Zalai Közlöny, 1925. január-március (64. évfolyam, 1-72. szám)
1925-02-13 / 35. szám
2 Zalai közlöny 1925 február 13. Az Országos Magyar Földbérlő Egyesület tegnap tartotta rendkívüli közgyűlését Budapesten a régi országházban igen nagy látogatottság mellett, Bottlik József elnöklésével, a kormány tagjainak nagyszámú jelenlétében. A gyűlés letárgyalta a bérlők panaszait, a buzabérek lehetetlenségét, ami sok magyar bérlő egzisztenciáját megingatta, hiszen a búza világpiaci ára duplája a békeparitásnak. A kormány beavatkozását kérték a földbérleti összegek valorizálására, földbérlők adósérelmeinek orvoslását. Határozati javaslatot fogadtak el a földmivelésügyi miniszterhez való terjesztés végett, hogy a terményértékben kötött kötelezettségeiket a földbérlők a békebeli átlagos aranykoronás árfolyamon teljesíthessék, kivéve a mezőgazda- sági munkások béreit. Az idei rossz esztendőre október 1-ig fizetési haladékot adjanak. Kishaszonbérlők (100 holdon alul) a kataszteri tisztajövedelem minden koronája után maximálisan 4 aranykorona bért fizessenek. KÜLFÖLDI HIREi: Nagy bánya-szerencsétlenség. Dortmundból jelentik: Tegnap este a Stein miniszterről elnevezett bányában a második és harmadik szánni tárna közti légaknában légrobbanás történt. A robbanás a dolgozó munkások közül 130-at eltemetett s csak 8 tudott megmenekülni. Eddig 90 holttestet találtak, melyek közül még csak 71-et tudtak kiszabadítani a romok közül. Semmi kétség, hogy mind a 130 halálát lelte a beomlott föld alatt. A megmenekült 8 közül egy meghalt, a többi állapota gázmérgezés miatt életveszélyes. Országos diák-sztrájk készül Oláhországban. A tegnapi nap folyamán Bukarestbe érkeztek a kolozsvári, czernovitzi, jassyi egyetemek kiküldöttei, kik titkos tárgyalásokat folytattak a bukaresti főiskolásokkal azirányban, hogy Angelescu kultusz- minisztert bírják rá, hogy a legutóbbi zavargások miatt elrendelt kitiltásokat ne hagyja jóvá, mert ellenkező esetben az egész ország diáksága általános sztrájkot kezd. Keszthelyi kulturkép A napokban lerakják a kultúrpalota alapjait — Megoldást nyert a Balatoni Muzeum és keszthelyi színház ügye — Építkezések Keszthelyen — A rendezett tanácsú várossá való átalakulás Keszthely, február 12 Sokat mondogatják illetékes és illetéktelen helyeken, hogy, ha a Balaton más ország kincse lenne, akkor egymaga elegendő lenne ahhoz, hogy kibányásszák belőle a vesztes háború minden adóját és helyrebillentsék vele a veszedelmesen megingott gazdasági és pénzügyi mérleget. Nálunk a Balaton jóformán parlagon heverő kincs és egyetlen parlt- menti városa, Keszthely is csak nagyközség, holott fekvésénél és Hévízzel való kapcsolatánál fogva a Balaton fővárosa címre és szerepre lenne hivatott. Azt mondják, a leányzó csak alszik. Igen ám, de az az alvás már századok óta tart s álmoknál egyebet eddig alig produkált. Most az első nagyobbszabásu álom mégis csak eljutott a megvalósulásig. Épül a keszthelyi kultúrpalota. A városka főutcájának végében, az utolsó, szétszórt villák között, a herceg által adományozott térségen már csak az építkezés megkezdésére vár a kultúrpalota összehalmozott anyaga: rengeteg mennyiségű tégla, épitőfa, hatalmas vas-traverzek, óriási alapkövek. A hercegi palota udvarán álló, eddig menekült vasutas-családoknak úri lakást nyújtott, emeletes futó-istálló lebontása ezen a héten befejeződött. Ennek összes anyagát adta a herceg a kultúrpalota céljaira. Három kétkocsis teherautó hordta naphosszat heteken keresztül a lebontott gyönyörű épület anyagát a kultúrpalota telkére, hogy a főúri pompa és gazdagság .céljait szolgáló épületből az egész város kulturális haladását szolgáló palota legyen. Csak azt kötötte ki a herceg, hogy a főutca utolsó, tehát a kultúrpalotával szomszédságba kerülő, földszintes, rozzant, hosszú sarokházát, a régi, faluvégi „Utolsógaras“ csárda, később istálló, majd raktár céljait szolgáló, a szép villák közepette egyetlen kopott, romladozó, oda nem illő épületet a város emeletes, csinos formájú házzá építtesse. Ez az építkezés azonban nem megy a kultúrpalota rovására, mert ehhez meg az anyagot a huszárlaktanya évek óta bedőlt tetőzetü fedeles lovardája szol-' gáltatja. Keszthelyen ezeken kívül is meglepően sok építkezés történt az ősz folyamán. Természetesen nem any- nyira kis lakóházak, mint inkább villák és szanatórium céljait szolgáló uj épületek emelkednek részben még félig készen a város szélein, különösen pedig a Balaton felőli részen. Mintha egy kis élet költözött volna be Keszthely falai közé. Már rendőrök is vannak az utcán és figyelmeztető táblákjjaz utfordulóknál autók és kocsik számára. Általában véve jólesik egy-két év után körülnézni Keszthely utcáin, ahova mintha a rend szelleme költözött volna be első kísérletezésre. Épül a kultúrpalota. Színháza lesz benne Keszthelynek és otthona a rendkívül gazdag, sok-sok kincset rejtegető Balatoni Múzeumnak. A kultúrpalota láttán talán majd a kulturális élet is nekilendül ebben az alsó városkában, annak tipikus vidéki letargiájában. Mert tudni kell, hogy a nagyközönség kultúrájáért nem történik voltaképen semmi sem Keszthelyen. Hacsak egy-két elázott praxi — mint az nemrégen történt — reggel 8 órakor fel nem mászik ablakpárkányokon, fal-diszitéseken a Hungária erkélyére s ingujjra vetkőzve nem tart előadást a piacra, hivatalokba induló embereknek, kik kacagva^ és botránkozva nézik, hogy szórja le ruháit, hogy rúgja le elegáns fél lakk-cipőit a tömeg közé, mig mulató-pajtása az egyik mellékutcába bujt a kiváncsi szemek elől, lévén ő fogadásból csak háló-alkalmatosságban, de belülről annál alaposabban befűtve. Ilyen és ehhez hasonló jeleneteket nap-nap után produkál a jókedvű jövő generáció, mely a gazdasági akadémia falai között a magyar agrikulturáért folytatott tudományos nevelés közben ilymódon piheni ki a főiskolai élet fáradalmait. A fejlődés útjára lépett Keszthelynek nagyközség voltából való kibontakozása felé az első lépés eredményes volt: Keszthely és Kiskeszthely egyesültek. Voltaképen már régen egy volt a két község a valóságban, hiszen annyira összeépültek, hogy van olyan ház, melynek udvara Kiskeszthely, maga az épület Keszthely területéhez tartozott. Ez az egyesülés az első lépés Keszthelynek rendezett tanácsú várossá való átalakulása felé. Az ez iránt tanúsított érdeklődés legnagyobbrészt még csak abban nyilvánul meg, hogy az úgyis tagozódott keszthelyi társadalom újabb pártokra bomlott, melyek mindegyikének van külön polgármester-jelöltje. Ez sem lenne baj, mert hiszen mindez csak annak a jele, hogy Keszthely valóban él és a város fejlődése még kiaknázatlan lehetőségek felé orientálódik, melyek megvalósulásuk esetén hatalmas lépéssel viszik közelebb Keszthelyt a Balaton fővárosa címhez, amire hivatott s nem csak a Balaton-kultuszt fogják beállítani a város, közvetve az ország talpraállitásáért folytatott küzdelembe, hanem Zalaország kultur-életének is jelentős tényezői lesznek. Annyi máris bizonyos, hogy Zala- megye városai közt Keszthely nagyközség az első, melynek kincsetérő,. igazi múzeuma van s hogy Keszthely nagyközség építi már a vármegyében első kultur-palotát. (bl)I Megállapították a Polgári Egylet nagyterménél befogadó képességéti 400 személy részére van hely További rendészeti intézkedéseket kérünk Amire már régóta várunk, a keddi incidensből kifolyólag végre megtörtént : mint értesülünk, a rendőrség és tűzoltóság közös egyetértéssel megállapította a Polgári Egylet nagytermének befogadóképességét. A két szerv állapította meg a földszinten, a karzaton s a páholyokban a férőhelyek számát. Eszerint a föld-j szinten van 240 ülőhely és legfeljebb 60 állóhely. A karzaton az állóhelyek: száma legfeljebb 90, mig a 4 páholynak nézőközönsége nem haladhatja; meg páholyonként a 6 személyt. Mi a magunk részéről örömmel' üdvözöljük az uj rendet. A nézőtér Költemények Irta s a »Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör’ liceális előadásán folyó hó 12-én felolvasta: dr. Winkler Ernőné Munkácsi Noémi Csillogó viz tükrén ... /. Csillogó viz tükrén Táncol a napsugár, Izzó, fehér virág Aranyos ködben áll. Uj színek, uj hangok, Minden újra éled. Csillogó viz tükrén Mosolyog az Élet! Bennem az ifjúság Minden tüze, vágya: Veled most elégni Itt a napsugárba'! II. Alkony a viz tükrén, Búcsúzik a nap már, Hervadó virágról A csillogás elszáll . . . Színek egybefolynak, Halkabb lesz az ének . . . Alkony a viz tükrén, Búcsúzik az Élet. Szeretnék kedvesem Veled kéz a kézbe, Elindulni némán Az Est sötétjébe . . . Virágok a temetőben Virágok nyílnak a temető kertjében, Tavaszi virágok. Elsuhan egy szellő . . . hallgatom zenéjét, Amint köztük járok. Ember volt egykoron, bűnös vágyó lélek, Szeme könnyel telve . . . Uj tavaszról zeng már odafönn a légben Pacsirta éneke. Nem múlik el minden, a halál völgyében Újra élet támad. Besüppedt sírokon festenek a bimbók Virágok pompáznak. Itt béke van, mély csend. Zengő madár ének Száll a messzeségbe . . . És úgy érzem, mintha minden, ami itt van Istenről beszélne. Emlékjárás Irta s a »Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör“ liceális előadásán folyó hó 12-én felolvasta: Barbarits Lajos Hajnalodott. A sok jelmezes, szikrázó kedvű pár még a cigány körül gyűrte, tiporta a csárdást. A prímás mellett, a cimbalomnak támaszkodva deresedő fejű férfi uj- rázta szakadatlan. A monoklija néha leesett a szeméről s olyankor szabadon maradt az arcán valami kesernyés, fáradt vonás. Nem táncolt. Karbafont kézzel állt ott, mióta vége lett a szünórának. Néha a prímásnak a fülébe súgott valamit. Olyankor pár pillanat múlva fékevesztett iramban kapott uj erőre a tánc. Arcán az éjszakázók unott mosolya ült. A szeme emberről-emberre járt; körüljárta, simogatta, vetkőztette őket: kereste bennük az embert. Szétszedte a kacagásukat, boncolta a viharzó, korlátokat romboló jókedvüket és apró részekre bontott minden mozdulatot, amit összesimuló, egymás szemébe merült párok testéből kiváltott a kacskaringókkal cifrázott, izzadtságszagu báli muzsika. Neki nem volt senkije a táncolók közt. Csak örült, ha szófián, elhagyatott agglegényi életéből egy-egy éjszakát el tudott lopni a mások mulatozása árán. Minden bálon ott volt. Minden mulatságon és előadáson volt valamilyen rendezői szerepe. Finom, szomorkás, szellemes meséit szívesen hallgatták a társaság asszonyai; a férfiak meg úri gavallériája miatt szerették és mert tudott velük inni akár reggelig anélkül, hogy használhatatlanná vált volna a vidám kompániában. Legjobban igy szeretett mulatni: bor nélkül, egyedül a kavargó soka* Ságban; a prímás mellett, a cimbalomnak dőlve nézni az egymás közelségébe részegedett embereket. Most már, hajnaltájban, unatkozott kissé. Élhatározta, hogy hazamegy. Csak még előbb visszaadja^ azt a legyezőt, amit éjfélkor, mikor az álarcokat letették, egy kis szőke, jótáncos baba ejtett le épen az ő|ö lábához. Évődött vele, hogy nem adja vissza; váltsa ki. A kis-j; lány azt mondta akkor, hogy majd hölgyválaszban kiváltja egy tánccal., De aztán nem jött el érte Ott maradt a zsebében a kis legyező. Most azt nézegette, mielőtt mégis csalt megkeresi távozás előtt a kis szőke* séget és visszaadja neki. Most vette csak észre, hogy milyen szép, ezüsthimes, világoszöldi szalag volt rajt. A szalagon sötétzöld apró számokból egy dátum: egyi régi, húsz egynéhány év előtti téli nap. Csak nézte, nézte, hogy lesznek a parányi öltésekből mázsás pörölyök, amik évtizedek kriptaajtaját döngetik a homloka falán. Nyitogatts j
