Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)

1925-08-30 / 194. szám

ZALAI KÖZLÖNY 1925 augusztus 30. » _____________________________ de r bármi módon is érintkezhessék egymással. A milliós bankjegyhami- sitás ügyében a nyomozás mostani álllapota szerint a rendőrség szinte biz­tosra veszi, hogy a bankjegyhambitás főhelye Újpesten volt. Az eddigi ház­kutatások alkalmával még nem sike­rült ugyan a műhelyben semminek nyomára akadni, di ennek oka az lehet, hogy a bűnjelek eltüntetésére egy hét állt rendelkezésre. A mai helyszíni szemle alkalmával, melyen a debreceni vizsgálóbíró is rés^tvett, elhatározta a rendőrség, hogy az ügy végleges tisztázása céljából nagy­szabású razziát tart Újpesten, mely­nek során minden épületet, pincét, műhelyt, telket, ipartelepet stb. mert a rendőrség véleménye szerint Új­pesten működött a Fridlánder család pénzhamisító bandája. A karcagi vasúti szerencsét­lenség. A Karcagon kisiklott 1719. számú személyvonat utasai a sze­rencsétlenül járt fütő özvegye részére gyűjtést indítottak, összesen 1 millió 650.000 korona gyűlt egybe. — Az összeget az utasok megbízásából Komandy József és Kőszeg Miksa átadták a nyugati pályaudvar főnök­ségének. Mégegyszer a színigazgató szub­vencionálásáról Nagylelkű adomány, ami — nincs meg Lapunknak folyó hó 27-iki szá­mában megemlékeztünk a szinügyi bizottságnak Asszonyi László szín- igazgatónak a városhoz intézett azon beadványára hozott javaslatáról, mely szerint Nagykanizsa városától a nyári szinisaisonra 60 millió korona szub­venciót kért. A szinügyi bizottság javaslata oda irányul, hogy adjon a város a színigazgatónak vigalmiadó­kedvezményt, ami megközelíti a 20 millió koronát, ellenben nem áll módjában, hogy az igazgatónak szub- vencbt nyújtson. Sajnos, a városi tanácsnak vonat­kozó javaslata nem került a város­nak pénteken tartott rendkívüli köz­gyűlése elé. Ott bizonyára akadt volna bizottsági tag, aki megma­gyarázta volna a szinibizottságnak, hogy a színtársulatok miniszteri ren­delet értelmében nem fizetnek vigalmi adót Tehát a szinügyi bizottság nagylelkűen egy olyan kötelezettsé­get engedett el, illetőleg olyan kö­telezettségnek elengedését javasolta, mely egyáltalán nem áll fenn s elengedett a színigazgatónak 20 mil­lió koronát, amivel — nem tartozik. Nem szoktuk ellenőrizni, hogy kik járnak a színtársulat előadásaira. Azt sem tudjuk, hogy a szinügyi bizottságnak tagjai mennyire gyakori vendégei azoknak. Feltesszük róluk, hogy sűrűn fordulnak meg a néző­téren s tapasztalták, hogy a színház 7 nap közül kettőn megtelik, a leg­jobb esetben négy estén félig-telt s legalább is egy este üresen ásitozik a színpad felé. Ha már most az átlagos napi brubóbevételt 3-3.500000 koronára tesszük, ez egy hónapban kitesz 100 millió koronát, a kéthavi saison alatt 200 milliót. A havi összkiadások 200 millió korona kö­rül vannak, a két hónapi deficit tehát ugyanennyi a bevétellel szem­ben. Erre kért az igazgató 60 millió koronát a várostól. Szállítsa le a város ezt az összeget 50 millió ko­ronára s — mint a deficit negyed­részét — szavazza meg a társulatnak. A pénteki közgyűlés előtt váro­sunknak egy tekintélyes tagja tette a következő kijelentést: — Ha az egyén gyenge, a tár­sadalomnak kell támogatnia. Ha ez a felfogás a társadalmi élet minden vonatkozásában érvé­nyesülhetne, mások lennének köz­gazdasági viszonyaink, mint a minők. Bárha minden embert ilyen maga­sabb ethikai szempontok vezetnék gondolkodásában és ténykedésében ! Boldog ország lennénk! A színigazgató a legnagyobb anyagi nehézségekkel küzd. Társulatának megmaradt t gjai nem. kapják meg a fizetésüket s tartozásai egyre tor­nyosulnak feje fölött. Csaknem 80 embernek kenyere van kockán s a magyar színészetnek országos nagy válsága e város falai között fenye­geti Asszonyi színtársulatát is. A város intelligenciális színvonala njegköveteli, hogy első rendű társu­lat játszik Nagykanizsán. Ez az igénye kétségkívül jogosult, de ha az, meg is kell hoznia az áldozatot érte. Azt nem kívánhatja a város közönségének egyeteme, hogy egy színigazgató ráfizessen az itteni saisonra. „A gyenge egyént a tár­sadalomnak kell támogatnia“ —- mondta magánbeszélgetés közben a képviselőtestületnek egyik illusztris tagja, tehát lássuk, hogy támogatja is. A polgármester hívja össze újból a szinügyi bizottságot. Tárgyaltassa le vele még egyszer a színigazgató szubvenció iránti kérelmét, a tanács pedig lássa be, hogy a magyar kul­túrával szemben a városnak köte­lességei is vannak. Sürgősen hívjon egybe a polgármester rendkívüli városi közgyűlést s az elé a szub­venció kérdésében pártoló javaslatot tegyen. Mi a magunk részéről még azt sem kifogásoljuk, ha az 50 mil­lió korona erejéig a város maga végzi a hátralékos illetményeknek aránylagos kifizetését. Ennyivel tartozik a város a kul­túrának s — önmagának, ha igényt tart arra, hogy helyet foglaljon a kulturvárosok soraiban. A magyar színészetet a legutolsó falu is anyagilag támogatja; kétsze­res kötelessége ez Nagykanizsának, ha ad valamit más városok előtti tekintésére. bujazöld levélpalást alól. Korata­vasszal pedig, amikor uj életeket fakasztó langy szellők fuvoláztak az azúr tó és az Albis szaggatott hegy­nyerge felől, virágoknak illatos, vas­tag hava ülte meg a csupasz ágak bütykeit. Nyugalmas örömök telepedtek a szivünkre és idilli napok sugarai ra­gyogtak a szemeink tükrében. Na­gyon szerettem Zoziát és Zozia is nagyon szeretett engem, néha anyás­kodva, néha meg vad tűzzel, hogy izzó ölelései és végtelen, nedves csókjai lobogva gyújtogattak a vé­rem minden egyes cseppjét. Csak kettesben éreztük jól magun­kat és napról-napra, estefelé, amikor az erőtelen fényű napsugarak az al- konyi láthatár lilás gőzébe fulladlak, Zozia puha mozdulatokkal kuporo­dott az ölembe, az ablak mellett, és párnás, asszonyosan telt karjait a nyakam köré szorítva, lágyan, sze­líd érzések felbugó hangján énekel­getett valami busongó melódiáju orosz dalt. Órák röppentek el igy és amikor átrohantak felettünk a melódh hullámai, Zozia elhallgatva, elomolva kuporgott az ölemben. Ilyenkor, ha a gyanús hangtalan- sága miatt a szemeibe néztem, a drága fekete csillagok fényes ned­vességben úsztak . .. Nagyon boldog volt ilyenkor Zozia ... A vármegyei dalos­verseny előkészületei Nagykanizsa, augusztus 29 A Zalavármegyei Dalosszövetség vezetőségétől nyert információnk sze­rint a szeptember hó 8-án Nagyka­nizsán tartandó megyei dalosver­senyre eddig a következő daloskö­rök jelentették be a versenyen leendő közreműködésüket: 1. Keszthelyi Ipa­rosok Dalköre, 2. Zalaegerszegi Egy­házi Ének- és Zeneegyesület vegyes­kara, 3. Zalaegerszegi Kath. Legény- egylet férfikara, 4. Zalaszentgróti Kér. Ifjúsági Egyesület férfikara, 5. Zalaszentgróti Vegyeskar, 6. Alsó- páhoki Dalárda, 7. Sümegi Férfikar, 8. Sormási Dalárda, 10. Balaton- kövesdi Dalárda, 11. Nemestörde- mici „Bányász Dalkör“, 12. Kővágó­őrsi Dalárda, 13. Balatonfüredi Ipa­rosok Dalköre, 14. Nagykanizsai Munkásdalárda, 15. Nagykanizsai Fütőhávi férfikar, 16. Nagykanizsai Fütőházi vegyeskar, 17. Nagykanizsai Vasutas Dalkör. Ezekenkivül még több daloskörrel folynak a tárgyalások s minden valószínűség szerint közre fog még működni, mint versenyen kívül állóak a Nagykanizsai Ipartestületi Dalárda és az Irodalmi Kör Vegyeskara is. A szövetség vezetősége a verseny erkölcsi és anyagi sikerének biztosí­tása céljából a vármegye és a város közéleti kiválóságait beválasztotta a dalosverseny védnökségébe, a zsűrit pedig a megye legjobb zenei szak­értőiből állította össze. A versenyt a közreműködő dalos­körök kiküldöttei fogják rendezni. A rendező bizottság legközelebb szer­dán este 6 órakor a postapalotában fog ülést tartani, melyre a helybeli dalárdák vezetőit, kiküldötteit, vala­mint érdeklődő tagjait ezúton hívja meg a vezetőség. Egyébként szorgalmasan végeztük a kényszerű kötelességek által he- gyibénk zúdított napi munkáinkat. Zozia fordításokkal bíbelődött a tu­dós könyveitől szabad óráiban és egy Stefana Nikolova nevű hervadt arcú, elesetlenedett másik diáklányt fogadott, aki jegyzetekért, meg mit tudom már miért jött föl néha. Jó magam meg szorgalmasan dolgoz- i tam színes álmok papírra rovásán és a külföld diplomáciai, rendőri, művészeti és egyéb híreinek széttá- viratozásával. Hasábos riportokat is irlam és Zozia büszkén karolva ki­sért el naponta a táviróhivatalba, hogy a sürgönyeimet feladni se­gítsen. Nagyon sokszor eltűnődtem rajta, amikor meditációs órák fogták meg a lelkemet, hogy milyen ragyogóan isteni és milyen egyszerűen emberi az ilyen magára hagyatott diáklány szerelme! . . . És ha a sors har­madikat csenget: vonagló szívvel, omló kör.nyzáporral búcsúznak el a legény-férjtől, r majdnem mindig — örökre ... Ó, szentek szentjei ezek a diáklányok, tisztalelkü, ön­zetlen álmodozó szentek, akiknek a szivét hét tőr járja át, mert a szerelembe a lelkűket is oda­adják mindig és azt mindig meg­égetik ! . . . (Vége köv.) A diákleány Irta: Tenerani (1) I. Zozia orosz diákleány volt és a barátnőm, és a leveleiben, a jegy­zetein és egyéb írásain csak a csa­ládi nevét használta szignumnak: Kosevnikova. Vidám, remekbe formált testű, fe­hérárai, jól telt leány volt, fényes fékét hajjal és buja szájjal, amely a csókból sohasem szedhetett volna eleget, hogy jóllakott volna vele. Egész lénye bámulatosan rugalmas volt, izig-vérig rendszerető, takaré­kos, a modora tökéletes, ezenfelül a természet jó gyomorral áldotta meg. A dermesztő lehü orosz hó- puszták egy ritka, viruló hajtása Gyönyörű, drága, emberpéldány volt Zozia és ha szobrász lennék mindenesetre jó szobrász, ma bizo­nyosan egy emberi alakba formált női isten tökéletes márványszobra előtt sóhajtanám el imádságos visz- szaemlékezésemet. De igy csupán egy élettelen, pózos fénykép az, ami előtt összekulcsolhatom a két keze­met és mig a két meleg fekete sze­mét lassan mosolygósra látom hú­zódni, izzó lélekkel olvasok áldást dús hajkoszorutól alámerengő fejére* tékozló jóságáért, káprázatos szerel­méért... Áldott légy, Zozia Kosevni­kova, ott valahol messzi a behava­zott, végtelen orosz pusztán! . . . Huszonhat esztendős volt és érett szépsége teljes pompájában került a birtokomba. Mint felnőtt, önállóan gondolkodó, felvilágosodott ember, hozzá még mint stud. phil. lelt az I enyém és komolyan kezdett össze­csomagolni kicsi lakásában, amikor az első együtt eltöltött, gyullasztó éjszakára reggel köszöntött reánk. Kifizette a szobáját és egy hordárral átvitette a holmiját az én lakásomra. Egyszóval hozzám költözött, anélkül, hogy kérdezett volm, mert ez olyan természetes és biztosan elkövetke­zendő a svájci orosz diáklányok szivében, mint enyhén permetező eső után a derült napfény. Közel laktam a hires műegyetem­hez, a magyar egyesület tájékán, a diákoktól megszállott Cullmann- strasse egyik ódon, széles csucsfa- las, helvét tipusu házáben, egy jó magas emeleten, gyümölcsös-kertre néző ablaku bútorozott szobában. A széles, bőséges napfényt bebocsátó ablakok alatt és körül a ház falát szövevényes indák hálózták be: a kúszó körtefák több emeletnyi ágai. A ház ódon, sárga fapikkelyekkel borított falai alig viccsantak elő a

Next

/
Thumbnails
Contents