Zalai Közlöny, 1925. január-március (64. évfolyam, 1-72. szám)
1925-02-24 / 44. szám
Fi február 24, _____________ ■= ——1—1■■■■ »■■■ ■ iwwnte—*■!»« Halom és művészet izonyi László lett a mohácsi áz igazgatója. Megírtuk, hogy íácsi színházra pályázatot hir- Mohács város tanácsa. A be- tt nyolc ajánlat közül Asszonyi t i igazgató ajánlata volt a legelőbb és így a választás egy- ii an Asszonyinak jutatta a mo- i színházat. Asszonyi László )r két és fél hónapot szándé- n évente társulatával Mohácson iy Lajos kapja a Vojnovich-dijat. yar Tudományos Akadémia vasárit ist tartott, amelyen elhatározta, hogy ovich-dijat a Süt a nap szerzőjének Lajosnak fogja odaadni. at Szalon. Ennek a legjobban s sztett és legszebben illusztrált és szépirodalmi közlönynek ii* havi száma a megszokott r tartalommal hagyta el a saj- edeti párizsi divatlevél, kézi- i-rovat egészségügyi közlemény, tanácsadók s egyéb apróbb k előzik meg a lapnak szép- i ni rovatát, melyben Bata Já- :ép verssel (A nő), Darnay n egy Kisfaludy visszaemléke- s Scossa Oltsi regényfolyta- szerepel. Néhány kisebb cikk ti még . ki az élénken szerkesz- ) gazdag szépirodalmi részét. Én Újságom. Dickens „Cop- d Dávid“ a világ legszebb :te és Kertész Mihály „Bohóc cimü elbeszélése folytatódik e heti számában. Ezenkívül , versek, színdarabok, tréfák, ; levélkék, hasznos ismerete- talmazó egész garmadája vár Újságom olvasóira. Előfize- a negyedévre 25.000 korona, ányszámot kívánatra ingyen kiadóhivatal: Budapest, VI., ;sy-ut 16. jyar Lányok. Tutsek Anna lapjának e heti számában lekes regény folyik: Az egyik kényi Anna: Marika, a másik Márton Leányvár. E regénye- vül mulattató, tanulságos és s olvasmányok, szebbnél-szebb egész kincsesházát találja z olvasó a lapban. Előfizetési gyedévre 30.000 korona. Mu- 'szárnot kívánatra ingyen küld óhivatal, Budapest, VI. Andit 16. ÍRWÉÜ¥SZÉi€ tmkturáíis egzisztenciák a bíróság előtt iveslegénybő! „szállító“ — Ho- szálliíottak“ fát a zalamerenyei 1 — A gödöllői járásbíróság és sztviseíök fája — A nagykanizsai kir. törvényszék ítélete Nagykanizsa, február 23 ’ ::kes főtárgyalás folyt le teg- Stfőn a nagykanizsai törvény- itintetőbirósága előtt, mely főás intő például szolgálhat ik, akik a háborusdzsungel ikturáit minden intelligencia, tség, kereskedelmi szakismeret ás nélkül kiakarták használni, t, hogy becsületes foglalkozá- elleít maradtak volna és igy, ikösen is, ha küzdelmesen is, sületesen megkereshették volna juk számára a mindennapi et. háborús viszonyok felvetette etes karriéret, a mától-hol- való megszerzett vagyon és az , amit nehány szerencsés kezű •nek sikerült kibányászni — éditeíte. Kaszás József nagyZALAI KÖZLÖNY kanizsai lakost is, aki egy zalai falu becsületes polgárcsaládjának volt a j gyermeke és amikor a háborúból dekoráltan visszakerült, nem Ízlett neki az ekeszarva, nem hallotta a magyar humus hivó szavát, — de kivette örökségét édesatyjától és felcsapott „fakereskedőnek“. Ma „magántisztviselődnek mondotta magát. Hasonló esete Pillinger István budapesti (Százados-u 22) lakosnak. Mielőtt bevonult, az egyik első fővárosi biztosítási intézet tisztviselője volt. Mikor haza került — szegre akasztotta sovány tisztviselői foglalkozását és felcsapott — miként Kaszás József — minden kereskedelmi ismeret és gyakorlat nélkül „kereskedődnek. A sors valahogyan összehozta a két szerencseüldözőt, társultak egymással, fakereskedők lettek és megkezdték „működésűket“. Hogyan működtek a fakereskedelem terén, arról a kir. ügyészség vádirata a következőkép emlékezik meg: A vádhatóság mindkettőt kétrendbeli csalás bűntettével vádolja, mert Kaszás József nagykanizsai lakós a zalamerenyei erdőben termeltíiz vagon fát adott el a gödöllői közalkalmazottak számára, melyből azonban csak öt vagont szállított le, mig egy másik esetben a kir. járásbírósággal kötött faügyletet, pénzt is vett fel e célra Ágoston Gábor dr. gödöllői kir. járásbirótól, azonban a fát nem száiliíotta le. A tegnapi főtárgyaláson Kenedi Imre dr. táblabiró volt az elnök, mig szavazóbirók Kaiser Nándor dr. és Almásy Gyula dr. törvényszéki bírók, a vádhatóságot Szabó Lajos dr. kir. főügyész képviselte. Elnök a személyazonosság felvétele alatt megkérdezi Kaszás Józsefet, akin jólöltözöttsége dacára meglátszik a falusi polgárfiu darabossága: — Mondja, mi volt maga azelőtt? Kaszás (I.-rendű vádlott): Elmondja, hogy zalai polgárgyerek, a háborúban volt, majd onnét vissza- jövet „kereskedő leit“. Ma „magán- * tisztviselő“. Nem érzi magát bűnösnek. Ő Pillingertől vette a fát a zalamerenyei erdőből. Szabó dr. főügyész: Hiszen maga nem is említette Pillinger nevét akkor, amikor Ágoston járásbiró urnák a fát eladta, illetve vele a faügyíetet megköttöte! Kaszás Piíiingert okolja mindenért, mint aki neki nem szállította le a fát. Elnök: De akkor magának kellett volna a fát leszállítani. Hát nem ismeri maga a kereskedelmi szokásokat ?! Kaszás: Igen, tudom, de akkortájt egy szénáskocsi reám dűlt és én akkor hónapokig feküdtem. Nem tudtam kötelezettségeimnek eleget tenni. Egész vagyonomat veszítettem el. Kaszás tovább is Piilingerre tolja az $gész ügy ódiumát. O kifizette az egész összeget Pillingernek, akit mindenről informált. Most nincs pénze. Nem tud fizetni. Elnök a másodrendű vádlottat Pillinger Istvánt szólítja be. Ugy ő, mint Kaszás, a múlt évben több mint egy hónapot vizsgálati fogságban töltöttek, később szabadlábra lettek helyezve. Pillinger elmondja, hogy közvetlen a háború előtt az „Első Magyar“-nál biztositó tisztviselő volt. Háború után 120.000 K-val kezdte meg kereskedői tevékenységét. A vádbeli cselekményt illetőleg azt vallja, hogy a kérdéses fát ab feladóállomás leadta Kaszásnak, aki a fa felett diszponált, és aki tíz vagont teljesen kifizeted, kilenc vagont pedig csak részben. Ő 5 vagon fát leszállított Kaszásnak, a többit azért nem tudta neki leszállítani, mert a fát lefoglalták. Védekezése folyamán ő sem tanúsítja azt az intelligenciát, ami egy hivatásos kereskedőnek sajátossága. Pillinger ellen más bíróságok előtt is folyik eljárás ilyen ügyekben. Ágoston Gábor dr. gödöllői kir. járásbiró elmondja, hogy 1923-ban a gödöllői közalkalmazottak megbízásából tiz vagon fát kötött le Kaszásnál ; a csendőrőrsnél informál- tatta magát Kaszás felől, ott megnyugtató és a legjobb információkat kapta. így előleget is adott neki. Később a törvényszék elnöke megbízta, hogy a r bíróság részére is szerezzen fát. ő erre leutazott a zalamerenyei erdőbe, megnézte a fát és ismét perfektuálta kaszással a kötést. Mikor 5 vagon leszállítása után, többszöri nógatásra és határozott felszólításra sem szállította le neki a fát, hanem inkább többször előlegei adott neki, egy évi hitegetés után megtette a feljelentést ellene. Az államkincstárnak kb. 30,000.000 K kára van az ügyletből. A saját fizetéséből volt kénytelen a járásbíróságnak visszafizetni azt az előleget, amit Kaszásnak fizetett. Arany János merenyei és Csetiie Lajos gelsei lakos jelentéktelen tanúvallomása után Kondor István nagykanizsai fakereskedőt hallgatja ki tanúnak a bíróság. Kondor is üzleti összeköttetésben volt Kaszással és Pillinger- rel. Tiz vagont rendelt Kaszástól, előleget is adott neki, s abból 3—4 vagont leszállított. Később 42 vagont ajánlott neki vételre, de a fát nem szállította le a kötés dacára. Többszöri erélyes felszólításra csak húzta, halasztotta a dolgot. Végre Kaszás édesapja kártalanította készpénzben. Hallotta, mondja, hogy Pillinger többeket is befont. Az ő véleménye az, hogy Kaszást mint unintelligens polgárfiut Pillinger a kezei között tartotta. A bíróság ezután a tanukat vallomásaikra megesketi. Bartfia István dr. védő a bizonyítás kiegészitészitését kéri. Pillinger viszont Tarányi főispán kihallgatásának elrendelését kéri. Szabó dr. főügyész minden irányú bizonyitáskiegészitésí ellenez, mert a tényállás teljesen tisztán áll. A bíróság rövid tanácskozás után elutasítja a védő és vádlott kérelmét. Szabó dr. hosszabb vádbeszédben foglalkozik az esettel. Mindkét vádlottat a Btk 382. §-ába ütköző kétrendbeli csalás bűntettében kéri bűnösnek kimondani és őket súlyosan megbüntetni. Bartha István dr. (Pillinger védője) és Hoch Oszkár dr. (Kovács védője) mondják el azután tömör védőbeszédeiket. Délután 2 órakor hirdette ki dr. Kenedy Imre táblabiró a törvényszék ítéletét, amely bűnösnek mondja ki Kaszás Józsefet és Pillinger Istvánt mint tettestársakat a Btk 383. §-nak 2. tételébe ütköző kétrendbeli csalás bűntettében és ezért őket összbiinte- tésiil fejenkint 2—2 évi fegyházra és 5—5 évi hivatalvesztésre Ítéli, egyben kötelezi őket egyetemlegesen az összes felmerült költségek és a kár (valorizált) megfizetésére. Szabó dr. főügyész a büntetés súlyosbításáért felebbezett. Védők és vádlottak a szigorú büntetés miatt. Szabó dr. főügyész ezután, mivel a két vádlottnak rendes kereseti forrása nincsen és tartani lehet szökésüktől, azonnali letartóztatását kéri. A bíróság rövid tanácskozás után azonban elveti a főügyész indítványát, mindkettőt szabadlábon hagyja. KÖZGAZDASÁG A postatakarékpénztár januári betétállománya. A postatakarékpénztár januári forgalmáról szóló adatok szerint a takaréküzletágban a betétek összege 2.161,327.493 koronával haladta túl a visszafizetések összegét. A betétek állománya ezzel 12.866,157.063 koronát tett ki. A betevők száma e hóban 301-gyei szaporodott. Emelkednek a gabonaárak Franciaországban. Párisból jelentik: A gabonaárak további emelkedését meg- gátló törvényjavaslat megszavazása után is a francia sajtó egyre foglalkozik ezzel a kérdéssel és keresi emelkedésének okát. Egyes vidékeken a kenyér ára már 1.70 frankra emelkedett. Az Oeuvre szerint a folytonos gabonahossz a határidőüzlet következménye. A lap rámutat arra, hogy a gabonaárak emelkedése nem a rendelkezésre álló kis mennyiségnek, hanem chicagói üzérkedésnek folyamánya. TŐZSDE Minthogy az országos esőzés következtében a terménytőzsde lanyhaságát várták, a spekuláció az értékpapírra tette át működési szinterét és vásárlásokba kezdett. A nagyközönség részéről is voltak vételi megbízások úgy, hogy az árfolyamok a tőzsdeidő közepéig állandóan emelkedtek és az előző naphoz viszonyítva mintegy 5%-os árnyereség állott elő. Később a kontremin eladásai révén az irányzat újból ellanyhult és az árnivó mintegy 20/0-át maradt a zárlatban az előző napi felett. A kuliszban erősen szilárdult Hazai B. és Magyar Hitel is, mely 1 és fél százalékkal magasabb áron cserélt gazdát. Az arbitrage piacon Cukrot vásárolták, mely 2550 K-ig emelkedett. Zárlat felé újból ellanyhult. Vas piacon ismét barátságos vojt az irányzat. A szilárdulás azonban nem nagy. A Kőszén mintegy 50.000 K-val javult. A takarékok piaca tartott maradt, sőt kisebb árlemorzsolódások is előfordultak. Ismét nagy üzlet volt Gdauublusban, mely 2900-ig ugrott fel 2850 K-val zárult. Utótőzsde Az irányzat tartott. Angol Magyar 35— 25, Osztrák Hitel 163, Rima 157, Salgó 553, Magyar Hitel 433, Ganz Danubius 2820, Szászvári 282, Kohó 370, Urikányi 930, Nasici 1850, Kőszén 3100, Georgia 332, Cukor 2450, Kereskedelmi Bank 1200. Az arany korona mai árfolyama font sterling alapon átszámítva — 14.724'52 papírkorona. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai Valuták Devizák Angol font 344000-347000 Amsterdam 29050-2522$ Cseh korona 2128-2143 Belgrad 1167-1175 Dinár 1147-1169 Berlin * 17203 17377 Dollár 72040-72670 Bukarest 356-258 Francia fr. 3779-3813 Brüsszel 3646-3668 Hollandi frí. 28750-29026 Kopenhága J28S5-12S65 Lei 356-358 Krísztiánia 11039-11C65 Leva 517-525 London 345000-347000 Lir& 2910-2972 MiSano 2960 2978 Belga frank 36,6-3643 Newyork 72490-72920 Oszir. kor. 01 95-102-55 Pária 3789 3813 Dán kor. 12685-12825 Prága 2148-2160 Svájci frank 13830 Í3948 Szófia 522-526 Svéd kor. 13269-1S437 Stockholm 19519-19637 Norvég kor. 10S39-11C05 Wien 101 95-102 55 Márka 17003-17167 Zürich 13930-14014 Zürichi zárlat Páris 2707 50, London 2476 50, Newyork 52050, Brüssel 261750>Maiiand 2127-50, Holland 208-55 Berlin 1237/s, Wien 73 25, Sofia 377 50, Praga 1545’—, Budapest 72“—, Varsó 100, Bukarest 255"—, Belgrád 840—. A magyar korona külföldi hivatalos jegyzései DEVIZA, tegnap ma VALUTA tegnap ma Bécs ....................9/80 Berlin .................... 5770 Prága ............... 47250 9790 5790 47 3 9810 5804 47375 9760 5770 47150 Newyorkban 14.