Zalai Közlöny, 1925. október-december (64. évfolyam, 221-293. szám)
1925-10-03 / 222. szám
őrsön kihallgatták, részletes és töredelmes vallomást tett. Elmondotta, hogy 1921 szeptember 6-án Molnári községben találkoztak Spancer Antallal, akinél sok pénzt láttak. Azért hozzászegődtek és egész nap mulattak vele. Este 10 órakor egy ürügy alatt elcsalták az erdőbe. Németh egy nagy fejszét és egy ruhadarabot vett magához (amibe a hullát majd becsomagolja.) Amikor aztán a Lég- rád községhez tartozó Gyurgyánci erdő felé haladtak, egy óvatlan pillanatban Németh hátralépett és a fejszével egy oly hatalmas csapást mért Spancer fejére, hogy az egy jajszó nélkül nyomban összeesett. Németh akkor még a földön fekvő áldozatra két hatalmas fejszecsapást mért, hogy a halál azonnal bekövetkezett. Az áldozatot azután kifosztották, 2000 koronáját (!) ellopták, a testet gúzsba gomolyitották és a hozott ruhadarabba bálaszerüen összecsomagolták, majd a vállukon kivitték a Mura partjára. A hulla nehéz volt. Tízszer is meg kellett állniok, mig a folyó partjához értek. Ott aztán bedobták a Murába. Egy szenzációs vallomás Még be sem fejezte vallomását, mikor Kukuruzslyák sírásra fakadt. Görcsös zokogás vett erőt rajta. A csendőrök szánakozva néztek a bűnbánó gyilkosra, ám Kukuruzslyák fuldokló sírása csak nem akart befejeződni. Zrim tiszthelyettes, akinek az első perctől fogva az volt a benyomása, hogy két megrögzött bűnöző került elébe, akiknek egész külseje annyi elvetemültséget és gonoszságot árult el, hogy feltételezte róluk, hogy valószínűleg más bűn is nyomhatja lelkiismeretüket, a tapasztalt nyomozó szimatjával valahagyan gyanúsnak találta azt a görcsös zokogást és mélyebben hatolt a gyilkos életének belsejébe. Ugyanis 1921-ben Spancer meggyilkolása előtt egy muravidi ember kereste eltűnt fiát. A fia akkor Budapestről jött rokonai és szülei látogatására a megszállt területen levő Muravidre. De az nem érkezett oda. Felesége ekkor kerestette. Azon hi- szenben, hogy a férfi a Murába fűlt, a hatóság akkor beszüntette a nyomozást, de az egész esetet körülményeivel nyilvántartotta. Zrimiiszt- helyetesnek az az eset jutott eszébe, azért lelkére beszélt a gyilkosnak, hogy könnyítsen lelkiismeretén, vallja be őszintén, ha még valamit elkövetett. Kukurustyák erre ismét sírásra fakadt és bevallotta, hogy 1922 julius 16-án éjjel betört Grassich György molnári lakos házába, ugyancsak Szalai István házába, ahonnan zsákszámra lopott gabonát. Majd bevallotta, hogy még egy másik rablógyilkosság is terheli lelkét. Elmondotta, hogy 1921. évi aug. havában Molnáriba érkezett egy budapesti ember, aki az ottani Maut- /icr-féle korcsmában ment, ahol az iránt puhatolódzott, hol lehetne a Murán titkos utón átkellni a megszállt területre. Ezt a beszélgetést meghallották ők (Németh és Kukuruzslyák) és nyomban ajánlkoztak az ismeretlen embernek, hogy vállalkoznak arra, hogy átviszik. Németh átcsalta őt a malomkunyhóba, ahol a sötétségre való hivatkozással lefektették. Éjfél után 2 órakor az egyik feszitővassal, a másik szekercével felfegyverkezve a kunyhóba mentek, hogy az idegent közösen agyonüssék és kirabolják. Az idegen azonban nem aludt el, ugylátszik gyanút fogott, mert amikor bejöttek — felugrott; Németh a nehéz feszitővassal fejére sújtott, de csak a vállát találta, erre az ismeretlen bírókra kelt Némethtel. Életre- halálra viaskodtak, mikor Németh rászólt Kukuruzslyákra, hogy üsse le az embert. Az idegen erre könyörgésre fogta a dolgot. Az Istenre kérte őket, hogy ne verjék agyon, ő szegény ember, számos gyermeke van, irgalmazza- nak életének. Kukuruzslyák azonban a vassal leütötte, majd a fejszével a földön fetrengö embernek kétszer a nyakába vágott, hogy majdnem lefejezte. A hulláról a felső ruhát lehúzták, 800 K pénzét (!) elvették, majd vállra téve a szerencsétlen áldozatot a malom túlsó hajójából a malomba eresztették. Ruháit zsákbacsomagolva és földdel megsulyositva a vizbe dobták. A hullát persze mai napig sem sikerült feltalálni. A gyilkos szenzációs vallomását nyomban jegyzőkönybe vették. A csendőrség kérelme a nagyközönséghez Miután nyilvánvaló, hogy a gyilkos vallomásában emlitett budapesti ismeretlen azonos azzal a budapesti emberrel, aki Muravidre akart átmenni szülei és rokonai látogatására — a nagykanizsai csendőrség lapunk utján felkéri a nagyközönséget, hogy akinek köréből 1921 augusztusában eltűnt valaki, jelentse azt sürgősen és a ténykörülményeket nagykanizsai csendőrőrsön, mert a legyilkolt ember személyazonosságát nem sikerült eddig kinyomozni. A rendelkezésre álló adatok szerint az áldozat egy kb. 32 éves, magas termetű, jól öltözött és jó megjelenésű, fekete nagy bajuszu ember, akin barnaszinü ruha és fehér szalmakalap volt és magát (állítólag) budapesti lakosnak mondotta, aki (állítólag) valami fatelepen lakik. A tett színhelyén Zrim tiszthelyettes, Sántha János főtörzsőrmester, Mészáros Lajos és Horváth József csendőrök a két kegyetlen rablógyilkost megbilincselve kisérték napokon át község- ről-községre, hogy esetleg újabb gonosztetteknek jöhessenek a nyomára. A két bűnös a csendőröknek a tett színhelyén mindent megmutatott, hol és mikép követék el borzalmas cselekményüket, hogyan végeztek áldozatukkal. — Több mint negyven tanút hallgattak ki a csendőrök ez ügyben. Tegnap befejezték derék csendőreink munkájukat és hazajöttek Kanizsára. „Megérdemlem a kötelet !H Úgy Németh mint Kukuruzslyák igazi rablógyilkos típusok. Egész külsejük brigantiszerü. Molnári községben rettegtek tőlük — és noha gyanús volt a dologtalan életük melletti állandó mulatozás, még sem mert senki a hatóságnál ellenük felszólalni — mert féltek bosszújuktól. Most, hogy mindkettő az ügyészség fogházában biztos lakat alatt van — fellélegzik a község. Amikor a nagykanizsai őrsön kihallgatták — Németh azt mondotta Zrim tiszthelyettesnek, hogy ne fáradjanak már annyit, ne keressenek semmiféle enyhítő körülményeket az ő érdekükben. Nagy rablógyilkosságot követtem el — mondotta — megérdemlem a kötelet. A két rablógyilkost tegnap adták át a nagykanizsai kir. ügyészségnek a bűnjelekkel együtt, melyekkel elkövették borzalmas tettüket. Almássy Gyula dr. vizsgálóbíró a legközelebbi napokban vezetteti őket maga elé és hallgatja ki őket. Tehát Nagykanizsának is megvan a maga Luxics Józsefe. Sőt nem is egy, de kettő egyszerre. Ügyük valószínűleg november hó vége felé kerül főtárgyalásra. Az Ítélet nem lehet kétséges. (B. R.) A tokiói árviz. Tokióból távira- tozzák: Az árviz folytán 30 ember vesztette életét. Számosán megsebesültek. Sok ember eltűnt. Magában Tokióban, ahol a viz többezer házba hatolt be, három ember halt meg és számosán megsebesültek. Margit Irta: Váth János (4) De többre nem jutott ideje, mert Margit fölméltatlankodott, szépséges fejét a legény hónaljába vágta, a vállát oldalának feszitette, egy nagy zuhanás, mint óriási kő nyomán a mély viz csobbanása s olyan hamufelhő vágódott föl a hamvadó tűz parázsából. Üszkösen, tüsszögve, krákogva, kelt ki a legény. Az elbámult népség fölszabadult a pillanat hatása alól s kinevette a póruljárt Csanát. Néhány figyelmesebb körülnézte : nem kapott-e tűz a ruhájába? Piszkálták, verték le róla a parazsakat, amiktől rostásra lyukgalódott a ruhája. De a legény nem akarta any- nyiba engedni a dolgot és kereste szemével a menyecskét. A sarokban ült s könnyes volt a szeme. — Na lássuk, ki a legény — biztatták. Margit fölkapta fejét s fájdalmasan felelte: — Annyit mondok, ne veszekedj, mer nagyon megjárod. Még nem ismersz! Ha kimutattatod velem a fogam fejérit, te bánod. Nagyon. — Nem maradhatsz békén? — mordult rá a halászgazda is. — Elég volt a tréfából, mert majd a komolyabbja jön. Aztán vess magadra. Szerencse, hogy tűzön nem volt már az étel... Fölnyalhatnád most kutyamódjára a földrül. — Ne gonduld, hogy én is olyan vagyok — intett fejével az asszonyok felé Margit. — Kár egy lépésért is, előre mondhatom. Inkább az életemet, mint a böcsületemet. Egyebem sincs. Megilletődtek a férfiak. Az asszonyoknak veséjébe tiport a vágás, de most okosabbnak tartották a hallgatást, azért az egyik tálalt, a másik kanalat, villát tányért készített föl. Mindegyik mutatta hogy semmit se hallott s talán először, hallgatással ették végig ebédlucu urán eresztonálót men lerakni a halászok. Az asszonyn ség ruháját mosta másnapra Zalán. Margitot elbágyasztotta a s moruság s ledült kissé pihenni. A mosóasszonyok sorra álltái Zala partját. Térdükkalácsáig hu2 szoknyájukat s fölkötötték esi lükre előrevalójuk kötőjével. E tűk padokon gyúrták, vagy sulyl ták ki a nedves ruhából a vi vagy szappanozták be s között fehérre morzsolták, ték ki a foltokat, közben Margitot a nyelvük szapulta, sulykolta — fe- kelére * — Hát belevágta azt a kölyköt — Nincs az Istennek olyan férfija, hogy azon kifogjon. — Nincs ? Na csak gyünne ide valami szemrevaló, nem ilyen mihaszna, aszondom, hogy rögvest beadná a kulcsot. — Ni a. Ki az ott a nyárfák felől ? Lábujjhegyre álltak s találgatták: — Na, a halászmester. — Nem a. A magasabb, derék- tyabb. — Hátra teszem a szemem, ha nem az árokmester. — Az a. Az. . — Azaz. Ha meg tudja a halászgazda, ki nem gyün éjfélig se a vízről. — Persze, persze, hogy a 1 Megint potya halra fáj a foga, hát rágon- dulta magát. — Másként ettől ugyan visszafelé is folyhatna a Szala árokmester létére. — Uj ágyat áshatna magának. — Melónk hozza át? — Hozd át te Juli. Te jobban szíveled. — Mért szívelném én jobban? Te veled csak úgy elmókáz. — Má azt híjába is mondod. — Na, na, hát nem a múltkor is. — Hallgass, te, még meghallja. — Hadd hallja, azért a füle. — Jó lenne az a szent. Hadd mártogatná meg a frakktyát egy kis hamuba. — Úgy is úgy félti.. Le nem ülne benne egy világért se, mig le nem nyalja az ülőhelyét. — Na asszonyok — kiáltotta — talán meg se ismertek már? Még most sincs itt a csónak? Csörgőn fölkacagtak, aztán egy visszaválaszolt: — Hát hunnajd tudjuk, hogy mi szándéka a tekéntetes urnák? — Nem tanácsos ám errefelé kot- nyeleskedni mostanság, mert megváltozott a világ sorja. — Bizony, bizony — erősítette a harmadik is — nem szabad a vásár. — Nem bánom én. Csak a nyelvük helyett a ladikot szeretném má. — Hát melyőnk menjen? — Mindegy 1 — Hát mégis melyik teccenék jobban ? Az árokmester unta a tereferét s türelmetlenül vágta: — Hát jöjjön a Juli 1 (Folyt, köv.)
