Zalai Közlöny, 1925. április-május (64. évfolyam, 73-143. szám)

1925-04-23 / 90. szám

1925 április 23. ZALAI KÖZLÖNY 5 — Hivatalvizsgálat az anya­könyvvezetői hivatalban. Závody Elemér miniszteri osztálytanácsos tegnap reggel Nagykanizsára érkezett s a belügyminisztérium főfelügyeleti jogánál fogva az itteni anyakönyv­vezetői hivatalban megkezdte az országszerte most tartott hivatal­vizsgálatot. A vizsgálat mindenre kiterjedő pontossággal folyik s még két napig fog tartani. — Lakásügyi kihágás. Kutast Istvánná nagykanizsai lakost a rend­őrkapitányság kihágási osztálya 1 napi elzárásra és 50.000 korona pénzbüntetésre ítélte, mert lakás­igazolvány nélkül lakásba beköltözött. — Székely egyetemi hallgatók munkához juttatása. Az alispán a vármegye polgármestereinek és íő- szolgabiráinak pártolólag megküldte a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének arra irányuló kérését, hogy a hontalanná vált s tanulmányaik folytatása mellett meg­élhetésükért is folytonos küzdelmet folytató székely egyetemi hallgatókat a magyar társadalom vegye pártfo­gásába s a nyári időre nyújtson nekik munkaalkalmat, hogy tandíju­kat megkereshessék s akinek mód­jában áll esetleg nyári elhelyezke­désükre módot nyújtson. Bizonyára lesznek városunkban is, kik segíteni tudnak menekült véreinken, a ma­gyar fiatalság egy reménytel jes részén. Érdeklődni lehet a városházán. — A sáskai gyilkosok bünte­tése. Ismeretes, hogy 1923. október 8-án három sáskai lakos Káptalan­tótiban meggyilkolta Löké István földbirtokost, tartalékos főhadnagyot. Varga Mihály, id. és ifj. Kovács Pál tetteseket a zalaegerszegi törvény­szék 12—8—4 esztendei fegyházzal büntette. A győri tábla a büntetése- két fellebbezés folytán 2—2 eszten­dővel felemelte. — Vendéglősök összejövetele. A helybeli vendéglősök mai barát­ságos összejövetelüket Kiss Ernő Korona éttermében fogják megtartani, amely alkalommal Antal Jenő volt szakosztályi elnöktől búcsút fognak venni s Kiss Ernőt, mint a szak­osztály újonnan választott elnökét is üdvözlik. — Javíthatatlan tolvaj. Ferencz Győző nagykanizsai lakos feljelen­tést tett Fekete Boldizsár sütemény­árus ellen sikkasztás címén, mely abból áll, hogy Fekete a részére \ árusítás végett kiadott sütemény árá- j val nem számolt el, hanem azt el- j költötte; ezenkívül egyik péksegéd­től a sütőházból való távozásakor j egy pár cipőt ellopott. Fekete Bol- í dizsár ugyanaz, aki annak idején a j vasúti vendéglőben drága likőröket j és élelmiszereket lopott. Ezért ka­pott büntetését csak mostanában töl­tötte ki az egyébként is büntetett előéletű fiatalember s máris uj eljá­rás van ellene folyamatban. — Somogymegye jegyzőinek gyűlése. Somogyvármegye Községi és Körjegyző Egyesülete kedden tar­totta közgyűlését, melyen a várme­gye is képviseltette magát. Szabó István volt földművelésügyi minisz­ter elparentálásával kapcsolatban az elnök többek közt azt mondotta, hogy a kisgazdaosztály vezető sze­rephez juttatása politikai téren az utóbbi idők legzseniálisabb tévedése volt, mert hiszen ez az osztály maga is irányításra szorul. Hódolt a közgyűlés Jókai Mór emlékének is, majd a jegyzői kar panaszait beszél­ték meg. Elhatározták, hogy a falusi társadalom irányítása céljából össze­jöveteleket és felolvasásokat fognak rendszeresíteni. — Megbüntetett soííőr. Boros Dénes helybeli soffőr az utcakereszte­zésnél a figyelmeztető tülkölést el­mulasztotta, miért a rendőrkapitány­ságon 75.000 koronára megbüntették. — A jugoszláv átmeneti vizűm. Ellentétben egyes napilapokban meg­jelent ama hitekkel, hogy a magyar olasz forgalomban a jugoszláv terü­leten való átutazásnál a jugoszláv transitó vizűm kiadását a határon megszüntették volna, az utazó kö­zönség megnyugtatására a Duna- Száva-Adria vasúttársaság üzletigaz­gatósága közli, hogy e hírek nem felelnek meg a valóságnak és a budapesti délivasutról 17 órakor in­duló gyorsvanaton utazó magyar állampolgárok, amennyiben olasz, vagy azontuli országban beutazási engedéllyel ellátott szabályszerű út­levél birtokában vannak, a határon úgy mint eddig, a vonatban továbbra is megkapják a jugoszláv átmeneti vízumot. — Tolvaj leány. Torma Rozália húsz éves leányt hozták be tegnap a gelsei csendőrök az ügyészségre, mert Újudvar községben Bánáti Jó­zsef nevű gazdálkodó házába betért és éjjeli szállást kért és amikor a gazda a kérését teljesítette — azt másnap meglopta és tova állott. A csendőrség a tolvaj leányt elfogta. Irodalom és művészet A felsődunáníuH szinikerüleí. Győrből jelentik a Zalai Közlönynek, hogy Kiskos István dr. szombathelyi, Turner Mihály dr. soproni és Far­kas Mátyás győri polgármesterek együttes értekezletet tartottak Győrött, melyen a három városnak közős szinikerületben való összesítéséről tárgyaltak. Zvlirtd a három város he­lyesnek tartja a miniszteri rendelet­ben tervezett kerületi beosztást, vagyis azt, hogy a három város tartson egy színtársulatot s az esztendőt ossza három felé úgy, hogy egy-egy városra négy havi színházi szezon jusson. A miniszteri rendelet az uj beosztást már 1925 őszén életbe .óhajtja léptetni. Csakhogy a győri és soproni igazgatónak még egy évi szerződése van hátra. A polgár- mesterek értekezlete azt ajánlja, a soproni és győri direktoroknak, hogy addig, amíg szerződésük lejár, tehát egy esztendőre — fuzionáljanak. A Győrött tartózkodó soproni igazgató és a győri társulat titkára ezt az ajánlatot egyenlőre tudomásul vették. A további részletkérdések elintézé­sére három-három tagú bizottságot küld mindegyik város. jubiláns kiállítás. Az Országos Faluszövetség és a Stefánia Szövet­ség különböző falusi egészségügyi embervédelmi és kultuifejlesztési egyesületekkel karöltve, folyó évi augusztus és szeptember havában Budapesten rendezi 100. jubiláns kiállítását, amelyen 31 kiállítási szak­csoport vesz részt. A nagyarányú kiállítás ügyében április 27-én hét­főd d. u. 6 órakor, a vármegyeház dísztermében gyűlés lesz, amelyen ismertetik a kiállítás menetét. Az egyletek és szövetségek bejelentik közreműködésüket, megválasztják a vezető és rendezőbizoítságot és meg­állapítják a szakcsoportokat. Házkutatás a Népszava szer­kesztőségében. A főkapitányság sajtó ügyeinek referense, Bozzay rendőrtanácsos ma délelőtt detekti- vekkel hosszabb házkutatást tartott a Népszava Coníi-utcai szerkesztő- í ségében. TÖRVÉNYSZÉK Sikkasztó szabó. Kelemen János 34 éves zalakarosi férfiszabó sik­kasztás bűntettével vádoltan állott tegnap a nagykanizsai törvényszék egyesbirája Makáry Vilmos előtt. — Ugyanis az egyik nagykanizsai szabó­mestertől feldolgozás végett kapott szöveíkelmékből és egyéb kellékek­ből ruházati cikkeket készített és azokat eladta, az érettük kapott 600.000 K készpénzt pedig saját céljaira fordította. A törvényszék ezért három hónapi fogházra Ítélte. |KÖZGAZDASÁG TŐZSDE A mai értéktőzsde irányzata nyitáskor ismét gyenge volt, az árfolyamok legna­gyobb része a tegnapi zárlati nivó alatt mozgott. A tőzsdeidö későbbi folyamán azonban annak ellenére, hogy külföldről üzlettelenséget jelentettek, az itteni inter­venciós vásárlások következtében a han­gulat barátságosra fordult és az árfolya­mokban lassú emelkedés indult meg, ami egész zárlatig eltartott és úgy a mai ár­veszteségek majdnem az összes értékekben megtérültek. A forgalom kezdetben csekély a tőzsdeidö második felében azonban valamivel élénkebbre vált. SPORTÉLET Országos kardvivó csapat- bajnokság A Zrínyi Torna Egylet által vasár­nap rendezendő országos kardvivó csapatbajnokságokra a nevezések be­érkeztek, sőt az Országos Vivő Szövetség elnöksége már a sorsolá­sokat is megejtette. A benevezett egyletek némelyike tiltakozott a szabadban való vivás ellen, úgy, hogy a mérkőzés előre­láthatólag a gymnázium tornatermé­ben fog megtartatni. A ZTE csapata ezúttal először küzd a bajnokságban, s igy tagjai fokozott erővel fognak verekedni, hogy egyletük helyett biztosítsanak. Az egyletben élénk vivóéleí folyt az elmúlt szezonban. Tiszti vívóitól eltekintve a haladó csoportban 14, a kezdő csoportban pedig 26 vivő nyert teljesen díjtalan kiképzést. Mivel az egyletnek vivóeszkőzei nincsenek, tagjait pedig a költséges felszerelés beszerzésével megterhelni nem akarta, ez évben is házi ezre­I diink tisztikarának felszerelését kérte kölcsön használatra. Az egylet azonban lassankint füg­getleníteni szeretné magát, s a vasár­napi bajnoki viadal jövedelmét vivő- felszerelés beszerzésére óhajtja for­dítani. A belépődíjak egyébként igen mérsékeltek lesznek. PÁC—NTE bajnoki mérkőzés Vasárnap a Pécsi Atlétikai Club csapatát látja vendégül a Nagykani­zsai Tornaegylet Bajnoki mérkőzé­sük elé óriási érdeklődéssel tekin- j tenek sportkörökben, mert .mindkét csapat nagyszerű formában van, s így küzdelmük teljesen nyílt. Mind­két csapat jogos aspiránsa a bajnok­ságnak s amelyik győz, az egy lé­péssel közelebb jut a büszke baj­noki címhez, viszont a vesztes min­den esélye leromlik. Ez a körülmény érthetően ambicionálni fogja mind­két felet s épen ezért, a csapatok formáját is tekintetbe véve, oly küz­delemre van kilátás, amilyent mos­tanában nem láttunk Nagykanizsán. A mérkőzés fél 5 órakor kezdődik és a Zrínyi sporttelepen kerül lebo­nyolításra. Az NTE azt a csapatát fogja szerepeltetni, amelyikkel a PSC ellen oly nagy és értékes sikert ért el. Utőtőzsde Irányzat barátságos. Magyar Hitel 396, Osztrák Hitel 138, Kereskedelmi Bank 990, Pesti Hazai 2410, Budapesti Gőz 145, Uri- kányi 1055, Kohó 245, Viktória 358, Kőszén 3175, Salgó 488, Szászvári 242, Magnesi- 1350, Fegyver 555, Danubius 2315, Villa­mos 1050, Schlick 4P5, Rima 115, Cukor 2075, Georgia 254, Izzó 910, Búr 155, Let vente 158, Nova 177, Tröst 182, A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai Valuták D t V ! s á k Angol font 8-44000-347000 Amsterdam 28768 28344 Cash korona 2110-2131 Bslgríd 1162-1170 Dinár 1142-1164 Berlin I7C95-171S9 Dollár 716S0-722S0 Bukarest 316-318 Francia ír. 3769-3793 Brüsizs! S647-36S9 Moüandl frt. 36468-28744 Kopanhágs 13232 13312 Lji 33S-318 Krisztién!» 11694-11760 Lsva 519-527 London *46000-347000 Líra 2928-2976 Milano 2958 2976 Bálgc frank 3617-3619 Mewyork 71850-72280 Osztr .schil!. 101 10-101-70 Pária 3769 3793 Din kor. 13C32-Í3172 Prága 2130-2142 Svájci frank 13820-13974 Szólís 824 525 Svéd kor. 19149-193i7 3tockbo!i2s 15399 19517 Korvég kor 1.494-11660 Wien 101 10-101 70 KÄrfca 16895-17035 Zürich i 3920-*.41.04 Zürichi sárlat Párís 2702 50, London 2478 —, Ncwyork 516-50, Brüssel 2610'—, Mailand 2120*—, Holland-----, Berlin —•—, Wien 72 80, Soii a 377 50, Praga 1532 50, Budapest 71*75s Varsó 99 50, Bukarest 235 —, Belgrad 835*—. A magyar korona külföldi hivatalos jegyzései Bécs Berlin Prága DEVIZA tegnap ma .9862 5800 469 9885 5800 469 VALUTA tegnap mg 9818 5824 4713/8 9870 5825 47lVa Terménytőzsde Irányzat tartott volt Egyedül rozs drá* gult 2500 koronával. A többi cikkek váltó* zatlanok maradtak. A forgalom ma búzában, tengeriben és rozsban elég élénk volt. Búza tiszav. 76 kg-os 517.500 520.000, 78 kg-os 527.500—530.000, egyéb vid. 76 kg-oa 515.000-517.500, 78 kg-os 525 0U0—527.50C, rozs 460.000—462.500, uj tengeri 245.000— 247.500, takarmány árpa 340.G00 - 350.000, köles 250.000 260.000, korpa 235.0C0— 237.500, zab 410.000— 420.000. Sertásvásár Felhajtás 1665, melyből eladatlanul vissza­maradt — drb. Elsőrendű 20.000—20.500, szedett 18 500—19.000, szedett közéo 17.500 —18.000, könnyű 14.000—16.000, elsőrendű öreg 18.000—18.500, másodrendű 17.000— 17.500, angol süldő 18.000—20.000, szalonna nagyban 22.000—22.500. zsír 25 500,—26.000 lehúzott hús 20.000—22.500, szalonnás fél­sertés 22 000—23.500. Irányzat kellemes. /WV/VW/VWWVW/vWyVW/V/W/WWWVVVVW//VvWVW Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyv­kereskedés RT. Nagykanizsa llársüi milliárd kor. nyerhető az újonnan íioHSi/Cnmáfékhan melYnek rendkívül előnyösen megvál- kezdődő XIV. m. kir. toztatott játékterve szerint összesen 21 milliárd kor. lesz készpénzben kisorsolva. —————--------------- Szerencseszámokat ajánl: Mi lhoffet« Kálmán íftlíSEjít.“STRESS^ j Sorsjegyek ára a Vi 620.000 K, Vs 60.000 K, Vi 30000 K. Játéktervek Ingyen. Húzás május S3, és i5-én.

Next

/
Thumbnails
Contents