Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)
1925-08-05 / 174. szám
ZALAI KÖZLŐ??* 3 1925 augusztus 5. Korcs nemzedékek Legyen kötelező a házasságkötés előtti orvosi vizsgálat Nagykanizsa, augusztus 4 A Teleia-egyestilet — harminchetedik évi közgyűlésén kiadott egy statisztikát — mely szerint budapesti rendelőintézetében az 1924. év folyamán 18000 uj beteg jelentkezett, tanácsadó-állomáson pedig 174 jelentkező közül csak 28 nak lehetett megadni a házassági engedélyt, négyet teljesen eltiltottak a házasodás- tól, a többit pedig további kezelésre utasították. Eddig szól a statisztika. De úgy érezzük, hogy ezek felett a számok felett nem lehet minden megjegyzés nélkül elsurranni. Ezek a számok valósággal kétségbeejtők. Sok millió ember közül csak 18000 azoknak a száma, kik önként jelentkeztek vizsgálatra. Mily elenyésző kis szám a házasságkötéseknek számához ará- nyitva. Vannak kik tudatlanságból mulasztják el házasságuk előtt ezt a fontos vizsgálatot. Vannak, kik tudva, hogy magukban hordozzák egy betegség csiráit, félelmükben nem mennek orvoshoz és minden lelkiismeretfur- dalás nélkül nősülnek meg. Minden erőnkkel és tudásunkkal azon kell lennünk, hogy ezt a közelgő veszedelmet, amely már az egész világot megfertőzte, gúzsba kössük és csirájában elfojtsuk. A spártaiak, hogy egészséges izmos nemzedéket neveljenek a Taj- getosz szikláiról taszították a mélységbe sovány, egészségtelennek látszott kisgyermekeiket. Mi már ilyen barbár módon nem menthetjük meg a jövő generációt. Kulturált emberek vagyunk; más, tökéletesebb eszközök állnak rendelkezésünkre mélyekkel meg lehet óvni nemzetünket az elkorcsosodástól. Magyarországon tömegesen gyártják a rendeleíeket. A sok rendelet között hol késik az az egy, mely kötelezővé teszi a házasság előtti orvosi vizsgálatot ? Ez az irás rengeteg tragédiától életuntságtól mentené meg az emberiséget. Hazánknak legnagyobb jótevője az lesz, ki törvénybe iktatja majd a minden házasulandóra nézve kötelező orvosi vizsgálatot. Csak igy tudjuk megmenteni a magyar nemzetet az elkorcsosodástól. Egyetlen egy rendeletre van csak szükségünk, amelynek azonban minnél előbb megkell jelennie. Ettől függ nemzetünk jövője és boldogsága. Sz. M. Nagykanizsa egy havi Nagykanizsa, augusztus 4 A városi tiszti orvos tegnap terjesztette be hivatalos jelentését a város polgármesteri hivatalába Nagykanizsa közegészségi állapotáról az elmúlt hóban. A tisztiorvosi jelentés szerint július hóban az időjárási viszonyok kedvezőek voltak. A hónap legnagyobb részét száraz, meleg idő uralta, hőcsapadékkal. Felnőtteknél a közegészség kedvező volt. Kórjelleg nem észleltetek. A megbetegedések száma csekély volt. Szórványosan előfordult a tífusz. A gyermekeknél is kedvező volt a közegészség. Leginkább az emésztőszervek huruíos bántalmai észlelteitek. Vörheny és kanyaró is szórványosan fordult elő. Fertőző betegségek 14 esetben fordultak elő. 6 tífusz, 7 kanyaró, 1 vör- henymegbetegedés fordult elő. Öt esetben orvosrendőri hullaszemle volt. Súlyos testisérülés nem fordult elő. Két öngyilkosság történt. Egy asszonyt a pécsi elmegyógyintézetbe kellett szállítani, A múlt hóban előfordult 28 haláleset közül 4 tüdőgümökór, 4 egyéb tüdőbántalrnak, 5 agybántalom, 3 ránggörcs, 1 cukorbetegség, 1 izületi csuz, 1 agyroncsolás, 1 érelmeszesedés, 1 májrák, 1 kelevénykór, 1 szivbénulás, 1 belső elvérzés, 1 bélhurut, 1 veleszületett gyengeség. Fekete harisnya Párisi divatlevél Páris, julius 30 Mint minden a világon, amit csak a nők divatszeszélye felszínre hozott, a világos selyemharisnya sem örök- életü. Sől! Még alig hódította meg a világot, Párisban máris bealkonyult nekik! Ma már Párisban az olyan nő tartozik az elegáns világhoz, aki sötét ruhához fekete harisnyát visel. Nem egészen valószínű, hogy a harisnyáknak ezt az újabb divatját az Ízlés diktálta. Párisban mindig tnás rugói vannak a divatnak. A harisnyakereskedők már az egész világot ellátták világos harisnyákkal, kellett tehát változtatni a divaton, hogy újra kiüríthessék hatalmas raktáraikat. Valószínű, hogy a nagykereskedők raktáraiban már ezer és százezer tucatszámra állanak készen a — fekete harisnyák. Az uj harisnyadivat azonban nem egyszerű fekete harisnyát ir elő. A fekete harisnyának selyemből kell lennie. Mint ilyen, valószínűbbé teszi, hogy a rövidszoknya divat újra felélénkül, mert a selyemharisnya nem szereti a hosszú szoknyát. A hosszú szoknya eltakarja a feszesen simuló harisnyát és akkor pedig igazán nem érdemes arra, hogy selyemből legyen. Példa rá Eugénia császárné korának divatja, amikor a hosszú szoknya miatt cérna, sőt pamutharisnyát viseltek a hölgyek. A selyemharisnyagyárosok akkor már-már a tönkrejutás szélén állottak, mikor a császárnéhoz fordultak azzal a kérelemmel, hogy változtassa meg a hosszú szoknya divatját. A császárnő meg is tette, a legközelebbi udvari bálon rövid szoknyában jelent meg és másnap ezrével rendelte az előkelő hölgyvilág a selyemharisnyákat. A selyemharisnyák egyébként mindig fontos szerepet játszottak úgy a divatban, mint a történelemben. Az egyes fejedelmi udvarokban sokszor történelmi és fontos események fordullak meg egy-egy harisnyán. Talán egyedül a spanyol udvar volt kivétel, ahol a társaságból kiutasították azt a lovagot, aki „harisnyákról“ mert volna beszélni. így IV. Fülöp idejében is, amikor a királynénak tisztelői hat pár finom fehér selyemharisnyát akartak felajánlani, a főudvarmester azzal hárította el ezt a „tiszteletlenséget“, hogy: „az urak tanulják meg, hogy egy spanyol királynőnek nincsenek lábai..." Magyarországon mindig divatos volt a szép harisnya. Nemcsak egyszerű selyemharisnyákat hordtak hölgyeink, hanem aranyszálakkal varrottakat is. Volt olyan előkelő hölgy is, akinek tiszta aranyszálakból volt szőve a harisnyája. Ezen a téren a legnagyobb fényűzést Amerika fejtette ki, ahol néhány év előtt a selyemharisnyákra brilliánsokat hímeztek és pedig semmiesetre sem abból a célból, hogy elrejtsék őket. így kapcsolódik össze a harisnyadivat — a rövid szoknya divatjával. Annyit azonban el kell ismernünk az uj harisnyadivatról, hogy sokkal praktikusabb, mint az előbbi volt, mert a világos harisnyák egyrészt könnyen piszkolódnak, ami miatt sokszor kell azokat kimosni és igy hamar tönkremennek, másrészt esztétikailag sem volt szép látvány a világos harisnya sötét ruhához. Az uj fekete selyemharisnya-divat tehát mindenképen szebb és megfelelőbb és hozzánk télire is elérkezik. Csak az a kérdés, hogy lesz- e nekünk még akkor annyi pénzünk, hogy teljék belőle legalább egy —■ harisnyára . . . ? náluk lesz a mesedélután s azt a gyerekszobában szoktuk megtartani, mert ott a legtágasabb, őt pedig biztosan a mellette levő szobába teszik, azt pedig csupán egy üvegajtó válassza el a másiktól, az üveg meg igen mozog benne, hát majd Juli segítségével, aki nekünk régi cinkostársunk, erre a délutánra kiemeljük az ablakot és ő végig hallgathatja a mesét. Edith mint mindig, úgy most is csak az egyenes utat szerette, hát leszavazott rögtön. Azt mondta, hogy bármennyire fáj neki, de nem fog hallgatódzni. Csupán az fáj neki, hogy édesanyja nem hallgatta öt meg, mikor el akarta mesélni, hogy nem rosszaságból engedte ki a csibéket. Én megnyugtattam, ő pedig jó barátnő Sárközynénivel s igy majd minden rendbe jön. Elbúcsúztunk s én hazamentem. Már nem voltam kiváncsi Vargabácsi halaira. Négy órakor szokott ugyan a mesélés délután kezdődni, de én már 2 órakor felöltöztem a rózsaszín grenadin ruhámba. Azt hittem, igy hamarabb telik az idő. Lassan eljött 4 óra is. Én voltam az első Sárközyéknél. Nem tudtam megérteni, mi az, hogy egyik leány sem érdeklődik Edith után, csak később tudtam meg, hogy a néni szólt a tanitókisasszonynak, ő pedig megtiltotta, hogy valaki még csak említeni is próbálja Edith nevét. Szépen leültünk sorban. Az én anyukám is bent volt a nénivei együtt. A tanító kisasszony bejelentene, hogy most rövidebb mesét mesél mint máskor, mert ma nincs elég ideje, de figyeljünk jól, mert nagyon tanulságos. Kétszer-háromszor megforgatta jobb kezével a bal kezén levő gyűrűjét s egyenesen felnézett. Ekkor már teljes csend volt. Tudtuk, hogy ez a jele az előadás megkezdésének. Erdély kellős közepén egy kicsi faluban ismertem meg a valódi szenvedést. A mellettem levő házban lakott egy bognár két gyermekével, már négy éve. Özvegy ember volt. Felesége tüdőbajban halt meg. S azóta két fiát egy öreg rokonával együtt nevelte. A kisebbik, Károly tiz éves, a nagyobbik három évvel idősebb volt. Gyermekeivel keveset foglalkozhatott, mert idejét a kenyérért való küzdés kötötte le A nagyobbik fiút, Istvánt, szorgalmas jó fiúnak ismerte környezete. A kisebbik már méltatlan volna erre az elismerésre. De mindenki úgy gondolkodott, hogy a jó példa majd előnyére válik. Előlegezték neki a bizalmat. Édesapjuk urat akart belőlük nevelni, hát beadta őket a közeli városban levő gimnáziumba. Egy szobába aludtak ketten. Reggel 6 órakor keltek, illetve csak István s amikor már mindent elkészített, akkor Károly szép nyugodtan felöltözött s lement reggelizni. így volt ez a tanulással s más mindennel is. Károlyt kedvesebb, behizel- gőbb modorral áldotta meg az Isten. Ot jobban is szerették társai és tanárai. Istvánt kevesen értették meg. Az évvégi eredmény előre látható volt. Mig az idősebb megbukott, a fiatalabb dicsérettel tette le a vizsgát. De hát, hogyan tudják meg a tanár urak, hogy amig Károly vígan futballozott társaival, addig bátyja görnyedezett a sok köteleség teljesítésének terhe alatt. Természetesen először öccse írásbeli feladatait készítette el, aztán a leckéből csinált kivonatot, hogy mennél könnyebben tanulhassa meg. Mire mindezzel készen lett, ritkán maradt ideje a saját feladatával elkészülni. Otthon az édesapjuk az egyiket megdorgálta, a másikat megdicsérte, ahogy a bizonyítvány az eredményt mutatta. Fájt a szivem, amikor István átjött hozzám, mint első tanítójához s elpanaszolta, hogy nem folytathatja az iskoláit tovább, mert édesapja kijelentette, hogy leveszi őt a műhelybe. Nincs semmi értelme, hogy tovább is oly sok pénzt költsön reája. Nem csak azért sajnáltam, mert tudtam, hogy erre a vézna gyerekre majd mennyi munka hárul I itthon, hanem azért is, mert ismer- | tem terveit s hogy mennyire szeret iskolába járni. Nem tudtam megérteni, hogy mig az előző évben jelesen vizsgázott, most épen az ellenkező eredményt érte el. De nem akartam neki fájdalmat okozni a kérdezge- téssel. Gondoltam majd eljön az idő, mikor majd magától elmond mindent. Vigasztaltam, hogy ne búsuljon, csak legyen engedelmes fiú, majd szerzek neki könyveket s nálam majd tanulhat. Ha aztán látom, hogy szorgalmas lesz, majd saját költségemen beviszem a városba levizsgázni. A fiú örült s megígérte, hogy szorgalmas lesz. Eljött az ősz, Károly nagy vígan ment vissza a kollégiumba. Erre a napra meghívtam Istvánt magamhoz ebédre, hogy ne lássa, amikor öccsével kifordul a kocsi. István este hat óra után letette a munkás ruhát s jött át hozzám tanulni. Apja nem gondolt semmire, azt hitte, hogy csupán szeretetből vagy talán mesét hallgatni jön át hozzám. Már a bognármesterséghez is kezdett valamit érteni. (Vége köv)
