Zalai Közlöny, 1925. április-május (64. évfolyam, 73-143. szám)
1925-06-25 / 140. szám
ZALAI KÖZLÖNY 1925 lunius 25. 3 A Somogyi-Bacsó ügy s az államfő hatáskörének korlátozása az indemnitás tárgyalásában Az ellenzék obstrukciót tervez — Sándor Pál a javaslat mellett — A nemzetgyűlés mai ülése Az ellenzék obstrukció-terve A baloldali ellenzék a tegnapi pártközi értekezleten elfoglalt álláspontja megakadályozta a tisztviselői fizetés kérdésének, az állami beruházásoknak, valamint az adócsökkentés ügyének gyors elintézését. Emiatt élesen szembekerültek nemcsak a közvéleménnyel, de saját párthiveikkel is. A parlament folyosóin hangos szemrehányások hangoztak el és ezen kérdések megoldásának elodázásáért a radikális elemeket tették felelőssé. A szociáldemokraták újból elhatározták, hogy nemcsak az indemnitástfogják megobstruálni, hanem a Somogyi—Bacsóféle ügyet is napról-napra felhozzák a parlamentben. A kormánypárt a tervet már eleve meghiúsultnak tartja, mert az uj házszabályok módot adnak arra, hogy mindenféle obstruk- ciós támadást megakadályozzanak. Nemzetgyűlés Tizenegy órakor nyitotta meg a nemzetgyűlés ülését Scitovszky Béla elnök. Elnök indítványozza, hogy az indemnitást 8 órás üléseken tárgyalják., A nemzetgyűlés ehhez hozzájárul. Őrffy Imre a javaslat előadója azt fejtegeti, hogy miért nem kerülhetett sor a rendes költségvetés tárgyalására? Nem maradt volna ugyanis idő arra, hogy a választójogi javaslatot letárgyalják. Az indemnitás hat hónapra szól. Reméli, hogy az általános vita folyamán elsősorban a pénzügyi és gazdasági kérdések kerülnek tárgyalásra és nem a politikai kérdések. Kéri a javaslat elfogadását, Baross János beszél a tegnapi pártközi értekezlet eredménytelenségéről. Magáévá teszi az eredeti indemnitási javaslatban foglalt rendelkezéseket és azokat, mint módosító indítványokat terjeszti be. Ami jó volt a javaslatban, azt az ellenzék magáévá teszi. A genfi kölcsönről beszél és azt mondja, hogy a kormány el akarja hitetni a külfölddel, hogy a magyaroknak olyan jól megy a dolga, hogy itt már semmire sincs szükség. A kölcsön nagyobbik felét még nem használták fel. A 40 millió fölösleg azt igazolja, hogy mi magunk szanáltuk magunkat. Tehát az ellenzéknek volt igaza, amikor azt hirdette, hogy nem kell a külföldi kölcsön. Jobb lett volna, ha a szanálást a vagyonváltságföl- dekre alapítják. ' A deflációs politika következtében igen nagy nemzeti vagyon pusztult el értékpapírokban. A vagyonválíságföldekről szól. A 450 ezer hold elegendő lett volna a szanálásra. A földekért befolyó összegeket kellett volna felhasználni a szanálásra. Parlamenti bizottság kiküldésére határozati javaslatot terjeszt be, hogy a vagyonváltságföldek helyzetét megvizsgálja. A javaslatot nem fogadja el. Sándor Pál: Elismeri, hogy az in- demnitási javaslat tárgyalása sürgős, azonban a pénzügyi bizottságnak alaposabban kellett volna vele foglalkozni. A költségvetési javaslatot örömmel üdvözli, mert ebben nagy haladást lát a jövő fejlődés tekintetében. Azok a felszólalások, amelyeket Bethlen István miniszterelnök és Búd János pénzügyminiszter tartott olyanok voltak, hogy ellenzéki oldalon is elmondhatták volna. Férfiasán kijelenti, hogy ebben az országban nagyon kevés ember volt, aki azt a nagy eredményt várta volna, amit Bethlen haza hozott. Én nem hittem, hogy ily nagy eredményeket tud elérni. Helyteleníti a pártközi konferencia állásfoglalását. Beszél a kereskedelem válságáról. A legjobb cégek feladták üzleteiket, mert nem bírták ki a zaklatásokat. Ez megnövelte a munka- nélküliséget és 250.000 ember sétál állás nélkül. Nincs szükség a nagy adminisztrációra. Nincs szükség erre a nagy nemzetgyűlésre és utal Hollandiára, ahol az összes minisztériumok egy épületben vannak elhelyezve. Beszél a kereskedelemről s az a meggyőződése, hogy egyetlenegy osztály sem szenvedett annyit, nem viselt olyan irtózatos terheket, mint a kereskedelem. Az indemnitást elfogadja. Propper Sándor bizalmi kérdésnek tekinti a felhatalmazást s igy azt nem is szavazza meg. Szerinte a genfi eredmény nem eredmény, de nincs jelentősége a külföld bizalmának sem. Fontosabb lenne, hogy az ország dolgozó milliói legyenek bizalommal a kormány iránt. Fokozzák a szociáldemokratapárt bizalmatlanságát a kormány iránt a Somogyi—Bacsó-ügyben tapasztaltak. A vizsgálat nem folyik a kellő komolysággal. A gyanúsítottak szabadon járnak. Szükségesnek vélik a szociáldemokraták, hogy az államfő működésének időtartamát fixirozzák és azt is tudni kell, hogy milyen hatáskörrel rendelkezik. A javaslatot nem fogadja el. Szünet után három órakor nyitotta \ meg újra az ülést Scitovszky Béla házelnök. Jászai Samu határozati javaslatot terjeszt be, hogy a munkanélküliségről intézkedő törvényjavaslatot 30 napon belül terjesszék a Ház elé. Az indemnitást nem fogadja el. Malasits Géza, Dénes Ödön sem fogadják el az indemnitást. Napirendi javaslat után Németh István a szárazság sújtotta vidékek mezőgazdasági munkásainak segélyezése tárgyában interpellál. Kabók Lajos a munkanélküliségről interpellál, melyre Vass miniszter válaszol. Kabók a beruházásokat nem tartja etéren segítségnek. Esztergályos János a testnevelési kérdés uj szabályozása ügyében interpellál, főkép hogy a mezőgazdasági munkások gyermekeit mentesítsék. Kabók Lajos a külföldiek ellenőrzése és a visszahonositás megköny- nyitése ügyében interpellál, mire a belügyminiszter válaszol. Eckhardt Tibor: Hajlandó-e a kormány a Magyarországi Újságíró Egyesületet, mely a Beniczky-ügyben alapszabály-ellenes, forradalmi magatartást tanúsított, feloszlatni s a szakszervezetek ellen a bűnpártoló sztrájk miatt eljárást indítani? Hajlandó-e a kormány uj fővárosi választást uj törvény alapján elrendelni? Rupert Rezső a 100 milliárdos beruházás felhasználása ügyében, Kiss Menyhért a tabi állítólagos visszaélések ügyében interpellál.— Ülés vége. BELFÖLDI HÍREK A Schandl—Polónyi-iigy. Tegnap tartotta Budapesten Degré tanácsa dr. Schandl Károly földmivelésügyi államtitkárnak dr. Polónyi Dezső ellen indított sajtópörében a fellebbezési tárgyalást. Mint ismeretes, a csongrádi választásokból kifolyólag Polónyi súlyosan megtámadta Schandl államtitkárt. A bíróság Polónyit két hónapi fogházra és 10 millió korona pénzbüntetésre ítélte sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége miatt. Fellebbezés folytán a táblához került az ügy és az Ítélő tanács megállapította, hogy a járásbíróságon bírói intézkedés helyett hat hónapon belül csupán irodakezelési utasítás történt az ügyben és igy a törvény értelmében az elévülés bekövetkezett. Ennek folytán az ítélőtábla az első bíróság ítéletét megsemmisítette és Polónyi ? ellen a bűnvádi eljárást megszüntette. Ikor a primadonna Istenhez készéi Irta: Sz. Sólymos Bea Isten, most már akarom hinni, hogy vagy! Azelőtt, amig nem szorultam rád, Veled sem törődtem, mint az olyan udvarlóimmal, akik mindent a lábaim elé tettek. Ha beszélt valaki rólad, ha valamelyik kegyvesztett gavallérom a Te veréseddel fenyegetett, — hangosan kacagtam, — de lelkem fellázadt magában arra a merész gondolatra, hogy engem bántani merjen valaki. Engem, ki bánatot és mellőzést soha nem szenvedtem, engem, ki mindenről a tejfölt szedtem le s kinek minden jó jutott a legjobbak közül. Fény, pompa, jólét, szépség, dicsőség, hir körém tömörültek s úgy dúskáltam bennük, mint más nyomorult pária a szegénység mos- lékos dézsáiban. Voltak barátaim. Fényes állású, befolyásos urak, kik előtt más dadogott, ha alamizsna-pártfogást koldult tőlük. Ezekkel cipőim hegyét csókoltattam üdvözlő köszönésül, ha hozzám bejöhettek. Voltak hétországra hires és szép hódolóim, kiket hercegnőktől és a réten kaszáló, felgyürött szoknyáju, pirospozsgás parasztlányoktól vettem el. Voltak ellenségeim, kik irigységükbe belehaltak s a pénzemet sohasem számoltam. Elajándékozott ékszereimből a komornáim emeletes palotákat építettek. De Isten, Te felvittél az élet legvirágosabb hegyének a csúcsára, ahonnan a legnagyobb mélységekbe lát az ember. Te mindennap átkaroltál engem s megmutattad, hogy csúnya és félős a mélység — s én irtózattal fordultam vissza a virágok közé. Azt hittem, nekem adtad ezt a virághegyet, azt hittem, hogy nekem építetted azért, hogy lássam, milyen sokan nyüzsögnek és tülekednek, robotolnak és szenvednek alattam, tőlem messze, odalenn a mélységben s én itt a virágos hegy tetején, i a mennybolt kapujában lakom, dalolok és koszorúkat fonok saját homlokom köré. Nem tudom, hány ezer esztendőt éltem igy át a gyönyörűségben, mindig szépen s mindig fiatalon! ? Egyszerre aztán unni kezdtem magamat s nem kellett a virág, az illat, a napfény, a szines levegő. Nem kellett a Te ölelő, biztos karod sem, amelyik megvédett a tátongó mélységtől s terhesnek találtam a Te barátságos pártfogásodat. Megcsömörlöttem a szépségtől s ki akartam lendülni erős karjaidból, melyekkel a mélységtől védték Nem kellett a nap világossága s már túlsókat néztem le a sötét go- molyagba s egyszerre, ahogy soká néztem, a feketeségből felmerült egy- egy tarka folt s mozgó csikókat, alvó s újra meggyűlő csillagsziporkákat vettem észre s kezdtem lassan lassan lefelé, feléjük kúszni. Először unalomból, később kíváncsiságból, majd szenvedélyből akartam mindent, mindent birni. Nem csak az eget, — a poklot is ismerni akartam s Te egyszerre leküldted haragod, megvetésed villámait. Éktelen zivatar keletkezett a virághegyen, mely minden virágot kitépett, sziklákat legörgetett és én a vakító villámlás és szédületes sötétség közepette csúsztam, gurultam lefelé. Valami csodás, kéjes érzés töltött be a gurulás alatt. Soha, ezer éves boldogságomban ehhez fogható mámort nem éreztem. Egyszerre csak valami irtózatos rázkódás ért, mintha valamely nagy kohó zuzójába morzsoltak volna bele s elvesztettem az eszméletemet. Mire magamhoz tértem, láttam, hogy lenn vagyok, lenn a legnagyobb mélység legmélyebb fenekén s felettem elérhetetlen magasságban, messze, fenn ragyogott a virághegy, melynek csúcsát az aranyos napfény rózsaszínűre csókolta ... És most itt vagyok, Uram, megkopva és megtépázva, megvénülve és kiéhezetten. Koldus vagyok! A Te koldusod s alamizsnáért jövök hozzád. Tegnap egy temetésen hallottam, hogy egy anya a fia koporsója mellett csendes megadással nézett fel hozzád s halkan, alázatosan mormolta : — Isten, adta, Isten elvette, legyen áldott az Ő neve. Mondanám én is és szeretném is ezt olyan alázatosan érezni, mint a másik, Uram Isten, — de te megcsaltál engem! Minek használtad az én létezésemet a te játékkedved kielégítésére? Úgy bántál velem, mint a gyermek, ha megunja játékbabáját: kihúzza kezét-lábát s a szemét kiszúrja ... De Te vagy, Te vagy — ebből látom épen, hogy vagy — s Te adhatsz s Te el is vehetsz. Én is játszottalak kicsinyben Téged ! — Most látom csak, ha visszatekintek. Adtam és elvettem én is. Áldottak és átkoztak engem is. No lám, még hasonlítunk is egymáshoz. Hozzám is imádkoztak összetett kézzel és sokszor sírva is. Imádkoztak olyanok is, kik Te feléd sohasem kulcsolják imára kezeiket. ... De én, — de én — igen én most nyomorult vagyok és fázom és koldulni jöttem hozzád. S ha Te olyan nagy vagy s nagy a te hatalmad, — építs csak egy kis kunyhót legalább nékem messze, valahol a hegyek között, hogy ne lássák meg az én kopott, ráncos, beteg arcomat, vedlett fejemet, sántikáló, görnyedt alakomat. Ne lássák meg azok, kik egykoron hozzám imádkoztak. Takarj be engem úgy, mint magadat, kit évmiriádok óta áldanak és átkoznak és még senkisem látott. Takarj be a láthatatlanság ködével és ne mondd meg soha a valaha engem átkozók- nak, hogy Te megvertél és megcsu- foltál engem. Ha ezt megteszed — akarom hinni, hogy van Isten, s hogy Te vagy az az Isten, akinek van egy napsütéses virághegye és egy nagy, iromba, mély, fekete és kormos üstje.
