Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)
1925-09-05 / 199. szám
1925 szeptember 5. mii KOELöm 8 — A felsőtemplom harangjaira Borbds Mihályné 25.000 koronát adományozott szerkesztőségünk utján. — Ötven évig egy uradalom szolgálatában. Meleg ünneplésben volt része Horváth Ferenc béresgazdának, aki ötven év óta becsülettel szolgálja a lengyeltóti Zichy Béla gróf uradalmát. A tisztességes magyar munkának ezen jubilánsa 19 éves korában került gazdájához és azóta szakadatlanul gazdájának legnagyobb megelégedésére szolgálta őt. Begedy Péter járási főszolgabíró a földművelésügyi miniszter oklevelét és 250.000 korona ajándékát nyújtotta át Horváth Ferencnek, Fleischer Gyula főintéző pedig Zichy gróf 2 millió korona ajándékát. Majd magyaros bőkezűséggel megvendégelte a nobilis földesur hűséges cselédjét és az iradalom összes alkalmazotiait. — Adomány. A Dunántúli Szeszgyárak R. T. igazgatósága a Nagy- kanizsai Szépítő Egyesület céljaira 500 000 koronát adományozott Szabó Lajos dr. ügyészségi elnök kezéhez, j — Lelkészi jubileum. Zalaegerszeg város kiváló evangélikus lelkésze, Kutas Kálmán most ünnepelte zalaegerszegi lelkipásztori működésének tizéves évfordulóját. A jubileum alkalmából a tudós lelkészt meghitt ünnep keretében hívei szeretettel ünnepelték. — A városháza ügyforgalma. A városházára az 1925. év első kétharmad részben, tehát augusztus vádéig közel 13.000 uj iktatmány érkezett. — Zalaegerszeg polgármestere Nagykanizsára érkezik. Czobor Mátyás, Zalaegerszeg polgármestere telefonon közölte a Zalainegyei Dalosszövetség elnökségével, hogy a szeptember 8-iki dalosversenyre Nagykanizsára érkezik. — Áthelyezés. A közoktatásügyi miniszter Gyarmati József zalaegerszegi tanítót és Sehermann József pécsi tanítót kölcsönösen áthelyezte. — Egészségi állapotok Nagykanizsán. A tiszti főorvosi jelentés szerint Nagykanizsán az elmúlt hónapban a felnőttek és gyermekek körében az egészségi állapotok kedvezőek voltak, a halálozások és meg- megbetegedések száma kevés volt. Gyermekek közt — gyümölcsérés ideje lévén — főként az emésztőszervek hurutos megbetegedése fordult elő és szórványosan vörheny enyhe lefolyásban. Az előfordult fertőző betegségek: 6 vörheny, 4 tífusz, 1 difteritisz és 1 fültőmirigy lob. Véletlen szerencsétlenség eg/ vizbefulás volt, elmekór miatt egy 56 éves pincért kellett elszállítani Kaposvárra. Haláleset összesen 24 volt. A halál oka 4 esetben vele született gyengeség, 4 esetben vég- elgyengülés, 5 esetben agyszélhüdés volt. Halvaszüleíés 5 esetben fordult elő. = Látványosságot képeznek a Zsoldos órás és ékszerész kirakatai. Óra, ékszer, optika. Árban legolcsóbb, minőségben kiváló árut nyújt. Gyermekek a katonatemetőért Nagykanizsa szeptember 4 A Károly-laktanyai altisztek fiai, névszerint Baán Jenő, Bnkovics Béla, Golubics László Fridrich Rezső, Mayer László és Varga László az egyik vasárnap délután több kisebb színdarabot adtak elő a laktanyában. Az előadáson szedett beléptidijakból 126.000 korona folyt be. Az összeget a gyermekek behozták szerkesztőségünkbe s felajánlották a Zslai Közlöny katonasirok-akciója céljaira egy sírkő költségeire. Örömmel könyveljük el az eddig összegyűjtőit s jórészt már ki is adott sok millió mellé a Károly- Iakíanyai gyermekeknek ezt az adó mányát, mely tanúságot tesz az altiszti családok gyermekeinek hazafias, nemesszivü, magyaros neveléséről, olyan nevelésről, amely a közügyekért áldozatra is kész magyarokat állít a magyar haza jövőjének sorompójába. — Cselédügyekben való eljárás. A cseíédügyeköen való eljárásra illetékes hatóság eddig, habár nem véglegesen, a rendőrség volt Nagykanizsán. Most újból szó van arról, hogy a cselédügyekben való eljárás illetékességét a városra ruházzák. Az alispán tegnap kért erre vonatkozólag javaslatot a város vezetőségétől. — Féláru utazás Budapestre és vissza. Szeptember 15 ig féláru vas.uti jeggyel utazhatnak Budapestre és vissza az államvasutak és a kezelésében levő helyiérdekű vasutak vonalain, kik a kereskedelmi és iparkamaráknál, r mezőgazdasági kamaráknál, a MÁV menetjegyiroda fiókjainál, akár a Faluszövetség központjában Buiapesf, V. Zoltán utca 8. sz. alatt darabonként 50.000 koronáért féláru utazásra jogosító igazolványt váltanak, amellyel úgy a kertészeti, vadászati és Széchenyi emlékkiállítás, mint az Orsz. Kéz- müipati Tárlat külön belépődíj nélkül tekinthető meg. Az igazolvány hat napi utazásra és tartózkodásra érvényes. — Keresztül felszentelés Alsó- bagodon. Alsóbagod község plébánia templomában most állították fel a keresztüli ájraíosság tizennégy uj stációs képét a hősi halállal elesett katonák emlékére. A felszentelést Szulpicius szemferencrendi atya végezte szép ünnepi keretben. — Százötven millió korona hitelt kapnak a somogyi gazdák. i A jégverés sujotía gazdáknak a föld- j müvelésügyi minisztérium nagyobb hitelt szavazott meg. Ebből Somogy- vármegye százötven millió koronát kap. Száz milliót ebből a nagy- szakácsi károsult gazdák kapnak, mig a fenmaradó ötven milliót az arra rászoruló gazdák között fogják szétosztani. A hitel csakis vetőmag beszerzésére fordítható és három és fél százalék évi kamatot keli érte fizetni. — Halálos szerencsétlenség. Az Eszterházy hercegség uradalmának csobánci szőlőjében emésztőgödröt ástak. A gödör már három méternél mélyebb volt — amikor egyik kövekkel kirakott oldala hir- teíenül bedőlt, úgy, hogy a gödörben dolgozó munkásnak sem volt ideje felreugrani. Gájer Pál 25 éves munkást holtan szedték ki a kövek alól, mig Csűri Mihály, László Vince és Hódosi Károly káptalantóti fiatal munkásokat súlyos zuzódásokkal beszállították a tapolcai kórházba. — Felhőszakadás. Zalaegerszeg környékéről nagy felhőszakadást jelentenek nekünk. A viz valóságos patakokká dagadva hömpölygőit végig. Keszthelyen óriási felhőszakadás volt. Szerencsére, hogy a felhő- szakadás komoly károkat nem okozott. — Veszettség grasszál a tapolcai járásban. Egy kóbor kutya Gyulakeszi községben megmart egy kerékpárost, majd több ebet. A kerékpározót Budapestre szállították — a megmart kutyákat pedig nyomban kiirtották. A veszettség annak dacára tovább terjedt a kutyák között. így történt, hogy egy családban egy ilyen beteg kutya megharapta gazdáját és több családtagot is. Most a hatóság intézkedésére a községben az összes kutyákat kiirtották. A boncodföldei gyilkosság. Megírtuk, hogy a múlt hóban egy éjjel meggyilkolták a boncodföldei szőlőkben Tóth Ferenc hegyőrt. A csendőrségi nyomozás alapján azután Végh Károly, Fábián József és Balogh Ferenc boncodföldei lakosokat letartóztattak. Noha a letartóztatottak ellen több bizonyíték szó), eddig erős tagadásban vannak. A csendőrség azonban hiszi, hogy rövidesen megtörnek és bevallják a súlyos büntetr. elkövetését. — Építési kölcsön a házhelyhez juítatottaknak. A földbirtok- reform törvény alapján házhelyhez ju taroltak legnagyobb része tudva- j lévőén teljesen szegény ember, akik j vagy nagy nehézséggel vályogból \ építették fel házaikat, (ami annyit j jelent, hogy közegészségügyi és biz- \ tonsági szempontból, mint azt a tavaszon a katonaréten Összedőlt házak bizonyítják, nem túlságosan előnyös házakhoz jutottak) vagy pedig tőkehiány miatt egyáltalán nem tudtak a nekik juttatott ház- j helyen lakóházat emelni. Ebben a j tekintetben már a népjóléti minisz- \ terhez is fordultak a házhelyhez jut- ] tátották s mint most értesülünk, a j népjóléti miniszter máris foglalkozik a gondo-aítal, hogy a házhelyhez juítatottaknak ezt a nehéz problémáját anyagi segítséggel valami módon megoldásra vigye. Tárgyalások is folynak ezirányban a minisztériumban. Szó van arról, hogy esetleg életbiztosítással kapcsolatban valamely pénzintézet adjon kölcsönt a házhelyhez juítatottaknak, hogy ily módon azok építkezni is tudjanak házhelyeikre. = Scbwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. •AAA&AA tAAAAAAAAAAAAAAAAA8 < ► < ífla szombaton és ► 5 t < vasarnap ► < * ► a E^ias'kó «féle vendécjSőbsn. «Ü ► = Orvosi hir. Dr. Kahán Imre fogorvos szabadságáról megérkezett és rendeléseit Csengery-utca 11. szám alatt újból megkezdte. — Állatvásári tilalom. A ragadós száj- és körömfájás miatt Zala- szenílászló, Zalaszántó, Tűrje, Tapolca, Nagykapornak, Kapolcs, Sze- petk községekben a hasított körmü állatok felhajtása tilos. Ugyancsak tilos a sertések felhajtása Letenye és Baíatonfüred községekbe az uralkodó járványos sertésvész miatt. — Országos vásár. Szőllősgyö- rök'ön szeptember 9-én tartják a szokásos Kisasszonynapi országos vásárt, melyre vészmentes helyről mindenféle állatot fel lehet hajtani. = Zongoraórákat ad jutányos áron Budai Zeneakadémia volt tanárnője. Modern technikát is tanít. Dr. Vásárhelyi Nándorné Kazinczy-u. 17. — Elveszett Letenye vidékén barna szőrű him törpe tacskó kutyám „Maxi“ névre hallgat. A becsületes megtaláló jutalomban részesül. Svas- tits Becsehely. = Fölényesen győz minden versenyben Filipp kötöttárugyára (Szombathely, Széli Kélmán-uíca 6.) olcsó és jóminőségü áruival. Mutatóba néhány ár: Selyem mellények 195 ezer, selyem jambó sapkák í 7 ezer, flór urizoknik 29 ezer, fátyolharisnyák 38 ezer. = Schwarcz Dezső cégnél úri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás. irodalom és művészet Tatárjárás. Kitűnő előadásban került tegnap este színre ez a Ba- konyi-Kálmán opereíte. Szint és elevenséget adott a darabnak Mar- czinka Vicának a fellépte, aki Mogyo- róssy önkéntes szerepében csupa temperamentum és jókedv volt. Mindkettőből adhatott volna társainak egy jókora adaggal; még akkor is több maradt volna benne, mint a többiekben együttvéve volt. A közönség már szinreléptekor lelkesen megtapsolta s minden jelenetében zajos tetszést aratott. Huszárönkéntesi uniformisa szépen feszült rajta s snájdig kis katona volt. Ugylátszik, hogy jól is érezte magát a huszárdolmányban, mert játéka tele volt lüktető élettel. Sz. Patkós Irma jól énekelt, de játéka nem volt Mielőtt őszi szükségletét beszerezné, tekintse meg vételfeotelezettség nélkül KIRSCHNER MÓR ™"S. JtJL2ii férfiruhaszövet és női kosztümkelmék áruházát, ahol már egy strapa férfiszövet teljes kellékekkel 480 ezen koronáért kapható. Óriási választék férfi és női zsebkendőkben. i-i. "TTTTTm ————