Zalai Közlöny, 1925. október-december (64. évfolyam, 221-293. szám)
1925-11-05 / 250. szám
1925 November 5. ÉÁlM KOHLOD 5 — Nagykanizsai Címtár. Több oldalról megnyilvánult óhaj folytán a még a folyO hóban megjelenő Nagykanizsa r. t. város címtárába felvéve lesznek Nagykanizsa összes iparosai és kereskedői is. A Címtár a legközelebbi napokban már sajtó alá kerül, miért is felkérem mindazokat, kik a tőlük kért adatokat még be nem küldték, hogy azokat a legsürgősebben hozzám juttatni, a Címtár megrendelésére vonatkozó előjegyzésüket is megtenni s hirdetésük szövegét megküldeni szíveskedjenek, hogy a nyomandó példányszám tekintetében kellően tájékozva legyek, illetőleg a hirdetések a Címtárba még felvehetők legyenek. Kempelen Béla szerkesztő. — Népművelés Tűrj én. Türjén Erdélyi J. Irén plébános elnökletével iskolán kívüli népművelési bizottság alakult, mely széleskörű programot dolgozott ki. Analfabéta tanfolyamra nem volt jelentkező. A leventék ismeretterjesztő tanfolyama már megkezdődött. — Kedvező Zala mezőgazda- sági helyzete. A mezőgazdaság helyzete Zalában október folyamán kedvezően alakult. Az őszi gabona-félék jól keltek, hiányos foltok nem észlelhetők. A tavaszi gabona alá a szántási munkálatokat a jó idő lehetővé tette. A kapások közül a cukor- és takarmányrépa szedése és szállítása nagyobbrészt befejeződött, részben még folyamatban van. Itt helyenként a csimasz által okozott kár jelentékeny. Egyébkényt elemi csapás, kártékony állatok nem okoztak számbavehető károkat. A szüretet bevégezték. A bor mennyiségileg kevesebb a tavalyinál. Minőség tekintetében, ahol későn szüreteltek, kifogás nincs. — Földreform-ügyek. A kiosztott földek birtokbaadasa egész Zalában folyamatban van. Alsóörs. Felsőőrs, Lovas, Sümeg, Sümegcsehi és Barsi községekben most folynak a tárgyalások. — Református lelkész-beiktatás. A nagyrákosi református gyülekezet most iktatta be hivatalába uj lelkészét, Fejes Gábort. A beiktatási funkciót Szűcs László senyeházai református esperes végezte nagy egyházi ünnepség keretében. = Tánczáróvizsga (koszorúcska). Szombaton 5 órai kezdettel a diákok részére, vasárnap d. u. 3 órai kezdettel a kisgyermekek és este 8 órai kezdettel a. felnőttek részére, amely reggelig tart, záróvizsgát rendezek. Guttentág Lajos tánctanár. — Községek egyesítése. A zalaegerszegi járásban a következő köz- ségegyesitést hoztak javaslatba : Dob- ronhegy (133 lélek) Babosdöbrété- hez, Ormándlak (293) Nagylengyelhez, Apátfa (148) Andráshidához, Csődé (234) Zalalövőhöz, Felsőba- god (279) és Vitenyédszentpál Alsó- bogádhoz, Hagyáros (162) Bőröndhöz, Keményfa ("223) és Zalácséb Salomvárhoz, Pozva (288) Zalaszent- ivánhoz, Vorhota (155) és Ebergény Szenterzsébethegyhez, Vöckönd (186) Nemesapátihoz, Zalaszeritmihályfa (163) és Hottó Teskándhoz. Puszta- szentlászló Söjtörhöz. Válicka Pusz- taedericshez, Apátipusztát Pórszombathoz, vagy Szilvágyhoz, Kávás, Böde Boncföldéhez csatolandó. — Hősi emléktábla leleplezés. A sümegi állami elemi iskola falában leleplezték 99 sümegi hősi halott emléktábláját. — Félmilliárd kórházépítési segély. A népjóléti miniszter 500 millió koronát utalt ki a Zalaegerszegen építendő uj kórház telekvásárlására. — Mauzóleum-avatás Keszthelyen. Hétfőn helyezték ej az újonnan épült hatalmas hercegi mauzóleumban Keszthelyen herceg Festetics Taszilóné hamvait. Az áthelyezés a mauzóleum felszentelése és gyász- szertartás keretében történt. — A nagyatádi járás főbírája. A nagyatádi járás főszolgabírói székébe Máiéffy Józsefet választották meg. — A szerdai hetipiac árai. A szerdai hetivásáron a piaci árak a következőképen alakultak: Zöldségpiac: bab 1500—2500, mák 8—10.000, dió 4—5000 K literenként; vöröshagyma 1000, foghagyma 1000, sárgarépa 1000, zöldség 1000 korona csomónként ; kelkáposzta 700, fejeskáposzta 600, savanyú-káposzta 1000, savanyu répa 1000, burgonya 1000— 1500, karfiol 20.000 korona kilogrammonként. Gyümölcspiac : alma 5— 6000, körte 6—8000, szőlő 5—15.000 korona kilogrammonként. Tejpiac: tej 3000, tejfel 12—14.000 korona literenként, túró 10.000, vaj 60—70 ezer korona kilogrammonként; tojás 2000 korona. Húspiac: növendék marha 20—24, marha eleje 20, hátulja 24—28, borjú eleje 24, hátulja 28—30, sertés 28, zsir 38, háj 36— 38, zsirszalonna 32, füstölt sertéshús 60, kolbász-félék 30—50, birkahús 14—20 ezer korona kilogrammonként. Terménypiac: búza 300—310, rozs 200—210, tengeri csöves 100—120, tengeri szemes 200—220, zab 200— 220 ezer korona métermázsánként. Baromfipiac: egy tyuk 25—30, egy pulyka 50—100, csirke 15—25, sovány kacsa 30—35, egy sovány liba 60—70, egy kövér kacsa 60—80, egy hízott liba 120—160, szopós malac 40—50.000 korona. Takarmánypiac: Széna 60—80, lóher 70—75, lucerna 80—85, zsuppszalma 60, alomszalma 25 ezer korona métermázsánként. — Villanyvilágítás Kiskeszt- helyen. Megkezdték a Keszthellyel egyesitett Kiskeszthely utcáinak 38 utcai villannyal való ellátását. — Nem kap termet a színház Zalaegerszegen. Halmi Jenő társulata november 15 én akarja megkezdeni sziniidényét Zalaegerszegen. Minthogy a Bárány szálló nagytermét tulajdonosa más célra akarja felhasználni, a színészet elhelyezkedése teljesen problematikus. Halmi most a mozival tárgyal ezügyben. — Agyonszurta a szomszédját. Szűcs Karolyné látrányi gazda felesége két elveszett kacsáját kereste Skerlecz Lajos szomszédos portáján. Az esetből hangos veszekedés lett, előkerült Szűcs is, kit Skerlecz egy vaslapáttal leütött. Szűcs kezében bicska volt s azzal esés közben has- baszurta Skerleczet, úgy, hogy annak belei kifordultak. Bevitték a bala- tonszemesi kórházba, hol meghalt. — Öngyilkosság. Nagy Istvánná 50 éves keszíhelyTelsőmajori cseléd gyógyíthatatlan betegsége miatt a kútba ugrott. Kedden délután találták meg holttestét. — Halálos verekedés. Szabó János 23 éves karádi lakost korcsmái verekedés közben Látrányban úgy megverjék, hogy sérüléseibe belehalt. = Schwarez Dezső cégnél úri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás. = Lábtörlő szőnyegek rendkívül olcsó áron csak Szerbnél vásárolható Csengery-uíca 6. = Fölényesen győzifminden versenyben Filipp kötöttárugyára (Szombathely, Széli Kálmán-utca 6.) olcsó és jóminőségü áruival. Mutatóba néhány ár: Selyem mellények 195 ezer, selyem jambó sapkák 17 ezer, flór urizoknik 29 ezer, fátyolharisnyák 38 ezer. = Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. Keresztrejtvénymegfejtés Október 28-iki számunkban közölt, U. I. (Nagykanizsa) által beküldött keresztrejtvényünk helyes megfejtése a következő: /. Vízszintes sorok: 1. Tejut, 2. Káin, 3. újévi, 4. pök, 6. pedál, 7 és 51. A nő tanácsa magábanvéve nem sokat ér, de bolond a férfi, ki nem hallgat reája, 8. L. R. (Laborfalvi Róza), 9. Ens, 10. pad, 11. re, 12. tak, 13. áz, 14. R. L. (Ravasz László), 15. ke, 16. li, 17. árpa, 18. ri, 19. en, 20. özv. 21. ku, 22. el, 23. bá, 24. or, 25. ri, 26. Lir. 27. York, 28 un, 29. ne, 30. ul, 31. Eta, 32. iv, 33. kő, 34. ti, 35. ik, 36. of, 37. ri, 38. bat, 39. pi, 40. ad, 41. hi, 42. pép, 43. ka, 44. baj, 45. Po. 46. pö, 47. B. N. (Bernolák Nándor), 48. agitál, 49. anomália, 50. Az élő elporlad. II. Függőleges sorok: 1. Talleyrand. 2. kánaáni, 3. ug, 4. pék, 5. de, 6. Po, 20. öleb, 32. ippeg, 4L hil, 42. pld. 47. baj, 48. ab, 52. Enrilo, 53. jő, 54. ut, 55. ta, 56. ács, 57. is, 58. nap, 59. jár, 60. ében, 61. va, 62. interurban, 63. öv. 64. ke, 65. ekra- zitpor, 66. dal, 67. át, 68. lék, 69. népbutitó, 70 maroni, 71. a direktor, 72. vanília, 73. Navratill, 74. mák, 75. szu, 76. reverenda, 77. Zita, 78. Faft. 79. Niokái, 80. rk. 81. kő, 82. Noé, 83. viola, 84. Fáik, 85. paf, 86. jam, 87. őre, 88. go, 89. án, 90. né, 91. M. F. (Márton Ferenc), 92. i. i. 93. Z. H. (Zoro, Huru), 94. É A. (Éber Antal), 95. öl, 96. P. T. 97. Iá. A megfejtők névsora Fischer Pál, Tóth Erzsébet, Brunner Erzsébet, Pendl Margit, Helchert Anna, Tóth Irma, Hamburger László, Czvetkó Lajos, Jerzsa József, Vegele Márta, Kugler Imre, Köles István, Engelleiter Zoltán, Tánczos Dezső, Megyimorecz Manci, Cseh Rózsi, Schandl Margitka, Egy névtelenül érkezett megfejtés, ifj. Sörlei Zsig- mond, Matolits Luiza, Beusterien Ralph, Aczél László, Neumann Annus, König József, Szabó Margit, Szegő Andor, Weinberger Ernő, Schless Gyula, Zábó János, Käufer S., Bojt Erzsébet, Baksa Mártha, Pe- termann Károly, Balázsi Franciska, Totola Frigyes, Gömbös László, Hegedűs Lajos, Szántó és Engelleiter, Gutímann Józsa és Margit, ifj. Loos József, Slozarek Mária, Fleischner Zoltán, Pintyőke, Kakas József, Kugler Auguszta, B. F. I., Szerb Jenő, Donászy Ferenc, Hencsics Krisztina és János, Novotny Ilonka, Skerlák Erzsi, Berger Gyula, Szabados Magda, Kluger Imre, Holmik Annus, Ofen- beck Terus, Rózsa, Baksa Géza, Sülé Margit, Gold Ella, Lapát, Totola Károly, Szabó Elemér, Vida Gerő (Keszthely), Kanyar Bözsi, Hajós Esztike, Tötösi Andor (Balatonfüred), Szautsek Mária, Wilde Endre, Ekler József, dr. Kövér Jenő (Siófok), Rit- ser Ferenc, Balázsi József, Liditt Julia, Hoffmann Edit, Wunderlich Ida, V.?jda Péterné (Badacsonytomaj), Krímmel József, Totola Manci, Szente Vidor (Csurgó), Heimer Erzsi, Brei- ner Pál, Kiss Jenő, Zalántha Imre (Zákány), Józsa Loli, Pharm., Bakfis, Weisz Miklós, Parti Lajos (Gyenes- diás), Józsa Dezső, Graf Ernő. A többi beérkezett megfejtés olyan goromba hibákat tartalmaz, melyektől nem lehetett eltekinteni, igy azok a sorsolásban nem vesznek részt. A nyertesek A rejtvény beküldőjének dijait kisorsoltuk a megfejtők között. A sorsolás eredménye a következő: Az egy üveg Hangya-keserűt Graf ÜsfyeBjen bevásárlásainál Száll az ének szájról-szájra: FRANCK kávénak nincsen párja! D. 177 O. 25 I. -*■ Ve. 3. Ernő (Magyar Nemzeti Bank), az üveg barackpálinka különlegességet Józsa Dezső (Csengeri-u. 78/i.) a doboz levélpapírt Liditt Julia (Teleky-u. 25.) nyerték el. A rovatvezető üzenetei U. I. Régebbi keresztrejtvényét kár volna papírkosárba dobni. Szívesebben felhasználnánk alkalomadtán mindkettőt. Sz. S. A közlendők közé soroltuk. Hogy mikor kerül rá a sor, azt nem tudjuk megmondani, mert nagyon sok még az olyan keresztrejtvényünk, mit dijakkal együtt küldtek be. K. M. A rajza szép, de a kidolgozása kritikán aluli. Jobbat is kapunk még öntől. Két évi börtönre Ítélte a törvényszék Gömbös Rezső pacsai jegyzőt A büntetőfőtárgyalás harmadik napján a perbeszédekre került sor. Metz József kir. ügyész fenntartja a vádat, Malek László dr. védő ellenben nem látja azt bebizonyitottnak s védence felmentését kéri. Több mint három órai tanácskozás után Makáry Vilmos elnök kihirdeti a törvényszék Ítéletét, mely szerint Gömbös Rezső, volt pacsai körjegyzőt bűnösnek mondja ki a Btk> 350 §-ába ütköző hat rendbeli sikkasztás vétségében, azonkívül a Btk. 356 §-ának 2. bekezdésébe üt- köző ötrendbeli sikkasztás bűntettében és egy rendbeli közokirathamisi- tás bűntettében és ezért öt összbün- tetésül az ítélet foganatosításától számított két évi börtönre, öt évi hivatal- vesztésre és politikai jogainak ugyanezen időre való felfüggesztésére és az összes költségek megtérítésére Ítélte. A büntetésbe beszámította a bíróság a vizsgálati fogságban eltöltött hat hónapot és tizenhárom napot. A kárigényeket polgári útra utasította. — Ellenben felmentette a biróság két rendbeli hivatali sikkasztás vétségének vádja alól. A kir. ügyész súlyosbításért, Gömbös pedig a büntetés súlyossága miatt fellebbezte meg az Ítéletet. MOZI Uránia csütörtök, péntek 5, 7, 9 órakor: Párisi baba regény Páris éjszakájából 7 felv. Rendezte Kertész Mihály. A film az 1925—26-os szezon első nagy képe, a magyar rendezői művészet, amerikai stilus és francia Ízlés diadala. Kiállítása pazar, meséje modern. Főszereplője Lilly Domita francia színésznő. Az 5 órai előadások fél helyárakkal. Szombat, vasárnap: A cigány Rózsahegyivel.