Zalai Közlöny, 1925. október-december (64. évfolyam, 221-293. szám)

1925-10-02 / 221. szám

őrizetbe vett vámőr a rendőrségen töredelmes vallomást tett. Kihallgatásának befejezésével a többi fogoly- lyal együtt átadják az ügyészségnek.

Átadják a foglyokat az ügyészségnek

(Lapzártakor jelentik telefonon.) A fővárosi sajtó közlése szerint a letartóztatott kommunistákat szombaton vagy hétfőn kisérik át az ügyészséghez. Ezzel szemben teljes hitelt érdemlő helyről közlik velünk, hogy az ügyészségre való átkisérés még pénteken délután megtörténik. Az ügyészség állandóan jelentéseket küld a nyomozás állásáról a belügyminiszternek.

A polgári iskola kérdéséhez

— Levél a szerkesztőhöz —

II.

Ezen határozat értelmében az elemi iskolai igazgató a központi épületben elhelyezte az első fiú és leányosztályt, a második fiú és leányosztályt, a többi osztályt a régi gimnáziumban, Teleki utcai és Huszti téri iskolákban.

Azt hihette most már mindenki, hogy ez a lap le van zárva és a békesség helyre állott. Csalódtunk.

Alig nyilt meg az idei tanév, a polgári fiúiskola igazgatósága már ismét jelentkezett azon kérelemmel, hogy mert több tanuló iratkozott be, mint amennyi részére hely van, adassék át neki az elemi iskola részére biztosított 4 tanterem közül az egyik korlátlan használattal. Az elemi iskola úgy segítsen magán, hogy mert sem az első fiú és leány, sem a második fiú és leányosztályban a gyermekek száma nem haladja túl a 30-at, tehát vagy az első, vagy a második osztály egyesittessék; vagy akár az első, akár a második osztályban legyen ismét félnapos, egy- huzambeli tanítás; vagy helyeztessék át egyik osztály a Rozgonyi utca végén levő iskola helyiségbe.

Ezt az előterjesztést az elemi iskola igazgatósága hivatkozással a már ismertetett végleges megállapodásra,

9_____________________

__

nem fogadhatta el, hanem a béke kedvéért felajánlotta, hogy a 4 tanterem közül bármelyiket d. e. 10 órától déli 1 óráig a polgári iskolának felajánlja. Ezt az ajánlatot a polgáriiskola igazgatósága nem fogadta el és ragaszkodott ahhoz, hogy a tanterem korlátlan használattal bocsáttassák rendelkezésére. így került aztán ez az ügy a gondnokság elé.

Igaz, hogy a gondnoksági ülésen az újabb bonyadalomért a felelősséget a polgári fiúiskola igazgatóságára hárítottam és mondottam, hogy mivel az igazgatóság nagyon jól tudta, hogy több tantermet ez idő szerint semmi körülmények között nem kaphat, nem lett volna szabad több tanulót felvennie, mint amennyit a rendelkezésére álló tantermekben elhelyezhet. Első sorban fel kellett volna venni a helybelieket és csak amennyiben hely marad, vidékieket is. Ezzel még a vidékieken sem esik sérelem, mert reájuk közömbös lehet, hogy ha már gyermeküket a házból ki kell adni, azokért fizetni kell, akkor akár Kanizsán, akár máshol, hol iskola van, helyezik el és taníttatják gyermeküket. Helybeli fiú ki nem maradhatott volna, mert a 2. 3. és 4. osztálybelieknek helye, — mert az előző évben már itt jártak iskolába, biztosítva volt; az első osztályban pedig, ha több tanuló jelentkezik, mint ahánynak helye van, — bár alig hiszem, hogy több jelentkezett, — bizonyára van sok, kik még az első polgári osztályra nem qualifikáltak ; ezeket minden lelkiismeretfurdalás nélkül visszautasíthatták volna az elemi iskola V. osztályába. Ezt a visszautasítást egy gondolkodni tudó szülő csak köszönettel vehetné és bár szabályul állítanák fel, hogy a

IV. elemi iskolát kínnal elvégzett tanulót nem szabad középiskolába felvenni, hanem visszautasítandó az

V. elemi osztályba, akkor bizonyára jobb anyag kerülne ki a középiskolából és nem szaporodnék a szellemi proletárok száma.

Abban teljesen igaza van az igen tisztelt tanári testületnek, hogy nem annyi gyermeket kell felvenni, ahány hely van, hanem annyi helyről kell gondoskodni, ahány tanuló jelentkezik, de ezt az igazukat a tanári testület ne hozzám vagy a gondnoksághoz intézze, hanem ahhoz, akinek szerződésileg vállalt kötelessége iskola helyiségekről gondoskodni, jelen esetben a városhoz. A gond- nokság eleget sürgette

Kifogásoltam a polgári fiúiskola igazgatóságának az egyik elemi iskola egyesítési tervezetét is, mert nem való, hogy akár az I., akár a II akár fiú, akár leány osztályban a tanulók száma 30-on alul volna, hanem a gyűlésen felmutatott kimutatás szerint minden osztályban a tanulók száma a 30-at meghaladja. Egyesítés esetén egy osztályban a tanulók száma a 60-at meghaladná és emellett fiuk és leányok együtt járnának egy osztályba. Még faluhelyen sem helyes, hogy fiuk és leányok együtt oktassanak és hogy 50 vagy 60 tanuló legyen egy osztályban, hát akkor Nagykanizsán az intelligens kultur városban fejlesszük vissza az elemi iskolákat ? Lehetséges ily iskolában eredményes tanítás ? Az ily iskolából kikerülő anyaggal akar később a polgári iskola boldogulni ?

Igen, elutasítani kértem a félnapos tanításra vonatkozó előterjesztést is. Minden szülő, tanférfiu és gondnokság éveken át küzdött a félnapos tanítás ellen, végre elértük az egész napi tanítást és most visszatérjünk ahhoz, amit eddig rossznak tartottunk és elleneztünk? Ha előre nem, de vissza többé nem térhetünk, vissza nem fejlesztjük iskolánkat.

Nem tudom, hogy honnan vette a tanári testület azt az információt, hogy a félnapos tanítás annál is inkább lehetséges, mert például az elemiiskola egyik I-ső osztályában a tanulóknak közel fele a szomszédos vasúti állomásokról bejáró gyermek, kik csak délelőtt járhatnak tanításra, tehát úgy is csak félnapos oktatásban részesülhetnek.

Ez az információ igen tisztelt tanári testület legalább is téves, mert az I-ső fiúosztály 45 tanulója közül 1, a Il-ik fiúosztály 33 tanulója közül 4, az I-ső leányosztáy 32 tanulója közül 3 és a Il ik leányosztály 32 tanulója közül 3 ily vasutas gyermek jár az iskolába. Tehát 142 tanuló közül 11, hol van a 11 a 142 felétől?

Tárgyilagos akarok maradni és ezért azon megoldási tervtől, hogy az egyik elemi osztály a Rozgonyi- utca végén levő volt iskola helyiségbe helyeztessék át, csak azt jeDa azért csak elhallgattak s tisztogatták a halat, krumplit vagy a tüzet élesztgették. Margit vizet hozott, aztán beküldték a faluba bolti áruért.

Aközben kihúztak a halászok, rendbe rakták szerszámaikat s a kész ebéd tálalására vártak. Egynémelyi- két elfogta a buzgóság, elaludt. Másika meg legyeskedett a menyecskék körül.

— Na rná, de keservesen ér meg a szentem, — célzott a tüzrakó asszony Margitra.

— Csak a serénysége érné föl a nagy jóságát.

— Jóságát! ? — csípett szemével az amerikai felesége.. Csak tetette. Hát talán abban nem vér folyik ?

— De a, hanem hát ilyen tátott- száju legények, teszem, mint a Csana, kevés neki.

— Mit mondott, Juli néném?

— Nem mást, mint tátottszáju vagy.

— Veszi vissza, veszi vissza ! ? Kapta csuklón az asszonyt. Veszi vissza! ?

— Na, na velem könnyen elbánhatsz. Tudod, a bogárnak se véttek. Ha olyan hires vagy az eíődre, annak a szentnek csavard el a feiét

— Aztán? J '

— Mit asztán, avval henceghetsz.

gyeztem meg, hogy ez nem lehetséges, mert a gondnokság által kiküldött szakértő ezen helyiségről, hogy saját szavaival éljek, azt mondotta, hogy nem iskola és gyermeknek, de még állatnak sem való.

Erről tehát többet ne is beszéljünk, sajnos, hogy ez a terv egyáltalán felvetődött. (Vége köv.)

Kőkatonák

Nagykanizsa, október 1

Csöndes, szélsóhajos, titokzatos alvó városban, a temetőben járok.

Oly sajátságosán intenzív a csend, hogy hallom a saját lépteim zaját, egy-egy tompa zördülést, mit a fáról holtan aláhulló sárga falevél okoz. Hallom a fák mély sóhajtozását s az ágaknak egy sajátságos recsegését.

Valami hervadó, fannyar illat surra orromba; mindenütt, amerre csak fordulok, az enyészet ravatalszagát érzem. Pedig még nyílnak a sírokon az őszi virágok, de ott a távolban, abban a titokzatos messzeségben, hova a nagy költő mutatott hitvesének, én is látom vagy sejtem a kéklő, sejtelmes téli világot . . . Végig cirógatom a szememmel a sirvirágokat, tudva, hogy rövidke lesz most már az életük.

Ebben a csöndes birodalomban nagy változás történt. Mondhatnám úgy is, hogy nagy készülődés folyik a nagy ünnepre, a halottak ünnepére. Serény, de gyökeres takarítás folyik itt, mely a mindenüvé odatolakodó és a kegyelet emlékeit elnyomni igyekvő elburjánzott gazt kiirtotta. Eltűntek a vadbodza és bogáncs útvesztők, az elvadult, egymásba kapaszkodó bokrok kuszáit összefonó- dottságuk s általában a kegyeletnek minden bántó jelenségei.

Egy virágos, tiszta, üde birodalom lépett a helyébe, elveszítve régi komor képét. Az ember ha belép, szinte megenyhül. De mindezt felülmúlja a katonatemető uj képe.

1925 Október 2.

Margit jött. Szaporán hagyogatta el nyomát a fövényben.

— Hogy mászik az ártatlan — öltögettek a nyelvek.

Csana nézte a ringó, kalászos hajlongást a homokon való küzdésben, de bizony nem látott rajt semmi kivetni valót. Inkább olyan kívánatosnak tetszett, mint a keri- tésmögötti édes, illatos gyümölcs. Fölkerekedett vérében a virtusság, amit tilos halászatban megkockáztat minden valamirevaló balatonparti legény. Alig tette le terhét Margit, mellé szegődött Csana s bogarászott körűié. Először csak szóval, meg kézzel próbálta. Eleinte akaratlan mosolyintással, elsiklással kitért a menyecske, később, hogy a legény a vastagjához látott, elkapta a kezét s olyan könnyedén, mint a gondolat, Csana hátamögé tekerte. Hajla- niok kellett egymáshoz s Margit nyaka a legény hónalj tájékára esett. Elcsúszott róla a kendőcsücske, szabadon kivillant fehér, napsütetlen bőre. Nevetett, kacagott az egész talponálló népség. Dicsérkedték Csanát *

— Na ez jól volt. Még egyet.

Kopozni köll a madarat, ha má kézen van —■ hangzott a biztatás jobbról-balról. (Folyt, köv.)

Margit

Irta: Váth János (3)

Nőnek férfitlanul belepottyanni ilyen társaságba, sok küzdelem, örökös rettegés.; erőpazarlás.

Masnap, harmadnap már hozzáfogtak a kikezdéséhez. Az asszonyok oldalbarugdosták szóval makulátlan erkölcsi érzését.

Kivált hogy megtudták az ura kicsapongásait, szapulták a férfiakat s országutat vágtak a soraikban:

— A zén uram ? Itt hagyott; azt se mondta, eb, vagy kutya — nyakadon marad ám öt gyerek. Amerikából küld haza. Kenyérre se ölég.

Az enyém meg, ott döglene meg, ahun van, — elinná az én keresetem is.

Megélek én nélküle. Hát adott gy szoknyáravalót is? Nem a, ha .zért haltam volna is. Mindig ostromolt, hogy pazarlók. Hát csak reggy pokolba, takarékoskodj! Margit kiérezte a beszédekből, <ogy az asszonyok rovásán is volt ok, de elhallgatják s a férfiakra aáritják. 0 a rossz emberét se tudta már kicsinyelni, gyalázni. Amit elmondott róla, színesedett a védelemtől ;

!

— Szegény, maga sem tehetett róla; olyan volt a természete.

A gyűlölete, a szive fölengedett iránta, mert hiányát érezte a rámeredő sok rossz között.

Ha elment asszonytársai közül, fenték a nyelvüket rá:

— Mit gyütt ide ez az apáca?

— Hát — hagyta rá a másik. A férfiak csak ezt tessékelik. Bizony mintha grófné volna.

— Az, méltatlankodott a pazarló, ránk se néznek. Csak ennek teszik a szépet.

— No de csak hadd juhászod- jék, — vigasztalódott az első.

— A Gergő Csana mondja, hogy lesz ebbül még kezes bárány.

— Lesz, lesz, én is aszondom.

— De bizony nem egy könnyen áll ez kötélnek. Hogy eltolta utjából a Mester Sándort. A nagy halasvékát telemerten úgy vette a hasára, akár a lisztes szakajtót.

— Aztán fintorgatja az orrát, ha olyasmit beszélünk.

— Na majd beköttetem én a koszorúját, ha még eddig nem kötötték. De nem a Mester-gyerekkel, meg a GergŐék Csanájával; csak szájas- kodnak s a készre várnak. Majd... — Pszt, gyün.

— Hát hadd gyüjjön.