Zalai Közlöny, 1925. október-december (64. évfolyam, 221-293. szám)
1925-11-08 / 253. szám
85. évfolyam, 253. szám Nagykanizsa, 1925 november 8, vasárnap 20111$ feeraa« POLITIKAI NAPILAP fiam kasitŐ«£g és kiádóhlveteJ Fő-sí & lni»isrbaii-Tel«fon 78, nyomda 117. «sás* Felelős szerkesztő: Rempele« Béla SlSIfzfetésí ár»: íÜéugw bőr»— . Egy hóra SC'.OOŰ korona . w „ 90.900 Lífiotii „TRIPAMMER N EPRE RT...“*) Irta: KELEMEN FERENC Az idegen, kit a Sors szeszélye hosszabb vagy rövídebb időre Nagykanizsa falai közé sodor, ha kissé szétnéz a város gyér nevezetességei között, elragadtatással gyönyörködik a sétakert üde, zöld fái és virágágyai előtt. Ez az egyetlen hely nálunk, ahol a napi munkában elfáradt idegek nyugalmat s a megkínzott szemek esztétikai pihenést találnak; ez a legközelebbi alkalom, hol a teremtés koronája s a hatalmas Természet egymásra találhatnak, A városi élet épületfalanxába zárt modern lélek legnagyobb eltévelyedése a természettől való következetes elvonulás. A kenyérkereset rabigája, a kultur- szórakozások természete, a tudományos kutatások módszerei s az egész modern élet minden társadalmi és művészeti berendezkedésével a négy fal romlott levegőjébe szorítják az emberi szervezetet, melyet pedig csak a természettel, az élet eme ősi forrásával való közvetlen kapcsolat menthet meg a biztos eí- satnyulástól. Bármennyire él is bennünk a vágy, hogy a város poros levegőjéből, zárt épülettömegéből kikerülve megtölthessük tüdőnket a szabad természet kristálytiszta levegőjével s keblünkre ölelhessük szemünk messzeható sugaraival egy nagy vidék minden gyönyörködtető képét, a kegyetlen élet, ez a nagy rabszolgatartó alig engedi meg nekünk, hogy havonként egyszer kétszer alaposan „kiélvezhessük“ a szabad természetbe való hosz- szabb kirándulás testet-lelket üdítő gyönyörűségét. A modern emberiség legnagyobb része uj rabszolgahadként a négy fal zárt levegőjében, poros irodákban, füstös gyárakban és egészségtelen műhelyekben robotolja le életének legtekintélyesebb idejét s a szabad természetbe csak A nagykanizsai városi sétány elnevezésének kérdését lapunk vetette fel a közelmúltban s indítványozta a Jókai-park elnevezést. Jelen cikkünk Írója az elnevezés kérdésében más javaslattal lép a nyilvánosság elé, de helyt adunk a soroknak, mert a város parkja mindenkié s igy a hozzászólás s az afelett való birálat joga is minden olvasónké. A szerk. mint műkedvelő, kiránduló látogathat el néha-néha egy pár rövid órára. Azt a pár percet, ami a napi roboton felül „szórakozásira megmarad, sem használhatja fel a városi munkás egészen a természettel való egyesülésre, mert a kenyérkereset nehéz munkáján kívül valameny- nyiünk vállát még súlyos egyéb kötelezettségek is terhelik. Ami tehát napi életprogrammunkból a Nagy Természet élvezetének céljaira megmarad, az oly rövid, hogy azalatt nagyobb kirándulások, de rnég csak a város közeli határain tu! való kisétálás sem igen lehetséges. Csak egy mód van ahhoz, hogy a Természettel, az életnek ezzel az ősforrásával naponként, hacsak egynéhány pillanatra is, érintkezhessünk: a parkokba való menekülés. A park ma a városi élet egészségügyi berendezésének egyik legfontosabb kelléke. Tízezrek pihenése, egészsége, fáradt idegek megkönnyebbülése s a nagy munkában és gondban megmegroppanó lélek felfrissülése függ a városok gondozott, árnyas, ózondús levegőjű parkjaitól. Minden park a város egy olcsó, jótékony szanatóriuma, melyben a polgárok nagy tömegét gyógyitgatja ingyen a Természet láthatatlan doktora. Nagykanizsa városának van egy ilyen parkja, még pedig olyan parkja, melyért nagyon sok magyarországi város megirigyelhetné. Hogyan támadt ez a park?! Sajnos, nincs szerencsém keletkezésének minden részletét pontosan ismerni, de hitelt érdemlő előadásból tudom, hogy volt egy ember, akit a Természet iránti rajongása, polgártársaival szemben tanúsított őszinte szeretete az összes akadályokat legyőzve, a polgártársak közönyét leteperve, megszerezte az első hold földet, elültette az első fát azon a helyen, ahol most a város tiszta levegő után vágyódó polgárságának örömére Nagykanizsa sétakertje terül el. Ez az ember Tripammer Gyula voh. Ö ott volt — mint hallom — minden egyes fa elültetésénél, minden virágágy megteremtésénél, ő csinálta a terveket, ő ren- deztetle az utakat. Ö együtt élt ezzel a parkkal s élete utolsó napjáig a legnagyobb hűséggel kitartott mellette. Csak pár év telt el e nemes lélek halála óta s máris mintha feledésbe mennének halhatatlan érdemei. A városi park ugyan az idén is megtelt állandóan nagy közönséggel. Az árnyas fák között naponként százak és és százak üdültek fel s kis gyermekek nagy tömege élvezte az egyetlen levegős, illatos gyepet városunkban, de a nagy park még mindig jeltelen, még mindig névtelen. Tripammer szelleme ugyan ott bolyongott a park gondozott utjai, zöldülő lombjai, illatos virágai között, de még mindig hiányzik egy kis emléktábla, mely alkotójának emlékét az utókor számára megőrizze. A nagy világégés felperzselte lelkünk sok értékes jó tulajdonságát is. Ez a kor nem olyan fogékony már a hálaérzés iránt, mint voltak elődeink. De ha a közért való önzetlen fáradozás, a szépért való lelkesedés nemes eszméjét ismét a régi piedesz- tálra akarjuk emelni, akkor minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy lerójjuk a hála érzését azokkal szemben, akik életükben ennek az ideálnak önzetlen, tevékeny apostolai voltak. És Tripammer Gyula, a városi park megteremtője az volt! Rójjuk le vele szemben köteles hálánkat a legmegfelelőbb módon: Nevezzük el az ő szép alkotását Tripammer népkertnek! A városi park falombjai elsárgultak, az aranyszínű levelek lehullottak a földre, A séta-utak néptelenek s csak itt-ott látunk egy-egy természetrajongót, amint elmerülve az ősz csodás szin- pompájában sétálgat a zizegő levelek között. Vajha tavaszra, amikor Tri- pammer Gyula alkotásába újból visszatér az Élet, a fakadó bimbókkal, a zöldelő levelekkel együtt kinyílna a jéggé fagyott emberi lélek s a hála nemes érzésével odavarázsolná a gyönyörű liget felé az elismerés őszinte szimbólumaként ezt a két szót a kés‘ő utókor számára: „ Tripammer népkert. “ A valorizációs javaslat szerdán kerül a Ház elé A bíisutetéS-iro'weíSát e hó végéig tárgyalja le az igazságügyi bizottság — IHlarmiiíc möüió aranykoE'osiás újabb beruházások a népszövetségi kölcsönből Budapest, november 7 A pénteki minisztertanács este 6 óra után kezdődött és igen rövid ideig tartott. Folyó ügyeken kívül csak a valorizációs törvényjavaslattal j foglalkoztak. A pénzügyminiszter be- s mutatta ennek végleges szövegét s \ bejelentette, hogy a valorizációs ja- j vaslatot kedden fogja tárgyalni az I egységespárt s szerdán már a nemzetgyűlés plénuma elé kerül. A minisztertanács este 3A10 órakor végétért. A felsőházi javaslat A nemzetgyűlés igazságügyi bizottsága szerdán megkezdi a büntető- novella tárgyalását, amire a nemzetgyűléstől november 30. záros határidőre utasítást kapott. így előreláthatólag a javaslat még 1925. év folyamán a parlament elé kerül. Úgy értesülünk, hogy a költség- vetés után a francia-magyar kereskedelmi szerződés becikkelyezése, ez után a valorizációs javaslat s csak ennek befejeztével kerül a Ház elé a felsőház reformjának ügye. Magyar pénzügyek a Népszövetség előtt Decemberben a népszövetségi tanács Ausztria gazdasági helyzetét s Magyarország pénzügyeit is tárgyalás alá veszi. Ezaikalommal a magyar kormánya népszövetségi kölcsön 150 millió aranykoronás feleslegéből újabb 30 milliót kér felszabadítani beruházások céljaira. A költségvetés vitáján az egységespárt részéről a többek között fel fognak szólalni Berki Gyula, Dréher Imre, Barabás Sándor, Va- sadi György, Halász Mór. Politikai beszámoló Rakovszky István belügyminiszter november utolsó hetében beszámolót tart Nyíregyházán. A beszámoló napját ugyan még nem állapították meg, de valószinti, hogy az vagy november 22-én, vagy pedig 29-én lesz.
