Zalai Közlöny, 1925. április-május (64. évfolyam, 73-143. szám)
1925-06-23 / 138. szám
ZALAI KOZLÖNT 8 1925 junius 23. Elnök: Maguk talán dulakodtak és a vánkosokat közben leszórták a földre. Frohreich erre sem emlékszik. Elnök: Voltak-e az ön életében* olyan helyzetek, amikor önön erőt vett a dühöngés ? Frohreich: Igen, Párisban, mikor egyszer egy rendőrtisztviselő a végrehajtóval megjelent nálam és ekkor felindulásomban meg akartam ölni. Elnök: Családjában van-e ilyen terhelt beteg? Frohreich nem akar válaszolni, habozik, csak az elnök nógatására mondja el, hogy édesanyja Lipót- mezőn halt meg, testvéröccse szintén ilyen betegségben pusztult el. Nővérének egyik joghallgató fia is abban pusztult el. Ezután több kérdés után következik a tanuk kihallgatása. Zsoldos banktisztviselő Frohreich tisztviselő társa elmondja, hogy mindig azt a benyomást tette rá, hogy nem normális. Általában a szolid életet élő ember benyomását tette rá és előtte sohasem panaszkodott apósa szigorúságáról. A délutáni tárgyaláson Géléi és Kokas orvosokat, Kiss Béla közjegyzőt, Poszelt Jakab csendőrszázadost hallgatták ki. Mikor Frohreichné bejött s kezet nyújtott férjének, az sírva fakadt. Az asszony azt állítja, hogy férje elmezavarában követte el tettét. A komorna kihallgatása után Frohreich rosszul lett, úgy hogy 4 óra után a tárgyalást kedd reggelig elnapolták. Tíz évi fegyházra ítélték a gyermek-gyilkos mostohát Egyetlen mentő tanúja sem volt a molnári! szép horvát asszonynak — Az orvosi vélemény szerint éheztették is az agyonvert gyermeket — Bordatörés miatt beállt lépszakadás okozta a halált — A vádlott közömbösen hallgat mindent — A gyermekgyilkos anyaságnak néz elébe — A törvényszéki főtárgyalás Nagykanizsa, junius 22 A nagykanizsai kir. törvényszék Kenedi-tanácsa ma tárgyalta nagy érdeklődés mellett a molnárii gyermekgyilkos mostoha bűnügyét. Kilenc óra után pár perccel foglalják el helyeiket dr. Kenedi Imre táblabiró, tárgyalási elnök, dr. Podo- lay Jusztin és dr. Makáry Vilmos itélőbirák, dr. Szabó Lajos ügyészségi elnök, dr. Révffy Géza jegyző- könyvvezető, dr. Országh Lajos orvosszakértő, dr. Balázs Zsigmond hivatalból kirendelt védő és a hites törvényszéki tolmács. A csodálkozás moraja fut végig a hallgatóságon, mikor a fogházőr bevezeti a vádlottat, a 21 éves Sza- lay Józsefné Hajdú Máriát. Igazi horvát szépség. A fogház levegője kissé megviselte, azonkívül négy hónapon belül anyaságnak néz elébe, mindamellett önkéntelenül azon gondolkodik az ember, hogy ebben a szép emberi testben hogyan doboghat olyan ördögi szív, mely elég erős volt végrehajtani egy 2 éves gyermek borzalmas halálra kínzását s most is, a tárgyaláson is arcizmának egy rándulása, szemének egy könnye nélkül felel az elébe tett kérdésekre s ugyanígy replikázik a vele szembesített tanukkal, férjével és anyósával is. A vádlott kihallgatása A vádlott nacionáléjának felvétele után a törvényszék megesketi dr. Országh Lajost, majd felolvassa az ügyészség vádiratát, mely szerint Szalayné Hajdú Mária ez év április 21-én mostoha gyermekét, a 2 esztendős Szalay Józsefet állandó ütésveréssel megölte. A tolmács megmagyarázza a vádat a vádlottnak, melyet az nem ismer el. Elmondja, hogy 1925 január 10- én ment férjhez, két kis mostohagyermekét, a 2 éves Józsefet és az 5 éves Antalt szerette, szépen bánt velük, csak szükség esetén fenyitetfe őket veréssel, akkor is csak kézzel. A tárgyalási elnök kérdéseire a tolmács közvetítésével horvátul elmondja, hogy férje nem azért verte meg kétizben is, mivel a gyermekeket bántalmazta, hanem mert részegeskedése miatt szemrehányást tett neki. A gyermek mindig beteges volt, sirt is emiatt sokat, ezért kezdték fel a szomszédok, hogy ő üti, veri. Nem igaz, hogy mielőtt ő a házhoz került, makkegészségesek voltak a gyerekek. A kisebbik épen a lakodalom napján is betegen feküdt. Kenedi Imre dr.: Az anyósa látta egyszer a gyermeket összekuporodva feküdni az asztal alatt. Csupa vörös hurka volt a teste. Ott volt a bot is, amivel megverte s azt mondotta, ha eltörik, van még három, azt is eltöri rajt, mig vége nem lesz. Szalayné: Sertéseket hajtott ki vékony vesszővel s mire bement, a gyerek valami rosszat követett el, azért fenyitette meg a pálcával. Kenedi Imre dr.: Egyszer úgy vágta földhöz a gyermeket, hogy orrán, száján megeredt a vér. Nem is volt nap, hogy össze-vissza ne verte volna őket. Szalayné azt állítja, hogy csak a kezével ütötte a gyermekeket. Hogy a halál utáni kék foltok, mikkel a gyermek teste tele volt, honnét származnak, nem tudja. Leesett talán az ágyról, mig ő kinn volt. Akkor is leesett egyszer, mikor az apja kivitte a téglaszinbe, annak a foltja is megmaradt. Arra a kérdésre, hogy miért a földön, viztócsában találták a kis halottat, elmondja, hogy a gyermek nem szeretett ágyban, csak a földön feküdni. Kenedi Imre dr.: Mert nem viselte gondját, nem fektette le. Vádlott: Öreganyjánál is a földön feküdt. Hogy bordái miért voltak eltörve, lépe darabokra tépve, azt nem tudja. Nem tudja, mi belső baja volt a gyereknek. Mindig sirt, akkor is rögtön sirt, ha ő kiment a szobából. Kenedi Imre dr.: Fájlalta, hogy elment az anyja! (Derültség.) Vádlott: Egy dézsa vízzel ő öntötte le, mikor meghalt. A vádlott férje a következő tanú. Kis fiát, az 5 éves vézna Tónit vezeti kézen. Hatalmas darab fekete ember. Téglagyári munkás, 35 éves. Ez az asszony második felesége. Magyarul vall. Elmondja, hogy megegyezett anyjával, ki egy mázsa kukoricáért, egy szekér fáért, zsírért, krumpliért s az ő apai jussának használatáért vállalta a gyerekek tartását, hogy a fiatal pár nyári munkára mehessen. Összeverve gyermekeit nem látta, csak azt látta, hogy napról-napra gyengülnek. Egy éve már haldokolt is a kisebbik gyermek. Féléves korában még a lábát sem tudta emelni, ő egyébként a kínzásokról semmit sem tud. Reggel munkába ment és este tért haza. A gyermek halála napján reggel még azt mondta a felesége, hogy a gyereket be kellene vinni orvoshoz. Ő azt felelte, hogy másnap dolga lévén Letenyén, beviszi az orvoshoz. Azt hallotta feleségétől, hogy a gyermek sokat esik. Ha tudta volna, hogy meggyilkolja a gyermeket, másképen cselekedett volna. így is kétszer „megbüntette" az asszonyt. Egyszer hazajött munkából, vacsorázott s a gyermek is kért, mire ő adott neki. Az asszony azt mondta, öt perce ettek, ne adjon nekik. Erre ő háromszor pofonvágta az asszonyt. Másodízben az asszony megverte a nagyobbikat, hogy miért nem akar vigyázni a kicsinyre. Erre ő az asz- szonyt verte meg. A gyermek testén az apa nem látott foltokat. Ő azt nem is nézte. Ő kenyeret keresett egész nap. Este, ha hazament, ölébe vette, vacsorázott vele, de a testét nem nézte. Ha a feje kék foltos volt, az mondta a felesége, hogy elesett. A vádlott: Részeg volt az ura, azért verte meg őt, nem az evés miatt. A nagyobbik gyerek irigy volt, azért verte ő meg ekkor az egyszer. Mikor elvitték öreganyjukhoz a gyermekeket, ő tiltakozott ellene, mert nem akarta tűrni a csúfságot. Szalay József: Az apai jussom használatát féltette. A kis Tóni kihallgatását kísérli meg a törvényszék. A tolmács térde közé fogja, úgy próbál szót kicsalni a vézna, beteges, szótalan gyermekből, ki öt esztendeje mellett nem nagyobb egy 2V2 éves gyermeknél. Legtöbb kérdésre csak igent bólint. Elmondja, hogy kétszer kikapott, mert nem akart vigyázni a kis öccsére. A kisebbik többször kikapott kézzel, de ő nem tudja, miért. Bottal nem látta, hogy kikapott volna, rúgással sem. Enni kaptak. Reggel kenyeret, délben ami volt ebédre, este babot. A vádlott anyósa állt ezután a bíróság elé vallomástételre, a 67 éves, Szalay Antalné, Novinics Verona. Elmondja, hogy ép, vidám gyermek volt mindakettő, mig ez az asszony oda nem került a házba. A fia második nősüléséig ő gondozta a gyermekeket. A faluban sokat beszéltek, hogy az asszony veri a gyermekeket. Egyszer éppen ott volt, mikor a gyermek az asztal alatt összeverve kuporgott. Akkor mondta a mostohája, hogy van még 3 bot s ha az is eltörik, talál még, mig egyszer vége lesz. Ö aztán többet el sem ment a menyéhez. Az öregasszonyt ezután szembesítették menyével. Mindakettő megmarad állítása mellett. A fiával is szembesítik ezután a védőügyvéd kérésére. Szalay azt állítja, hogy az öregasszony kérte el a gyermekeket, mert hallotta, hogy üti-veri a mostohájuk, meg épen munkára is kellett volna menniük. Az öreg Szalayné ezzel szemben fia szemébe mondja, hogy ő kérte, hogy vegye oda a gyermekeket, mert ez igy tovább nem mehet. Aztán a fia nem tudott mindjárt, csak ősszel akart fizetni, igy a gyerekeket visz- szaadta. A házbeliek vallomása Dobos Flórián 20 éves földmives a következő tanú, ki egy házban lakik Szalayékkal. Elmondta, hogy mindig verte az asszony a gyerekeket, kézzel is, bottal is, az udvaron, meg a szobafalon át hallatszott a jajveszékelésük. A kisebbiket jobban üldözte. Az szegény 2 éves korára még beszélni sem tudott a sok ve- . réstől, holott, mielőtt ez az asszony odaköltözött, eleven, egészséges fiúcska volt. Egyszer a nagy sírásra Dobos Flórián épen benyitott Szalayékhoz, mikor az asszony hátán megfogta a gyerek ruháját s úgy vágta a földhöz, mint a békát. A gyermek arcán, száján megeredt a vér. Mikor rászólt, azt mondta, hogy leesett és hogy senkinek semmi köze hozzá. Elmondja még, hogy Szalayt többször figyelmeztette, de az azzal intézte el, hogy felesége úgy bánjék a gyerekekkel, ahogyan akar. Szalay a szembesítéskor azt állítja, hogy Dobosék irigyei, mert közös a ház s egy éve emiatt haragban vannak. Ezt elismeri Dobos is, de azért beszédes viszonyban voltak. A védőügyvéd az elrendelt meg- esketés ellen semmiségi panasz- szal élt. Dobos Flórián után feleségét, a 19 éves Takács Annát hallgatják ki tolmács segítségével. Hallotta, de nem látta, hogy az asszony a gyerekeket földhöz verte; egyszer el is
