Zalai Közlöny, 1925. október-december (64. évfolyam, 221-293. szám)

1925-10-07 / 225. szám

1925 Október 7. Köztisztviselők ked­vezményes ruha- és bútor-akciója Nagykanizsa, október 6 A Közszolgálati Alkalmazottak Nem­zeti Szövetsége tagjai számára a közeledő tél gondjait azzal is igyek­szik megkönnyíteni, hogy számukra közszükségleti cikkek (ruhanemű, cipő, bútor) olcsó és kedvező fel­tételek mellett való beszerzését teszi lehetővé. Minthogy a központhoz vi­dékről sok panasz érkezett, hogy a közalkalmazottak nem tud ak az ak­cióról tudomást szerezni, felkértek bennünket annak lapunkban való ismertetésére. Ennek annál szíveseb­ben teszünk eleget, mert vele a nagy- kanizsai népes tisztviselő osztálynak vélünk szolgálatot tenni. A közalkalmazottak gyári áron és részletfizetésre kaphatnak l) téli szö­vetet és mindennemű egyeb ruha­szövetet, 2) fehérnemű, ágynemű, lepedővásznat, kanavászt, alsóruha- grádlit stb. textil-árukat. 3) cipőt minden kivitelben, 4) harisnyát és zsebkendőt, 5) téli kabátnak is meg­felelő átmeneti (ragián) kabátot, 6) téli strapa ruhaszövetet bélésanyag­gal, 7) bútort. Az árak készpénzfizetés mellett a következők (részletfizetés esetén circa 12%-kal magasabbak): Szövet méterenként 125—500.000, fehérnemű vászon (80 cm. széles) 20.000, egy 23 méteres vég 460.000, ágynemüvászon (82 cm széles) 20.500 lepedővászon (142 cm-ter széles) 44.300 korona. Mindennemű cipő 235.000 koro­nától kezdve a napi áraknál 30—40 százalékkal olcsóbban. I. minőségű cérne férfizokni 23.000, ugyanilyen női flórharisnya 40.000, női cérnaharisnya 30.000, müselyem- harisnya 40.000, 1. minőségű patent gyermekharisnya 1. számú 23.000, nagyobb számok számonkint 2000 koronával drágább. Színes és fehér fé: fi zsebkendő 18.000—13.500, női (azsuros) 5 8000 korona. Zokniból és zsebkendőből csak hatos csomagokat adnak. A raglánok ára különböző, de körülbelül 1 millió. Egy ruhához szükséges 3 méter mintás téli szövet béléssel együtt 500.000 korona. A budapesti butorosztály minta- termeiben (IX. Tinódy-u. 3.) meg­tekinthető mindenféle fajta, a piaci árnál lényegesen olcsóbb bútor. A kedvezményben minden tény­leges, nyugdíjas közszolgálati alkal­mazott, azok özvegyei, árvái része­sülnek. Igénylés a hivatalfőnökség által történik. A kívánt cikkeket posta utján küldik meg, de Buda­pesten az elosztóhelyeken is meg­vásárolható. Külön forgalmiadó a vételárat nem terheli. A központ szövet- és vászon­mintákat is küld, mikért Kenedi Imre dr., a nagykanizsai csoport el­nöke már irt Budapestre. Utalványt azok is kapnak, kik már részesültek a kedvezményben. Az utalvány egy hónapig érvényes. A szövetet, vásznat 6 havi, cipőt 3 havi, bútort 6—12 havi részletre lehet kapni a havi fizetés kétszerese erejéig, butorvételnél 4 esetleg 6 havi fizetés erejéig is. Ezesetben a vásárláskor bútornak Vb, vászonnak, szövetnek Ve, cipőnek 1/3 vételára fizetendő. Harisnya, zsebkendő azon­nal fizetendő. Bővebb részletek megtudhatók dr. Tholway Zsigmond postafőnök iro­dájában. J _____________________________ ML AI KÖZLÖK? NAPI HÍREK .......................................... I MPIREND I Október 7, sierda Római katolikus: O. B. A. Protestáns::: I Amália. Izraelita: Tliisri hó 19. ;; Nap kel reggel 6 óra 06 perckor, :: nyugszik délután 5 óra 29 perckor. ;; A Meteorológiai Intézet jelentést sze :: rint továbbra is száraz idő várhatót ; némi felhőzettel, helyenként csapadék, i A KÉZFOGÁS ellen indult meg a legújabb hadjárat. A fascisták indították meg, maguk között szigorúan tilossá téve. hogy kezet fogjanak egymással. E helyett egy másjéle köszöntési módot akar­nak meghonosítani: jobb karukat magasra felemelik s ezzel jelzik tár­saik iránti azt a köteles udvariassá­got, mit eddig a kézfogás képviselt. A fascista helyiségekben már is lát­hatók a feliratok: „A kézfogás tilos“. A fascista-üdvözlés egészségi szem­pontból mindenesetre csak követendő példa. Nincs is annak semmi értelme sem, hogy egy ember, kinek balsze­rencséje az, hogy naponként esetleg egy-két tucat emberrel kell érintkez­nie, mindegyikükkel kezd fogjon és ez által millió és millió bacilust rak­tározzon fel kezének redői között. Aztán minő jól leleplezhetjük majd ezzel az uj köszöntési móddal azók- kal szemben érzelmeinket, kikkel légy sem szívesen fogunk kezet. Edéiig ugyanis a társadalmi felfogás az volt, hogy nem nyújtani kezet vala­kinek, sértésszámba ment, el nem fogadni pedig a felénk nyújtott ke­zet, ez már vért kívánt. Oh, mennyi kellemetlenséget fog eloszlatni az uj szokás! Az emberek egyszerűen magasra felemelik a jobb­jukat és kész az etikettszerü üdvöz­lés. A kéznyujtás elmulasztásából (akár szándékosan történjék az, akár feledékenységböl) nem lesz többé apprehenzió s a felénk nyújtott jobb­nak el nem fogadása, nem fog ké­pezni okot a párbajra. Nem ismerjük közelebbről a fascista szabályzatot. Nem tudjuk: benne van-e, hogy a kar minő magaságra emelendő fel ? Mert ha nincs meg­állapítva vagy vétünk majd a meg­állapítás ellen, igy is lehet becsület­ügyi kérdést csinálni belőle. Egy azonban egészen bizonyos: az egész­ségre mindeneseire jótékony újítás: megkímél majd a sok kézfogástól, erősiti izmainkat, sőt félelmetesebb mozdulatot is rejt magában, mintáz egyszerű kézszorités. Nagyon jó lenne, ha ez a divat hozzánk is mielőbb átszármaznék. ____ iksz — Kormányzói elismerés. A kormányzó a kultuszminiszter előter­jesztésére megengedte, hogy Wali- gurszky Antal nagykanizsai állami — Egyházi ünnepek. A katolikus egyház ma Rózsa füzér királynőjének ünnepét üli, mig holnap a Magyarok Nagyasszonyának ünnepe lesz. — Harangszentelés. Vászolyon vasárnap szentelte fe! az uj haran­gokat Fábián János esperes. Az ün­nepi beszédet Luttor Ferenc dr. ba­latonfüredi plébános mondta. — Kitüntetett gazdasági cseléd. Szép ünnepély keretében adta át va­sárnap Tarányi Ferenc dr. főispán megbízásából Gyömörey István, fő­szolgabíró Kelemen Pál galamboki lakosnak a földművelésügyi minisz­ternek elismerő oklevelét és pénz­adományát abból az alkalomból, hogy a papnövelde szolgálatában ötven évet töltött el. A főszolgabíró beszé­dében u‘alt aria a körülményre, hogy csakis a munka eredményezheti Nagy- Magyarország visszaszerzését s an­nak a miniszter által is elismert megbecsülése képezi jövőnk alapját. Az ünnepségen az uradalom tiszti­kara mellett ott volt a község egész intelligenciája. — A város a Számvevőségi Tisztek Egyesületének. Nagyka­nizsa város a tél folyamán egy millió koronát adományozott a Számvevő­ségi Tisztek Országos Egyesülete céljaira. Az adományért most mon­dott a városnak meleghangú köszö­netét. az egyesület vezetősége. — Adomány. Németh József (Lenti) 100.000, Papp J zsef 50.000, Lukács Andorné 10.000 koronát ado­mányozott a felsőtemplom harangjai javára. — Nagykanizsa motoros fecs­kendője. A környék városaiban, Zalaegerszegen, Keszthely nagyköz­ségben is vígan szaladgált már a nyáron át az újonnan beszerzett motoros fecskendő. A tervek már Nagykanizsán is komoly stádiumba jutottak s ajánlatok, igy tegnap a Ganz Danubiuitól, nap nap után érkeznek. — Jegyzőválasztás. A tegnap Eszteregnyén Gyömörey István fő­szolgabíró elnöklete alatt megtartott jegyzőválasztáson nagy szótöbbség­gé! Révész Lajos sormási segéd­jegyzőt választották meg Eszteregnye község jegyzőjévé. — Nagy látványosságu szüreti mulatság. A nagykanizsai Katolikus Legényegylet október 11-én tartja rendkívül gazdagon összeállított pro­grammal szüreti mulatságát. Már a meghívók alakja, szövegezése, beosz­tása elárulja, hogy különleges élve­zetben és látnivalókban lesz részük — A keszthelyi gazdasági aka­démia megnyitó ünnepélye folyó hó 10-én délelőtt 9 órakor tartandó Veni Sancte-vel kezdődik, utána az akadémia tornatermében Sztankovics János akadémiai igazgató számol be a múlt tanév nevezetesebb esemé­nyeiről és dr. Kukuljevic József „Állattenyésztés történelme“ cimen tart felolvasást. — Tanító választás. Törőcsik Kál­mánt a csurgói katolikus iskolaszék­nél osztálytanítóvá választották. Dm választék Meglepő olcsó árakon eredeti angol szövetek divat ripsz-kelmék bársonyok minden színben velour-siffonok selymek minden színben rumburgi és pamutvásznak Schroll-siffonok asztaliig! ás (támasztani! szőnyegek divatflanelok és kazánok Csakis első­rendű jó áruk Reklámárak: pepita szövet istije 23.500 K-tól sitiis siet sitije 26.568 palais siet sittje 33.000 .. stheit szövet miije 35100 „ tessisz tiseei miije 19.500 ,, mosó páni miije 21.006 „ sitaitö zetii miije 17.10 létéivé silón miije 17.800 „ Pinkafői lópokrócokl Szövőpamut! polgári iskolai igazgatónak nyuga­a mulatság résztvevőinek. A 100 fi Bfltll r lombahelyezése alkalmából negyven éves ügybuzgó munkásságáért elis­merése nyilvánitiassék. — Nagykanizsa város tb. ügyé­sze. Az eddig vármegyei tb. fő­ügyészi minőségben mint kirendelt szerepelt dr. Fábián Zsigmondot a főispán Nagykanizsa város tb. ügyé­szévé nevezte ki. Fábián Zsigmond dr. a hivatalos esküt ennek alapján letette Zalaegerszegen az alispán kefébe. rendező minden leleményességét és munkaerejét latbaveíette, hogy a közönségnek minél több meglepetés­ben legyen része. Az ünnepély leg­érdekesebb pontja lesz a szüreti királynő választása^ jegyekhez mellé­kelt szavazó szelvényekkel. A király­nőt nagy pompával fogják megko­szorúzni. A mulatság olyan nagy méretű lesz, mely megérdemli, hogy társadalmi és felekezeti különbség nélkül mindenki megnézze. divatnagyáruházában az „Arany kakasához tfeyyftanizsa - 21. Telefon 374. szám Vidékre kívánatra mintákkal szolgálunk! HpJF

Next

/
Thumbnails
Contents