Zalai Közlöny, 1925. október-december (64. évfolyam, 221-293. szám)

1925-11-07 / 252. szám

K4U! *0*» nur 1925 November 7. ilyen áramok már nem is a drótban mozognak, hnnem az ezt környező levegőben siklanak tova. Különösen meglepő az emberi test viselkedése a nagy feszültségű ára­mokkal szemben, amennyiben az ilyen áramokat az ember egyszerűen j meg se érzi. Ennek magyarázatát jj idegrendszerünk szerkezetében kell keresnünk. Amint az igen nagy rez- gésszámu hangot már nem halljuk, az ibolyánál is szaporább fényhul­lámokat nem látjuk, épen úgy nem érezzük az igen magas feszültségű Tesla-féle áramot sem. Érzékszer­veink elé, az alsó ingerküszöbön kí­vül, egy felső korlát is ki van szabva és ha az inger ezt túllépi, érzetet többé már ki nem válthat, teljesen hatástalan marad. Mindenünk véges, mégpedig nem­csak lefelé, hanem fölfelé is. Mig te­hát a néhány száz és néhány ezer voltos áram az emberre nézve fel­tétlenül halálos, mintegy tízezer volt­tól kezdve fölfelé, a szervezet telje­sen érzéketlenné lesz. A Tesla áram, a drótvezető esetéhez hasonlóan, az emberi testbe se hatol bele, hanem annak felületén, a közvetlenül kör­nyező levegőrétegben surran tova. Újabban a Tesla féle áramok hasz­nos szolgálatol tesznek a rádió-tech­nika terén is, amennyiben a drót­nélküli erőátvitel céljaira rendkívül nagy feszültségű áram szükséges. A drótnélküli táviró és rádió-telefon elvének ismertetése azonban nagyon is messze vezetne tárgyunktól és igy a modern technika ezen újabb vív­mányai iránt érdeklődők figyelmét kénytelenek vagyunk egy, ugyanezen a helyen, régebben (1924 okt. 26.) megjelent cikkünkre felhívni, mely az elektromos hullámok alapeiveivel fog­lalkozik. jászberényi Kalmár László Mozi és színház irtai KF.MFELEN BÉLA I. A folyó évben huszonötödik év­fordulójukat ünnepelik Amerikában a moziszinházak. Nekik különös okuk is van rá: a mozi-ipar náluk gigan­tikus iparágaik közé tartozik s köz­tük a harmadik helyre küzdötte fel magát. Amikor a közel múltban egy álló hétig propaganda előadásokat tartottak az ottani mozikban, maga Coolidge elnök gratulált William Hays-naV, a moziipar főfelügyelőjé­nek ennek az iparágnak bámulatos fejlődéséhez. Huszonöt év pedig igen rövid idő az iparfejlődés terén. Mi minden várható még a jövőtől ezen a téren ! Egészen bizonyos, hogy még távolról sem érte el teljesítőképessé­gének tetőfokát s a következő huszon­öt év múlva talán épen úgy lennénk vele, mint a százév előtti gőzmozdo­nyoknak konstruktőrei, ha a mai gőzmozdonyokat meglátnák . . . Cikkünk címében látszólag egy­mással szembeállítottuk a filmet a színészettel. Nem azért tettük, mintha a mozival szemben védelmünkbeakar- nók venni a színházakat vagy a mo­zinak adnók az elsőbbséget amazok­kal szemben. Hogy igy összekerül­tek, annak semmi más oka nincs, minthogy szeretnénk egyszer már tisztába jönni ennek a két művelő­dési tényezőnek egymáshoz való vi­szonyával. Mi, kik minden tőlünk telhető erő­ből a kulfura fejlesztésén dolgozunk, készséggel elismerjük, hogy úgy á mozik, mint a színházak kulturténye- zők, ha ebbeii feladataikat valóban — teljesitik is. Tehát igenis teljesít­hetnek kulturmissziót s mint ilyenek, más megítélés alá esnek, mint az egyéb közönséges üzleti vállalkozások. De mielőtt tovább mennénk fejte­getésünkben, hasonlítsuk össze ket­tőjüknek lényegét, hivatását, eszkö­zeit s a tőlük várható eredményeket s belőlük igyekezzünk levonni a kö­vetkeztetéseinket. Nézzük először a mozit. A moziképek alapját képező elő­adások is végeredményében — szí­nészet. Igaz, hogy technikájuk kü­lönbözik a szinielőadások rendezésé­től, de ez a körülmény mit sem vál­toztat a dolog lényegén. Az a körül­mény sem bir befolyással a kettőnek bizonyos fokig egyneműségére, hogy a film-előadásoknak mozaikszerü tö­redékek egybekapcsolódásából áll s az eszközök alkalmazása tekintetében összehasonlíthatatlanul több lehető­séget nyújt, mint a szoros értelem­ben vett színpadi rendezés A kettő között a főkülönbség abban van, hogy az egyszer filmre hozott elő­adásokról akárhány másolat készít­hető, melyek mind egyformán hoz­zák szemeink elé az egyszer meg­játszott cselekményt, mig a színészet közvetlen szemléletet nyújt. Amit a moziban látunk, az a személyek sze­replését tekintve már csak másolat, kép, fotográfia; a színház ellenben élő, előttünk mozgó, beszélő, éneklő, táncoló személyeket állít elénk. Tehát ami a filmen kópia, az a színpadon mini élő alak jelenik meg. Amott látjuk, hogy az alakok beszél­nek, énekelnek, táncolnak stb., de nem halljuk a hangjukat s hiányzik mozdulatukból a plaszticitás. A be­szédeket sokszor a felírások teszik érthetővé, ami megint csak zavaró­lag hat a cselekmény folytonossá­gára s ezzel élvezhetőségére is. A színész egy darab életet játszik le a színpadon ; eszközei a plasztikusan megnyilvánuló testi mozgások, a be­széd és a mimika. A filmen hiány­zik az alak testisége, minden moz­dulatukat csak síkban látjuk s hiány­zik a hang, annak lágysága vagy keménysége, varázsa s a benne ki­fejezésre jutó közvetlensége az érzel­meknek. A mimikának is más sze­repe van a filmen, mint a színpadon ; többet kell pótolnia abból, amit ott a hallható szavak érzékeltetnek. Ezekből az összehasonlításokból azonban még se vonjunk le elhamar­kodott és felületes következtetéseket, így szembeállítva egymással még azt mondhatná valaki, hogy hát ezek szerint vagy az egyik — színház vagy mozi — feleslegesek s könnyen ki­mondhatná egyikre vagy másikra a halálos ítéletet. A dolog azonban még sem igy áll. Nagyon szépen megfér­nek egymás mellett s ha nem látnak egymásban ellenséget, békességben meg is lehetnek együtt. A film s a színpad közötti különb­ségre fentebb már rámutattunk. De nem szóltunk még arról, hogy a film­nek mennyivel több lehetősége van olyan körülményeknek és jelenségek­nek szemléltetésére, melyek színpadon egyálialán nem adhatók vissza. És ebben a körülményben le nem kicsi­nyelhető jelentősége és korszakalkotó fontossága is van. És valóban körülbelül ennél a tu­lajdonságánál kezdődik a moziknak kulturjelentőségük s kulturtevékeny- ségüknek fontossága is. Ha csak úgy nagyjában végig sur­ranunk a legutóbbi évtizedek alatt szemeinkelőttlepergett filmeken, meg­állapíthatjuk róluk, hogy legtöbbjük olyan tárgyat ölelt fel, melyeket szín­padon nem lehet bemutatni s egyéb­ként sem lettek volna alkalmasak szín­padi dramatizálásra. A nagy filmipar odáig ment berendezettségében, hogy egész városokat épített fel telepén s a szükséghez képest veszi azokat, illetőleg azoknak egy részét igénybe. (Folyt, köv.) NAPI HÍREK NAPIREND November 7S szombat Római katolikus: Engelbert pk. Pro- estáns: Rezső. Izraelita: Markhv. 18. Nap kel reggel 6 óra 52 perckor, nyugszik délután 4 óra 35 perckor. A Meteorológiai Intézet jelentése sze- int egyelőre enyhe és esős, később vál- ozékony idő várható, hősülyedéssel. * Mozi. Uránia és Világ: A cigány, Szig- igethy népszínműve. Előadások: Uránia 7 és 9, Világ 7 és 9 órakor. KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK: November 9. A Move ismeretterjesztő előadása az Urániában este 6 órakor (Lenkay I. Éva: A szo­ciális munkáról általában Jovanovits Lea: A mun­káskérdés innen és túlról megvilágítva. November 14. A Nagykanizsai Casino «Anday»- hangversenye a Casino dísztermében este 9 órakor. November 15. A Zrinvi Miklós Irodalmi és Mű­vészeti Kör liceális előadása a városháza nagytermé­ben este 6 órakor (előadó dr. Vargha P. Theodori'ch : Róma.) November 21. A Nagykanizsai Tornaegylet táncestélye. November 23. A Move ismeretterjesztő előadása az Urániában este 6 órakor: Amundsen repiilőgép- sarkutazása. November 30. A Move ismeretterjesztő előadása az Urániában (Surányi Gyula: Rákóczi Ferenc kora, vetített képekkel). ______ Hő hullámot jósol Sirius a komor őszi esővel be­köszöntött november derekára. Azt jósolja, hogy elmúlt évtizedek leg­szebb novembere lesz ez a ködös, szürke reggelekkel, borult. szomorú éggel a télre figyelmeztető hónap. Bár az ég adná, hogy igaza lenne a derék Sirius mesternek, mert bi­zony legtöbbünknek gondterhes ba­rázdákat von homlokára a közelgő tél s a hőhullám már akkor átfut a testünkön, mikor a fapiacon soványka vagyonunk feláldozása árán igyek­szünk bebiztosítani magunkat a szi­gorúnak jósolt tél dermesztő hidege ellen. A hőhullám még magasabbra csap bennünk, amikor a szén-árak iránt kísértünk meg tapogatózni. De hogy a hőhullámoknak ezek a Sirius mester jóvoltánál is korábban jelent­kező előfutárjai nagyon meg ne árt­sanak a téli beszerzések gondjaival bírókra kelt embernek, módunkban áll hamarosan elhülni is, mikor a háziasszony terjeszti elő költségveté­sét az éléskamra télre való ellátását, disznóölést és egyebeket illetőleg. Ez­után pedig már a beígért hőhullám ellenére is valósággal megdermedünk, amikor asszonynak, gyermeknek, jó­magunknak téli felruházásáról esik a szó. Még talán szerencse is, hogy erről nagyon sok helyen csak szó esik, anélkül azonban, hogy az el­sóhajtott kívánságok eljutnának a megvalósulás stádiumába. Ha épen hideg zuhany fog kelleni a közeledő hőhullámok ellen, abban sem lesz hiány: gondoskodnak róla egyiknek különféle adófizetési meg­hagyások, másiknak lejáró váltó-ter­minusok, a harmadiknak és a többi­nek is ilyen és ezekhez hasonló meg­lepetések. A már-már kopogtató tél előtt igy felszerelve várjuk Sirius mester hő­hullámait s bízunk abban, hogy nem nagyon fog megártani egyiknek sem. ____ (bl) — Nagykanizsa külföldi köl­csöne. Nagykanizsa város külföldi kölcsönének a napokban felvett har­madik, utolsó részlete 2 milliárd és 800 millió papirkorona. Ugyanennyi volt a második részlet, mig az első- izben felveti részlet a kölcsönösszeg őOYo-a, vagyis a most felvett összeg­nek mintegy kétszerese volt. | = Ma teaestély a Centrálban ■ este 9 órakor. — A képviselőtestület erdő­legelő bizottsága megtartotta ala­kú ó közgyűlését s az erről szóló jegyzőkönyvet beterjesztette a városi tanácshoz. — Somogyi Béla dr. tisztelgése a hatóságok fejeinél. Dr. Somogyi Béla budapesti ügyvéd, a letenyei kerületnek uj nemzetgyűlési képvise­lője tegnap tisztelgő látogatást tett a nagykanizsai hatóságok és közhi­vatalok vezetőinél. — A nagykanizsai csendörlak- tanya problémája. Megírtuk, hogy Köszeghy Sándor dr. belügyminisz­teri államtitkár egy csendőriskola fel­állítása ügyében a múlt napokban Nagykanizsán járt s az illetékes té­nyezőkkel is tárgyalásokba bocsátko­zott. Az államtitkár megtekintette a barakkot s más alkalmi területet is megszemlélt, végül is odanyilatkozott, ' hogy csak két eshetőségről lehet szó. I Az egyik az, hogy a barakkokban I állíttatni fel a csendőriskolát, a hely azonban távol van a város központ­jától. A másik megoldási mód a je­lenlegi Csengery-utcai csendőrlakta­nyának megfelelő kibővítése lenne. Ez lenne a jelenlegi körülmények kö­zött a legcélszerűbb, mert megfelelő tisztilakások építésével a lakáshiányon is lendítene; lehetővé tenné, hogy a lisztek a bennlakás folytán állandóan rendelkezésre álljanak s az udvar is alkalmas lenne a csendőriskola ott­honi gyakorlatai számára. Köszeghy államtitkár a személyes tapasztalatai és impresszióiról referálni fog a bel­ügyminiszternek és remélhető, hogy nagyon rövid időn belül megoldásra kerül a nagykanizsai csendőrosztály- parancsnokság laktanyájának problé­mája és a csendőrségi iskola felállí­tásának kérdése. — IskolánkivQli népművelés Nagykanizsán. A nagykanizsai is- kolánkivüli népművelés munkája a közeljövőben megkezdődik. A nép­művelési bizottság rövidesen megtartja alakuló gvülését, melyen a vármegyei népművelési titkár is megjelenik a teendők megbeszélése végett. Addig is az előmunkálatokat folytatják. — Az ingyen-ebéd akció. A sze- génysorsu iskolásgyermekeknek a téli hónapokra egy-egy tál meleg étellel való ellátása érdekében a Keresztény Jótékony Nőegylet akciót indított. Az akció napról-napra gyarapodik. Újabb ebéd-felajánlások: Nagy Győzőnél, dr. Almási Gyuláné 1, özv. Magori Györgvné 1, Tancenberger Lajosné 2, Oparnica Károly 2, Kálmán Árminné 1, Oláh Pálné 1, Almási Jánosné 1, Harsay Gvörgyné 1, Marton János 1, Herzfeld Lipót 1, Kozák Gézáné 2, özv. Hodics Istvánná 1, özv. Schless Antalné 1, Németh Gyuláné 1 napon adnak hetenként egy gyermeknek ebédeket. — Serlegavatás. A Magyar Da­losszövetség VII. kerülete a legutóbb lezajlott vármegyei dalosverseny al­kalmával a Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör vegyeskarát ver- senyenkivüli dicséretes szerepléséért ezüst serleggel tüntette ki. A Kör vegyeskara társasvacsora keretében ma, szombaton este avatja fel ezen serlegét a Polgári Egylet elsőemeleti klubhelyiségben, melyre a dal bará­tait ezúton hívja meg a rendezőség. A vacsora pontban háromnegyed 9 órakor kezdődik. Teríték ára 25.000 korona. Jelentkezéseket a Nagykanizsa 1. számú postahivatal főnöki irodája elfogad. — Jézustársasági atyák misz- sziója Kővágóőrsön. Kővágóőrs köz­ség katolikus híveinek Németh Károly jézustársasági atya nyolc napos mis?' sziót tartott.

Next

/
Thumbnails
Contents