Zalai Közlöny, 1925. április-május (64. évfolyam, 73-143. szám)
1925-04-23 / 90. szám
a ZALAI KÖZLÖNY 1925 április 23. A városi közgyűlés második napja Eéke-pa^iiásra ereueiték a kákÉüdeiési dijakat — Nem engedélyezik az uszoda lebontását — Az államrendőrség fogja ellátni a mező6(*i szolgálatot — Nyugdíj-, végkielégítés- és segély-ügyek csak szaporodhatik. S a város képviselőtestülete felszólalás nélkül meg- itél egy nevetséges összeget, melyből még tengődni is nehéz. Honnét vegye a plébánia a szükséges templomi beruházásokra szükséges ösz- szegeket? Levegőből és szellőztetésből ? Hiszen 2.500 K-t bármely tisztességes iparossegéd megkeres egy év alatt. Es ennyit adnak felső iskolát végzett 5 áldozópapnak. Majdnem hihetetlen, hogy ezt kath. városi képviselőink nem veszik észre ! Az eset sajnosán igazolja azt a meg nem értést és indolenciát az egyház jogaival és szükségleteivel szemben, melyet régóta tapasztalunk. A plébánia jogos és minimumra redukált követeléseit még csak mérlegelés tárgyává sem teszik. Igaz, hogy ez semmikép sem jelenti az ügynek végleges elintézését. Aki az idevágó kultuszminiszteri rendeleteket ismeri, nagyon jól tudja, hogy a miniszter egyházi dolgokban hivatásának magaslatán áll. Elismeri a vallás szolgáinak óriási erkölcsi és kulturális jelentőségét s egyszer csak elkövetkezik majd az idő, amikor Nagykanizsán is elfogják ismerni ezt. Nem hinnénk, hogy a kath. plébánia elfogadná a közgyűlésnek ezt a könyöradományát s vagy megkapja a tisztességes járandóságait, vagy inkább éhen-fáradian fog dolgozni tovább. Lelki és kulturális tevékenységét csak nem engedi nevetségesen mérlegelni! A kath. hivek pedig megénhetik ebből, hogy miért esik rájuk nehéz teher a mulaszthatatlan egyházi szolgálatok után. Mihelyt a plébánia járandóságai arányt fognak ölteni; azonnal érezni fogják, hogy papjaik sok szeretettel viselik gondjukat és csak a legvégső kényszerből terhelik meg égyes esetekben híveiket. Máris sokkal többet tesznek a hívekért, mint „kötelességük“ lenne. Említsük meg csak Kiskanizsát, ahová az egyesség szerint csak minden első vasárnap kellene kimennie a kiskanizsai lelkésznek. És a kis- kanizsai lelkészt hóban-sárban mindennap láthatja mindenki kimenni, (aki akkor még nem az ágyban szendereg) és pedig nem „kötelességből“, hanem a hivek iránti szerétéiből. De az ilyen egyezkedés alapján nagyon könnyen elérkezhetik majd az a nap, mikor a kiskanizsai templom majd csak minden hónapban egyszer nyílik meg, az ottani hivek előtt. S nagyok és iskolás gyermekek majd bejárhatnak a plébánia- templomba. Mindezeket figyelmébe ajánljuk a katolikus híveknek. Úgy látszik nem látnak tisztán ebben az ügyben. Meg vagyunk győződve róla, hogy nem rossz akarat van bennök, de nem ismerik a helyzetet. Sőt van annyi jóakarat és szeretet bennük egyházuk iránt, mint bármely más város híveiben. Csak nem találták még meg a módját akaratuk érvényesítésére. Ez a mód pedig semmi más, mint megfelelő érdeklődés a katolikus ügyek iránt! Végtelenül csodálkozunk a tanácsnak és általa a közgyűlésnek a párbérügyben tanúsított szükkeblüségén, sőt — nyíltan kimondjuk — javaslatának és határozatának tarthatatlanságán. Még azt a fáradtságot j sem vették maguknak, hogy az 1832 évi adatokat tanulmány tárgyává tették és az akkori pénznek vásárlóerejét összehasonlították volna annak mai vásárlóképességével. Ez pedig az első követelmény ahhoz, hogy valamely kérdésben igazságos álláspontot foglaljunk el. Nemzetközi vasút a Vatikántól a tengerig. A Berliner Tageblatt római tudósítója igen jól értesült helyről kapott információ alapján jelenti, hogy Mussolini miniszterelnök, aki már uralomra jutása idején is egyengetni kezdte a Vatikánnal való megértés útját, most véglegesen rendezni akarja a római kérdést. Elsősorban azt a tervet pendíti meg, hogy építsenek a Vatikántól a tengerig egy nemzetközi vasutat, amelynek révén a Vatikán közvetlenül érintkezhetnék az egész világgal. A második engedmény pedig az úgynevezett garanciatörvénynek megváltoztatása volna olyanformán, hogy az állam az apostoli palotáknak nemcsak a haszonélvezetét biztosítaná a Vatikán részére, hanem lemondana azoknak a tulajdonjogáról. Nagykanizsa, április 22 A városi folytatólagos közgyűlést délután negyed 5 órakor nyitotta meg Sabjdn Gyula dr. polgármester a tegnapinál, különösen a kiskanizsai oldalon, jóval csekélyebb érdeklődés mellett. Hemmert Károly főszámvevő a nyugdíj-szabályrendelet módosítására vonatkozó tanácsi javaslatot terjesztette elő. A módosítás — szanálási törvény alapján szükséges s azzal teljesen egyértelmű. A vele kapcsolatos intézkedéseket a város 1924, junius 1 -ével foganatosította. Eszerint a 15—30 évi szolgálati idővel bíróknak 85, a 30—35 évvel bíróknak 90, a 35—46 évvel bíróknak 95, ezen felül 100 százalékban állapították meg a nyugdijakat, 15 évnél kevesebb idő esetén pedig 60 százalékban. Az iparostanonciskola költségvetése 15.376 aranykorona szükséglet mellett 3237 a. k. fedezetet mutat. Békebeli kiküldetési dijak Következett a városi tisztviselők kiküldetési dijának felemelése. A tanács javasolta, hogy mivel a fizetések 70—75, a kiküldetési dijak 70 százalékát kérik a békéi illetményeknek, a képviselőtestület járuljon hozzá a kiküldetési dijak olyan emeléséhez, hogy azokat a békeparitás 80 százalékában 17.000-szeres szorzószámmal állapítsák meg, a szorzószámnak a kormány által való leszállítása esetén pedig 100 százalékban. Balázs Zsigmond dr. a fiktiv 17.000 szorzószámot kifogásolja. A képviselőtestület egyéb felszólalás nélkül a tanács javaslatát fogadja el. Vasárnapi hirdetés Az erdő-legelő bizottság megkereste a városi tanácsot, hogy a közérdekű hirdetményeket Nagykanizsán is vasárnaponként a városháza erkélyéről élőszóval hirdessék ki, mint Kiskanizsán. A tanács a javaslatot elutasította, mert a sajtó, a hirdető- táblák, plakátok s a Kiskanizsán úgyis életben levő szóval való kihirdetés elegendő a közérdekű ügyek nyilvánosságra hozására. A tanács javaslata ezt a falusias visszafejlesztést nem tartja indokoltnak. Ujváry Géza : A katonaréten épülő sárkunyhók sokkal inkább ázsiai visszafejlesztés. Ha Kiskanizsán lehet igy hirdetni, miért ne lehetne Nagykanizsán ? Ha egyszer koldusok vagyunk, ne (láncoljunk, hanem törekedjünk egyszerűsítésre. Sabján Gyula dr.: Az élőszóval való hirdetésre csak analfabétáknak van szükségük. A közgyűlés a tanács javaslatát fogadta el. A közkórház költségvetése 227.000 a. k. szükségletre 972 a. k. fedezetet mutat fel. A hiányt a 73.000-re felvett ápolási napok egyenként 310 aranykoronás bevétele fedezi. Prack István dr. közigazgatási tanácsnok 4 és fél havi fizetéses szabadságot kért a tanácstól párisi tanulmányút céljaira. A tavaly ki nem vett s az idén járó szabadsághoz újabb 6 hetet kért julius 19-től kez- dőtíőleg. A tanács a kijáró 6 héten felül csak újabb 6, összesen 12 hét szabadságot javasolt. Ujváry Géza ellenezte a szabadság megadását. Eközben annyira elragadtatta magát, hogy a polgár- mester kétizben figyelmeztette. Ha ennyi ideig nélkülözni lehet egy tanácsost nyáron, mikor mások is szabadságra mennek — mondotta Ujváry, — akkor azt az állást nyugodtan be lehet szüntetni. Balázs Zsigmond dr. pártoló felszólalása után a közgyűlés 23 szótöbbséggel 9 szavazat ellen elfogadta a tanács indítványát. Nagykanizsa fürdő-ügye Krátky István dr. ismertette a taKlárika ezüst-koporsója Irta: Barbarits Lajos Klárika naphosszat eljátszadozott a sötét üzlet-helyiségben, amit még délidőben is kikerült a nap, mert ha néha betévedt is egy-egy kiváncsi sugara, ijedten röppent vissza a fekete, nagy gyertyatartók ezüst diszitéseiről, a hosszú lécállványokon pihenő, meg a falnak állogatott koporsók sötét, minden eleven fényt megvető aranyozásáról. Néha nagybajuszos, mogorva emberek jöttek; kis fekete kézikocsikra felrakták a sok gyertyatartót, az ezüstrojtos, agyonhasznált fekete drapériákat, a tépett, foszló levelű el- i nyomorodott pálmát, aztán elvitték. Olyankor mindig frissen festett kis fakeresztet állított ki az édesapja a boltajtó elé. Azt mondta, hogy meg kell rajt száradni az írásnak. Meg jó is, ha látják az emberek. így kívánja az üzlet. Klárika csöppnyi eszével nehezen értette ezt. Azt tudta, hogy egyszer mindenkinek bele kell feküdnie egy koporsóba s aztán akkor nem lehet játszani többet, nem kell pénzt keresniük a nagyoknak és nem kell felkelni reggel soha, sem verset felmondani, hogy legyen mit nevetni a bácsiknak meg a néniknek. Később megtudta azt is, hogy akkor leteszik az embert a földbe és onnét soha, soha többet nem nézhet ki az utcára, az udvarra, mert annak a fekete országnak, ahová elmegy, aki meghal, nincs ablaka, csak nagy-nagy sötét van ott és hideg nehéz föld, amiben olyan csúnya bogarakat látott tavaszkor, mikor az udvaron megásták a kis virágoskertet. Akkor gondolt Klárika először félve a fekete, ruhás, ezüstzsinóros emberekre, akik belekuporodtak az üveges, cifra halottaskocsiba és úgy hajtattak ki a kapun, végig az utcán, oda, ahova előző reggel a kis fekete kocsin elvitték a gyertyatartókat, i fekete baklábakat s ahova viszik a boltajtóban megszáradt kis fakeresztet is. A keskeny, hosszú, homályos üzlet helyiség egyik zugában, az udvarra nyíló ablak alatt, ahol a ravataldisz- nek őrzött öreg virágok búsultak apró cserepeikben — ott volt Klárika kuckója is. Az udvaron, a műhelyben, ahol egész nap koporsódeszkákat gyalultak, szögeztek, karácsonyra csináltak a kis Klárika babájának fehérre festett ágyacskát, csillogó fejű szegekkel kivert, apró, egész szoba-berendezést. Azóta ez volt a mindene Klárikának. Meg a kis ezüst-koporsó. , Kicsiny, remekbe készült koporsó volt az, alig nagyobb a Klárikánál. Ezüstösen ragyogott minden porci- kája. Apró gyermeknek szánta, aki csinálta valamikor. De aztán nem adták el sohasem, mert a kis Klárika egyszer-kétszer abba vetett ágyat a babájának, abban altatgatta, éb- resztgette, maga is belekuporodott néha, mígnem annyira megszerette, hogy talán a szivecskéje is meghasadt volna, ha azok a morcos fekete emberek egyszer azt tették volna fel a ravatalozó-kocsira. Ha rosszalkodott, azzal fenyegették meg, hogy elviszik a kis ezüstkoporsót. Mikor beteg volt és nagy lázban égő két arcocskája mint frissen nyílott pünkösdi rózsa piroslott forró párnái között, akkor is egyre a kis ezüstkoporsót emlegette. Mikor aztán már gyógyulóban volt s oda kellett vinni a hajas babáját melléje, a bababutort is fel kellett hozni a boltból, akkor is el-elsirdogálta magát, mert nem hozták fel a játékaival együtt a kis ezüstkoporsót is. Csak akkor álltel ettől nagynehezen, mikor azt mondták neki, hogy egy kis piros egér belefészkelt, aztán az elszalad, ha megmozdítják a kis ezüstkoporsót. Ezen végre megnyugodott Klárika; hanem akkor meg alig várta, hogy felkelhessen az ágyból és lemehessen az üzletbe megnézni a kis piros egeret. Csak arra kérte az anyuská- ját, hogy vigyázzanak nagyon, nehogy a kis egér kirágja az ezüstkoporsót. Egyszer aztán valami járvány ütötte fel tanyáját a városban a gyermekek között. Sokat hallotta emlegetni Klárika és sokszor látott kis fehér kereszteket száradni a boltajtóban. Az udvarra nem volt szabad kimennie, mert sok volt a házban az apróság. Fiatal, nagyon szegény házaspár lakott a dohos, félig pincelakásban. Azok egyetlen fiacskája kapta meg elsőnek a veszedelmes I betegséget. A nyáron még sokat játszadozott Klárika a kis Pistivel az udvaron, sok pogácsát sütöttek együtt homokból és Pisti fogott egy gyönyörű, fényes szárnyú szentjános bogarat is, aminek napokig vetettek ágyat puha, friss fü között, gyufaskatulyában. Most beteg volt nagyon a Pisti Esténként a rémület árnya bolyongott az udvaron és nem tudta senki, mit hoz a reggel, lesz-e még Pisti és nem lesz-e helyette beteg egy-kd másik gyermek. (Vége köv.)
