Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)

1925-08-19 / 186. szám

1925 augusztus 20, VEGYE MEG m ZALAI KOZLÓNV 3 KÉPfcS CSffiLÄOI LAPJÄT. Ä.2 SSÉSZ CSAL$i©J& LEL! MAJD BSE^&aEi 7500 KORONA. 40 ÜÍLÖföL. ____________miwpewött kaphatói — Az elesett csatári hősök emléke. Csatár község ifjúsága nem­régen mozgalmat indított, hogy a háborúban hősi halált halt csatáriak méltó emléket kapjanak. Ezért köz­adakozásból egy művészi kivitelű, gyönyörű Szentháromság szobrot szereztek, melyet Szent István első király és magyarországi Szent Erzsé­bet képei díszítenek. Az emlékoszlo­pot ma délelőtt szenteli fel Szlabay Dezső intézeti igazgató, aki az ün­nepi beszédet is mondja. Felszente­lés után Kausli Gyula esperesplebá- nos tábori misét mond a szobornál, ahol a hősi halottak hozzátartozóit meg fogja áldoztatni. A szép ünne­pélyt az emlék megkoszorúzása fe­jezi be, amikor is huszonnyolc fe­hérruhás leányka 28 tölgyfalevél ko­szorút helyez el a huszonnyolc hősi halott emlékére. — Schwarcz Dezső cégnél úri és női divatárukban legszolidabb ki­szolgálás. = Tennis ütők Liga néme­260.000- ért, cserkész h á t i z s á k ok 130.000- ért, fotballok, sport és torna szerek, atlétikai cikkek olcsón kap­hatók Szabó Antal sportüzletében. Irodalom és művészet Huncut a lány. Egy operette libbrettójának, zenéjének és előadá­sának hármas egységbe kell össze­olvadnia. A zeneszerzőt a jó librettó ihleti költői alkotásra s színészt és énekest csak olyan darab hangol művészi megjátszásra, melynek tar­talma és zenei értéke is van. Strauss Richárd azon régebbi zeneszerzők közé tartozik, kik megválogatják a librettót, melyet megzenésítenek s hozzájok olyan zenét is Írnak, mely már egymagában animálja a darab megjátszóit gondosabb előadásra. Az ő zenealkotásait mind erőtől duzzadó naturálizmus jellemzi s a zeneszer­zésben egészen uj stílust taláit és uj utakon halad. A Huncut a lány cimü operettje is egészen Sírauss- muzsika, akár formáját, akár sajátos zenei fordulatait tekintjük. A fősze­rep Koronkay Rózsi kezeibe volt le­téve, aki könnyen birkózott meg az operettnek itt ott épen nem könnyű technikai nehézségeivel. Marczinka Vica főleg a második felvonásban belevitte egyéni bájának minden va­rázsát s táncai mint könnyed költé­szetnek ritmikus hullámai hatottak a nézőre. Páger Antal ezúttal is kellő mérsékletre tompította le tempera­mentumát, amivel csak emelte a kö­zönség előtt népszerűségének szín­vonalát. Főleg Marczinka Vicával való tánckettőse váltott ki frenetikus tapsot a közönségből. Asszonyi László Anatole gróf személyében előkelő ízléssel játszott s tegnap este már jobban tudott alkalmazkodni szere­péhez fia, ifjabb Asszonyi László is. A rendezés gondos, maga az előadás minden izében csak elismerésre méltó volt s Koronkaynak és Marczinkának toalettjei egymagukban is látványos­ságszámba mentek. — mp — A színházi iroda közleménye A színház e heti játékrendje. Ma, Szent István napján nagy nép­ünnepély, de kedvezőtlen idő esetén délután 4 órakor mérsékelt helyárak­kal, teljes esti előadás keretében a Huncut a lány nagy táncos operett kerül színre a bemutató elsőrangú szereplőivel, inig e&te 8 órakor ren­des helyárakkal a páratlan sikerű Marica grófnő van műsoron. Pénte­ken Marica grófnő, Kálmán Imre sláger opereitje kerül újból előadásra Koronkay Rózsi primadonnával a címszerepben. A többi főszerepek a szintén régi kiváló kezekben vannak. Szombaton és vasárnap este 8 óra­kor rendes helyárakkal Raft Cecilia és Somogyi Ferenc vendégfelléptével a közkedvelt „Nótás kapitány" cimü operett kerül színre. Raft Cecilia Gräte hercegnő szerepében fogja bá­mulatba ejteni szülővárosának közön­ségét, mig Somogyi Ferenc ismert kabinet alakítását, az őrmestert fogja eljátszani. A többi főszereplők az aranyos Marcinka Vica és Szömör- kényi Franciska, Asszonyi igazgató a címszerepben, Páger, Rónai, Vári Szabó és D. Angeló Dante. Jegyek­ről ezen előadásokra ajánlatos minél előbb gondoskodni. Színházi heti műsor: Csütörtök: Népünnepély. Kedvezőtlen idő­járás esetén d. u. Huncut a lány (operett), este Marica grófnő (operett.) Pénteken: Marica grófnő (operett.) Szombaton: A nótás kapitány (operett.) TANÜGY Tanítói áthelyezések. A vallás és közoktatásügyi miniszter Danitz Sándor molnári tanítót Nagykani­zsái a, Kissné Parentézy Margit a szelevényi állami iskolához beosztott tanítónőt Csabrendekre, Szabó Sándor tanítót a zalaegerszegi pénzügyigaz­gatóságtól Zalabaksára, Németh Fe­renc bagladi tanítót Szentkozma- dombjára, Schlechta Károlyt Zala- szentgrótról Újpestre és Pomóthy Jánost Nagymarosról Murarátkára helyezte át. SPORTÉLET Ismét elbukott a pécsi fúzió Ismeretes, hogy a PBTC és a PSC fúzióról tárgyaltak s vezető­ségeik annak ellenére is, hogy az ennek kimondása tárgyában össze­hívott egyleti közgyűlés leszavazta őket, most vasárnapra újabb köz­gyűlést hívtak össze a fúzió kimon­dására. Minthogy pedig ez az újabb közgyűlés már a folyó hó 15-iki kezdettel kisorsolt bajnoki szezonba esett, a szabályok szerint a játékos igazolásokat nem lehetett volna azon­nali hatállyal keresztülvinrii, már pedig a fúziónak nemcsak az volt a célja, hogy a PBTC nyomasztó adós­sága rendeztessék, hanem az is, hogy a bajnokságban a lehető leg­erősebb csapattal startolhassanak. Itt aztán a kerületi intézőbizottság nyújtott segédkezet a két egyletnek s a bajnokság kezdetét augusztus 15- ről önkényesen augusztus 30-ra halasztotta el. Most aztán kómikus helyzetbe került a két egylet veze­tősége és az intézőbizottság, mert a vasárnapi újabb közgyűlés is lesza­vazta a fúziót 19:4 arányban. Az intézőbizottság meglehetős kényes helyzetben van, mert bizonyára tá­madások fogják érni szabálytalan és két egylet érdekében történt eljárá­sáért, mellyel oka lett annak, hogy a többi egyletek novemberben is kénytelenek lesznek most játszani, amikor pedig a mérkőzések már súlyos anyagi terhet jelentenek. Mérkőzés helyett össztréning. A bajnokság elhalasztása miatt vál­tozást szenvedett a nagykanizsai futballprogram is. A nagykanizsai egyesületek a felszabadult mai ter­minusra a színészek ünnepélyére tekintettel nem kötöttek le mérkő­zést, ehelyett a Zrínyi és az NTE fél 5 órai kezdettel a Zrínyi sportte­lepen össztréninget tart. A két egylet vezetősége ezúton is kéri össze já­tékosait, hogy pontosan jelenjenek meg a pályán. Bajnoki foíballmérkőzés. A baj­noki mérkőzéseknek már augusztus 16- án meg kellett volna kezdődnie, azonban a kerület intézőbizottsága az időközben bekövetkezett PSC— PIBTC fúziója miatt úgy határozott, hogy csak e hó 30-án kezdi meg az őszi forduló lejátszását. A kerü­let azonban megengedte, hogy azon egyesületek, amelyek egymással meg­tudnak egyezni, bajnoki mérkőzésü­ket még 30-a előtt megkezdjék. A Zrínyi Torna Egylet ezen engedély alapján vasárnap, folyó hó 23-án játsza első bajnoki mérkőzését itt Nagykanizsán, amikor is a Kapos­vári Máv. TE iesz az ellenfele. A mérkőzés délután 5 órakor kezdődik, előtte az NTÉ fog a Transdanubia SE-z 1 mérkőzni. A Nagykanizsai Ifjúsági Labda­rugó Szövetség intézőbizottsága folyó hó 22-én szombaton este 7 órakor a Transdanubia helyiségében ülést tart. Tárgy: Az 1925—26. évi ifjúsági labdarugó bajnokság kiírása. Helyesen válaszol 1 a takarékos és okos háziasszony, ha elakarják téríteni: „Ne fáradjon !... Én kávémat mindig csak a „kávédaráló“-val ellátott „Valódi Franck“-kal főzöm. — Csak azt adja nekem!" 2146 KÖZGAZDASÁG Kik rontják a búza árát? Budapest, augusztus 19 Amikor itt állunk a legsúlyosabb helyzetben és termésfeleslegeink ér­tékesítésére még mindig nincs biz­tos alapunk, szinte meg kell döb­benünk arra a tapasztalatra, hogyan rontják le a magyar búza árát mes­terségesen, hamis hírek terjesztésé­vel. Amikor mindenkinek, úgyszól­ván az egész országnak a magyar búza jó külföldi értékesítése a lét­érdeke, akkor olyan híreket terjesz­tenek bizonyos oldalról, mintha az egész magyar búzatermés az esőzé­sek miatt, hirtelen a legrosszabb mi­nőségűvé sülyedt volna le. Nap-nap után jelennek meg pénz­ügyi és gazdasági szaklapokban olyan hírek, melyek azt hangoztat­ják, hogy az eső rontott a minősé­gen, az áru nyirkos lett s a gabona csírázásnak indult. Kik irányítják ezt a valóságos irtóháborut a magyar búza jó hírneve és érdeme szerint való értékelése ellen? Azok a tőzs­dei egzisztenciák, melyek az érték­papírtőzsde üzlettelensége folytán elárasztják a gabonatőzsdét, ahol ma ötször-hatszor annyian keresked­nek, mint békében Nagymagyaror- szág tőzsdéjén! Ezeknek kell az az 5—10 százalékos kierőszakolt ha­szon, hogy a legkisebb forgalomból is a legnagyobb nyereséget vághas­sák zsebre. Ezeknek rossz, dohos, csírázott, nyirkos, gyenge minőségű minden magyar búza, ezek értik nagyszerűen az örökös kifogásokat, nem törődvén azzal, hogy a néhány kocsirakomány leminősitése révén szerzett milliók bezsebelését az egész magyar búzatermés megszenvedi. A budapesti tőzsde néhány lelkiisme­retlen alkuszának mozgalma alapján már Bécs is visszahangoztatja, hogy — „jó volt nem elsietni *a magyar búzának Ausztriába való potya be- sétálását, hiszen az egész magyar OROSZ ZENEKAR A KORONÁBAN! HANGVERSENYEZ. Ma és minden este orosz zenekar Szives pártfogást kér KISS ERNŐ Korona szállodás.

Next

/
Thumbnails
Contents