Zala, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-01 / 257. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK / A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA IX. évfolyam 257. szám. Ára 50 fillér 1953 nov. 1. Vasárnap megyei fanács lapzártakor jelenti: Zala megye termelőszövetkezetei, egyénileg dolgozó parasztjai napraforgóburgonya- és kukorica- beadási tervüket október 31-én délig 100 százalékra teljesítették A dolgozók — az állami ellenőrzés önkéntes munkatársai Az Állatni Ellenőrző Központ Közérdekű Bejelentések Hivatalánál az új kormányprogramra megjelenése óta megszaporodtak a bejelentések. Vidékről is számos levél érkezik a Budapesten, Nádorutca 3 6. szám alatt lévő panaszirodához. Mindez nemcsak dolgozóink megnövekedett igényeiről, hanem az állami ellenőrzés iránt egyre fokozottabban megnyilvánuló bizalomról is tanúskodik. A dolgozók, akik saját bőrükön érzik a hibákat, nagy segítséget adhatnak bejelentéseikkel a hiányosságok feltárásához és a bajok orvoslásához. Miről írnak a bejelentek? Sérelmeikről, amelyek munkahelyükön vagy a hatóságok részéről érik őket. Az ipar, mezőgazdaság, kereskedelem hibáiról. A dolgozók bejelentései alapján vizsgálta meg az AEK, hogyan tartjuk be megyénkben a földmüvesszö- vetkezetek a fogyasztási cikkek megállapított árait, A vizsgálat a dolgozók segítségével a murakereszturi, hahóti, palini és bánokszentgyörgyi földművesszövetkezeteknél feltárta, hogy egyes cikkekért magasabb, másokért alacsonyabb árat kértek az előírtnál, amivel részben a vásárlókat, részben a népgazdaságot károsították meg és ez alkalmas volt esetleges leltárhiányok leplezésére is. A Zala megyei Szövetkezetek Szövetsége a vizsgálat alapján széles körben felülvizsgálta az álakat és felelősségre vonta a mulasztókat. A zalaegerszegi Ruhagyárban tartott vizsgálat célja az volt, hogy a felfedett hibák és hiányosságok kijavításával az üzem kifogástalan minőségű ruhákat gyártson a dolgozók részére. A fokozott minőségi követelmények megvalósítása érdekében a vállalat a vizsgálat alapján ' javított a gyártási utasításokon, a menetközbeni ellenőrzésen, a szakmunkásképzésen, az anyag- és áruraktárak tárolási és kezelési módján. A dolgozók zöldség- és gyümölccsel való jobb ellátása érdekében megvizsgálta az állami ellenőrzés, hogy a Zala megyei Szövetkezetek Szövetsége és a járási szövetkezetek hogyan szervezték meg a föld- művesszövetkezetek részéről történő szabadfelvásárlást. A vizsgálat megállapította, hogy a felvásárlást rosz- szul szervezték meg és nagymértékben elhanyagolták, ami arra vezetett, hogy a gazdag termés ellenére egyes területeken egyáltalán nem is vásárolták fel a terményeket. A zalaegerszegi vezető földművesszövetkezet a hozzája tartozó 20 község közül a második negyedévben mindössze ötben, a zalalövői a hozzátartozó 16 községből mindössze három községben végzett felvásárlást. Az így elhanyagolt községekből az áruknak csak kis része került közvetlen felhozatal útján piacra, másrészét le sem szedték, vagy takarmányozásra használták fel. Jellemző erre a rossz munkára, hogy például csak Nagykanizsára háromszor annyi cseresznyét szállítottak be a termelők közvetlenül, mint amennyit az egész megyében a szövetkezetek felvásároltak, A megyei szövetségnél felelőssé tette az ellenőrzés Czuczor Béla osztályvezetőt, Papp Tibor és Renács József zalaegerszegi járási szövetségi ellenőr-instruktorokat és Berecz József letenyei járási szövetségi ellenőrinstruktort, akiknek mulasztásai következtében a szervezetlenség és a szabad felvásárlás hibái bekövetkeztek. A dolgozóktól jövő figyelmeztetések alapján tartott ellenőrzés a megyei gépállomási igazgatóságon és a zalatárnoki és türjei gépállomáson a gépállomások béralapgazdálkodásának hibáira és szabálytalanságaira mutatott rá. Ezek a hibák vezettek arra is, hogy egyes gépállomásokon, mint pl. a zalatárnokin, az egy műszakban dolgozó traktorvezetők mellé szabálytalanul munkagépkezelőket osztottak be. vagy tsz-tag munkagép- kezelőket helytelenül darab- és időbérben foglalkoztattak, a türjei gépállomáson az órabérben dolgozó traktorvezetők bérét időbér helyett teljesítménybérrel fizették. ■ Nem készítették el az előírt kategóriabesorolásokat sem,- aminek következtében a zalatárnoki gépállomáson a termelési kampányidőszakban a gépjavítási időszakot vették alapul az órabérek kifizetésénél. AZ AEK Közérdekű Bejelentések Hivatalához érkező bejelentéseK komoly segítséget jelentenek a hibák feltárásához és kijavításához, ezért az állami ellenőrzés munkatársai nagy lelkiismeretességgel gondoskodnak a panaszok kivizsgálásáról, a mulasztók felelősségrevonásáról. Az Állami Ellenőrző Központ dolgozói munkájukkal azt akarják elérni, hogy az ország minden részéből még nagyobb bizalommal forduljanak hozzájuk a dolgozók, mert látják és érzik, hogy panaszukat meghallgatják, kijavítják a hibákat és a sérelmeket orvosolják. Épülő, szépülő megyénk Ví í< Az Autójavító Vállalat felajánlása november 7 tiszteletére A zalaegerszegi Általános Gépipari és Autójavitó Vállalat dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére az alábbi munkaversenyvállalást teszik: A munka jobb megszervezésével s a munkafegyelemnél fennálló hiányosságok kiküszöbölésével, a dolgozók részére nyújtott műszaki segítség kiszélesítésével, vállalják, hogy a IV. negyedévi tervet hat nappal előbb befejezik, emellett úgy biztosítják az uj üzembe való átköltözést, hogy a termelésből kiesés ne legyen. Nagyobb gondot fordítanak a minőségi munkára. A továbbképző szakmai tanfolyamot máris megindították. A munka jobb megszervezésével az önköltségcsökkentésnél 200.000 forint megtakarítást érnek el. Felkutatják az elfekvő anyagokat s így mintegy 40.000 forint értéket szabadítanak fel népgazdaságunk számára. A gépkocsik átfutási idejének csökkentésével december 31-ig a félkésztermékeket 100.000 forinttal csökkentik. A IV. negyedévben 20.000 forint értékű anyagmegtakaritást érnek el. Szívós politikai munkával az üzem minden dolgozóját bevonják a munkaversenybe. Felajánlását teljesítette — a november 7. emlékmüszakban újabb sikerekért harcol a Koromgyár A bázakerettyei Koromgyár dolgozói több korom termelésével készülnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom méltó megünneplésére. Vállalták, hogy terven felül 1500 kilogramm kormot termelnek. Vállalásukat október 26-ig 125 százalékra teljesítették s most úgy harcolnak, hogy a november 7 emlékműszak során még újabb sikerekkel tetézzék eddigi eredményeiket. Az aprómag-cséplés, mélyszántás és begyültés liirei ALSÓNEMESAPÁTIBAN jól halad a mélyszántás. A tanács elsősorban a tanácstagokat mozgósította a példamutatásra, ennek alapján a község 90 százalékban elvégezte a mélyszántást. Tojás- begyűjtésükben 90 százalékra állnak, itt még van tennivaló, hogy idő előtt teljesítsék beadási tervüket. Az aprómagvak cséplésé- ben lemaradás van, de nem az ő hibájukból, mert többizben kértek gépet a gépállomásról, de ez- idáig még nem érkezett oda. ★ EUSTáNTSZEG községben még van tennivaló a tojás-terv tcljesiié- sében, 30 százalék hiányzik még az évi tervükből. Baromfit érvük ezidáig 38 százalékra van teljesítve. Itt a tanács arra hivatkozik, hogy most híznak a libák. Sok várakozásra ebben sincs idő. A mélyszántásban jól előrehaladtak. o—6 hold van hátra, amit még meg kell szántani. Az aprómagvak cséplését befejezték és a szerződéses magtermést a dolgozó parasztok máris beadták a terményraktárba. ★ PETRIKERESZTURON a mélyszántásban van még tennivaló. A tojás- és a baromfibeadásban jó munkát végeztek, de ugyanígy az aprómagvak cséplését is befejezték. Ha ezt a munkát időelőtt be tudták fejezni, megvan minden lehetőség arra, hogy a mélyszántásban is példát mutassanak. ★ CSONKAHEGYHÁTON mindössze 12 hold van hátra az őszi mélyszántásból. Az aprómagvak cséplését már befejezték, de jól szorgalmazzák a tojástervük teljesítését is. Tervük 17 mázsa és ezidáig 16 mázsa 75 kilót adtak be a dolgozó parasztok. ★ BAZITÁN az .őszi munkákban jól előrehaladlak■ Az őszi mélyszántás sukban is '3 százalék választja el őket tervük teljesítésétől. A tojás- beadásuk 94 százalékos. a baromfié 77. Itt mfg van tennivaló, hogy ba- r ovi fi terűinket időaláhti '.teljesíteni tudják. ★ TESKÄNDON 28-án fejezték be az aprómagvak cséplését. Tojástervük ezidáig 90 százalékos. Évi baromfi tervük 50 százalékos. Itt van lemaradás és a tanács feladata az, hogy szorgalmazza, mert máskülönben a tervük teljesítésében lemaradás fog mutatkozni. Még a mélyszántásban is van tennivaló. A község határában az őszi mélyszántásból eddig 50 százalékot végeztek csak. ★ NÉMETFALU tojásbeadását 92 százalékra teljesítette. Mélyszántásukat pedig 98 százalékra. Itt is az aprómagvak cséplésében van lemaradás, de sajnos a gépállomás csak Ígérgeti a gépet, de nem ér ide. Legutolján csütörtökre jelezték, de még a gép most sem csépel, pedig van mit: hajdinát, lóhert és több más aprómagot. Pedig fontos lenne, hogy a dolgozó parasztok kötelességüknek ebből is eleget tudjanak tenni. Megyénkben is megalakul a Társadaiom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat Már csak két hét választ el ben- nünkei a magyar értelmiség vj tömegszervezele, a Társadalom cs Termesz etiudom ányi Ismereti erjesztő Társulat megyei szervezetének megalakulásától. Megyénk értelmiségi dolgozói nagy érdeklődéssel várják november 15-ét, az alakuló közgyűlés napját. Az uj társulat létrehozását már régóta maga az élet sürgeti■ Azokat a nagy feladatokat, melyek a szocializmus építésében előttünk állnak csak művelt, szakmailag és politikailag képzett dolgozók tudják megvalósítani. Olyanok, akik ismerik a társadalmi fejlődés törvényeit, eligazodnak a nemzetközi helyzet bonyolult viszonyai között, tájékozottak a politikai élei kérdéseiben s a gyakorlati tapasztalatok mellett egyre inkább elsajátítják szakmájuk tudomáv/yos alapjait 'is. Azért, hogy megyénk dolgozó népe megfeleljen ezeknek a követelményeknek, eddig is nagyon sokat lettek a zalai pedagógusok, orvosok, mérnökök, az isw, er etterjesztö munka, fáradhatatlan harcosai. Szorgalomban és lelkesedésben nem is volt hiány, azonban az egyre fokozódd követelményeknek a volt Természet- tudományi Társulat szűk keretei már nem feleltek meg. Szükség volt egy olyan tudományos ismeretterjesztő szervezetre, amely nemcsak a természettudományokkal foglalkozik, hanem a társadalmi és a politikán élet minden területével, amely tekintélyénél, szervezettségénél fogva alkalmas arra, hogy az ismeretterjesztő munkába bevonja értelmiségünk nagyobb részét. Az uj szervezet tehát munkája tartalmát, módszereit, tagjainak számát tekintve, tömegszervezet. amely magába kell, hogy foglalja megyénkben is mindazokat az értelmiségieket. akik bármilyen formában részt akarnák venni a tudó. mányos ismeretterjesztő munkában. Az uj tömegszervezet fő feladata: dolgozóink világnézeti politikai nevelése. Ezzel együtt általános politikai és kulturális ismereteket is kell nyújtania dolgozóinknak. Munkája sokoldalú lesz, szakosztályai lehetőséget adnak a tudományos kutatómunkára, művészi alkotómunkára is. Az alakuló közgyűlés előkészületei most folynak■ Biztosak- vagyunk abban, hogy a zalai értelmiségi dolgozók tömegesen fogják kérni felvételüket a megalakulás után a társulat tagjai közé. V. F. Versenyre hívjuk a lovasai Kőolaj termelő Vállalat olajtermelő brigádjait A CSESZTREGI ÁMG SZERELŐCSARNOKA A megye legkorszerűbb szerelő- csarnoka a csesztregi gépállomásé. Egy évvel ezelőtt még egy kis házban székelt a gépállomás. Ma már az iroda részére irodaházat, a dolgozók számára pedig korszerű szerelőcsarnokot építettek 367, illetve 920 ezer forint értékű beruházással. Az épületben külön helyet kaptak a lakatos, asztalos, hegesztő és egyéb részlegek. Mi, az Újfalui olajtermelő brigád- és csőszerelődolgozók át- éreztük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulójának jelentőségét, valamint kormányunk programmjának fontosságát. Ennek a programmnak a megvalósítása érdekében szocialista munkaversenyre hívjuk a Lovászi KőoLajtermelő Vállalat összes olajtermelő brigádjait az alábbi szempontok szerint: 1. November hónapban terven felül 50 tonna olajat termelünk Olajvállalásunkat minden hónap 1-én megtesszük, tekintettel arra, hogy a te evet csak az előző hónap utolsó napjaiban kapjuk meg 2. November 7-ig emlékműszakot fogunk tartani, ezen a műszakon kiemelkedő eredményekkel akarjuk megünnepelni november 7-ét. 3. Anyagtakarékosság terén 2 darab tolót fogunk kijavítani, illetve megtakarítani. 4. Önköltségcsökkentés terén 100 órát takarítunk meg november hónapban. (Csőszerelők) 5. 20 mázsa ócskavasat gyűjtünk. 6. A munkafegyelmet jó politikai nevelő munkáyal 100 százalékig be fogjuk tartani. A munkavecsenykihivás a IV, negyedévre szól. Az értékelés minden hónapban fog megtörtén-' ni. Kérjük a termelési osztály vezetőségét a verseny kiértékelésére. Fehér Pál pártbizalmi. Gedeon János üzemvezető, Hóbor Pál üb. elnök, Dervalics József brigádmester. I