Zala, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-15 / 268. szám

F, iff. Molotov elvtárs

a nagyhatalmak közötti tanácskozások kérdéséről

M-oséTcvti^ november IS. (TASzSz).

November 13'án V. M. Molotov sajtóértekezletet tartott. A sajtóértekezleten megjelentek a szovjet sajtó képviselői, valamint a Moszkvában tartózkodó külföldi tudósítók.

V. M, Molotov a sajtóértekezlet elején a következő nyilatkozatot tette:

„A szovjet kormány november 3-án jegyzéket intézett Anglia, az Egyesült Államok és íranciaország kormányához a külügyminiszterek tanácskozásának összehívásáról.

A szovjet kormány e jegyzékben javasolta, hívják össze a külügyminiszterek tanácskozását, hogy először: az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság külügyminiszterének részvételével megvizsgálják a nemzetközi feszültség enyhítését szolgáló intézkedéseket és hogy másodszor: az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és a Szovjetunió külügyminiszterének részvételével megtárgyalják a német kérdést és Európa biztonsága fenntartásának ezzel kapcsolatos kérdéseit.

A szovjet kormánynak ez a jegyzéke külföldön számos visszhangot keltett mind a hivatalos körök részéről, mind pedig a különböző irányzatú lapokban, minthogy e jegyzék olyan kérdéseket vetett fel, amelyeknek megoldása nagyjelentőségű lenne a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása szempontjából.

A szovjet kormány javaslatait sok ország széles társadalmi köreiben pozitívan fogadták.

Más fogadtatásban részesültek o javaslatok az Egyesült Államok és Anglia, valamint Franciaország kormánykörei és egyes lapjai részéről. Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke egyenesen „negatívnak" nevezte *a szovjet jegyzéket és azt állította, hogy „a szovjet jegyzékben az együttes tanácskozásnak semmiféle szándéka sem nyilvánul meg", jóllehet ez a kijelentés nyilvánvalóan ellenkezik á valósággal. A külügyminiszteri értekezlet összehívásának kérdése most a nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjában áll. Azok a szóbeszédek, hogy a Szovjetunió nem mutat óhajt az „Összeülésre", nem ejthetik tévedésbe azokat, akik ismerik a tényeket. Nem nehéz meggyőződni arról, hogy a dolog éppen fordítva áll. Elégséges emlékeztetni arra, hogy a szovjet kormány csupán a legutóbbi időkben háromízben vetette fel az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormánya előtt a külügyminiszterek értekezlete ösz- szehívásának kérdését: augusztus

4-én, szeptember 28-án, november 3-án.

A dolog lényege azonban nem az, hogy a szovjet kormány akarja a külügyminiszterek értekezletének összehívását, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormánya pedig nem akarják az ilyen értekezlet összehívását. El kell ismerni, hogy ezek a kormányok a külügyminiszteri értekezlet összehívása mellett foglaltak állást. Mégis, mindezideig nem tudtak megegyezésre jutni egy ilyen értekezlet összehívása céljában.

Ami a Szovjetunió álláspontját illeti ebben a kérdésben, ezt részletesen kifejtette november 3-i jegyzéke. A mi álláspontunk az, hogy a külügyminiszterek értekezlete szükséges és hasznos, ha annak összehívása a nemzetközi feszültség enyhítésének célját fogja szolgálni. Ha az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányainak néhány nyilatkozatából ítélünk, ők szintén a nemzetközi feszültség enyhítése mellett foglalnak állást. De nyilvánvalóan más dolog a nemzetközi feszültség enyhítése mellett állást foglalni és más cfolog reális lépéseket tenni ebben az irány, ban. Az a véleményünk, hogy az értekezletet meg kell tartani abból a célból, hogy lépést tegyünk előre a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításában. E célokat kéri szolgálnia a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló intézkedések megvizsgálásának, valamint Németország kérdése megtárgyalásának, beleértve Németország nemzeti egységének helyreállítását, a békeszerződés megkötését, minthogy a német kérdés megoldása a legszorosabb kapcsolatban van az európai biztonság fenntartásával és következésképpen a nemzetközi feszültség enyhítésével.

Más álláspontot foglal el az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormánya. E kormányok nem hajlandók megtárgyalni a nemzetközi feszültség enyhítésének kérdését, a német kérdés megvitatását pedig igyekeznek nem Németország egysége, békeszerető és demokratikus alapon örténő újjáteremtése feladatainak, hanem a remilitarizálás meggyorsítása feladatainak alárendelni.

ítéljék meg önök maguk: elő lehet-e segíteni ezen az úton járva azt, hogy lépést tegyünk előre a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása felé? Mi, szovjet emberek, ezt válaszoljuk erre: ezt nem lehet a béke megszilárdításában tett előrevezető lépésnek tekinteni, ez nem segíti elő a nemzetközi enyhülést.

Ez esetben viszont miért javasolták a négy hatalom külügyminiszterei luganói tanácskozásának összehívását? Nyilvánvalóan nem azért, hogy komoly erőfeszítéseket tegyenek a megérett nemzetközi problémák rendezése és a nemzetközi feszültség enyhítése felé. Természetesen nem véletlen, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának képviselője a lu- ganóí értekezletről szóló javaslatot tartalmazó jegyzék közzététele után kifejezte ,,erős kétségét aziránt, vájjon elérnek-e majd bárminő végleges megállapodást abban az esetben, ha a luganói értekezletet megtartják?1' A napokban jelent meg Herretson professzor, holland parlamenti képviselő cikke. Ő úgy értelmezi az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország állásfoglalását, mint egyenes törekvést arra, hogy a négyhatalmi értekezletre vonatkozó összes tárgyalások negatív eredményekre vezessenek. „Sőt, minden alap megvan annak feltevésére — monoja — hogy ez a kudarc volt igazi céljuk".

Természetesen lehet tárgyalásokat folytatni négyhatalmi értekezlet ösz- szehívásáról — mivel nem hagyható figyelmen kívül, hogy széles nemzetközi körökben együttérzéssel találkozik ez az ügy — és ugyanakkor a gyakorlatban odajuttatni a dolgot, hogy ezek a tárgyalások kudarccal végződjenek. A Szovjetunió merőben más álláspontot foglal el ezzel szemben. A megérlelődött nemzetközi problémák rendezésével kapcsolatos értekezlet iránti érdeklődésünket a nemzetközi feszültség enyhítésére, a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítására irányuló törekvés diktálja.

Ezért javasolta és ezért javasolja a Szovjetunió, hogy az Egyesült Államok. Anglia, Franciaország, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság részvételével vizsgálják meg a nemzetközi feszültség enyhítésénél; kérdését, Senki sem tagadhatja, hogy a Kínai Népköztársaság részvétele kiemelkedően nagyjelentőségű a megérlelődött nemzetközi problémák rendezése szempontjából, mint ahogy nem lehet komolyan beszélni a megérlelődött nemzetközi kérdések rendezéséről mellőzve az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság közötti viszonyt. A koreai kérdés teljes rendezése szempontjából — beleértve a külföldi csapatok kivonását Koreából és a koreai állam egyesítése problémájának megoldását — szintén fontos, hogy más országok számoljanak olyan ázsiai állam törvényes érdekeivel, mint a nagy Kínai Népköztársaság. Ha megegyezésre jutnának az öt nagyhatalom — beleértve Kínát — értekezletében ez a tény arról tanúskodnék, hogy reális lépést tettek a nemzetközi viszonyok rendezése, a béke megszilárdítása felé.

Eden az alsóházban nemrégiben azt állította, hegy a Kelet és Nyugat közti feszültség enyhítése csakis a szovjet kormánytól függ. Ez természetesen nem meggyőző. Vájjon nem a „Nyugat"-ra hárul-e a fő felelősség azért, hogy most nézeteltérései vannak a Kelet országaival. Másrészről teljesen nyilvánvaló, hogy Kínának az öt hatalom tanácskozásán való részvétele fontos lépés lenne a Nyugat és Kelet közti nézeteltérések csökkentése felé.

Minden azt bizonyítja., hogyha valóban megvan a fennálló nemzetközi problémák rendezésére irányuló törekvés, akkor ennek kulcsa a nemzetközi feszültség csökkentése kérdésének megvizsgálása. Helytelen volna azonban a dolgot úgy feltüntetni, hogy a nemzetközi feszültség csökkentése kérdésének megvizsgálásáról szóló javaslat kísérletet jelent arra, hogy elérjék valamennyi égető probléma azonnali általános rendezését mind Nyugaton, mind pedig Keleten. Senki sem ért egyet az ilyen leegyszerűsített értelmezéssel, amely elferdíti a javaslat velejét. Helytelen volna azonban előre megkötni a tanácskozás kezét, minthogy a tanácskozásnak magának kell megállapítani azt, milyen határozatok segíthetnék már most elő a nemzetközi enyhülést. A Szovjetunió állás- foglalása e tekintetben is egészen világos,

A nemzetközi feszültség enyhítését célzó intézkedések megvizsgálására irányuló javaslatot támogatjuk, mert az a törekvés vezérel bennünket, hogy megszilárdítsuk a békét és a nemzetközi biztonságot. Ezért elsőrendű jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy az öt hatalom értekezlete annak szükségességéből induljon ki, hogy meg keli állítani a fegyverkezési hajszát, biztosítani kell a fegyverzet lényeges csökkentését, mindenekelőtt maguknál a nagyhatalmaknál, amelyekre — az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya értelmében — a legfőbb felelősség hárul a béke és a nemzetközi biztonság megőrzéséért. A fegyverzet csökkentésének feladatával el- szakíthatatlanul összefügg az atomfegyver, a hidrogénfegyver és a többi tömegpusztító fegyver eltiltása is. Nincs fontosabb és halaszthatatlanabb probléma a világ népei számára, mint a fegyverzet csökkentésének problémája, mint a fegyverkezési hajsza megszüntetése. De mi készségünket nyilvánítjuk más problémák megvizsgálására is, amelyek megoldásától a nemzetközi feszültség csökkenése függ.

Nem szabad ezzel kapcsolatban elmenni egy körülmény mellett. Mind a nyugati államférfiak megnyilatkozásai, mind a külföldi sajtóorgánumok többségének cikkei agyonhallgatják a Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy az értekezleten vizsgálják meg a nemzetközi feszültség enyhítésének kérdését. Ebben nyilvánvalóan azoknak a köröknek nyomása mutatkozik meg, amelyek érdekeltek a nemzetközi feszültség fenntartásában, sőt talán fokozásában és amelyek igyekeznek megakadályozni e feszültség megszűnését. Mégis, azt a meggyőződésünket juttatjuk kifejezésre, hogy az agresszív körök ilyen ellenállása nemcsak hogy nem gyengíti a béke megszilárdítására törekvő emberek erőfeszítéseit, hanem még nagyobb elszántságot kelt bennük a nemzetközi viszonyok rendezésének kivivására.

A november 3-t szovjet jegyzék javasolja, hogy az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és a Szovjetunió külügyminisztereinek részvételével tárgyalják meg a német kérdést is. Senki sem tagadja, hogy ennek a kérdésnek megoldása igen nagyjelentőségű az európai biztonság fenntartása, a béke megszilárdítása szempontjából. Éppen ezért nyilatkozik a Szovjetunió amellett, hogy a német kérdés megtárgyalása ölelje fel Németország nemzeti egyesítésének problémáját és a demokratikus és békeszerető össznémet kormánnyal kötendő békeszerződés kérdését. Ez megfelelne Európa valamennyi békeszerető állama érdekeinek és természetesen a német nép érdekeinek is.

Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányai más állásponthoz kötik magukat Ezek semmiféle gyakorlati lépést nem hajlandók tenni Németország egységének újjáteremtése érdekében, megtagadják a békeszerződés megtárgyalását Hamarosan két esztendeje lesz, hogy a szovjet kormány előterjesztette a Németországgal kötendő békeszerződés alapjait. A három hatalom kormányai mindezideig mégsem nyilatkoztak e javaslatokról és nem terjesztették elő a maguk békeszerződés- tervezetét sem. Arra törekednek, hogy a párizsi és a bonni szerződés megkötésével mihamarabb bevonják Nyugat-Németországot az agresszív északatlanti hatalmi csoportosulásba, ami a Szovjetunió és a népi demokráciák ellen irányul E törekvésük azt bizonyítja, hogy politikájuk irányzatának semmi köze nincs Németország nemzeti egysége újjaterem- tésének érdekeihez, nem is szólva az európai biztonság fenntartásáról.

Abban az esetben, ha továbbra is követik ezt az agresszív irányzatot, akkor Nyugat-Németországot senki sem tekintheti majd békeszerető államnak, mert egy bizonyos imperialista hatalmi csoportosulás eszközévé válik. Ilyen körülmények között talán sikerül is valamilyen időtartamra az északatlanti tömb agresz- szív köreinek valamiféle megegyezést létesíteniük Nyugat-Németország agresszív köreivel, de az eredmény egy lesz: a militarizált Nyugat-Németország, amely végérvényesen a tegnapi hitleristák és egyéb revans- politikusok kezébe került, megszólal sajátos militarista nyelvezetén, újabb agresszió veszélyes tűzfészke lesz, amivel feltétlenül számolni kell, ha valóban gondoskodni akarnak Európa biztonságáról. Egészen nyilvánvaló, hogy a német militarizmus feltámasztására irányuló politika és az a törekvés, hogy Nyugat-Németországot bevonják az északatlanti tömb támadó csoportosulásába, közvetlenül fenyegeti Franciaország, Lengyel- ország, Belgium, Csehszlovákia, Dánia, Hollandia és más európai országok népeinek biztonságát, megfosztja ezeket a népeke* a holnapjukba vetett hittől, mivel ilyen körülmények között nem lehet biztonságra számítani Európában

Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányai október 18-i jegyzékükben méltán kapcsolták ösz- sze a német kérdést az európai biztonság problémájával. Nyugat-Németország most folyó újrafelfegyver. zését azonban nemcsak szomszédai biztonságával nem lehet összeegyeztetni, hanem más európai országok biztonságának fenntartásával sem. Ugyancsak nem lehet összeegyeztetni Európa biztonságának fenntartásával az amerikai katonai támaszpontok hálózatának egyre nagyobbszabású kibővítését sem Európában és a Szovjetunióval határos más területeken.

A nyugati sajtó rendszerint kikerüli az Európában, Ázsiában és Afrikában lévő amerikai katonai támaszpontok kényes kérdését. Láthatólag még nem akadtak olyan talpraesett újságírók, akik komolyan hozzáfogtak volna annak bebizonyításához, hogy azok az amerikai légi- és haditengerészeti támaszpontok, amelyekkel a Szovjetuniót és a népi demokratikus országokat, valamint a Kínai Népköztársaságot igyekeznek körülvenni, az Egyesült Államok vé. delmi szükségleteit szolgálják. Ezt nem lehet bebizonyítani és ezt senki sem hiszi.

Ha azonban valóban igyekszünk arra, hogy fenntartsuk a biztonságot Európa valamennyi országa számára és valóban törekszünk a nemzetközi enyhülésre, akkor hogyan leket tagadni a Szovjetunió azon követelésének indokolt voltát, hogy ezt a kérdést — az idegen területeken fekvő amerikai katonai támaszpontok kérdését — megtárgyalják.

Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere természetesen mondhatja, hogy az Európában, Ázsiában és Afrikában fekvő amerikai katonai támaszpontok „erőt kölcsönöznek a kollektiv biztonságnak". Itt, mint látható, „kollektiv biztonságon" egyáltalán nem valamennyi európai ország biztonsága értendő, minthogy az Európa egyes országaiban létesített amerikai katonai támaszpontok nyilvanvalóan „erővel" fenyegetik Európa más országait, ahol ilyen támaszpontokat nem létesítenek Ez azonban azt jelenti, hogy Dulles nem szándékozik jelentőséget tulajdonítani az eürópai biztonságról szóló amerikai jegyzék állításának. Dulles ugyanis többízben dicsőítette az „erőt", mint a nemzetközi kapcsolatokban előszeretettel alkalmazott módszert Mindenesetre nem szabad

megfeledkezni arról, hogy a Szovjetunióval kapcsolatban ez a módszer már teljesen hitelét vesztette és semmi jót nem tartogat azok számára, akik bármiféle számításokat kezdtek építeni reá.

Kiderült, hogy a német kérdésben a három hatalom álláspontjából nyilvánvalóan hiányzik az összhang, Minthogy ez így van és minthogy e kérdést feltétlenül össze kell kapcsolni az európai biztonság fenntartásának problémájával, a szovjet kormány kénytelen volt megfelelő magyarázatot kérni.

A szovjet kormány jegyzéke ezzel kapcsolatban a következőket mondja:

„A szovjet kormány ezzel kapcsolatban szeretne magyarázatot kapni Anglia kormányától, valamint az Egyesült Államok és Franciaország kormányától is, vájjon az a kijelentésük, hogy készek megtárgyalni a német kérdést a négy hatalom külügyminisztereinek tanácskozásán, továbbá, hogy elismerik az európai biztonság fenntartásának fontosságát, azt jelenti-e, hogy nem teremtenek majd olyan helyzetet, amelyben egyrészről azt javasolják, hogy tanácskozáson vizsgálják meg a német Kérdést, másrészről viszont ugyanakkor intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy azok az államok, ameíyek még nem ratifikálták, ratifikálják a párizsi és a bonni egyezményt. Ilyen magyarázatra azért van szükség, mert az említett egyezmények ratifikálása és érvénybelépése lehetetlenné teszi, hogy Németországot egységes állam, ként újjáteremtsék, tehát tárgytalanná teszi a német kérdésnek a négy hatalom külügyminiszterei tmácskozá- sán történő megtárgyalását. Az ilyen tanácskozás ugyanis meg volna kötve a három hatalomnak és Adenauer bonni kormányának előre vállalt külön kötelezettségei által, amelyek szerint Nyugat-Németországot bevonják az északatlanti tömbbe és megteremtik a nyugatnémet revan- sista hadsereget"

A Szovjetunióban magyarázatot várnak erre a kérdésre.

Az elmondottak után természetszerűleg felvetődik a kérdés: sor kerül-e a külügyminiszterek értekezletére? E kérdés válasza mindenekelőtt az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország állásfoglalásától, következésképpen attól függ, hajlandók-e megvizsgálni a nemzetközi feszültség enyhítésének kérdését, a német problémát, valamint az európai biztonság biztosításának ezzel összefüggő kérdéseit.

A külügyminiszterek tanácskozásának időszerűsége egyáltalán nem csökkent. Nem szabad azonban a dolgot úgy forgatni, hogy a tanácskozást előre egy valamilyen probléma megtárgyalására korlátozzák és kire- kesszék e tanácskozás látköréből a fő kérdést: a nemzetközi feszültség enyhítésének kérdését. Bárminő siker ezen az úton — akár Nyugatot, akár Keletet érinti — a békeszerető országok vívmányának tekinthető.

Mostanában külföldön nem keveset írnak a három hatalom bermudai tanácskozásáról, bár a tanácskozás specifikus céljai és annak különválasztott jellege semmikép sem bízto. síthatják a nemzetközi helyzet enyhítésének szükségességével kapcsolatos problémák megoldását. Az ilyenfajta tanácskozások, amelyeknek az a jellege, hogy egyes államokat szembeállítanak másokkal, éppen ellentétes eredményekre vezethetnek, sőt a nemzetközi feszültség további fokozását okozhatják.

Egy tekintetben azonban jellemző ez a tanácskozás. Az a tény, hogy a szűk hatalmi csoportosulásnak ezt a tanácskozását sem készülnek egy bizonyos probléma megtárgyalására korlátozni, újból csak azt bizonyítja, hogy ma nem lehet kitérni napjaink fő kérdésének megtárgyalása elől, nem lehet elkerülni a nemzetközi feszültség csökkentésének kérdését, a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításának kérdését Az emberek millióinak és millióinak figyelme e kérdéshez láncolódik és a Szovjetunió állhatatosan hangoztatja e kérdés haladéktalan megtárgyalásának szükségességét."