Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)

1925-08-13 / 181. szám

65. évfolyam, 181. szám ára I8ÖB karaaa Nagykanizsa, 1925 augusztus 13, csütörtök POLITIKAI NAPILAP Sr* kewiSíég és uíxiMt ivatsl Fő-uí 5 fütsiftíDan-Telslon 75, nyonsői IS7. ásás» Felelős szerkesztő: Kempelen Béla míh *té*l ára: &ds* 30.002 köj * - rC-.0Q*t ko: on& 5 Gazdasági kalodában A békeszerződés rendelkezései gaz­dasági szempontból egész sereg oly lehetőséget Ígértek nekünk, amelyek elősegítenék gazdasági boldogulásun­kat a változott viszonyok dacára is. Határozott rendelkezések foglaltattak a békediktátumban arra nézve, hogy „az elszakitott, de gazdaságilag egy­másra utalt területrészeknek egymás között évszázadok óta fennállott for­galmát újból lehetővé tenni létkérdés.“ A békeszerződés magában foglalja, hogy ennek az elvnek a gyakorlati érvényesítésére a magyar küldöttség Trianonban azt javasolta, hogy „Ma­gyarország és a tőle elszakitott terü­letek között több évre terjedő szabad forgalom létesittessék.“ ' Ezt azzal utasították el, hogy a szabad gazda­sági forgalom „gazdasági szempont­ból érvénytelenítené a magyar járom (!) alól elszakított területek felszaba­dítását és meggátolná ugyanebből a szempontból ezeknek a területeknek az azokat megszerző államokkal való összeolvadását.“ De a gazdasági ren­delkezések a békediktáíumban sza­kaszról-szakaszra is ellentmondáso­kat tartalmaznak. A helyzet tisztázá­sát követelő sürgetésünkre Trianon­ban például a következő választ kap­tuk : „Nem valószínű, hogy az Osz­trák-Magyar Monarchia áícsatolt te­rületei egymás közt gazdasági téren versenyezni fognak, hanem inkább az a valószínű, hogy meg fogják kísérelni régi piacaikat megtalálni és igy régi kereskedelmi összekötteté­seiket felújítani. Ha ez a megszokott árucsere helyre áll, akkor nem fe­nyegetheti semmiféle veszedelem Ma­gyarországnak sem termelését, sem kereskedelmét.“ A gyakorlat már is megdöntötte a trianoni bölcsek fel­tevéseit, hiszen a politikai kaloda mellett még gazdasági kalodában is tartanak és igen súlyosan, sőt rend­szeres aláaknázással fenyegetik ter­ményeink értékesítését! Amikor rámutattunk a helyzet vég­zetes kialakulására, a Millerand-féle kisérő-levél szószerint ezekkel akart megnyugtatni: „Ha Magyarország a békés állapottal össze nem egyeztet­hető gazdasági korlátokkal találná magát szemben, a Szövetséges és Tár­sult Hatalmak gondoskodni fognak arról, hogy a Nemzetek Szövetsége közvetítésével a szükséges eszme­cserét megindítsák.“ Már ebből is látható volt, hogy az úgynevezett megnyugtatás kevesebb a „nesze semmi, fogd meg jól“-nál. Az egyet­len pont, amire gazdasági politikánk irányitói építhettek és sajnos, túl sokat építettek is, a békediktátum 202. szakasza, amely szószerint a következő: „Avégből, hogy Lengyel- országnak, Romániának, a Szerb- Horvát-Szlovén államnak, Cseh-Szlo- vákországnak, Magyarországnak és Ausztriának kölcsönös támogatása lehetővé váljék, oly termékek tekin­í telében, amelyek az államok terüle- j tei között csereforgalom tárgyai vol- | tők s amelyek a területek termelé- ; sére, vagy kereskedelmére nézve nél- j külözhetetlenek : ezeknek az áilamok- i nak egyike vagy másika a békeszer- | ződés életbeléptetésétől számitoit 6 \ hónapon belül tárgyalásokat fog kez­deményezni oly célból, hogy az em­lített államok egyikével, vagy mási­kával a békekötés rendelkezéseinek megfelelő külön egyezményeket kös­sön. E határidő elteltével az az állam, amely ilyen egyezmény kötését kez­deményezte, de azt megkötni nem tudta, a jóvátételi bizottsághoz for­dulhat és attól az egyezmény meg­kötésének a siettetését kérheti.“ Hogy mit ér ez a rendelkezés, azt semmi sem jellemzi jobban, mint az, hogy immár 5 éve várunk hiába, tárgyalunk eredménytelenül s ez a várakozás az oka annak, hogy Ma­gyarország főáruinak: az agrár-ter­mékeknek külföldi elhelyezésére kép­telenek voltunk megszervezkedni. — Es sehol semmi védelem a bennün két körülvevő államok bekerítő és kizsákmányoló kereskedelmi politi­kája ellen ! . . . A földművelésügyi tárca beruhá­zásáról tárgyalt ma a főbiztos Smith Jeremiás elfogadta és jóváhagyta a föld­művelésügyi tárca%heruházási tervezetét — SVSayer miniszter tanácskozása Scliandl államtitkárral — Csütörtökön a kereskedelmi tárca kerül sorra — Jövö héten a posta és a MÁV beruházásai — A be­ruházások és munkálatok kihatása az egész magyar gazdasági életre Budapest, augusztus 12 Smith Jeremiás főbiztos ma dél­előtt Mayer János földművelésügyi miniszterrel folytatott bosszú és be­ható tanácskozást, mely alkalommal a beruházási programnak a földmű­velésügyi tárcát érintő részletei ke­rültek szóba. Az értekezleten Mayer miniszteren kívül Tahy államtitkár és Lickl he­lyettes államtitkár is részíveítek a földművelésügyi minisztérium részé­ről, de résztveít azon Búd János pénzügyminiszter is. A több órán át tartó értekezlet folyamán a népszövetségi főbiztos a résztvevőkkel teljes egészében letár­gyalta a földművelésügyi tárca beru­házási programját, amelyet magáévá tett és szankcionált. A földmivelésügyi miniszter a ta­nácskozás után visszaért miniszté- íTornába, ahol a kora délutáni órákig Schandl Károly dr. államtitkárral foly­tatott hosszabb beszélgetést. Holnap, csütörtökön a kereske­delmi tárca keretébe tartozó beruhá­zási program kerül végleges leiár- gyalásra Smith főbiztosnál. Hétfőn a posta, kedden a MÁV nagyszabású beruházási tervezete kapja meg a jóváhagyást. A pályá­zatokat ezután rögtön, még a jövő hét folyamán kiírják. A munkálatok befejezésével a ma­gyar közgazdaság olyan hatalmas értékekkel és energia többlettel gya­rapszik, amelynek az egész köz és magángazdasági életre való kihatása I mihamarább jelentkezni fog. BELF0LDI HÍR Elf Apponyi gróf képviseli Magyar- országot a népszövetségi ülésen. A magyar kormány felkérte Apponyi Albert grófot, hogy a Népszövetség szeptemberi ülésén ő képviselje Ma­gyarországot. Apponyi eleget tesz a kormány kérésének és igy szeptem­berben a Népszövetség ülésén ő lesz a magyar kormány képviselője. Berchtold gróf Budapesten pa­lotát vásárolt. Berchtold Lipót gróf a [Monarchia volt külügyminisztere Budapesten az Andrássy-uton palo­tát vásárolt és hir szerint állandó tartózkodásra Budapestre érkezik. A Sopronban üdülő fővárosi gyermekek visszaérkeztek Buda­pestre. Vitéz Simon Elemér főispán kezdeményezésére júliusban 120 bu­dapesti szegény gyermek érkezett Sopronmegyébe. Négyheti nyaralás után a gyermekek ma utaztak vissza megerősödve a fővárosba. Kőkorszakbeii lel.tek Pécsett. Pécsről jelentik: Pécs egyik közel­fekvő községének határában ásás közben kőkorszakbeii leletekre buk­kantak. Több urnát találtak, amelyek finom müvü girlandokkal voltak dí­szítve, azonkívül találtak kőkorszak­beii főzőedényeket. Utána tovább ástak és egy egyméteres barlangba jutottak, azonban tegnap még nem tudtak bejutni a barlangba, ma azon­ban teljesen szabaddá fogják tenni az utat. Szakértők véleménye szerint a talált urnák és edények a kőkor­szakból származnak. Családi dráma Szegeden. Sze­gedről jelentik nekünk éjjel telefo­non : Rassó István szegedi földbir­tokos feleségét három baltacsapással megölte, aztán felment a padlásra és felakasztotta magát. Apósa épen akkor jött látogatóba a Russó házas­párhoz. Az após vette először észre a tragédiát és ő vágta le a kötélről vejét. A dráma indító oka családi természetű. KÜLFÖLDI HÍREK Káromkodás elleni iroda Rómá­ban. Rómából jelentik: Az olasz fővárosban hónapok óta erős és jól szervezett küzdelem folyik a károm­kodás rossz szokásának leküzdésére. A hatóságok saját hatáskörben igye­keznek alkalmazottaikat és a közön­séget a káromkodásról leszoktatni. Luzatty volt pénzügyminiszter ren­deletet bocsátott ki a főváros összes bankjaihoz, valamint az összes népbankokhoz és valamennyi olasz- országi katolikus bankokhoz, melyben a római káromkodás elleni iroda nevében kéri, hogy járuljanak hozzá adományaikkal az iroda fenntartásá­hoz a káromkodás elleni küzdelem sikere érdekében. A kormány maga is a legteljesebb méitékben támo­gatja ezt a mozgalmat és a botrá­nyos káromkodás ellen már meg is tette a törvényes intézkedéseket. Óriási koszorút helyeznek a bécsi legitimisták I. Ferenc József sírjára. Bécsből jelenti tudósítónk: Augusztus 18-án lesz 95. évfordu­lója néhai I. Ferenc József születé­sének. A Wolff Gusztáv ezredes ve­zetése alatt álló fekete-sárga császárhü néppárt ebbő! az alkalomból hieí- zingi kertészek által készített koszo­rút helyez a volt uralkodó sírjára. A koszorú olysn hatalmas lesz, hogy szállításához Wolff ezredes egy ha­talmas butorszállitó kocsit rendelt. Hetedféí milliárd egy bécsi napilapért. Bécsi tudósítónk jelenti: A nagynéniét néppárt napilapja, a Deutschösterreichische Tageszeitung tavaly a kampóskeresztesek kezeibe került és azóta a nagynéniét nép­pártnak, amely Waber alkancellár és Schürf kereskedelmi miniszter révén a kormányban is részt vesz, nincsen napisajtója. Most a nagynémet nép­pártot támogató nacionalista nagy­iparosok segítségével a párt vezérei megvásárolták az Österreichische Druck- und Verlagsgesellschaft házát és nyomdai üzemét hetedfél milliárd koronáért. A nagynémet néppárt igy nyomdához jutva, október 1-én meg­jelenteti uj napilapját Grossdeutsche Tageszeitung címen. Az érdekes lap­vállalkozás elé nagy kíváncsisággal tekintenek úgy politikai, mint újság­írói körökben. Az angolok és az Angol-Ma­gyar Bank. Bécsből jelentik: Egy ideérkezett rádiógram szerint a Mar­conái Wireless Telegraphencompany tegnap tartotta meg Marconi elnök­lete alatt Londonban közgyűlését. Marconi hosszabb beszédben vázolta a társaság helyzetét és beszámolt a rádió-táviratozás fejlődéséről. Utána Frederic George Keílawar, a társa­ság vezérigazgatója bejelentette, hogy a társaság az utolsó két üzletévben 2,943 234 font sterling veszteséget szenvedett. A társaság 1920-ban érdekeltséget vállalt a budapesti

Next

/
Thumbnails
Contents