Zalai Közlöny, 1925. október-december (64. évfolyam, 221-293. szám)
1925-11-25 / 267. szám
A pénzügyminiszter bizalommal van a magyar jövő iránt Bud János nagy expozéja — Huszonkét millió arany - korona a feies^egűnk —^ Alig tudok szomorúbb dolgof, mint a tisztviselői létszámcsökkentést — A takarékos < Ságnak is van határa — A miniszterelnök az emigrá* cióról — A Ház megszavazta a költségvetést Budapest, november 24 A nemzetgyűlés mai ülését Sci- tovszky Béla 11 óra után nyitotta meg. Utána Bad János pénzügyminiszter emelkedik szólásra a Ház általános érdeklődés közepette: Nem kíván politikával foglalkozni. A költségvetés tárgyalása kapcsán mindenkinek megvan a módja arra, hogy bírálja a kormány intézkedéseit. Helytelen az a beállítás, mintha nagy költségvetés volna katonai téren. Alig tudok szomorúbb dolgot — mint a köztisztviselők létszámcsökkentését. De csökkenteni kellett a tisztviselők létszámát. Azt mondották — hogy a kormány ahelyett, hogy csökkentené a tisztviselők létszámát, még szaporítja. Ezzel szemben felhozom, hogy amíg 1922 ben 208 ezer tisztviselő volt, addig 1926. január 1-től már csak 165 ezer köztisztviselő lesz. Úgy hiszem, hogy ez a mai viszonyokhoz képest nagyon nagy lét- számapasztás. Olyan észrevételeket is tettek, ír.'ntha az én mostani programom és a júniusi beszédem között eltérés lenne. Én voltam az első, aki akkor is azt mondottam, hogy a szanálással kapcsolatban a keret költségvetés nem alkalmas nagyobb állami fordulatok megvalósítására. Huszokétmillió aranykorona a feleslegünk — amivel rendezhetjük a köztisztviselői státust. Ez az igazi tényállás, nem pedig az, amit egyesek állítanak, hogy másképen cselekedem — mint ahogy ígértem. A költségvetést a 'takarékossági bizottság szakaszonként tárgyalja, azonban mindenkit óva figyelmeztetek arra, hogy a takarékosságnak is van határa. Nem követelhetjük mindenütt a takarékosságot, ha az állam életét nézzük, mert az veszedelmes is lehet. Most foglalkozik a takarékossági bizottság a bírói és ügyészi státussal. A következő hónapokban ez is megvalósulásra kerül. Egyszerű és jó közigazgatást kell teremteni. A nyugdíjasok kérdésénél a kormánynak megvan a jóakarata, hogy amint lehet, ezt a kérdést is sürgősen rendezi. — Nagyon súlyos probléma, hogy az ország jórésze analfabéta. Tűrhetetlen, hogy a községek százai nem juhiak iskolához. A szociális biztosítás problémáját is meg kell oldani. Fontos kérdés a megyei és községi háztartások rendezése. ■ Az adózás terén a jövedelmi adó merev kulcsát meg akarjuk szüntetni. A forgalmiadózás terén könnyítések történtek. A segéd héfküT dotgozó kisiparost és kiskereskedőt felmentették a könyvvezetés alól. A luxusadónál nem lehet fenntartani a mai kereteket. A mező- gazdasági hosszú lejáratú kölcsön is közeledik a megvalósuláshoz. Eljelentem, hogy sikerült Londonban 1 millió fontos jelzáloglevél-emissziót keresztül vinni. A kamatpolitikát törvénnyel kell rendezni. A beruházásoknál a kormány nem fog megái! ni, Bizalommal van a jövő iránt Két dologra van szükség. Akarat szilárdságra és megfeszített munkára. Ha ez meg lesz, nem kételkedik a jobb magyar jövőben. Kéri a költségvetés elfogadását. (A minisztert zajosan megél jenzik.) Bethlen István beszéde Majd Bethlen István gróf miniszterelnök beszél: — A gyülekezési és sajtójogról törvényjavaslat készül. A kormány ragaszkodik a büntető-novella letár- gyalásához. Az emigráció kérdését illetőleg — egyesek a bíróságok elől menekültek külföldre és ott nemcsak hogy nem javultak, hanem Magyar- ország ellen agitálnak és újabb bűn- cselekményeket követnek el. — Az emigráció likvidálását ezek nem bocsánatnak, hanem gyengeségnek fognák fel és ez a magyar konszolidációt veszélyeztetné. A költségvetést ezután a Ház általánosságban megszavazza. Szünet után áttértek a miniszterelnöki tárca költségvetésére, melynek kormányzősági tételénél Várnai Beíhlen István azon indítványával szemben, hogy a Ház emelje fel a kormányzó tiszteletdiját, az eredeti szöveg elfogadását indítványozza. Peyer a kormányzó 4 ezer aranykorona rendelkezési alapjának törlését követeli. Bethlen azonban felvilágosítja, hogy ez az alap kizárólag a jótékonyságot szolgálja. így a Ház ezt is efogadja. Várnai a kormányzó kabinetirodájának és a palotaőrség tételének törlését ki várija. A nemzetgyűlés fél 8 órakor ért véget. V Államosítás wag j? városi kezelés ? Hozzászólás a vidéki színészet válságának megoidá- sápéi a kultuszminiszter» előtt fekvő Javaslathoz Nagykanizsa, november 24 A Pécsett megjelenő „Dunántúl“ e hó 22-iki számában „A magyar színészet szanálása, különös tekintettel a vidéki színészetre, de legkülönösebbül a pécsire“ cim alatt hosszabb cikkben foglalkozik azzal a tervezettel, mely a vidéki színészeinek állami kezelésbe való átvételének gondolatát óhajtja „pénz nélkül“ megvalósítani. E szerint a tervezet szerint minden színtársulat működési területe alközpontokra oszlatták s amig például A helyen a társulatnak operett-együttese játszanék, addig B helyen dráma. C helyen vígjáték, D helyen pedig népszínmű kerülne színre. A személyzet egy-egy helyen addig játszanék, mig megfelelő számú bérlet biztosítaná előadásaiknak látogatottságát s utána kicserélődnének zz egyes együttesek. Hozzászól a kérdéshez Kürlhy György is s a maga részéről a vidéki színészetnek megmentését abban a megoldásban látja, hogy a színészetet vegye kezébe a város vagy egy erre a célra összehozott betéti társaság s a színtársulatot általa kinevezett művészi igazgatóval admi- nisztráltassa, amire legutóbb Szeged városa nyújt példát. Bennünket a kérdés nemcsak általános művészi szempontból, hanem helyi viszonylatában is eléggé közelről érdekel ahhoz, hogy hozzászólást engedjünk meg magunknak mindkét tervre vonatkozólag. A tervezet négy szinikerületre kívánná felosztani az országot, melyek közül kettő esnék a Dunántúlra (Győr és Pécs) s a másik kettő megoszlanak Debreczen és Szeged között. Ha már most a dunántúli kerületeket tekintjük, földrajzi helyzeténél fogva a pécsi kerülethez tartoznék a Balaton vonalától délre fekvő része, sőt a Duna—Tisza közének alsó területe is. Az ezen területeken fekvő városokban azonban lehetetlen rendszeresíteni a pécsi vagy akármelyik más színtársulatnak ily staggione- szerű rész-vándorlását, mert — ismerve a vidéki városok közönségének a színdarabokká! szemben megnyilvánuló követelményeit — nem lehet még csak feltételezni sem, hogy valamely társulatnak például drámai vagy népszínmű tagozata akár csak néhány előadást is tarthasson olyan látogatottság mellett, mely kiadásait — melyeket a személyzet utazása s a díszleteknek szállítási költségei nagyon megsulyosbitanának — biztosítaná. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy napjainkban csak az operetteknek van némi vonzóerejük a közönségre, ellenben a drámai előadások üres házak előtt folynak le. Hogyan lehessen már most egy, legalább is 12 tagból álló zenekar költségeivel is reuzálni egy 8—10 napig tartó staggione-n ak ? Aztán hogyan képzelhető el ily széttagoltság mellett uj daraboknak betanulása s általában az egységes irányítás s a társulat gazdasági vezetése ? Ami már most Kiirthy Györgynek azt a javaslatát illeti, hogy a város vagy e célra alapítandó betéti társaság vegye át a színtársulatok vezetését, e tekintetben is aggályaim vannak a gondolat életrevalóságát illetőleg. Igaz ugyan, hogy Szeged városa megkísérelte az ottani színtársulatnak ily módon való szanálását, de épen e sorok írása közben olvasom, hogy a város tanácsa legutóbb tartott ülésében kijelentette, hogy nem vállalja a színigazgató adósságait s nem veszi magára az ügyetlen színházi politika folytán keletkezett terheket. Valóban igaza van Szeged város tanácsának, mikor nem mert belemenni ebbe a bizonytalan vállalkozásba. A közjogi vagy közigazgatási szervezetek nem is alkalmasak üzleti tevékenység kifejtésére s eredményesen nem állíthatók be a művészetek s általában a kultúrának gyakorlati módon való fejlesztésébe, A színház
