Zalai Közlöny, 1925. január-március (64. évfolyam, 1-72. szám)

1925-01-24 / 19. szám

1$25. Január 24. ZALAI KÖZLÖNY 5 — Faluszövetség kiállítása és Városok Kongresszusa Zalaeger­szegen. A Magyar Városok Orszá­gos Kongresszusa legközelebbi ülé­sét az ősszel Zalaegerszegen tartja meg a Faluszövetség nagyszabású kiállításával kapcsolatban. — Lemondott állásáról. Göm­bös Rezső pacsai jegyző állásáról lemondott, s a megüresedett jegyzői állásra pályázatot hirdettek. Téglagyárosok a katonatemetőért Nagykanizsa, január 23 A nagykanizsai katonatemető 1300 porladozó hősének sirhant- jai felett hófehér zúzmara lepi a keményre fagyott göröngyöket. A megrokkant, ferdülő, kidőlt kis fakeresztek korhadtan, semmit­mondón merednek a tél elébe. Jövő ilyenkorig még sokkal több hiányozna belőlük, ha az élők nem fogadták volna szent köte­lességüknek ápolni a tőlük örökre eltávozottak emlékezetét. Akciónk egvre-egyre erősül. Néha elpihen kissé, lassabban gyűlnek az adományok; ennek azonban megtaláljuk okát a mai gazdasági helyzetben, melyben legtöbb ember számára egy-két nehezebb hetet jelent a hónap­vége. A 70.000 koronás adományok­ból teljesen készen, felállítva szeretnők létesíteni a sírköveket. A sírkövek alá azonban tégla­alapozás is szükséges lévén, an­nak ára már kívül esik a 70.000 koronás ajánlatokon. A téglagyárosok nevében a napokban szerkesztőségünkben járt Székely Nándor főmérnök s a Viktória téglagyár telepéről elszállítandó 1000 darab téglát ajánlott fel szerkesztőségünk ak­ciójához. Az 1000 fali téglát akkor utalják ki a telepen, amikor arra már szükség lesz. * Nyugtázzuk a következő hozzájá­rulásokat: téglagyárak 1000 darab tégla; Mdrfy István a Transdanubia alkalmazottja 1, Tripammer Jenő i, Horváth József pénzügyőri szemlész 1 sírkő felállítását vállalták. — Sport előadások az Urániá­ban. Budapesten már rendszeressé váltak a paedagogiai értékű, film­mel és álló-képekkel illusztrált szak­szerű sport előadások. Említésre méltónak tartjuk, hogy Misángyi-nak január 18-án Budapesten megtartott atlétikai előadását január 26-án, Munkdcsy-nak február 2-án Buda­pesten tartandó, finn sport előadá­sokat pedig február 9-én már Nagy­kanizsán fogjuk élvezni. Előkészület­ben van a párisi futball olympiász ismertetése és egy pazar előadásban az összes olympiászi filmek bemu­tatása. Egyelőre Misángyi előadására hívjuk fel a közönség figyelmét, a mely az 1924-es atlétikai bajnoksá­gokat, az összes külföldi és magyar atlétákat (Marvalits-ot nagyszerű lassított felvételben), az atléták egyéni stílusát lassított felvételekben és az olympiász néhány atlétikai képét mutatja be. — Iparos-tanonciskolai felü­gyelő-bizottság. Pacsai tudósítónk jelenti: Székely Ernő,,nyug. körjegyző elnöklete alatt megalakult Pacsán az iparos-tanonctanfolyam felügyelő bi­zottsága. A tanonc tanfolyom veze­tőjévé Lancli Ferenc kántor-tani tót, jegyzőjévé pedig Farkas Kálmán tanítót választotta meg. — Halálos szerelmi dráma Ta­polcán. Kiss Imre villanyszerelő és mozigépész, aki a tapolcai fiatalság körében rokonszenves, árva, 21 éves fiatalember volt, menyasszonyát, H. Gizi 16 éves leányt mellbelőtte, majd maga ellen fordította a fegyvert. A gyilkosság a városka szélén, a me­zőn történt. Előző nap ugyanis a fiatalembernek a leány özvegy édes­anyja kosarat adott, ami a fiata­lokat módfelett elkeserítette. A leány másnap mit sem sejtve ment sétálni szerelmesével, mikor az meggondo­latlan tettét elkövette. A súlyosan sebesült leány a közel egy kilomé­terre fekvő főbírói házig vánszorgott s csak annyit mondott: „Imre... ott. .. messze ... fekszik.“ — aztán eszméletlenül esett össze. Mire ki­mentek a fiatalemberért, az halott volt. A leány teljes felgyógyulásához megvan a remény. A fiatalembernek barátai közadakozásból vásároltak koporsót és az egész város részvéte mellett temették el. — Népművelési előadás Rómá­ról. Pacsáról jelenti tudósítónk: A pacsai népművelési bizottság a szent évvel kapcsolatban gondoskodott arról, hogy a hallgatóságot legalább lélekben az örök városba vezesse. Jak Béla plébános, ki Rómában járt, két előadás keretében három és fél órán át lebilincselő előadásával I vetített képekről ismertette Rómát és { nevezetességeit: Szt. Péter templo- í mát, kincseit, a Vatikánt és a többi \ szent emlékű helyeket. Az iskola i nagyterme mindkét előadás alkalmá- | val zsúfolásig telve volt hallgató- | sággal, kik ezen erkölcsnemesitő és ! tanulságos előadást mindvégig feszült figyelemmel hallgatták. — A nagykanizsai postapalota tervezőjének tragikuma. Szomorú j tragédiáról tudósit budapesti tudó­sítónk. Goll Elemér dr., a neves fő- i városi műépítész, aki az uj nagy- I kanizsai postapalotát tervezte és akit Nagykanizsán számosán ismertek, tegnap délelőtt budapesti Lázár-utcai | lakásán felakasztotta magát. Tetté- j nek oka — a nélkülözés. Halála után i közvetlen a pénzeslevélhordó kereste. | Ki tudja, ha egy órával előbb ér j Golihoz, nem másitotta-e volna meg szándékát. Goll szomorú tragédiája mélységes részvétet váltott ki min­denütt, ahol ismerték. — A pacsai járás 1924. évi népesedési statisztikája. Az 1924. évben a pacsai járás területén szü­letett 919, meghalt 571 ; igy a ter­mészetes szaporodás 348 lélek. = Ma és minden este orosz zene­kar hangversenyez a Koronában. = Mindenkinek fontos, hogy minél olcsóbban szerezze be szük­ségleteit. Filipp kötöttárugyárában Szombathelyen a saját gyártmányú elsőrendű angol-flórzoknik 35.000, női harisnyák D. M. C. anyagból 85.000, kötött kebátok és szvetterek 290.000, kötött mellények 195.000 koronába kerülnek, — Cigarettázik Ön ? Sodorjon Janina papirt. = Gyermek-cipők minden kivi­telben a legolcsóbban Schvarcz Dezső cégnél szerezhetők be. — írógép használt 2,900.000 K. Uj Remington eredeti gyári áron, kedvező részletfizetés, díjtalan be­mutatás Szabó Antal fegyverüzlet, Remington képviselete. Az ércpénzek és nemesfémek beváltási árfolyamai Ezüst egy koronás 6150—6350, kétkcronás 12.300 12.700, forintos 16.500—17.000, öt­koronás 31.500—32.500, szinarany 49.000— 49.500, arany huszkoronás 315.000—316.000, platina 210.000—220.000. A gyermeknevelés — Szemelvények dr. Winkler Ernőnek a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör folyó hó huszonkettedik! liceális előadásán tatrtott felolvasásából — Két előfeltétele van a helyes ne­velési elméletnek: ismernünk kell, akit nevelni akarunk és legyünk tisz­tában, mivé akarjuk nevelni, hiszen minden gyermek külön egyéniség, kire az egyetemes elvek nehezen al­kalmazhatók. Legyen szabad a nehézségeket né­hány példával megvilágositani. Mark Twain, a nagy amerikai iró elbeszéli, hogy egy elvetemedett rablóbanda portyázása közben elhagyott csecse­mőre bukkan. Gyorsan határoznak, a gyermeket magukkal viszik s ne­velnek belőle meggyőződéses gonosz­tevőt. Beléoltják a bűn szeretetét, hogy a lelkiismeret szava ne is intse, amikor vétkezni készül. A gyermek felnő, a társaság ra­jongva szereti s lassanként észreve­szik, nem ők neveltek gonosztevőt, hanem az ártatlan, tiszta lelkű gyer­mek javította meg őket. — Méltán kérdezhetjük, vajon a szülő, a tanító, az iskola, a társaság, a könyvek ne­velik-e a gyermeket, vagy a gyermek van erősebb hatással szülőjére, kör­nyezetére ? Válasszuk azonban a gyakoribb esetet, melyet Jesája szavai világíta­nak meg élesen. Dalt mond a pró­féta barátja szőlőskertjéről. Sövény­nyel bekerítette, kövektől megtiszti- j tóttá, a kövér hegyoldalt beültette í nemes venyigével, tornyot épített kö- ! zepébe, remélte, hogy szőlőt terem és termett vadszőlőt. S ekkor felszó- ; litja népét: Ítéljetek köztem és szőlőm között. Mit kellett volna még tennem, amit elmulasztottam? Miért reméltem j nemes szőlőt és termett vadszőlőt. I Hány szülő ajkáról fakad e keserű j önvallomás és kínzó gyötrelem: „Van-e áldozat, melyet meg nem hoztam volna gyermekem nevelésé­ért, szivvel-lélekkel kerestem boldo­gulását, érte éltem és fáradoztam s alig látom munkám eredményét. Sok j csalódás ért életemben, de gyerme­keim útját egyengetni szeretném, hogy göröngy ne bántsa, tövis ne tépje. Min­dent feláldoznék, csak gyermekeimnél ; lássam, hogy nem éltem hiába.“ j De van a tévedésnek más neme í is. Vajon hivatásos pedagógusok fel- ; ismerik-e kora ifjúságában az igazi I tehetséget? j Gervinus, a nagy történetíró, Liebig ; a hires chemikus, Robert Mayer, a kiváló természettudós utolsók voltak a tanulók sorában. — Helmholtzot : ünnepelték hetven éves születésnap­ján s kijelenti, kis diák korában alig tudta megkülönböztetni a jobb oldalt a bal oldaltól. Sokkal nehezebben tanulta társainál a grammatikát és történelmet. Ki hinné el, hogy Pestalozzi, a i neveléstudomány nagy tekintélye soha = nem tanult meg helyesen Írni ? I Van-e szavunk a csodálkozás kife- ■ jezésére, ha még Napóleonról emlé­kezem meg. Prokesch Osten gróf 1832-ben beszélget Rómában Laeti- tiaval, a „császár“ édesanyjával fia gyermekkoráról. Kiderült ekkor, hogy oly lassú volt Napóleon felfogó ké- ! pessége, oly nehezen tanult, hogy kétségbe estek miatta tanítói. De még háziorvosának sem volt sejtelme arról, minő őserő lappang benne és vár kifejlődésre, legalább ezt bizo­nyítja az a megvető kijelentés, me­lyet forrásom németül idéz: „ein geheilter Wasserkopf.“ Ilyen jelenségek után kétségbe kell-e esnünk? Amint látjuk olykor, hogy sötét felhővel takart égen egy i hasadék támad és áttör a napsugár fényessége, úgy kér az igazi tehetség utat a fejlődéshez. Olyan iskolai rendszer nincs még, mely magán ne hordaná az emberi gyarlóság bélye­gét. A tehetség felismerése komoly kutatás és kísérletezés tárgya. Álta­lánosságban az emberiség ragyogó szellemei és kiváló elméi nem érdek­lődtek egyenlő intensitással minden tantárgy iránt, sokszor csak a tudo­mányok egyik csoportja vonzotta őket, vagy a filológia, vagy a termé­szettudományok. Rendszerint már korán tulbuzgóak voltak az egyik irányban a másik rovására. Amikor a gyakorlat érdekel ben­nünket, mellőzzük a kivételes esete­ket. Eszményiséggel telitett, családjá­hoz ragaszkodó, nemzete múltján lelkesedő, hazája jövőjéért aggódó, alkotni vágyó, istenfélő embereket szeretnénk nevelni, akik megelége­dettségben, harmonikus életfelfogás­sal kiélik belső egyéniségüket. Vezérgondolat legyen nevelési mun­kánkban, hogy az emberiség fenkölt nagy eszméit korán tüzziik a gyer­mek elé életcélul és hivatásul. Igaz­ságra, jóságra, szeretetre csak a val­lás nevelhet. Isten után legszentebb fogalmunk a hazaszeretet. Hassa át minden magyar szivét a gondolat, nem szavakkal, hanem munkával, erkölcsi szellemmel, a nemzeti esz­mények ápolásával, alkotmányunk tiszteletével, törvényeink megbecsülé­sével lehet csak olyan ifjúságot ne­velnünk, mely hinni és cselekedni tud a magyar jövőért, a magyar fel­támadásért. (Vége) Világ. Szombat—vasárnap két kitűnő filmujdonságot mutat be, Verne Gyula mindenki előtt kedves ifjúsági regényét: Utazás a föld kö­rál 80 nap alatt. A filmet Amerika hallatlan raffinériával építette fel; Verne fantáziáját 62 nappal meg­előzte, amennyiben a film 18 nap alatt utazza körül a földet, a tech­nika minden csodáját felvonultatva. Mellette a Világ bemutatja a Pa- ramountnak egyik bájos vigjátékát, a Papa vőlegény-t (öt kis kölyök), amerikai életkép 6 felv., főszerep­ben Leatrice Joe. Uránia. Szombat—vasárnap a Paramountnak egy világmárkának készült nagy filmjét, „Az élet hullá­main* A mutatja be, melynek fősze­repét az Amerikában is páratlan népszerű Várkonyi Mihály játsza, Leatrice Joe bájos partnerével. Az Uránia jövő heti nagy képe: Csókos Velence, az inquisició korá­ban lejátszódó rendkívül izgalmas dráma. Irodalom és művészet Az Én Újságom. Dickens. „Cop­perfield Dávid“.a világ egyik leg­szebb története és Kertész Mihály „Bohóc Péter“ cimü elbeszélése folytatódik a legújabb füzetben is. Ezenkívül mesék, versek, színdara­bok, tréfák, kedves levélkék hasznos ismereteket tartajmazó egész gar­madája vár Az Én Újságom olva­sóira. Előfizetési ára negyedévre 25 ezer korona. Kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 16. Magyar Lányok. Tutsek Anna kitűnő lapjának e heti számában két érdekes regény folytatódik. Az egyik Szederkényi Anna „Márika“, a másik Keleti Márton „Leányvár“. E regé­nyeken kívül mulattató, tanulságos és érdekes olvasmányok szebbnél

Next

/
Thumbnails
Contents