Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)

1925-08-15 / 183. szám

SALAI KÖZLÖWT

1925 augusztus 15.

Véres események előtt az osztrák főváros

Három demonstráció lesz aug. 18-án, a cionisták megkezdik kongresszusukat, a kampóske- resztesek antiszemita tüntetést rendeznek, a legitimisták meg- ünneplik I. Ferenc József 95-ik születésnapját — A porosz fajvédők szervezik a cionista kongresszus idejére az utcai zavargásokat

— A Zalai Közlöny bécsi tudósítójától - Bécs, augusztus 13 Akinek nem feltétlenül szükséges, az augusztus 15 e és szeptember eleje között ne jöjjön Bécsbe. Kötelességemnek tartom az olvasóközönséget erre nyomatékosan figyelmeztetni. A hangulat ugyanis olyan, hogy politikai körökben véres eseményektől félnek. A cionista világ- kongresszus augusztus 18-án veszi kezdetét. Eredetileg 50.000 résztvevőre számitott a rendezőség a világ különböző államaiból, azonban a kampóskeresztes zavargások igen sok résztvevőt tartanak vissza attól, hogy Bécsbe jöjjenek és igy nem valószínű, hogy a kongresszus résztvevőinek a száma meghaladja a húszezret. Ugyanezen a napon a kampóskeresztes nemzeti szociálisták a rendőrség tilalma ellenére is óriási antiszemita tüntetést terveznek. Végül ugyancsak augusztus 18-án ünnepük meg a legitimisták néhai I. Ferenc József 95. születésnapját. Wolff Gusztáv ezredes fekete-sárga legitimistái felvonulást terveznek és hatalmas dimenzióju koszorút akarnak elhelyezni a sírra.

A rendőrigazgatóság illetőleg Schober [rendőrfőnök mindent megtesz, hogy a gyülésező és tüntető tömegek között ne kerüljön összeütközésre a sor. A cionista kongresszus idejére elrendelte az egész rendőr- legénység mozgósítását, intézkedett, hogy a szabadságon levők ismét

bevonuljanak, úgy, hogy mintegy 6000 rendőr fog szolgálatot teljesíteni. Ezen kívül szükség esetén a csendőrség segítségére is számítani lehet. Mindazonáltal az osztrák főváros lakossága nagy aggodalommal néz a következő hetek eseményei elé. Az egymással szembenálló pártok fegyveres osztagokkal rendelkeznek. A szoctáldemokrata köztársasági védőcsapatok semmiesetre sem fogják tűrni a kampóskeresztesek provokálásait. Emezek pedig nem akarják megszívlelni a kancellár és rendőrfőnök figyelmeztetéseit és a cionista kongresszus alkalmából „le akarnak számolni a zsidósággal“. Vezéreik hajmeresztő uszításokat visznek végbe. Lehetetlen ezeket reprodukálni, a helyzet jellemzése céljából azonban meg kell említeni, hogy egyik vezetőjük, egy Gattermayer nevű vasúti tisztviselő úgy népgyü- léseken, mint a pártsajtóban ismételten avval fenyegetődzött, hogy hiába védi a kormány és a rendőrség a zsidókat, „a szófiai események könnyen megismétlődhetnek Bécs- ben“. A kampóskeresztes vezér szóval bombákra céloz. Az államügyészség már számos beszéde és cikke miatt bűnvádi eljárást indított ellene, az osztrák törvények azonban ezeket a példátlan izgatásokat politikai bűncselekményeknek minősitik, amelyek esküdtszék elé tartoznak és amelyekért elkövetőjüket nem lehet vizsgálati fogságba vetni.

így hát az uszítás tovább folyik. A bécsi utcákon egyre szaporodnak a Hitler-inges suhancok, vakációs középiskolások, facér inasok, akik a kampóskeresztesek pártjától rendes fizetést kapnak, hogy a járó-kelőket provokálják és inzultálják szenyla- pok címeinek kikiáltásával. Mihelyt egy zsidó, vagy egy munkás a láthatáron megjelenik, a Hitler-ingesek kórusban rákezdik:

— Der eiserne Besen! Der Hakenkreuzler! Der Saujud! Deutsche Arbeiterpresse !

Fülbe üvitik, a lapokat szinte az oírukhoz dörzsölik és ha valaki tiltakozni próbál az inzultus ellen, úgy nyomban tizével-huszával teremnek elő a kampóskeresztesek és megkezdődik a verekedés, amellyel szemben, sajnos, a rendőrség eddig igen erélytelen és tehetetlen magatartást tanúsított.

Habár már eddigi magatartásuk is számos utcai harcra szolgáltatott alkalmat, a kampóskeresztesek a cionista kongresszus idejére fokozott „szolgálatot“ szerveznek, még pedig porosz fajvédők vezetése alatt. Az utolsó napokban számos porosz fajvédő érkezett Bécsbe. így a rendőrséghez Deutsch képviselő, volt hadügyi államtitkár beadványt intézett, amelyben elmondja, hogy egy von Unstruth nevű volt porosz tiszt roham-osztagokat szervez a kampóskeresztesek számára. Mára kiderült, hogy ezt a von Unstruthot valójában Müller-Wineckenek hívják és Pomerániából származik. Mikor a rendőrség kereste, már nem találták. Megállapítást nyert azonban, hogy ideérkezése után az első éjjelt egy Ecker-Ferster nevű alezredes Wohl- leben-gassei lakásán töltötte. A második éjjelen a kampóskeresztesek Schillerplatzon levő, állami épületében elhelyezett irodájában aludt. Azután Salzburgba utazott. Ottan él a német hatóságok által gyilkosságokért körözött Rossbach kapitány a Kapp-puccs számos más emigrált résztvevőjével. A porosz puccsisták a bécsi kampóskeresztes vezetők bevonásával a napokban Salzburgban konferenciát tartottak. Az értekezlet színhelye a Suess-villa volt, amelyben egy zsidó nagyiparos özvegye és három leánya lakik. A leányok ki vannak keresztelkedve és mindhárman kampóskeresztes vezérekhez mentek feleségül.

Ezen a konferencián határozták el újabb kampóskeresztes fegyveres csapatok szervezését a cionista kong- gresszus idejére. A határozat folytán már meg is kezdődött a toborzást.

Ez a helyzet mostan. A rendőrség Ígéri ugyan, hogy rend lesz, azonban a hangulat igen nyomott, az osztrák főváros népe pártkülönbség nélkül fél, hogy néhány száz kalandor és suhanc a kampóskeresztes fenyegetéseket beváltja és Bécs példátlanul izgalmas napok előtt áll.

Sz. P.

Szubvenciót kér a szinház a várostól

— A magyar színészet válsága —

Nagykanizsa, augusztus 14

Asszonyi László színigazgató kérvénnyel fordult a város polgármesteréhez 60 millió papirkorona szubvenció iránt. Beadványában utal a jelenlegi gazdasági helyzet súlyos voltára s a nagykanizsai színi-saison- nak előreláthatólag bekövetkező veszteségére.

Mi a magunk részéről a színigazgató kérelmét méltányosnak taTtjuk s nem kételkedünk benne, hogy a város polgármestere, mint a közönségnek reprezentánsa, magáévá teszi a kérelem teljesítését s a közgyűlés utólagos jóváhagyása reményében a 60 millió koronát a legrövidebb idő alatt ki fogja utalni részére a város pénztárából.

Az ebben a kérdésben elfoglalt ezt az álláspontunkat mégis némi magyarázattal kell kiegészítenünk.

A magyar színészet országszerte nagy válsággal küzd és félő, hogy ha nem segítünk rajta, egy szép napon a múltak emlékei közé fog tartozni ez is. A megszállt területeken valósággal üldözik a magyar színéJóslat

Irta: Kempelen Béla (2)

Múltak a hónapok s Evelin éleiében nem történt semmi különös esemény. Akik korábban ismerték, nem ismertek rá; olyan változáson ment át. Nemcsak gondolkodásmódját és érzelemvilágát tekintve, de még arckifejezései is egészen megváltoztak. Vonásai meglágyultak s szemeinek korábban bánatos tekintete valami belső lelki megelégedettséget tükrözött vissza. Szülei bámultak leányuknak e megváltozott termeszeién, gondolkodásán és modorán s mikor maguk között voltak, meg is állapították róla, hogy az iró, akit csak ritkán láttak vendégül házukban, mert Evelin és Keleméry rendszerint az utcán és a sétatereken találkoztak s amikor a leány távol volt a szülői háztól, sűrűn leveleztek, — csodát müveit vele s nagy reményekkel néztek jövője elé.

K'tanéry eg>’re jobban meggyőződött arról, hogy Eveimnek a művészi pályán gazdag babérok fognak teremni. Anélkül, hogy ezt szóvá tette volna, egészen észrevétlenül erre a pályára nevelte s lassanként előkészitette őt annak tövises de jövőjét illetőleg előreláthatólag dicsőséges útjára. Megállapította róla,

hogy minden háziassága mellett nem feleségnek és anyának való; művészi becsvágya, melyet gondosan titkolt mestere előtt, sokkal erősebb, sem hogy előbb-utóbb ne erre a pályára tévedjen és pedig azután már, mikor megcsalódott az életben.

Az iró már egy teljes évig foglalkozott Evelin nevelésével s már-már befejezettnek látta munkáját, mikor tanítványa egy délutáni séta alkalmával igy szóit hozzá:

— Mesterem, én tudatában vagyok annak, hogy Ön engem szeret s minden igyekezete oda irányul, hogy jövőmnek útját egyengesse. Valahogy úgy érzem, hogy az én jövőm ott van a mozik világában s a filmen fogok nevet és az Ön részére is dicsőséget szerezni. Ön már sokat beszélt nekem ennek a pályának sikamlósságáról, de ismer engem s tudja, hogy sohasem fogok letérni annak az erkölcsnek az útjáról, melyen állok. Világhirü moziszinésznő leszek, de akkor is oly tisztán fogok a szemei közé nézni, mint ma nézek.

Keleméry nem felelt Evelin szavaira s komoran maga elé nézve, gondolkodóba esett. Tudja jól, hogy Evelin nem családanyának való s ha erőltetné férjhezmenetelét, szerencsétlenségbe dönti előbb-utóbb úgy őt, mint férjét s esetleg gyermekeit

is. Tisztában volt azzal is, hogy a művészi pályán az első lépésnél elbukik, de fényes karriert fog befutni s egyéniségének egyedül ez a hivatás, a művészi élet felel meg. A választás tehát könnyű, reá nézve mégis felette nehéz volt. Sehogysem tudia magát elhatározni, hogy beleegyezését adja ez utóbbi pályára, lelkiismerete pedig élénken tiltakozott az ellen, hogy boldogtalanná legyen s elzárja előle a dicsőséges jövőt.

Evelin észrevette az iró tépelő- dését. Mestere leikébe látott s tudta annak minden gondolatát. Mikor úgy találta, hogy Keleméry már végig latolta magában az eshetőségeket, melyekkel akár az egyik, akár pedig a másik esetben számol, megragadta a kezét s olyan hangon, melyben épen annyi volt a kérés, mint az öntudatos elhatározás, igy szólt hozzá :

— Mester, ne féltsen engem . . . Engem nem fog elveszíteni, ha az egész világ is ünnepelni fog. Én tudom, hogy mivel tartozom Önnek s énbennein sohasem fog csalódni, ígérem Magának, hogy úgy fogok erről a pályáról is visszatérni, mint a minő ma vagyok, tisztán, érintetlenül. A kezemet adom rá és ha egyszer én kezet adok valamire, abban bizhatik.

Keleméry megfogta Evelin puha kis kezét és csak ennyit mondott neki :

— Evelin, én tudom, hogy Maga eddig mindig megtartotta a szavát, de ezt a szavát képtelen lesz megtartani.

— Meg fogom tartani. Meg fogja látni.

— Bízom magában, de nem lesz képes reá...

Néhány nap múlva Evelin Páris- ban lakó nagynénjéhez utazott. Mindennap irt Kelemérynek levelet, ő is mindennap válaszolt rá. Már eltelt vagy két hónap, mikor Evelin közölte az íróval, hogy szerepet kapott egy most készülő filmben az egyik filmgyáiban.

Aztán a levelek kezdtek elmaradni. Eleinte minden 2—3 napban jött egy-egy levél, egyre rövidebb tartalommal, majd hetenként csak egyszer irt, aztán „hiába várta az iró Evelin sorait... Ö is abban hagyta a levelezést.

Történt az'án körülbelül két évre I rá, hogy Keleméry egy darabjának bemutatóján Párisban járt. Evelin az újságok híradásából valószínűleg tudomást szerzett egykori mesterének bemutató előadásáról, azonban nem ment el rá. Talán nem is volt ideje hozzá, az is lehet, hogy elfeledte