit­bányában végzetes szerencsétlenség áldozata lett. A lejtőn lerohanó egyik csillének elrom­lott a fékje, a munkás a csillére kapaszkodva, saját erejével akarta a robbanást visszatartajni. Eközben a fékevesztett csille hozzá vágta egy másik csilléhez és a kettő közé szorult bányász testét teljesen összenyomta. A tapolcai kór­házba szállították, életbenmaradásához nincs remény. — Másik szerencsétlenség is történt a nyirádi bányában. Szabó Lajos pusztamiskei származású munkásra rázuhant a földtömeg és eltörte a lábát. Öt a sümegi kórházba szál­lították. — Özvegyasszonyok mérkőzése 1:1. Özv. Miskó Károlyné és özv. Móri Györgyné sü­megi napszámosasszonyok valami csekélység miatt ösiszeszólalkoztak, ami tettlegességgé fa­jult. Csatatérül a közös (udvart választották, de ezúttal a sodrófa, mint asszonyfegyver, háttérbe szorult, mert mindkettő kővel a ke­zében rohant egymásnak. A csata látszólag döntetlenül végződött, mert mindkettő betört, vérző fejjel került a kórházba. Özv. Mórinét bekötözés után haza bocsátották, azonban özv, Miskóné továbbra is a kórházban maradt ápo­lás alatt. * Nagyon jól foguinlk mlulatni a Baross férficserkész (volt öregcserkész) kertmiegnlyítő mulatságon. — Hjahót országos vásárjai. Hahót nagy­község országos állat- és kirakodó vásárjai ez évben a következő napokon vámnak: a tavaszi vásár június 13-ián, az őszi vásár október 2-án. A község törvényhatósági út mellett fekszik. Kiterjedt vidékénél, központi fekvésénél éts fejlett állattenyésztésénél fogva a nagy állliat- felhajtás biztosítva van.-f- Női szövetek lés fehérmemű anyagok ki­tűnő minőségben kaphatók. Schütz Árúház. GONDOSKODJÉK CSALÁDJÁRÓL, KÖSSÖN ÉLETBIZTOSÍTÁST, HÁBORÚ ESETÉRE IS ÉRVÉNYES! HIRDETMÉNY. A bőrhulladék és az elhasznált gépszíj for­galmának, felhasználásának1 és igénybevételé­nek szabályozása tárgyában kiadott rendelet szerint, akinek birtokában bőrhulladékból 5 kilogramot, vagy elhasznált gépszíjból egy kilogramot meghaladó készlet van, tartozik ezt a bőripari bizottságnak ajánlott levélben 1941 június 8-ig a szokásos minőségek szerint cso­portosítva bejelenteni. Bőrhulladékot és el­használt gépszíjat a bőripari bizottság engedé­lye nélkül csak olyan kereskedő vásárolhat, aki iparjogosítványa alapján ilyen árúciikkek- kel kereskedhetik. Bőrhulladékot és elhasznált gépszíjat csak a bőripari bizottság engedé­lyével szabad felhasználni, vagy forgalomba hozni. A bőrhulladékkészlet, vagy az elhasznált gépszíjkészlet birtokosa köteles a bőripari bi­zottság felhívására készletét, vagy készletének a bizottság felhívásában megjelölt részét az árkormánybiztos által megállapított áron át­engedni. Zalaegerszeg, 1941 május 30. Polgármester. ;s

Next

/
Thumbnails
Contents