Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)
1925-08-30 / 194. szám
ZALAI KÖZLÖNY 1925 augusztus 30. » _____________________________ de r bármi módon is érintkezhessék egymással. A milliós bankjegyhami- sitás ügyében a nyomozás mostani álllapota szerint a rendőrség szinte biztosra veszi, hogy a bankjegyhambitás főhelye Újpesten volt. Az eddigi házkutatások alkalmával még nem sikerült ugyan a műhelyben semminek nyomára akadni, di ennek oka az lehet, hogy a bűnjelek eltüntetésére egy hét állt rendelkezésre. A mai helyszíni szemle alkalmával, melyen a debreceni vizsgálóbíró is rés^tvett, elhatározta a rendőrség, hogy az ügy végleges tisztázása céljából nagyszabású razziát tart Újpesten, melynek során minden épületet, pincét, műhelyt, telket, ipartelepet stb. mert a rendőrség véleménye szerint Újpesten működött a Fridlánder család pénzhamisító bandája. A karcagi vasúti szerencsétlenség. A Karcagon kisiklott 1719. számú személyvonat utasai a szerencsétlenül járt fütő özvegye részére gyűjtést indítottak, összesen 1 millió 650.000 korona gyűlt egybe. — Az összeget az utasok megbízásából Komandy József és Kőszeg Miksa átadták a nyugati pályaudvar főnökségének. Mégegyszer a színigazgató szubvencionálásáról Nagylelkű adomány, ami — nincs meg Lapunknak folyó hó 27-iki számában megemlékeztünk a szinügyi bizottságnak Asszonyi László szín- igazgatónak a városhoz intézett azon beadványára hozott javaslatáról, mely szerint Nagykanizsa városától a nyári szinisaisonra 60 millió korona szubvenciót kért. A szinügyi bizottság javaslata oda irányul, hogy adjon a város a színigazgatónak vigalmiadókedvezményt, ami megközelíti a 20 millió koronát, ellenben nem áll módjában, hogy az igazgatónak szub- vencbt nyújtson. Sajnos, a városi tanácsnak vonatkozó javaslata nem került a városnak pénteken tartott rendkívüli közgyűlése elé. Ott bizonyára akadt volna bizottsági tag, aki megmagyarázta volna a szinibizottságnak, hogy a színtársulatok miniszteri rendelet értelmében nem fizetnek vigalmi adót Tehát a szinügyi bizottság nagylelkűen egy olyan kötelezettséget engedett el, illetőleg olyan kötelezettségnek elengedését javasolta, mely egyáltalán nem áll fenn s elengedett a színigazgatónak 20 millió koronát, amivel — nem tartozik. Nem szoktuk ellenőrizni, hogy kik járnak a színtársulat előadásaira. Azt sem tudjuk, hogy a szinügyi bizottságnak tagjai mennyire gyakori vendégei azoknak. Feltesszük róluk, hogy sűrűn fordulnak meg a nézőtéren s tapasztalták, hogy a színház 7 nap közül kettőn megtelik, a legjobb esetben négy estén félig-telt s legalább is egy este üresen ásitozik a színpad felé. Ha már most az átlagos napi brubóbevételt 3-3.500000 koronára tesszük, ez egy hónapban kitesz 100 millió koronát, a kéthavi saison alatt 200 milliót. A havi összkiadások 200 millió korona körül vannak, a két hónapi deficit tehát ugyanennyi a bevétellel szemben. Erre kért az igazgató 60 millió koronát a várostól. Szállítsa le a város ezt az összeget 50 millió koronára s — mint a deficit negyedrészét — szavazza meg a társulatnak. A pénteki közgyűlés előtt városunknak egy tekintélyes tagja tette a következő kijelentést: — Ha az egyén gyenge, a társadalomnak kell támogatnia. Ha ez a felfogás a társadalmi élet minden vonatkozásában érvényesülhetne, mások lennének közgazdasági viszonyaink, mint a minők. Bárha minden embert ilyen magasabb ethikai szempontok vezetnék gondolkodásában és ténykedésében ! Boldog ország lennénk! A színigazgató a legnagyobb anyagi nehézségekkel küzd. Társulatának megmaradt t gjai nem. kapják meg a fizetésüket s tartozásai egyre tornyosulnak feje fölött. Csaknem 80 embernek kenyere van kockán s a magyar színészetnek országos nagy válsága e város falai között fenyegeti Asszonyi színtársulatát is. A város intelligenciális színvonala njegköveteli, hogy első rendű társulat játszik Nagykanizsán. Ez az igénye kétségkívül jogosult, de ha az, meg is kell hoznia az áldozatot érte. Azt nem kívánhatja a város közönségének egyeteme, hogy egy színigazgató ráfizessen az itteni saisonra. „A gyenge egyént a társadalomnak kell támogatnia“ —- mondta magánbeszélgetés közben a képviselőtestületnek egyik illusztris tagja, tehát lássuk, hogy támogatja is. A polgármester hívja össze újból a szinügyi bizottságot. Tárgyaltassa le vele még egyszer a színigazgató szubvenció iránti kérelmét, a tanács pedig lássa be, hogy a magyar kultúrával szemben a városnak kötelességei is vannak. Sürgősen hívjon egybe a polgármester rendkívüli városi közgyűlést s az elé a szubvenció kérdésében pártoló javaslatot tegyen. Mi a magunk részéről még azt sem kifogásoljuk, ha az 50 millió korona erejéig a város maga végzi a hátralékos illetményeknek aránylagos kifizetését. Ennyivel tartozik a város a kultúrának s — önmagának, ha igényt tart arra, hogy helyet foglaljon a kulturvárosok soraiban. A magyar színészetet a legutolsó falu is anyagilag támogatja; kétszeres kötelessége ez Nagykanizsának, ha ad valamit más városok előtti tekintésére. bujazöld levélpalást alól. Koratavasszal pedig, amikor uj életeket fakasztó langy szellők fuvoláztak az azúr tó és az Albis szaggatott hegynyerge felől, virágoknak illatos, vastag hava ülte meg a csupasz ágak bütykeit. Nyugalmas örömök telepedtek a szivünkre és idilli napok sugarai ragyogtak a szemeink tükrében. Nagyon szerettem Zoziát és Zozia is nagyon szeretett engem, néha anyáskodva, néha meg vad tűzzel, hogy izzó ölelései és végtelen, nedves csókjai lobogva gyújtogattak a vérem minden egyes cseppjét. Csak kettesben éreztük jól magunkat és napról-napra, estefelé, amikor az erőtelen fényű napsugarak az al- konyi láthatár lilás gőzébe fulladlak, Zozia puha mozdulatokkal kuporodott az ölembe, az ablak mellett, és párnás, asszonyosan telt karjait a nyakam köré szorítva, lágyan, szelíd érzések felbugó hangján énekelgetett valami busongó melódiáju orosz dalt. Órák röppentek el igy és amikor átrohantak felettünk a melódh hullámai, Zozia elhallgatva, elomolva kuporgott az ölemben. Ilyenkor, ha a gyanús hangtalan- sága miatt a szemeibe néztem, a drága fekete csillagok fényes nedvességben úsztak . .. Nagyon boldog volt ilyenkor Zozia ... A vármegyei dalosverseny előkészületei Nagykanizsa, augusztus 29 A Zalavármegyei Dalosszövetség vezetőségétől nyert információnk szerint a szeptember hó 8-án Nagykanizsán tartandó megyei dalosversenyre eddig a következő daloskörök jelentették be a versenyen leendő közreműködésüket: 1. Keszthelyi Iparosok Dalköre, 2. Zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület vegyeskara, 3. Zalaegerszegi Kath. Legény- egylet férfikara, 4. Zalaszentgróti Kér. Ifjúsági Egyesület férfikara, 5. Zalaszentgróti Vegyeskar, 6. Alsó- páhoki Dalárda, 7. Sümegi Férfikar, 8. Sormási Dalárda, 10. Balaton- kövesdi Dalárda, 11. Nemestörde- mici „Bányász Dalkör“, 12. Kővágóőrsi Dalárda, 13. Balatonfüredi Iparosok Dalköre, 14. Nagykanizsai Munkásdalárda, 15. Nagykanizsai Fütőhávi férfikar, 16. Nagykanizsai Fütőházi vegyeskar, 17. Nagykanizsai Vasutas Dalkör. Ezekenkivül még több daloskörrel folynak a tárgyalások s minden valószínűség szerint közre fog még működni, mint versenyen kívül állóak a Nagykanizsai Ipartestületi Dalárda és az Irodalmi Kör Vegyeskara is. A szövetség vezetősége a verseny erkölcsi és anyagi sikerének biztosítása céljából a vármegye és a város közéleti kiválóságait beválasztotta a dalosverseny védnökségébe, a zsűrit pedig a megye legjobb zenei szakértőiből állította össze. A versenyt a közreműködő daloskörök kiküldöttei fogják rendezni. A rendező bizottság legközelebb szerdán este 6 órakor a postapalotában fog ülést tartani, melyre a helybeli dalárdák vezetőit, kiküldötteit, valamint érdeklődő tagjait ezúton hívja meg a vezetőség. Egyébként szorgalmasan végeztük a kényszerű kötelességek által he- gyibénk zúdított napi munkáinkat. Zozia fordításokkal bíbelődött a tudós könyveitől szabad óráiban és egy Stefana Nikolova nevű hervadt arcú, elesetlenedett másik diáklányt fogadott, aki jegyzetekért, meg mit tudom már miért jött föl néha. Jó magam meg szorgalmasan dolgoz- i tam színes álmok papírra rovásán és a külföld diplomáciai, rendőri, művészeti és egyéb híreinek széttá- viratozásával. Hasábos riportokat is irlam és Zozia büszkén karolva kisért el naponta a táviróhivatalba, hogy a sürgönyeimet feladni segítsen. Nagyon sokszor eltűnődtem rajta, amikor meditációs órák fogták meg a lelkemet, hogy milyen ragyogóan isteni és milyen egyszerűen emberi az ilyen magára hagyatott diáklány szerelme! . . . És ha a sors harmadikat csenget: vonagló szívvel, omló kör.nyzáporral búcsúznak el a legény-férjtől, r majdnem mindig — örökre ... Ó, szentek szentjei ezek a diáklányok, tisztalelkü, önzetlen álmodozó szentek, akiknek a szivét hét tőr járja át, mert a szerelembe a lelkűket is odaadják mindig és azt mindig megégetik ! . . . (Vége köv.) A diákleány Irta: Tenerani (1) I. Zozia orosz diákleány volt és a barátnőm, és a leveleiben, a jegyzetein és egyéb írásain csak a családi nevét használta szignumnak: Kosevnikova. Vidám, remekbe formált testű, fehérárai, jól telt leány volt, fényes fékét hajjal és buja szájjal, amely a csókból sohasem szedhetett volna eleget, hogy jóllakott volna vele. Egész lénye bámulatosan rugalmas volt, izig-vérig rendszerető, takarékos, a modora tökéletes, ezenfelül a természet jó gyomorral áldotta meg. A dermesztő lehü orosz hó- puszták egy ritka, viruló hajtása Gyönyörű, drága, emberpéldány volt Zozia és ha szobrász lennék mindenesetre jó szobrász, ma bizonyosan egy emberi alakba formált női isten tökéletes márványszobra előtt sóhajtanám el imádságos visz- szaemlékezésemet. De igy csupán egy élettelen, pózos fénykép az, ami előtt összekulcsolhatom a két kezemet és mig a két meleg fekete szemét lassan mosolygósra látom húzódni, izzó lélekkel olvasok áldást dús hajkoszorutól alámerengő fejére* tékozló jóságáért, káprázatos szerelméért... Áldott légy, Zozia Kosevnikova, ott valahol messzi a behavazott, végtelen orosz pusztán! . . . Huszonhat esztendős volt és érett szépsége teljes pompájában került a birtokomba. Mint felnőtt, önállóan gondolkodó, felvilágosodott ember, hozzá még mint stud. phil. lelt az I enyém és komolyan kezdett összecsomagolni kicsi lakásában, amikor az első együtt eltöltött, gyullasztó éjszakára reggel köszöntött reánk. Kifizette a szobáját és egy hordárral átvitette a holmiját az én lakásomra. Egyszóval hozzám költözött, anélkül, hogy kérdezett volm, mert ez olyan természetes és biztosan elkövetkezendő a svájci orosz diáklányok szivében, mint enyhén permetező eső után a derült napfény. Közel laktam a hires műegyetemhez, a magyar egyesület tájékán, a diákoktól megszállott Cullmann- strasse egyik ódon, széles csucsfa- las, helvét tipusu házáben, egy jó magas emeleten, gyümölcsös-kertre néző ablaku bútorozott szobában. A széles, bőséges napfényt bebocsátó ablakok alatt és körül a ház falát szövevényes indák hálózták be: a kúszó körtefák több emeletnyi ágai. A ház ódon, sárga fapikkelyekkel borított falai alig viccsantak elő a
