Zala, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-03 / 232. szám
NEMZETKÖZI ESEMÉNYEK LEGÚJABB HÍREK Németország Demokratikus Nemzeti Frontja országos tanácsának felhívása Berlin (ADN). Németország Demokratikus Nemzeti Frontja országos tanácsának elnöksége október 7-e, a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának évfordulója alkalmából felhívást adott ki. A felhívás megállapítja, hogy a Német Demokratikus Köztársaság a munkások és parasztok, a német nemzet leghűbb fiainak állama, azoké, akik bátran harcolnak a béke megszilárdításáért és a nemzeti egység megvalósításáért, majd igy folytatódik: a nemzeti felszabadulásért küzdő -német nép oldalán nagy és erős barátok állnak. Ezt bizonyítják az 1953 augusztus 20—22-i moszkvai tárgyalások eredményei, amelyekkel a szovjet kormány és a szovjet nép nagylelkű politikai és anyagi segítséget nyújtott a Német Demokratikus Köztársaságnak. A Német Demokratikus Köztársaság megalapításának negyedik évfordulója ama nemzeti követelés megvalósításáért folyó fokozott harc jegyében áll, amely követeli: „Németek egy asztalhoz!'' Csak a megértés utján lehet megteremteni az ideiglenes össz- német kormányt, amelynek főfeladata a szabad és demokratikus össznémet választások megtartása és az egységes, békeszerető és független Németország előfeltételeinek megteremtése. A Német Demokratikus Köztársaság a békéért és Németország demokratikus egységéért folyó harc bástyája, — szögezi le a felhívás. A felhívás megállapítja, hogy a bonni militaristák háborús tervei a juniüs 17-i berlini provokációhoz hasonlóan kikerülhetetlenül kudarcot fognak szenvedni, majd igy folytatódik: Köztársaságunk a hatalmas, világméretű béketábor elszakíthatatlan alkotórésze, amely megszerezte minden békeszerető ember vonzalmát és barátságát. A békés épités nagy ötéves terve, a munkásosztály vezetése alatt, tartós előrehaladást ért el az ipar és mezőgazdaság, az épités és a kereskedelem, a tudomány és művészet, a nevelés és a sport minden területén. Kormányunk uj irányvonalának megvalósítása utján továbbra is jelentősen javulni fognak lakosságunk életviszonyai, megszilárdul munkás-paraszthatalmunk és igy a Német Demokratikus Köztársaság mindinkább a jövendő egységes, demokratikus Németország alapjává lesz — mondja végül á nyilatkozat. ★ Sajtójelsntések beszámolnak arról, hogy V. Sz. Szemjonov, a Szovjetunió nagykövete átnyújtotta megbízólevelét Wilhelm Piecknek, a Német Demokratikus Köztársaság elnökének. Pieck elvtárs beszédében kiemelte: a Szovjetunió kormányának elhatározását, hogy kész volt a diplomáciai missziókat kölcsönösen nagy- követséggé alakítani, úgy tekinti, mint a Német Demokratikus Köztársaságnak az egységes, demokratikus és békeszerető Németország megteremtésére irányuló szüntelen erőfeszitései magas értékelését. — Az ADN jelenti Berlinből, hogy Dr. Lothar Bolzot külügyminiszterré, Rudolf Ap- pelt-t pedig az NDK moszkvai nagykövetévé nevezték ki. Az ENSz közgyűlésének politikai bizottságában tovább folyik a mesterkedés arra vonatkozólag, hogy a koreai kérdést a napirend utolsó pontjaként tárgyalják meg. Visinszkij elvtárs, a szovjet küldöttség vezetője hangoztatta, hogy ezt a kérdést elsőként kell megtárgyalni, mert nagyon kevés idő van hátra az értekezlet összehívásáig. Felhívta a figyelmet Li Szin Mannak arra a kijelentésére is, hogy erőszakkal szándékoznak megoldani a koreai kérdést. Ez a kijelentés olyan helyzetet teremt, amelyben — az alapokmánynak megfelelően — az ENSz beavatkozásáfa van szükség. A Szovjetunió képviselője javasolta, hogy — tekintettel fontosságára — a napirend második pontjaként az uj világháború veszélyének elhárítását, a nemzetközi feszültség enyhítését szolgáló intézkedések kérdését tárgyalják meg. A lengyel, csehszlovák, ukrán, bjelorussz küldött erőteljesen támogatta a szovjet javaslatot. Az USA, Anglia, Ausztrália és Uj-Zéland képviselője a szovjet javaslat ellen szólalt feh Az angol munkáspárt konferen ciája megkezdte a külpolitikai határozattervezet vitáját, amit Attlee- nek, a munkáspárt vezetőjének felszólalása vezetett be. A távolkeleti helyzettel foglalkozva elmondotta, hogy valamennyien ötömmel üdvözlik a koreai fegyverszünetet, s hozzátette: ..teljesen nevetséges nem elismerni Kina tényleges kormányát". Sajnálattal nyilatkozott arról, hogy Indiát kirekesztik a Korea kérdésével foglalkozó politikai értekezletről. A nagyhatalmak egymás- kczti viszonyáról szólva kijelentette, hogy az ENSz-en nem szabad egyetlen hatalomnak uralkodnia. Beszédének nagyrészében a német kérdéssel foglalkozott, s erélyesen rámutatott arra, hogy Nyugat-Németország felfegyverzését meg kell akadályozni, s ezért erőfeszítéseket követelt arra vonatkozólag, hogy részletekbe menő tárgyalásokat folytassanak Oroszországgal és más országokkal, még mielőtt sor kerülhet a németek bármilyen formában történő újabb felfegyverzésére. A konferenciára több javaslatot nyújtottak be A.nglia nemzeti függetlenségének érvényesítésére, valamint a népi Kínának a Biztonsági Tanácsba történő felvételére, azonban a végrehajtóbizottság elutasította ezeket. Azt a javaslatot viszont elfogadták, amely ..határozottan ellenzi Spanyolország felvételét a nyugati csoport bármely szervezetébe". — M. Phillips, a munkáspárt hírhedt jobboldali titkára, ködösítő, a Szovjetuniót rágalmazó felszólalásában a végrehajtóbizottság határozattervezetének elfogadását kérte. Igen sok küldöttől megtagadták a felszólalás jogát. A konferencia elfogadta a külpolitikai határozat- tervezetet. 800 vagon énkor terven felül A cukoripar harmadik negyedéves tértét 800 vagon cukorral tűitől je Siíétte, A kimagasló eredményben nagy része volt a szolnoki és a me- zőhegyési cukorgyár jó munkájának. Különösen sokat gyári off ok a köz. kedvelt kristálycukorból. A cukoripar gondosan félkészük a negyedik negyedévre, amikor eddigi szép eredményeiket is tol akarják szárnyalni. Az idei cukor már forgalomba került. (MTI) — A „KÖLCSÖNÖS biztonsági egyezményt“ az Egyesült Államok és Dél-Korea között Washingtonban illái Hűk. Éz az a szerződés, amelyről Dulles még augusztusi koreai u‘- ján tárgyalt Li Szin Mannal, — j SOMAN Népköztársaság nagy nemzőt gyűlésének elnöksége a -népi tanácsok küldötteinek válasz, tás&t december 20 ra tűzte ki. — A KOREAI katonai fegyverszüneti bizoű'ság titkárainak szeptember 30.Í ülésén, a koreai-kínai fél képviselője ismét újabb incidensről számolt be, amelyet, az amerikai repülőgépek követtek el. EzZel együtt a koreai fögyversziineft megkötése ó;a az amerikaiak összesen 73 szerződésszegést követtek el. — SZTRÁJKBA léptek a kikötői rakodómunkások a-z Egyesült Alin mokban. j sztrájk az 'Egyesült Államok keleti partvidékének valameny. nyi kikötőjére kiterjed Porítunéiól egész Hampton Boádig. A sztráj. kólók béremelést követéinek, ezenkívül több más követelésük is van. — AZ ANGOL-Ssovjet Baráti Társaság elnöke magánlevélben hiv-a fel Churchill miniszterelnolcöt, hogy tegyen lépéseket a nemzetközi hely. zet feszültségének ősökként és éré. A levélíró hivatkozott az angol-szovjet barátsági szerződésre, amelynek értelmében mindkét ország baráti együttműködésben, közösén fog eljárni. — Churchill egyébként visz. ; szőttért — hosszas betegsége után _ hi vatalába, s átvette a külügyminisztérium vezetését Eden is az ideiglenes külügyminisztertől. — EGYIPTOM legmagasabb bírói szerve, a forradalmi törvényszék halálra és vagyonelkobzásra Ítélte Ibrahim Abdeí Hadi volt egyiptomi miniszterelnököd, akit ^hazaárulással“ és „hatalommal való vissza, élésáel'' vádolták, — AZ OLASZ mezőgazdasági munkások egységes fellépésének következtében a kormány csüt öv lökön, közölte, hogy a lehelő leghamarabb törvényjavaslatot dolgoznak ki a mezőgazdasági munkások családi pótlékának felemeléséről. •— aDENAÜEE ,.négyszemközti“ megbeszéléseket folyt áto'.it Ollenliau. errel, a német szociáldemokrata párt elnökével, aki minfe ismeretes — muPhefi rádiónyilatkozatában nyíltan Adenauer oldalára áll*, s közös külpolitikai programmot javasolt az Adenauer-koaliciónak. A megbeszélésen arról volt szó, hogy a szövet, sági gyűlésben a szociáldemokrata párt ellenzéki magatartását a ^szükségesre csökkentse". Nagy kedvezmények a gyümölcstermelők pálinkafőzésénél A pénzügyminisztérium által kiadott utasítás kedvező lehetőséget nyújt, a termelők részére ahhoz, hogy a máskén nem értékesített gyümölcsükéit azáltal hasznosítsák, hogy pálinkát főznek belőle. A gyümölcstermelő által saját nyersanyagából főzetéit} pálinka adómentes. A termelőnek csupán a eefre felfőzéséhez szükséges tüzelőt kell adnia és megfizetnie a nyert- pálinka fele mennyiség-e után a főzési dijat Ezt a felé mennyiséget a termelő a főzés befejezése után azonnal megkapja. Ez a kedvezmény lehetővé teszi, hogy a termelő hulló gyümölcsét is pálinkafőzés utján hasznösi'-sa és ezzel komoly jövedelemre tegyen szert. A gyümölcstermelőknek sohasem volt ilyen kedvező lehetőségük a másutt nem ért éke sitii ©tő gyümölcseik hasznosítására. A gyümölcs, termelők nagyrésze meg is értette az uj intézkedések jelentőségét és szorgalmasan gyűjtik cefrózésre a gyümölcsöt. Arra kell azonban törekedni, hogy egyetlen szem gyümölcs se vesszen el, hanem mindenki készítsen cefrét, abból a gyümölcsből, amelyét máskép nem értékesítőt t. Ez az uj intézkedés nagy seghseg a gyümölcstermelő számára a bőséges termés idején, mert biztosítja azt, hogy egészévi munkája eredmé. nyekép szép jövedelemhez jusson, még a minőségileg nem kifogástalan gyümölcse után is. Ez az ü'asiiág újabb tanüjele annak, hogy kormányunk uj pro. grammjának megvalósítása, során parasztságunk jövedelme, jóléte szüntelenül emelkedik. (MTI) IDŐJArASJELENTÉS Várható időjárás: kévés felhő, száraz idő. Mérsékelt légáramlás. Több helyen reggeli ködkepződés. Hűvös éjszaka, enyhe nappal. Vár. ható hőmérsékleti értékek: reggel 8 —II, délben északon 22—25, délen 24—27 fok között. 1953. okt. 3. Szombat. Hogyan hat az önköltségcsökkentés a dolgozók életszínvonalának emelkedésében A szovjet nép életszínvonalának emelkedésében fontos szerepe van az önköltségcsökkentésnek és a termelékenység növelésének a termelés minden területén. Az önköltség a szocialista gazdaságban azt mutatja, mibe kerül pénzben kifejezve, valamely állami vállalatnak a termékek előállítása. . Önköltségcsökkentést a termelékenység fokozásával, a nyersanyag, a különböző anyagok, az üzemanyag, a villamosenergia gazdaságos kihasználásával érünk el. Nagy jelentősége van az önköltségcsökkentés szempontjából a gépek és gépi berendezések jó kihasználásának, a jó munkaszervezésnek, az eszközök forgási sebessége meggyorsításának, az adminisztratív költségek csökkentésének. A szocializmusban önköltségcsökkentésben jut kifejezésre a társadalmi munlka megtakarítása. Ez lehetővé teszi, hogy a társadalom azonos munkaráfordítással emelje a termelést, növelje a társadalom vagyonát, a nemzeti jövedelmet. Az önköltségcsökkentésből adódó megtakaritás annál nagyobb, minél nagyobbak a szocialista termelés méretei. 1931-ben például 150—200 milló rubel összegű felhalmozást eredményezett az ipari termelés önköltségének egy- egy százalékkal való csökkentése. 1950-beli ez az összeg már több iránt 4 milliárd rubelre emelkedett. Az önköltségcsökkentési előirányzat teljesítése óriási megtakarítást jelent az ország számára. A megtakarított összeg nagyságát a következő adatok mutatják: a Szovjetunióban 1951-ben az ipari termelés önköltségének csökkentéséből adódó megtakaritás 35.5 milliárd rubel volt. 1952-ben ez az összeg több mint 46 milliárd rubelre emelkedett. Ha minden vállalat teljesiti és túlteljesíti az önköltségcsökkentési állami előirányzatot, ha felszámolja a ráfizetéses munkát és fokozza a vállalatok jövede'mező- ségét, ezáltal sokmilliárd rubel szabadul fel és ezt az összeget a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának további emelésére lehet fordítani. Az önköltségcsökkentés növeli a nemzeti jövedelmet és ezáltal közvetlenül hat mind a szocialista felhalmozás alapjának, mind a fogyasztási alapnak gyarapítására. A felhalmozási alap állandó növelése lehetővé tette a szovjet állam számára, hogy biztosítsa a termelés szakadatlan fejlődését ás tökéletesítését a legfejlettebb technika alapján és hogy a nép- gázdaság minden területén óriási méretű beruházásokat eszközöljön. A szovjet országban a nehézipa- rohamos növekedése lehetővé tette a könnyű- és élelmiszeripar és a mezőgazdáság fokozott fejlesztését, az olyan fogyasztási cikkek, mint a hús, tej, hal, cukor, szövet, ruha, cipő, bútor, stb. termelésének gyors növelését. A szovjet állam jelentékenyen emeli a könnyű- és élelmiszeripar, — valamint a mezőgazdaság fejlesztésére fordított összegeket. A dolgozók közvetlenül érdekeltek az önköltségcsökkentésben. Az önköltségcsökkentés azzal, hogy növeli a nemzeti jövedelmet, elősegíti, hogy a szovjet országban szakadatlanul emelkedjék a dolgozók életszínvonala, rendszeresen csökkenjenek az árak és egyre nagyobb összegeket fordíthassanak egészségügyre, közoktatásra, a dolgozók szociális ellátására. A folyó költségvetési évben például a szovjet állam 9.9 milliárd rubellel emelte a közoktatásra, az egészségügyre, szociális és kulturális intézkedésekre, különböző juttatásokra előirányzott összeget, amely igy most 139.5 milliárd rubel. A Szovjetunióban az 1947 és 1952 közötti időszakban végrehajtott ötszöri árleszállítás következtében az élelmiszer- és iparcikkek árai 50 százalékkal csökkentek, a kenyér ára 61, a hús ára 58, a vaj ára 63, a cukor ára 51 százalékkal csökkent. A szovjet kormány 1953 április 1-én hatodszor csökkentette az állami kiskereskedelmi árakat és ez az árleszállítás kiterjed az összes közszükségleti, élelmiszer- és iparcikkekre. Az állami kiskereskedelmi árak csökkenése az 1953-as évben a kolhoz- és szövetkezeti piacok árainak csökkentésével együtt egy év alatt 53 milliárd rubel megtakarítást jelent a szovjet dolgozóknak. A szovjet emberek tehát közvetlenül érdekeltek a termelékenység fokozásában és az önköltség csökkentésében. Tudják, hogy ezzel a Szovjetunió gazdasági erejét szilárdítják és saját életszínvonalukat emelik. Minél alacsonyabb a termékek önköltsége és minél magasabb ugyanakkor a termelékenység, annál nagyobb anyagi eszközöket fordíthat a szocialista társadalom a dolgozók szükségleteinek kielégítésére. Hogy milyen jelentősége van az önköltség csökkentésének a dolgozók anyagi jóléte emelésében, mutatja a következő példa: a kupavnai finomgyapjuszövet- gyár dolgozói évek óta nvers- anyagmegtakaritási versenyt folytatnak. A verseny eredményeként az elmúlt három évben megtakarított gyapjúból 313 ezer méter készszövetet gyártottak és ebből több mint 100 ezer kabát és ruha készült. A szovjet nép a Kommunista Párt vezetésével széleskörű szocialista versenyt folytat a termelékenység szakadatlan növeléséért, az uj technika, az élenjáró technológia elsajátításáért, anyag-, üzemanyag- és villamosenergia- megtakaritásért, a gyártmányok minőségének állandó javításáért, a termelési veszteség felszámolásáért. Széles körben elterjedt a minden termelési művelet önköltségének csökkentéséért indított mozgalom. Az önköltségcsökkentés a szocialista gazdaság fejlődésének jelentős eszköze és fontos feltétele annak, hogy tovább emelkedjék a nép anyagi és kulturális színvonala. Miért nincs a gelsei állomáson villany ? Gelse nemcsak azzal tűnik ki a nagykanizsai járás községei közül, hogy a legnagyobbak közé tartozik, hanem azzal is, hogy elég nagy személy- és teherforgalmat lebonyolító állomása van. Ennek a jelentős forgalmú állomásnak azonban van egy súlyos fogyatékossága. 1953-ban még mindig petróleumlámpával világítják az állomás épületeit és pálya területét. A faluban 1947 óta ég a villany. A hálózat pedig mindössze kb. 300 méterre húzódik a főépülettől. Tehát nem itt a hiba, hanem egyrészt az állomás dolgozóiban, akik szorgalmazták eléggé a villanybevezetés ügyét, másrészt pedig a MÁV illetékes szerveiben, akik tudnak a hiányosságról, de megszüntetéséért nem tettek eddig semmit. Remélhetőleg a MÁV illetékes szervei nem fognak pénzhiányra, vagy a bekapcsolás költségességére hivatkozni, hanem beismerve az elkövetett .hibát, a legsürgősebben intézkednek, hogy a gelsei állomáson is kigyuljon a fény és segítse a vasút dolgozóit s az utazó közönséget. Horváth “Gyula, Gelse.