Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)
1925-09-06 / 200. szám
65. évfolyam, 200. szám Nagykanizsa, 1925 szeptember 6, vasárnap Ár. 2000 kor •na POLITIKAI NAPILAP Ss«rk«*st6*éK és kladóhlvats! Ff-at 5 lötamban-T«kfon 78, nyoradé Ü7. Ká« Felelős szerkesztő: Kempelen Béla 2í«3ílat£tcsi áia: Egy bóra 30.000 ketoné Hétoss birs... _ ____90.00?) korona A DRÁGASÁG (Gy. T. dr.) A drágaság kérdése kétségtelenül a legaktuálisabb probléma, mely a legutóbbi időkben felvetődött. Ma, amikor a stabil korona mellett az ország lakosságának többségét kitevő kisfizetésű polgárok csak óriási erőfeszítéssel tudnak megbirkózni a megélhetéssel, végre-valahára előtérbe kellett kerülni ennek a kérdésnek is, hogy a hivatalos fórumok figyelmét felébressze. Persze, eddig még nem sok történt az árak leszállítása ügyében, de már annyit elértünk, hogy intenziven foglalkoznak a harc felvételének gondolatával, hivatalos ankét sorozatot tartanak és már ki is találták, hogy hogyan lehetne olcsóbb kenyérhez juttatni az ország lakosságát. Remélni merjük, hogy az ország érdekeit szem előtt tartva, nem fognak megállani a kezdet legelején, hanem tüzzel-vassal belenyúlnak a kérdés főfészkébe, hogy végre-valahára az adóktól görnyedező polgárok érdekében is történjék valami. A népjóléti miniszter akciója a drágaság kérdésében a termelés és fogyasztás legelsőbbrendü problémáit érinti. A drágaság ezer más alapproblémával lévén szoros összefüggésben, nem helyes drágaságról már csak azért sem beszélni, mert ez a szó egy beigazolatlan vádat foglal magában a termeléssel és áruközve- titéssel foglalkozó adófizető polgárokkal szemben. Tisztában lehetünk azzal, hogy a kereskedők által kívánt ár, számos komponensnek eredője, mely komponensek között nem utolsó az állam legkülönbözőbb bevételi forrása: adó, vám, iileték, fuvardíj stb. Kétségtelen az, hogy a kiskereskedő haszna, szintén egy komponens az áralakulásban, de az árak magasságát kizárólag a kereskedők hasznának tulajdonítani nagy igazságtalanság a kereskedőkkel szemben. A megindított adatgyűjtés kutatja áralakulásban az egyes tényezők szerepét, sőt továbbmenőleg vizsgálni kívánja azt is, hogy ezek a tényezők az áralakulásra minő befolyást gyakorolnak s a békebeli helyzettel összehasonlítva kikutassa, hogy nem álla- nak-e természetellenes aránytalanságok fenn. A megélhetési viszonyok kétségtelenül súlyosak és az is bizonyos, hogy a fogyasztóképesség rendkívüli mértékben csökkent. Csökkent olyannyira, hogy a legszükségesebb cikkek megszerzésének akadályát képezi. Hogy ne volna tehát drága azokon az árakon is megszerezni a fontos közszükségleti cikkeket a fogyasztónak, amely árak egyébként semmi tekintetben sem magasabbak, mint ahogy azt a külföldi államok indexei is mutatják. A kereskedelmi miniszter néhány nappal ezelőtt mutatta ki, hogy a nagykereskedők indexe ez év folyamán mennyire esett vissza, de a hivatalos kimutatás szerint ugyanezt az irányzatot követi a fogyasztók indexe is. Hogy a termelés és a kereskedelem részéről drágítás tényével nem állunk szemben, bizonyítja ez a körülmény, de bizonyítja gyakorlott emberek előtt az a súlyos harcszámba menő verseny is, mely az árukínálat terén a piacon dúl és amely az árak leszorításában a legvégső határig elmegy. Az az ankét-sorozat, melyet a népjóléti minisztérium tart, lépésről-lépésre igazolja további állításainkat és csak hálásak lehetünk a miniszternek azért, hogy módot ad arra, hogy a nagy fogyasztó közönség e kérdést a maga helyes megvilágításában ismerje fel és a kereskedőkkel szemben helyenkint igaztalanul táplált animozitást a helyes és megértő belátás váltsa föl. Zalavármegye tanítóinak közgyűlése Zalaegerszeg szeptember 5 Zalavármegye tanítói a Katolikus Házban tartották ezidei rendes évi közgyűlésüket, melyet szentmise előzött meg. A közgyűlésen Csiszár József elnökölt. Csiszár elnöki megnyitójában figyelmeztette a tanítóságot kötelességének hatványozottabb teljesítésére és szilárd összetartásra buzdította őket. Szalay Sámuel egyesületi főtitkár terjesztette ezután elő évi jelentését. A szülőknek és a tanítóknak át kell érezniük az uj iskolai év kezdetén, hogy a tanítás — nemzetnevelés, mondotta Szalay. Mindent elvesztettünk, csak gyermekeink maradtak meg. A magyar gyermeket a Hazának és Istennek kell nevelni. Elérkezett a tanítóság klasszikus korszaka, tőlük függ a magyar jövő. De nemcsak a tanítóságnak vannak nagy kötelességei, hanem a magyar társadalomnak is a tanítóság iránt. Sajna, ezt a tanítóság ri kán érzi. Sem lent, sem fönt nem részesül a tanítóság támogatásban. A kistisztviselők magasabb fizetési fokozatba jutnak, mint a tanítóság, de még ennél is sérelmesebb a tanítóságnak, hogy igen gyakran analfabéták gyakorolnak felügyeleti jogot felettük. Simon Lajos alelnök beszélt azután. Az Országos Tanító Szövetség üdvözletét tolmácsolja. Kifejti, mily kárhozatos és veszélyes a polgári társadalom szervezetlensége a nemzeti védelem szempontjából. A polgári társadalomhoz tartozó tanítóság sincs megszervezve, de ennek a tanítóság az oka. Majd a közoktatásügyi miniszter intézkedéseit teszi bírálat tárgyává. A kultuszminiszter úgy keze’i a kultuszt — mondotta — hogy felülről kezdett építeni. Nem gondolt a népiskolákra, de az egyetemekre és középiskolákra. A magyar tanügy úgy van összekuszálva, hogy nincs ,az a kultuszminiszter, aki abban ki tudna igazodni. Régi fájó seb, hogy a magyar tanítóságot még mindig ti zárják az akadémiai képzettségtől. A magyar tanítót meg kell annyira becsülni, hogy a nagyobb képzettségtől nem szabad elzárni. Még Szerbiában is A magyar szanálásról is tárgyalnak ma Qenfben Külön balkáni népszövetség felállítását tervezik Walkó külügyminiszter nagy beszédet mondott a népszövetségi főbiztosság genfi ülésén Genf, szeptember 5 A kisantant külügyminiszterek első összejövetelét vasárnap délutánra tervezik. Ez az értekezlet nem függ össze közvetlenül a Nemzetek Sietségével, hanem egyike azoknak az időszakonként megtartott konferenciáknak, amelyeket meghatározott időközökben hívnak össze, hogy a valamennyi résztvevő államot érdeklő ügyeket szóbelileg megvitassák. Természetes, hogy azok a kérdések is tárgyalás alá kerülnek, amelyek a kisantantot a Nemzetek Szövetsége közgyűlésének napirendjén szereplő kérdések közül különösebben érdeklik, igy az osztrák és a magyar szanálás kérdése, a számod kisebbségi kérdés és a Bulgáriához és Görögországhoz való viszony, amellyel kapcsolatosan utalás fog történni Rentis görög külügyminiszter ismeretes tervére, amely szerint a Balkánon külön népszövetség állítandó fel. Jugoszláv körökben kijelentették, hogy Rentis javaslatával mindaddig nem lehet foglalkozni, amig az illető államok között még függőben levő vitás kérdések nem tisztázódtak. Azt hiszik azonban, hogy ha a helyzetnek ez a tisztázása sikerül, ilyen népszövetségre nem is lesz szükség, mert ebben az esetben teljesíteni lehet a belgrádi kormánynak azt a szándékát, hogy Jugoszlávia és Görögország között a Jugoszlávia és Csehország között fennálló szövetséghez hasonló szövetséget kössenek. A főbiztosi jelentés tárgyalása Genfben Genfböl- jelentik: A Népszövetség főbizottsága tegnap Smith magyar- országi főbiztos jelentésének tárgyalása végett ülést tartott. Walkó külügyminiszter ezzel kapcsolatban nagy beszédet mondott, melyben különösen arra mutatott rá, hogy a magyar költségvetés a junius 30-i zárlat szerint lényeges többletet mutat ki, holott a népszövetségi szakértők kidolgozta pénzügyi terv ebben az időpontban még költségvetési hiánynyal számolt.