Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)
1925-09-27 / 217. szám
1925 szeptember 2h. tktái nbzwm * most is itt vagyunk. Nagyon sajnos, hogy most, ha mind elveszünk is itt, senki sem gondol ránk. Nagyon érdekes a hadifogoly regényes élete, leírni is nehéz, de azt átérezni és átélni, kimondani nem lehet. Nagyon kérlek benneteket édes testvéreim, Írjatok azonnal, ha levelemet megkapjatok, amig itt lakunk, mert újból fogok más lakást keresni, mert itt a keresetre nincs kilátás. Azt hiszem a tavaszig valahogy kitartunk, mert akkor megint, fogok érdeklődni a hazautazásról. Szegény kis leányunk még most is mondja, elutazunk az öreg mamához. Nagyon szeretnélek látni benneteket, álmomban sokszor otthon vagyok. írjatok azonnal. Csókol szerető testvéretek Józsi és családja. Hogy van édes anyánk? Csókoljuk mind. Eddig a levél. Toliunk helyett is beszél, felesleges tehát, hogy kommentáljuk. Kinn vannak, élnek, haza vágynak, — adná az Isten, hogy haza is érnének mielőbb. Levente verseny és levente-avatás Kis- komáromban A nagykanizsai járás kiskomáromi körzete folyó hó 20-án délután tartotta meg szokásos évzáró versenyét körülbelül 700 főnyi lelkes közönség jelenlétében. A versenyen megjelent Csorba István, testnevelési vezető, Gyömörey István főszolgabíró és a környékbeli intelligencia számos tagja. A verseny a Himnusz eléneklésé- vel kezdődött, melynek végeztével Szilvay Gyula kiskomárom jegyzője, mint házigazda tartott üdvözlő és megnyitó beszédet. A versenyen a következő leventeegyesületek vettek részt: Kiskomárom 50 taggal Galambok 82 „ és 16 tagból álló fúvós-zenekar, szólhattak az Ezredes urnák, mert egy reggelen maga elé hivatott, keményen a szemembe nézett s igy szólt: — Jóska, te most visszamész az ezredhez, de azt hiszem, tudod, hogy egy katona meggondoltan beszél, mert könnyen a haditörvényszék a nyelvére lép és lepuffantják. Értettem a szóból; még azon órában eljöttem. A Méitóságos kisasz- szonyt sohse láttam többet. Azóta — mongyák — a Báró ur felesége lett. Most elmegyek innen is... nincs maradásom... a „menetrend“ se jó... nagyon hosszú és magányos az országút, sokat lehet rajta gondolkozni... Nekem lehet kérem felejteni. Mikor Jóska nagy. illendőséggel elbúcsúzott, sokáig elgondolkodva néztem utánna . . . Mennyi volt igaz a meséjéből? Talán minden szó; talán egy szó sem; csak a hosszú virágos országút, melyen anyit gondolkozott, ejtette meg s színes képeket rajzolt fantáziájába. Ki tndja??? És mégis, ha Hoffman meséit hallom, Jóska jut eszembe s (úgy vagyok mint ö, egy különös szomorkás érzés citerázik végig a leikemen ha hallom. Messze szállt messze a gerle . . . (Vége) Zalakaros Komárváros Nagy- és Kisrécse Zalaujlak Zalamerenye Balatonmogyoród 42 taggal 62 50 27 28 46 >1 ff n Összesen 387 A verseny programja és eredményei a következők: 1. Előirt szabadgyakorlatok sípjelre. 2. Katonás rendgyakorlatok. 3. a) Síkfutás 12—14 évesek, 60 m. 1. Takács Sándor Kiskomárom, 2. Bognár Mihály Kiskomárom, 3. Bazsó István Zalakaros. b) Síkfutás 15—16 évesek, 80 m. 1. Németh Lajos Kiskomárom, 2. Hörcsöky Géza Balatonmogyoród, 3. Fújsz István Kiskomáiom. c) Síkfutás, 17—21 évesek 100 m. 4. Diszkoszvetés, 17—21 évesek 1. Szabó Imre, Galambok, 28.27. m 2. Gobor Géza, Kiskomárom, 24 60 m., 3. Szabó József, Nagyrécse 23 m. 5. Magasugrás. 1. Tibolt Kálmán, Kiskomárom, 1.30 m., 2. Kiss János, Kiskomárom, 1.25 m., 3. Fújsz István, Kiskomárom, 1.20 m. 6. Sulydobás, 17—21 évesek. 1. Szabó Imre, Galambok, 8.65 m., 2. Gobor Géza, Kiskomárom, 7.65 m., 3. Tóth László, Galambok, 7.21 m. 7. Távolugrás. 1. Gobor Géza, Kiskomárom, 4.91 m , 2. Szabó Lajos, Nagyrécse, 4.64 m., 3. Fújsz István, Kiskomárom, 4.54 rn. Pontversenyben: 1. Kiskomárom 20, 2. Galambok 7, 3. Komárváros és Nagyrécse 6—6 ponttal. A verseny után a testnevelési vezető lelkesítő szavai után az összes leventék letették a levente fogadalmat. A verseny befejeztével 10 értékes dijat (kasza, ásó, villa, kapa, sarló, nagy és kis fejsze, kaszaköszörülő stb.) osztottak ki az első helyezettek között. A versenydijakat Kiskomárom községe és a község agilis jegyzőjének áldozatkészsége teremtette elő. A verseny rendezéséért külön dicséret illeti meg Szilvay Gyula jegyzőt és Gerencsér Péter kiskomáromi ifjúsági oktatót. A szép eredményt felmutató s nagy erkölcsi sikert ért verseny Gyömörey István főszolgabíró elismerő és lelkesítő szavai után a Hymnusz eléneklésével végződött. Leszállított áron uj és használt minden nagyságban eladók ZERKOUílTZ ALBERTI bor és hordo nagykereskedésében Balatoni fehér és vörösbor Kicsinybeni eladás 3 litertől kezdődőleg. napi hírek I napirend ♦ ♦ : Szeptemb. 27, vasárnap ♦ J Római katolikus: K. es D. Protestáns: j Adalbert. Izraelita: Thisri hó 9. i Nap kel reggel 5 óra 53 perckor, ♦ nyugszik délután 5 óra 49 perckor. J A Meteorológiai Intézet jelentése sze♦ rint változékony és inkább enyhe idő, ♦ helyenként kevés esővel várható. ♦ ♦ * * j Mozi. Uránia: Motauri, Metro-film s ♦ a kiegészitő műsor. Előadások kezdete | délután 3 és 5, este 7 és 9 órakor. | — \ Szeptember 28, hétfő ♦ ♦ Római katolikus: Véne kir. vt. Pro- : testáns: Vencel. Izraelita: Thisri hó 10. j Jóm Kipur (böjt nap). * Nap kel reggel 5 óra 54 perckor, nyug• szír délután 5 óra 47 perckor. ♦ THÁLIA papnői és papjai ma este tartják utolsó előadásukat ebben az évben városunk falai között. Két hónapi ittmüködésük után holnap reggel már átzónáznak téli, állandó állomáshelyükre, Pécsre azok is, kik az utolsó estén még itt szerepeltek Nagykanizsán. Az operettegyüttes máris oda át van s ma éjjel egy időre megint bezáródnak az Egylet nagytermének szárnyas ajtói. A mikor elhagynak bennünket, sajnálni kezdjük őket. Már megszoktuk, hogy minden esteprogrammúnkba tudtuk beállítani a színi előadásokat s hiányozni fog az egyre hosszabbodó őszi estéken ez a szórakozásunk. Úgy tudjuk, hogy ők is nehéz szívvel távoznak körünkből, mert jól érezték magukat nálunk, főleg azok, kik benne voltak a közönség szereidében s már megszokták ennek a csendes városnak intimitásait és közönségét. Bizonyára nem mindegyikükre áll ez a megállapítás, de legtöbbjük mégis szeretett volna továbbra is itt maradni. Az idei télre nem jósolunk valami mozgalmas életet. A tavalyi műkedvelő-előadások — kevés kivétellel — anyagi deficittel végződtek s azóta a gazdasági helyzet igazán nem javult meg oly mértékben, hogy az általános kedvetlenséget kedvezően tudná befolyásolni. Az embereknek ma a hangulatuk nem az, mely őket szórakozásokra sarkalná. Láttuk ezt a színi előadások alatt is, amikor a legszebb jelenetek szinte hatásnélkül maradtak s egészen profán rögtönzések zajos tapsokat eredményeztek. A közönségen bizonyos fáradtság nyomai észlelhetők; közönyösség, fásultság, áléitság, kedvetlenség — ezek a jelenlegi helyzetnek szignaturái. Főleg a drámák iránt viseltetik ellenszenvvel; a színházba felvidulni megy s nem akarja, hogy ott is csak szomorúság töltse be lelkét. A könnyebb fajsúlyú operetteket még csak megnézi, de sírni már nem megy a színházba. Sokaknak már a vidám operettek sem kellenek; az egyiknek pénze nincs rá, a másiknál hiányzik hozzá a megfelelő — hangulat. Hogy az idei színi évad a társulatra né:ve rossz volt, — tudjuk. Nem a kö önség az oka; a viszonyok természetes következménye. De előreláthatólag rossz lesz az idei tél is a szórakozások tekintetében, mert nem lesz meg hozzá a jókedv és a hangulat. Irigyeljük és sokszor sajnáljuk a színészeket, kik a mai nehéz viszo- 1 nyok mellett még sem éreztették, hogy olykor talán korgó gyomorral kellett jókedvet mutatniok, hogy szórakoztassanak bennünket. Nehéz feladat és tiszteletreméltó vonás. Ha majd legközelebb visszajönnek, akkor talán reánk, reájok is derültebben fog sütni majd a nap s jobban fogjuk leróhatni adónkat a kultúra oltárán, mint az idén tehettük... iksz — Eljegyzés. Nyirlaki Tarányi Ferenc dr. Zala- és Vasvármegye főispánja, nagybirtokos, stb. leányát Helént eljegyezte erdődi Pálffy József gróf. — Levente-verseny Nagykanizsán. A nagykanizsai levente egyesület folyó évi október hó 11 -én délután 2 órai kezdettel rendezi meg szokásos évzáró versenyét, mely az idén különösen gazdag és változatos programot fog nyújtani. Ez a verseny lesz hivatva megmutatni, hogy a nagykanizsai leventék az elmúlt levente évben úgy a sport különféle ágazatában, mint a katonás gyakorlatozásban és fegyelmezettségben a fejlődés milyen fokát érték el. Szeretnék, ha Nagykanizsa és környékének egész közönsége teljes számban jelen lenne a versenyen és a tapasztaltak alapján személyesen győződnék meg a Levente intézménynek a jövő nemzedék fejlődésére úgy lelki, mint testi szempontból gyakorolt fontos és magasztos jelentőségéről. A versenyen igen értékes dijak és az első 3 helyezett részére ezüstözött, nagy és kis bronzérmek kerülnek kiosztásra s a versenyen megjelent minden levente megkapja a levente jelvényt. A verseny részletes programját később közölni fogjuk. A verseny rendező bizottsága nevében ezúton is kérjük Nagykanizsa város és környékének közönségét, hogy a tiszteletdijak és érmek beszerzéséhez a csak most megalakult és a kezdet nehézségeivel küzdő levente egyesületet anyagi támogatásban részesítse. Itt kérjük fel a közönséget arra is, hogy a levente egyesületek alapitó s pártoló tagként lépjenek be. Alapitó tagsági dij egyszersmindenkorra 20 aranykorona; pártoló tagsági dij 1 aranykorona évenként. Pénz és egyéb adományok, alapitó vagy pártoló tagként való jelentkezések az összeg egyidejű lefizetése mellett Hudy József, Néptakarékpénztár részvénytársaság Nagykanizsa, igazgatójához juttatandók. — Hosszunap. Ma délután fél 6 órakor áll be izraelita vallásu polgártársaink nagy bűnbánati napja, a hosszunop, mely alkalomból az istentiszteletet a szokásos időpontban fogják megtartani. Van szerencsénk a n. é. közönséget érlesiteni, hogy Nagykanizsán — Eötvös-tér 26. I. em. — diszkrét házassáBkBz»etit6 irodát létesítettünk. — Minden levélre azonnali válasz ! Válaszbélyeg küldendő. Cég- jelzéstelen levelezés. Már is sok előkelő megbízásaink vannak. Értekezni naponta d. e. 10—12, d. u. 5—7-ig Tisztelettel „VEZÉRCSILLAG" házasságközvetitő iroda EÖTVÖS-TÉR 26., I. EMELET.