Zalai Közlöny, 1925. október-december (64. évfolyam, 221-293. szám)

1925-12-20 / 288. szám

BAUM 1925 Decembtr 20 náziumi igazgató figyelmébe ajánlja a tantestületnek és iskolagondnok­ságnak, hogy szüntessék be azt a szokást, hogy a tanítók a gyermeke­ket gyűjtőmet gyűjteni küldjék. A gondnokság tiltsa meg a tanítóknak azt, hogy a gyermekeket az iskolán kívüli gyűjtésekre felhasználják. (Ál­talános helyeslés.) Kenedy dr., Kaufman Lajos dr.- né, Brunner Lajos hasonló értelemben szólalnak fel. Filó Ferenc igazgató ezzel szem­ben rámutat arra, hogy a tanfel­ügyelő bizonyos esetekben egyenesen utasítást adott a gyermekek utján való gyűjtésre. A gondnoksági ülés egyhangúlag magáévá tette Eberhardt igazgató in­dítványát, amiről a kir. tanf.lügyelőt is értesíteni fogják. Az ülés Vs7 órakor ért véget. Viharok a városi gazdasági tanácsosi állás betöltése körül A rendkívüli közgyűlés heves jelenesek közt úgy hatá­rozott! hogy a polgármester kérdést intéz az^allspán- hoz: hozzájárul-e a választás elhalasztásához? Nagykanizsa, december 19 Délután egynegyed 5 órakor 77 városi képviselőtestületi tag jelenlé­tében nyitotta meg Sabján Gyula dr. polgármester Nagykanizsa város képviselőtestületének mai rendkívüli közgyűlését, melynek tárgysorozatán egyetlen pont szerepelt: dr. Balázs zsigmond és társai indítványa a gazdasági tanácsosi állás betöltésére vonatkozólag. — Mélységes megdöbbenéssel köz­löm, — nyitotta meg a gyűlést a polgármester — hogy Schmidt Zsig­mond h. gazdasági tanácsos hirtelen és tragikus módon eltávozott az élők sorából. (Az egész képviselőtestület felállással adott kifejezést gyászá­nak.) Indítványozom, hogy emléke jegyzőkönyvben megörökittessék s a képviselőtestület az özvegynek kon- doleáljon. Balázs Zsigmond dr. állott fel ezután szólásra. Az ő és társai ja­vaslata, a rendkívüli közgyűlés egyet­len tárgya, az lett volna, hogy a vá­ros ne töltse be a hétfői részleges tisztújító közgyűlésen a városi gaz­dasági tanácsosi állást, hanem hagyja meg abban változatlanul, behelyette­sített minőségben Schmidt Zsigmon- dot. Schmidt Zsigmond tragikus ha­lála folytán az indítvány célját vesz­tette, igy azt javasolja, hogy azt ve­gyék le a napirendről. Bazsó József: Az indítványt oda módosítja, hogy a szóbanlevő s már megüresedett állást ennek ellenére se töltsék be véglegesen az általá­nos tisztájitásig, hanem azt csak he­lyettesítsék be. A polgármester lép­jen telefonon összeköttetésbe az al­ispánnal, hogy a gazdasági taná­csosi állásra kiirt pályázatot vonja vissza. Az indítványt az állás fon­tossága indokolja. A város nem vá­laszthat javai kezelésére hosszabb időtartamra teljesen ismeretlen pá­lyázót. Sabján Gyula dr.: A rendkívüli közgyűlés tárgysorozatáról a kitűzött eredeti javaslat lekerült, más indít­vány nem tárgyalható. A közgyűlést berekesztem. Gärtner Antal dr.: A két indítvány lényegében nem ellenkezik egymás­sal, kívánja anjnak tárgyalását ; Sabján Gyula dr. felolvassa az eredeti indítványt. Kijelenti, hogy az uj indítvány tárgyalása törvénybe ütközik. (Nagy zaj.) Gärtner Antal dr.: Az alispánt ez- ügyben megkérni nem törvénybe üt­köző. Felolvassa a szanálási törvény­nek azt a részét, mely helyettesített állások végleges betöltését miniszteri engedélyhez köti. Nem beszélek ar­ról, — folytatta — hogy miért volt szükség ennek az évekig helyettesí­tett állásnak végleges betöltésére s hogy miért kellett ez a szomorú végű tragédia, mikor Schmidt Zsigmond a város közönségének megelégedésére töltötte be állását. Az alispán a sza­nálási törvény szelleme értelmében meg fogja adni a pályázat vissza­vonását. A választást nem tette kö­telezővé a miniszter, csak megen­gedte. Fried Ödön dr.: A közigazgatási jog pragmatikája szerint ezt az igenis uj javaslatot a közgyűlés nem tár­gyalhatja. A törvényt semmiféle ok­ból áthágni nem szabad. Ha ma nem tarjuk be a közigazgatási jog szabá­lyait, rombadől minden és az ön­kénynek nyitunk utat. (Nagy felhá­borodás. Szavazzunk! Szavazzunk!) Javasolja a Balá?s-féle indítványnak levételét a napirendről és a Bazsó József indítványa felett való napi­rendre térést. Sabján. Gyula dr.: Elfogadja a képviselőtestület ezt az indítványt ? Óriási zaj tör ki erre, mely per­cekig tart. Végül is felállással való szavazás után a többség Balázs Zsig­mond dr. indítványát elvetette. Sabján Gyula dr.: A módosítást pedig nem engedem tárgyalni. Itt ismét nagy zaj támadt akörül a kérdés körül, hogy elfogadja e a képviselőtestület az állásnak további döntésig helyettesítés utján való be­töltését. Fried Ödön dr.: Ez a közigazga­tási jog pragmatikájával merőben el­lenkezik. (Felkiáltások: Ezt már hal­lottuk! Leszavaztuk!) Ez a felsőbb hatóság rendeletének az alsóbbfoku hatóság által történt önkényes meg­változtatása. (A szónok szavai itt tel­jesen a zajba fúlnak.) Az alispán nem fogja figyelembe venni a köz­gyűlés határozatát és hétfőn meg fogja tartatni a választást. (Nagy zaj. Obstrukciós beszéd! Eláll! Eláll!) Balázs Zsigmond dr.: Kötelessé­gének tartja kijelenteni, hogy az ivet ŐK KETTEN Irta: Péchy-Horváth Rezső (2) Anyám Ó, Ivánfa lágy szellői, még sokáig, nagyon sokáig leheljétek arcára ra­jongó imádatom forró csókját ... So­mogyi rónák üde smaragdzöldje : so­káig, nagyon sokáig fürösszétek meg édes arcát csillámló örömökben — és sokáig, még nagyon sokáig ciró­gassátok végig puha ezüsthajának sima szövetjét ti izzón záporozó aranysziporkái a meleg napsugár- káknak! ... ... így éldegél csöndben, talán egy kicsit elzárriózotlan is, az én anyám. Es bár a fiának még nincsen föl­kapott neve, mint a fáradt, koty­vasztott, erőltetett koholmányaikat a közönség nyakára reklámozó „ismert“ „nagyok“-nak, hogy igy ezen a hí­zelgő néven emlegetnék : az Író anyja, ... azért a szeretete nem kevesbedik irántam és azért, ha a neve nem is kerül legendákba, én mégis glóriát látok a feje körül ... (Zürich-Sihlhölzi) . . . * Apám Vágányokmentán pereg le az ezüst­szárnyas kereket viselő ember egy­hangú élete. A vágányok hosszú, keskeny, fényes szalagja mentén. A szivemet vad erő markolja össze, I amikor eszembejut ez a gondolat. Hiszen a születésem, a gyermekko­rom, az ifjúságom, az egész életem összenőtt ezekkel a fényes acél sza­lagokkal, amelyek csak a laikus em­ber előtt jelen ik ám a „kultúra or­szágiját“, a doigik isme ője előtt azonban sokkal szomorúbb és — mi tagadás benne — sokkal jellemzőbb kitételekkel kell illetni. Komolyan, kereken és röviden megirhatnók róla, hogy a szárnyaskerék és a kultúra rabszolgáinak az országija. Telve fiatalos életörömmel, duz­zadó munkakedvvel és rózsaszínű- egészséggel ölti magára sötétkék zub­bonyát a vasutas. Büszke mámorral indul a fényes acélsíneken sustorog- va remegő, utrakészen pöfékelő moz­dony felé, hogy elvezesse a vonalját más emberek, más vidékek közé. A nyakában hivalkodón himbálódzik a vonatvezető büszke jelvénye, a piros­kék zsinóron függő sárgaréztrombita. így indult az élet útjainak az én apám is — a vágányok mentén. így indul minden vasutas. Aztán lagymataggá válik Iassan- I ként az energiája, munkakedvét le­gyűri a csigázó fáradság, a közöny, a nélkülözés, az éhbér, a megszo- kottság és a gerincén jéghidegen el­terpeszkedő álmos fásultság. A sze­gény vasutas huzza az igát, robotol ott fenn a kalauzkocsiban. Mialatt más ember kényelmesen fogyasztja el a vacsoráját, az ebédjét a családja vagy a társasága körében, addig a szárnyaskereket viselő ember a moz­dony kazánjánál melegíti föl a ha­zulról hozott fagyos ételt ... A szárnyaskerék rabszolgája szá­mára nem jut a pihenés órája. Ha hazaszabadul a rázós, lökdöső, ro­hanó vonatról, órákhosszat aluszik öntudatlan álmot. Ez a szomorúságban bővelkedő, nehéz élet mindannyikor az eszembe jut, valahányszor egy szárnyaskere­kes emb.rt pillantok meg a vágá­nyok mentén. Mindannyiszor egy gyorsan, sietve leélt kedves élet szo­morú egyhangúsága tér elém. A tor­komban kemény fájást érzek, a szi vem bolondul kalapál, a szememet pedig majd kirepeszti a forró könny. Sírni szeretnék, mert most már van okom rá, hiszen megértem, megér­zem : milyen életet él le egy piros- arcú ember kopaszodó, őszülő, meg­rokkanó koráig a vágányok mentén ! mindnyájan csak azért írták alá, hogy Schmidt Zsigmond megmarad­hasson állásában. Közvetítő indít­ványt tesz : a polgármester, esetleg egy mellé jelölt deputációval kérje meg az alispánt a hétfői választás elhalasztására. Eberhardt Béla: Az ivet személyes okokból irtuk alá. Mi megtettük az indítványt, itt tehát mást tárgyalni nem lehet. Egy tárgytalanná vált in­dítvány helyett nem lehet egy átgyurt más indítványt beledobni a tárgy- sorozatba. Villányi Henrik dr.: Az aláírások­nak nemcsak személyi okai voltak. Schmidt Zsigmond működését figye­lemmel kisértem. Óriási munkát vég­zett néhány hónap alatt a temető, sétatér és egyéb parkosítások rendbe­hozatala körül. Itt tehát a város ér­deke is szerepet játszik. Két nap alatt egy ilyen fontos választást el­intézni nem lehet. A választást el kell halasztani. Bazsó József: Egy hat éves cik­lusra sebtében történő választásnak esetleges hibáit évtizedekig sem fog­juk tudni helyrehozni. Teljesen isme­retlenek pályáztak az állásra. Indít­ványát azért tette, nehogy a válasz­tást elhamarkodják. Sabján Gyula dr.: A kihirdetett pályázatot visszavonni nem lehet. A további intézkedésig helyettesítéssel való betöltésre vonatkozólag tett in­dítvány tárgyalható. Hat pályázó je­lentkezett. A földművelésügyi minisz­ter többször sürgette az állás végle­ges betöltését. Ezt mindig elodáztuk. Most már azonban több helyettesí­tést nem engedélyeznek. Nagykani­zsáról nem lesz az állásra pályázó, tehát az elhalasztás is hiába: ugyan­ezek közül kell majd választani. Ha nem válnak be, megvan reá a mód, hogy . . . (Nincs rá mód! Akkor már késő lesz!) A városi vagyon kezelése is végleges betöltést tesz szükségessé. Indítványozza, engedjen a közgyűlés szabad teret a hétfői választásnak. (Felkiáltások, nagy zaj. Nem en­gedjük !) Ujváry Géza: Üres szalmát csépel a képviselőtestület. Az általános tiszt- ujitáskor újra betöltésre kerül az állás. Éjjelenkint, amikor száguldó vo­natom keresztülrohant valami állo­máson és én a váltókon keresztüi- kaptató kerekek zörgő csattogására fölébredtem: az ablakon át meglát­tam a másik vágányon álldogáló te- hervonatot, egy kocsiajtóban pedig a félig homályba takart vonatvezetőt, amint sárgán, nehézkesen csillant meg a lámpása ... Ilyenkor zordul facsarta meg a szivemet valami foj­togató fájdalom és sírni, zokogni szerettem volna egy kedves életért. Egy kedves jó öregért, aki igy élte le az életét a kalauzkocsi ajtajában mindig csak elsurranni látva maga előtt a fényesen kivilágított, meleg, puha, kényelmes úri vonatot: a jobb életet, a családjáért, a gyermekei­ért ... értünk! ... Vagy amikor megláttam a hosszú sor vörös vagonu vonat mellet a fá- radtarcu vonatvezetőt, vállán a trom­bitával, kezében pedig a nagy csomó vonatokmánnyal ... Ilyenkor mindig könny szökött a szemeimbe és eszem­bejutott egy őszhaju, öreg ember, egy kiérdemesült vasutas, aki már kidőlt a vágányok mentén — az én apáml ... (Kaposvár). (Vége.)

Next

/
Thumbnails
Contents