Zalai Közlöny, 1925. április-május (64. évfolyam, 73-143. szám)
1925-05-27 / 117. szám
* ZALAI KÖZLÖNY BELFÖLDI HÍREK Gróf Klebelsberg Kuno miniszter Pécsett. Klebelsberg Kuno gróf közoktatásügyi miniszter tegnap Pécsre érkezett. Az egyetem bölcsészeti kara ma diszdoktorrá avatja. Antal Géza református püspök Székesfehérvárott. Antal Géza dunántúli református püspök tegnap Székesfehérvárra érkezett, hol a városházán tartott ünnepségen a disz- beszédet mondotta. Az apósgyilkos Froreich főtárgyalása. Egyedi gyilkosa, Froreich Ernő bűnügyében a főtárgyalást a soproni törvényszék büntető tanácsának elnöke junius 21-ére tűzte ki. Heinrich Ferenc súlyosan megbetegedett. Heinrich Ferenc nyugalmazott kereskedelmi miniszter súlyosan megbetegedett. Tüdőgyulladás támadta meg. Állapota válságos. A Városok Kongresszusának tegnapi ülésén Lukács György bejelentette, hogy a pénzügyminisztériumban tárgyalások folynak megfelelő külföldi kölcsön szerzése tárgyában, azért óva inti a városokat, hogy kölcsön ügyében saját akciókat ne folytassanak. Az orgoványi rablók ügyének tárgyalása. Az orgoványi rablóbanda ügyében a tábla tegnap folytatta a tárgyalást és befejezte a bizonyítási eljárást. Az ügyész a 12 rabló súlyos megbüntetését kérte. Az Ítéletet holnap hirdetik ki. Az Apponyi-könyvtár megérkezett Budapestre. A hatalmas és értékes könyvtár, amit Apponyi Sándor gróf ajándékozott a Nemzeti Múzeumnak 73 ládába csomagolva tegnap megérkezett a fővárosba. Nem mond le Budapest polgármestere. Sipőcz Jenő polgár- mester kijelentette, hogy a lemondásáról szóló hírek valótlanok. A nagykanizsai ■ ■ f m A drágaság igazi oka — Külföldi marhakereskedők özönlik el a zalai állatvásárokat — Export ! Kanizsáról Ausztriába — Mit mondanak a kanizsai husiparosok? Nagykanizsa, május 26 Háziasszonyaink régi panasza, hogy Nagykanizsán a hús tetemesen drágább, mint a szomszéd városokban, nevezetesen Zalaegerszegen, Szombathelyen, Kaposvárott stb. de még mint Budapesten is, ahol elsőrendű marhák kerülnek vágásra. A nagyközönség, amely rendesen nem igen szokott a dolgok mélyére hatni, mindjárt kész is az ítélettel: a nagykanizsai husiparosok mohó nyerészkedési vágya az oka az itteni húsárak magasságának. A háziasszonyok panasza jogos. Tény, hogy a husdrágaság terén Nagykanizsa vezet. Azonban mielőtt a drágaság tulajdonképeni okát a nagykanizsai husiparosokra háritanók, jogos, igazságos és méltányos, hogy meghallgassuk a husiparosokat is. Alkalmunk volt a szakmának egyik legtekintélyesebb képviselőjével erről a kérdésről beszélni, aki a drágaság kérdéséről a következőleg nyilatkozott előttünk: — A mostani husdrágaságot a nagykanizsai husiparosokra hárítani és azt az ő kapzsiságuknak vagy nyerészkedési vágyuknak imputálni igazságtalan dolog, mely a kérdés nem ismerését tükrözi vissza. — Tény, hogy Budapesten, de sőt Bécsben olcsóbb a zalai marha, mint Nagykanizsán. Azonban ennek nem a nagykanizsai mészárosok az okai. A nagykanizsai husiparosok kénytelenek a mai árak mellett marhát vásárolni. Ketten-hárman összeállnak és igy kettesben-hármasban vesznek egy-egy állatot, melynek kimérése a mai agyonszanált világj i I i ban olykor egy hétig is eltart. El lehet képzelni, mit kereshet ilyen körülmények között az összes közterheket viselni köteles husiparos. — Aki a vidéki állatvásárokon megfordul, láthatja, hogyan lepik el az olasz, cseh és burgenlandi marhakereskedők a magyar piacokat és hogyan verik fel az állatárakat, amelyek elől a zalai főleg a nagy- kanizsai husiparosnak deferálnia kell, mert nem tudja megfizetni azt az árat, melyet ők megajánlanak egy- egy állatért. És ha eddigi rendes vásárlóközönségére való tekintettel mégis kénytelen az idegenektől felhajtott árat megfizetni, senki sem kárhoztathatja a husiparost azért, hogy a túlhajtott áraknak megfelelően kénytelen kimérni az állat húsát. — Miért tűri a hatóság azt, hogy idegen kereskedők kiviteli célokra a magyar fogyasztó piac elől összevásárolják és kivigyék a zalai vágómarhákat, akkor, mikor a nagykanizsai husiparosok roskadoznak adóterheik alatt s igy kiszolgáltatják őketaz idegen marhakereskedők árfelhajtó- műveleteinek és lehetetlenné teszik azt, hogy az agyoncsigázott dolgozóosztály könnyebben hozzáférhessen a tápláló huseledelhez. — Nem kell csodálkozni azon, hogy Bécsben a zalai vágómarha húsa olcsóbb, mint nálunk Nagykanizsán. Tudunk esetekről, mikor egyesek (és itt neveket említettek nekünk) összevásárolják az állatokat Nagykanizsa és vidékén folyó marhavásárokon és hogy ne kelljen az elég tetemes vágóhídi dijat és fogyasztási adót fizetniük, kiviszik az állatokat a közeli falura, ott leölik és leölve szálliíják fel Bécsbe. Tegnap például ötven borjut szállítottak el leölt állapotban Nagykanizsáról Bécsbe. — Hogyan veheti fel ilyen körülmények között a versenyt velük a nagykanizsai husiparos, akinek vágóhídi dijat, fogyasztási adót, a súlyos közterheket, megélhetését, személyzetét és összes kiadásait abból a néhány kilogram húsból kell fedeznie, melyet naponta elad. A nagy- kanizsai husiparos ma örül, ha egy héten belül egy vágómarhát ki tud mérni. — Ha orvoslásról lehet beszélni és itt nemcsak a nagykanizsai husiparos anyagi érdekeiről, hanem egy 32.000 lakosságú város közellátásáról is van szó, úgy csak az lehet, hogy az arra illetékes városi hatósági közegek az államrendőrséggel egyetemben a nagykanizsai husiparosok bevonásával oly módon oldják meg a kérdést, kogy az idegen állambeli kereskedők ne verhessék fel gigantikus magasságokba a marhaárakat, hogy ily módon elüssék a husiparosokat a vételtől és ne lehessen egyeseknek a legális utak kikerülésével a tömegesen ösz- szevásárolt kivitelre szánt marhákat exportálni. Szeretnők, ha hatóságaink ezzel a kérdéssel komolyan foglalkoznának | és a nagyközönség és husiparosok < panaszaikat gyökeresen orvosolnák. | l Semmi hir Ammundsenről. Ag| gódva lesi az egész müveit világ j Ammundsen és hősi társainak bátor : vállalkozásairól, as északi sarkra j irányult repülőgép-expedícióról szóló 1 hireket — azonban mindinkább na- ! gyobb a nyugtalanság a norvég fő- | városban Ammundsen sorsa miatt. | Miután eddig semminemű hir nem 1 érkezett be — a szakértők is beval- f. ják, hogy komoly aggodalommal ki- ; sérik Ammundsen további sorsát. A [ beérkezett hirek igazolják az aggo- \ dalmakat Mindenki kénytelen azzal | számolni, hogy az északsarki expedíció szerencsétlenül járt. 1§^5 május 2Ü, Át a Glecseren Irta : Péchy-Horváth Rezső (3) De én nem gondoltam semmi veszélyre. Előttem láttam, néhány száz méternyi távolságban a csodás szépségű angol hölgyet, amint erőteljes mozdulatokkal, kapaszkodva törtet felfelé a Piz-Palü gerincén. Nekivágtam a glecsernek és úgy siklottam át rajta, mintha csak az Andrássy-ut egyik oldaláról mentem volna át a másikra. Ahá, gondoltam, a szerelem csodás ereje vezérelt és oltalmazott a jégszakadékok közepette... Egyszerre meghűlt bennem a vér. Sikoltást hallottam és amint az angol hölgy felé néztem, a következőket láttam, mialatt a szemeim a rémülettől tüzes karikák eszeveszett táncát látták: az angol leány a lábai alól elvesztette a szikla fokát és csüngve maradt a függőjeges sziklafalon... Kezei görcsös szorítással markolták az eispickel nyelét s az szerencsére egy jó ponton akadt meg, ahonnan ki nem csúszhatott. A helyzet rettentő módon kétségbeejtő és reménytelen volt. A leány ott függött felettem a sziklafalon, közöttünk pedig vagy háromszáz méternyi távolság és hozzá még nem is rendes talajon, hanem meredek sziklafalon... Ha a hölgy keze csak egy pillanatra is elernyed vagy elfárad, kész a legrettenetesebb katasztrófa: a szemeim előtt zuhan le a sziklafalról s csupán véres roncs lesz a mesébe illő szépségű leányból. Belefujtam a turistasipomba és amikor a kormos sziklák között éle sen felrikkantó visszhang elfakult és elhalt, felkiáltottam hozzá, hogy tartsa magát, amig lehet, jövök már a segítségére. És valóban megindultam magam is a nyaktőrő utón felfelé, minden lépéssel közelebb jutva ahhoz a lehetőséghez, hogy izgatottságomban eltévesztem a lépést s lezuhanok, mielőtt kiszabadíthatnám a leányt borzalmas helyzetéből. Hihetetlen küzdelmek árán végre elérkeztem a leányhoz. A kimerülés akkor már erőt vett rajta és a kezei erősen reszkettek a fáradtságtól. Körülkötöttem a kötelemmel a derekát, aztán a lábai alatt bevágtam a sziklába az eispickelt — és a hölgy meg volt mentve. Újra a glecser mellett állottam. Oda értünk vissza, És ez volt a szerencsém. Mert máshonnét rögtön lezuhantam volna. Olyan nagy volt a rémületem és a meglepetésem, amikor a nő arcába tekintettem. Káprázat játszott volna velem reggel, az Alpenglühen hűvös fénye mellett, hogy a leányt olyan csodás szépségűnek láttam ? Vagy talán rémületében egyszerűen megvénült és megcsunyult ? 1 Alighanem egyik sem esett meg, ellenben a hiba bennem rejlett. A hajnalpirkadás mesés szépségei vették el a látásom helyességét és ott, a természet káprázatos szépségeitől megbüvölve, szépnek lattant a mellette málló nőt is... Pedig oly csúnya volt szegény, oly csúnya, amilyen csak egy angol spinster lehet, aki a fejét már hegymászásra adja!... Az arca égő-vörös, a szemei viz- szinüek, a kezei és lábai férfiasak, a formái — formátlanok és nini: a haja szinte undoritóan vörhenyeges. És én ezt néztem szépnek? Megfelelő dühhel és felháborodással hárítottam el köszönő-áradatát s aztán, a világ minden kincséért sem nézve az arcába, elköszöntem tőle... Fújva, átkozódva, felsülve indultam vissza, át a glecseren... Akkor jöttem tudatára egy nagyszerű igazságnak. Az elragadtatásunk éppen olyan, mint az élet. Dús, gazdag a kínálat, tele marékkai unszol mindent, de amikor megnézzük a portékát, csupa ócskaságot, hamis sallangot tapintanak mohó kezeink... Ezt az igazságot igen keserűen fizettem meg. * így szólt az elbeszélés és amikor elhangzott az utolsó szó is, a társaság vegyes érzelmekkel mosolygott össze. (Vége.) Álomfalva, egy perc! Irta: Császár Jenő Barátságos kis állomáson áll meg velem a vonat. A vágány mellett dúsan termő cseresznyefák hajladoznak. A tenyérnyi váróteremből pár kiváncsi fej leselkedik kifelé. Távolabb az állomáson túl szekér áll, vidám pejlovacska va eléje fogva, a szekéren ökölnyi gyerek hühózik és rángatja a ló szájat. Az állomás mellett kanyarodik az ut és látszik a domboldalba épített tiszta falu, kis bogárhátu játékházaival. Közepén a pirostornyu templom, mint a kotlóstyuk vigyáz a házakra, kis csibékre. De szép ez a kis falu ! Le kéne szállni, itthagyni a vonatot poggyászommal együtt és halkan fütyörészve bandukolni föl a dombra. A faluban találomra beállítanék az első házba. A pitvarban odalépnék a ház őszbecsavarodó öreg magyar gazdájához és szólnék :
