Zalai Közlöny, 1925. október-december (64. évfolyam, 221-293. szám)
1925-11-05 / 250. szám
4 sálai üoxLOffr 1925 November 5 A „Zalai Közlöny“ szerkesztősége a maga részét az idén is ki akaija venni a tevékeny humanizmusból. Úgy, mint a múlt esztendőben, az idén is le akar néhány könnyet törölni a szeretet ünnepén, Karácsony estéjén a legszegényebbek szemeiről, hogy legalább néhány családnak meleggé tegye ezt a legszebb ünnepnapot. A „Zalai Közlöny“ az idén is felállítja a. szegények és gyermekek karácsonyfáját s felkéri Nagykanizsa város áldozatkész társadalmát, hogy miként a múlt évben, úgy az idén is legyen segítségére a szegények és gyermekek felsegélyezésében és küldje adományait lapunk kiadóhivatalába, mely a holnapi naptól kezdődőleg minden legkisebb adományt elfogad és nyugtáz. Tűzifa, liszt, élelmicikkek, elhasznált, de jókarban levő ruhanemüek, ruhára való kelme, cipő, elhasznált játékszerek, karácsonyfára való díszek, főleg gyermekruhácskák és mindazt, amit nélkülözni lehet a legnemesebb cél számára. És itt elsősorban számítunk a kereskedő és iparos-társadalomra, amely a múlt évben is oly dicséretes módon vette ki részét akciónkból, hogy a helyi szegények és nincstelenek egy jelentékeny részének sikerült nemcsak gondtalan karácsonyi ünnepet szerezni, de érezhető segítségükre is lenni. Hisszük, hogy nem lesz senki Nagykanizsán, aki kivonná magát akciónkból és ne segítené azt teijes erejével, hogy minél több gyermeknek karácsonyi ünnepet és segítséget tudjunk szerezni és sok-sok nincstelennek a könnyeit letörölni. Minden, még a legkisebb adományt is nyugtázunk. Es nem fogunk csalódni most sem Nagykanizsa melegszívű, áldozatkész társadalmában. Egy év az északi sarkon Száztizezer köbméteres Zeppelin j Beszélgetés a Zeppelin-müvek főmérnökével — A Zalai Közlöny bécsi tudósítójától - Bécs, november 4 A friedrichshafeni Zeppelin-müvek főmérnöke, Speck Ferenc a napokban Bécsben tartózkodott és előadást tartott a Zeppelin-léghajó tavalyi amerikai útjáról. Az előadás után alkalmunk volt beszélgetést folytatni a főmérnökkel Eckener dr. tervbeveti repüléséről az északi sarkra. Speck főmérnök erről az érdekes és Jókai fantáziáját realizálni akaró tervről a következőket mondotta: A sarki léghajó tervei már teljesen készek, az építéshez azonban még nem foghattunk hozzá a ver- saillesi békediktátum következtében. A sarki Zeppelin űrtartalma 110.000 köbméterre van előirányozva, mig az Amerikába átrepült Z. R. 111. űrtartalma csak 70 000 köbméter volt. A versaiüesi békediktátum azonban elő- irja, hogy Németország 30 000 köbméternél nagyobb ürtartalmu léghajókat nem épiihet. Már pedi^ az ilyen kisebb ürtartalmu léghajó akció- rádiusa túlságosan csekély egy ilyen nagyszabású vállalkozáshoz. , Az.expedíció tudományos előkészületeit és terveit Nansen profesz- szor dolgozta ki és az ő terve szerint a léghajó Eckener vezetése alatt különböző szakmáju tudósokat röpítene az északi sarkra. Az expedíció egy évre elegendő élelmet és tudományos segédeszközöket vinne magával. A bizottság feladata az lenne hogy esztendő alatt minden tekintetben kutassa fel az északi sark viszonyait és a léghajó egy esztendő múltán a tudósokért menne és visszaszállítaná őket. Ismétlem, a tervek teljesen készen vannak, minden az antanttól, illetőleg a Népszövetségtől függ, hogy vájjon megengedik-e Németországnak, hogy 30 000 köbméternél nagyobb ürtartalmu léghajót építhessen. — Eckener kapitány jelenleg Németország városait jírja, ah°l előadásokat tart és adományokat gyűjt a Zeppelin—Eckener-alap javára, <\ mely elsősorban a friedrichshafeni müvek fenntartását szolgálja. Már nagy összegek folytak be és ezeknek egyrészéből kisebb léghajót építünk, amely oktatási célokat fog szolgálni, mivel az a törekvésünk, hogy minél több Zeppelin-mérnököt és mechanikust képezzünk ki és megfelelőig gondoskodjunk az utánpótlásról. — Amerika erélyes tiltakozása következtében a friedrichshafeni müvek eddigi megmenekültek a Franciaország által követelt elpusztítástól, sőt amerikai megbízásra kidolgoztuk egy 200.000 köbméter ürtartalmu Zeppelin Jervét, amelynek berendezése ép oly kényelmes, mint a nagy óceán- járó gőzösöké és amely Délameriká- val bonyolítaná le a forgalmat. A beszélgetés befejezésekor Speck főmérnök megemlítette, hogy ez a gigantikus Zeppelin Barcelona és Buenos-Aires között három és fél nap alatt tehetné meg az utat, amelyhez a leggyorsabb gőzösnek is 21 napra, tehát három hétre lenne szüksége. sz. p. Hl iiiimiiw «iinnii >■ WiWlKlOH« »mu* A Bfyukosz-sorsjegy h&azása Budapest, november 4 Óriási közönség nézte végig a Nyukosz- sorsjegy húzását. A nagy izgalomban egy uriasszony el is ájult. A nyerőszámok a következők: Főnyeremény: 6 üléses csukott turaauto- mobil. Nyerőja B 72425; 4 üléses automobil: A. 43482; 2 szobás főbérleti lakás a főváros belterületén: E. 22527. Motorkerékpárokat nyertek: E. 74597, B. 51799, E. 69858, A. 61324, C. 32385. Női bundát nyertek: C. 35040, D. 41667, E. 21635. Zongorát nyertek: C. 86896, B. 34171. 5 drb női kelengyét nyertek: E. 99578, B. 21373, C. 42685, C. 77747, A. 27972. Férfiöltönyöket nyertek: A. 86420, B. 89975 A. 46883, E. 2223, E. 12201, A. 64849, C. 73179, A. 57659, C 57441, D. 17446. 10 drb kerékpárt nyertek: E. 95774, A. 41778, B. 98128, E. 88682, A. 56689. A. 50265, A. 2463, D. 63677, A. 92240. 5 drb rádió felszerelést: B. 6834, A. 25029, E. 52462, A. 465, A. 17628, E. 3798- Ezután 1000 darab kisebb nyeremény ki. sorsolása következett. Irodalom és művészei Pályázat irodalmi és zenei műre. A néhány hét előtt Kaposvár székhellyel megalakult „Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság“ már is két pályatételt irt ki. 1. Egy magyar balladára, melynek tárgya Alsódunántul történelméből, vagy a falu népének életéből merítendő s legkevesebb 10 versszakból álljon. A ballada szigorúan a verstan szabályai szerint Írandó meg, szabadon választott versformában. II. Egy magyar motivumu vonósnégyesre (I. hegedű, 11. hegedű, mélyhegedű (brácsa) és gordonkára letéve). A vonósnégyes terjedelme akkorára szabandó, hogy annak eljátszása 5—6 percig tartson. A hangnem szabadon választható. A pályanyertes és dicséretet nyert müvek kiadási és előadási joga a Berzsenyi Társaságra száll. Csak felnőttek pályázhatnak. Pályázati határidő 1925. december l:ó 10-én telik le. Pályadijak: a ballada nyertese egy művészi faragványu íróasztali felszereléssel; a vonósnégyes nyertese pedig egy 50—70 cm. méretű olajfestménnyel jutalmaztatik. Az idegen kézzel irott s jeligés névjeggyel ellátott pályaművek Hortobágyi Ágost elnök címére Kaposvárra küldendők. NAPI HÍREK j napireho : November 5, csütörtök t Római katolikus: Imre herceg. Protes- i: Jtáns: Imre. Izraelita: Markhv. 16. ;; t Nap kel reggel 6 óra 49 perckor,:: | nyugszik délután 4 óra 37 perckor. :; I A Meteorológiai Intézet jelentése sze- : t rint változékony, egyelőre enyhe idő jj I idő várható, helyenként esővel, később | hősülyedés valószínű. ;• I * :; Mozi. Uránia: Párisi baba. Előadások ;: 7 és 9 órakor. jj Asszonyprobléma Néhány hét — és befejeződik a XX. század első negyede. Mennyi nyomorúságot jelentett a vergődő emberiségnek. Mennyi kiábrándulást. Minden kiábrándulás keseives, főleg a fanatikusoknak. De a kiábrándulás hasznos és olykor szükséges is. Mert a hamis illúziókról bebizonyosodik, hogy — hamisak. Egy tapasztalattal gazdagabb lesz az emberiség és könyebb, igazabb az élete. Szükséges a kiábrándulás — mert nagy tanulságokat hoz és friss erőt ad az uj, igazibb ideálokért való küzdelemhez. Azért nem volt kárbaveszett a feminizmus sem. Nélküle nem ábrán- dulhattunk volna ki — belőle: a fiusitott nőből. Nagy jelszavakkal indultak neki: jel kell szabadítani a nőket a férfiak járma és társadalmi rabsága alól. Női egyenjogúságot! Egyforma szabadságot! Egyenlő megítélést! Szavazati jogot! A nő legyen ura saját sorsának! És ezekben a jelszavakban mindig a sajáton, a különállón, a függetlenin volt a hangsúly. A szabad nö, melyet ne kössön semmi és senki. Ne a régi esketés. Ne a család. Ne a fajhoz való kötelessége. Ne a társadalommal szemben ősidőktől vállalt hivatása. A nö ura magának: individualista. És mi lesz a nőből, ha cselekedetének egyetlen rugója az én, maga le nem fékezett, vissza nem szorított vágyával ? Az, ami lett: Szabadélet, a régi megbecsülésnek a lefokozódása, önálló pályák, önálló és sivár élet, vagy szabad vidám élet könyelmü örömökkel, öngyilkosságokkal. A feleség helyett — a kedves hódított. A családanya helyett — az egyke és egyse. Az uj nőtipus más ruhára vágyott, mint az, amelyiknek a gyermeke mosolygó szeme, a közös munka öröme és áldása volt a legfőbb boldogsága. Ennek már nadrágszoknya kellett, j sziikszoknya, rövidszoknya, derékig érő nyakkivágás, áttört selyemharisnya, kurta haj, Un-fnzura, pude- rozott arc és rougeos ajak. De jó, hogy kezdünk kimenni a huszadik század első negyedéből, mert tessék elhinni — kifelé megyünk belőle. Az uj Nobel-dij nyertese az anti- feminista Undset asszony: az anyaság, a család hirdetője. Azé a nőé — aki megtisztul az élet küzdelmeiben és hűséges társa lesz a férfinek. Talán még több — az erőteljes, életre termett, diadalmas asszony: ki a legbiztosabb szilárd pont a férje és gyermekei életében. Mert ma ez az asszony problémája. A nőkérdés. Az Ellen Keyéknak vége. Az uj. asszonyi ideál ennek a Nobel- dij as asszonynak a regényalakja. — Harangszentelés. Balatonőszöd nagyközségben két uj harangot szenteljek fel. — Éjjeli telefonszolgálat. A mai leíenyei választásra való tekintettel a pécsi postaigazgatóság úgy Nagykanizsára, mint Letenyére nézve elrendelte a teljes éjjeli telefon-szolgálatot. — A Társadalmi Egyesületek Szövetsége november 17-ikén tartandó közgyűlésére meghívta Nagykanizsa várost is. — A zalai iskolaépítések államsegélye. A kultuszminiszter 12 Zala- megyében újonnan szervezendő iskola számára 1570 millió korona államsegélyt utalt ki. Zalaegerszeg város az Egerszeghegyen építendő iskola részére 130 millió, Csődé és a Zala- lövőhöz csatolt Pusztaszentpéter 130 millió, Nemesnép község 100 millió, Szentmargilfalva 145 millió, Mura- rátka (2 tantermes iskola céljaira) 200 millió, Zajk 145 millió, a Borsfa községhez tartozó Ujborsfa 75 millió, Báza 130 millió, Marócz 100 millió, Kiscsehi 125 millió, Lasztonya 145 millió, Németfalu 145 millió államsegélyt kap. A közigazgatási bizottság november 10 iki ülésén fogja felhívni a községeket, hogy sürgősen határozzák el az építést s kérjék az összegek folyósítását. KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK: November 9. A Move ismeretterjesztő előadása az Urániában este 6 órakor (Lenkay I. Év*: A szociális munkáról általában. Jovanovits Lea: A munkáskérdés innen és túlról megvilágítva. November 14. A Nagykanizsa Casino «Anday»- hangversenye a Casino dísztermében este 9 órakor. November 15. A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör liceális előadása a városháza nagytermében este 6 órakor (előadó dr. Vargha P. Theodorich : Róma.) , _ , , November 21. A Nagykanizsai Tornaegylet táncestélye. November 23. A Move ismeretterjesztő eloadasa az Urániában este 6 órakor: Amundsen repülögép- sarkutazása. . ,» .. November 30. A Move ismeretterjesztő eloadasa az Urániában (Surányi Gyula: Rákóczi Ferenc kora, vetitett képekkel). — Ut-bejárások a nagykanizsai járásban. Bödy Zoltán alispán tegnap az államépitészeti hivatal vezetőjével Nagykanizsán járt. Az alispán utjának célja a nagykanizsai járás ut-hálózatának bejárása és felülvizsgálása, hogy a helyszínen szerezzenek meggyőződést az utak állapotáról és a következő javitások szükségességéről. —Vasúti menetdi j-ked vezmény. Széchenyi István gróf emlékezetének országos ünnepe alkalmából a Déli- vasut úgy a gyors, mint a személy- vonatoknál az összes osztályokra érvényes 50%-os menetdij-kedvezményt nyújt az ünnepségre Budapestre utazóknak. Az odautazás legközelebbi, időpontja november 6, a visszautazás legkésőbbi időpontja november 10. Az ünnepély november 8 án lesz. Akik a kedvezményre igényt tartanak, az annak igénybevételéhez szükséges igazolójegyért Írjanak a Széchenyi- ünnep országos bizottsága címre (Budapest, VII. Károly-körut 1.). — Az ingyen-ebéd akció. A Keresztény Jótékony Nőegylet szegény iskolás gyermekeket a téli hónapok alatt meleg ebéddel ellátó akciója uiabb felajánlásokkal bővült: Németh Sándor 1, Horváth Imre 1, Vámos Jenő 1, Tömpék Károlyné 2, Farkas Istvánné 1, Reich Samuné 1, Füredi Jánosné 1, Fatér Mihályné 3, Kelemen Rezsőné 1, dr. Rácz Kálmán 1, Scherman József 1, Sáfrán Ferencné 1, Franz József 1, Herceg Ferencné 2, Andri Lajosné 1 napra ajánlottak fel egy-egy gyermeknek ebédeket. — Mentő-tanfolyam. Ar zalaegerszegi tűzoltóság "átveszi a mentő szolgálatot. A tűzoltók kiképzése 4 hónapos tanfolyamon történik, mely november közepén kezdődik.