Zala, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-02 / 231. szám
7 darab kulcs története A dolog úgy kezdődött, hogy X. Y. bejött szerkesztőségünkbe s megkérdezte, mennyibe kerül egy kulcs. Bár kulcsár jegyzékünk nincs ettől függetlenül kielégítő és elfogadható választ adtunk, de X. Y. nem volt megelégedve válaszunkkal, mert iQV szólt: — Maguk azt állítják, hogy 2 fo. rint 20-ért egész rendes ajtókulcsol lehet kapni? Tévednek. Én egy zárhoz 7 darab kulcsol csináltattam, igaz, hogy a csinált at ás drágább de ami sok, az mégis csak sok. A kulcsok darabonként 195 forint és 71 fillérbe kerültek. A 7 darab kulcs, ért H70 forintot kért a zalaegerszegi Finommechanikai Vállalat. Hogy az ügyet tisztázzuk, másnap kimentünk a Finommechanikai Vállalathoz. Először is Simon József számlásával, az ügy főreferensével beszéltünk. ’Papírokat: mxmkalapot, számlát stb. vett elő. Közben elmondotta az előzményeket. — Mi közöVük a megrendelővel, — kezdte —, hogy jobban jönné. nék ki, ha a kulcsot, miután ELZET kulcsról van, szó, a gyárból rendelik meg. Ha mi készítjük el, kissé sokba fog kerülni. A megrendelő azt válaszolta: a kulcsokra sürgősen szükségük van, megfizetik a többletet. Ezek-utón átnéztük a papírokat, amelyek arról tanúskodtak, hogy a 7 darab kulcs előállítási ideje 65 óra és SO perc volt. 8 darab kulcsnál hegesztésre is szükség volt tehát a rá. fordított idő 1 óra és SO perccel növekedett. így lett 67 óra, A kulcsos, előállításához szükséges anyag értéke 20 forint és 60 fillér, anyagigénylési költség: 2.10, szer élőmunka: 990, a gépi munka pedig 18 forint és 40 fillérbe került. Hozzájött még néhány különböző költség s igy ála. kült a 7 darab ELZET kulcs ára 1170 forintos összeggé. Beszéltünk Horváth Miklós műszerésszel is, aki a kulcsokat készítette. Horváth Miklós idős ember. Mindenben alátámasztotta az irodában hallottakat. Meg is magyarázta, hogy egy ELZET.kulcs elkészítése, amelynek tudvalévőén két tolla van sok keskeny bevágással, mily nagy munkát ■ igényel. — Valóban nem gyerekjáték egy ilyen kulcs elkészítése — mondottuk — és azzal a gondolatital jöttünk él a Finommechanikától, hogy inkább éjjel-nappal őrt állunk lakásunk ajtaja előtti, minthogy ELZET.kulcsot csináltassunk. Kesébb több szakembertől is szak- véleményt; kértünk. Többek között érdeklődtünk a nagykanizsai Finommechanikai Vállalaínál is. A ..hátsó ajtón1 ‘ kopogtattunk: — ELZET-kul- csot akarunk csináltatni, mégpedig nem is csak egyet, hanem egyszerre 7 darabot. — Azt mondták, adjunk mintát, holnap elkészítik a kulcsokat. Megmagyaráztuk hogy az nem ám olyan egyszerű kulcs, viert annak két tolla és sok keskeny bevágása vám. — Ezt csak bízzák ránk — mondták. Ekkor az ár iránt érdeklődtünk cs — most. jól fogódzón meg a zalaegerszegi Finommechani. kai Vállalat — azt mondták, hogy darabonként 30—35 forintért elkészítik az ELZET kulcsokét', tehát a 7 darabért összesen 210, esetleg 245 forintot, kell fizetnünk. X. Y.-nal még nem közöltük ezt a hatalmas árbeli differenciát viszont ő elmondotta, hogy mit' vásá. rolhatoft volna a 7 darab kulcs árán Kapott volna érte egy férfi kerékpárt s még maradt volna 235 forintja, amiért vásárolhatott volna egy plédet és egy inget. Esetleg vásárolt volna egy tipusszuper rádiót, a maradók pénzért, pedig egy diploma, ta táskái s mert szereti a zenéi, veit volna egy xilofont. Am ezen vásárlások wtán megmaradt, ahhoz tett volna 28 forintot s kapott volna érte egy gyermekpaplant, 1170 forint nem kis összeg. Egy szakmunkás egy havi fizetése. Az embernek jól meg kell gondolnia magát, hegy egy havi fizetését odaadja-e 7 darab kulcsért — mégha az a kulcs ELZET is. Ezen érdemes lesz elgondolkoznia <z zalaegerszegi Finom,mechanikai Vállalatinak — de a könnyűipari mi. nisztériwmnak is, (t—cs) ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zata megy*' Bizottságának Upla. — Felelő* *i«r kesztfl ás kiadó: Darabos Iván — Szer kesztő«égr Zalaegerszeg. Kossuth Lain* utca 22. Telefon: 250. — Kiadóhivatal: Zalaegerszeg. Széchenyi tér 4. Telefon: 102. — Készült • Vasmegyei Nyomd* Ipart Vállalatnál Szombathely. Kossuth Lajos.lrtea 8. Telefon: 7i — Felelős vezeti: Hofmann Mlktö». így él, dolgozik és tervezi jövőjét a felsöbagodi Lenin mezőgazdasági szövetkezet a megyei értekezlet után Kevés gabonánk volt, az aszály tönkretett mindent, meg a beadás is sok volt. Most az engedmények több kenyeret adnak asztalunkra. — Az uj rendeletek hozták meg a tagok hangulatát, — kapcsolódik a beszélgetésbe Kardos János. — Még csak nem is hallani, hogy valaki kilépne zárszámadáskor a szövetkezetből. A jó hangulatnak és szilárd helytállásunknak bizonyitéka jó munkánk, — teszi hozzá határozottan. Beszélgetésünk az őszi mezőgazdasági munkákra terelődik. — Szépen halad az őszi munka — mondja büszkén Kardos János — 15 hold rozsot, 10 hold búzát elvetettünk. A 25 holdnyi ősziárpánk nemsokára zöldéi. Most is folyik a munka, szövetkezetünk tagjai időben vetnek, hogy időben arathassanak. A burgonya legnagyobb részét már betakarították. Az első kocsikkal a begyüjtőhelyre szállították, hogy minél előbb eleget tegyenek kötelezettségüknek. Még munkaegység utáni részesedés burgonyából nem volt, mert van későbbi érésű burgonyája is a szövetkezetnek. Ha ez beérik, akkor osztják ki a burgonyából a részesedést. Arra már a kukoricát is eloszthatják. Szorgalmas munkájuk meghozza gyümölcsét: minden tag bőséges jövedelemre számit. — Amikor a napraforgót beadtuk — mondja Karvalics József — olajat kaptunk. Munkaegységem után 3 liter 7 decit kaptam. Akinek több volt a munkaegysége, az még többet kapott. Minden családnak jutott egy harminc kilós malac. Emellett még mindenkinek van odahaza a hidasban másik is. Egészévi sertésbeadásunkat teljesítettük — mondja egészen belemelegedve Karvadics József. — A hizottbaromfi után is hízott sertést adunk le. Van ezenkívül szerződéses disznónk. Szabadpiacra 4 darab is kerül. Úgy terveztük, hogy egy 130 kilósat pedig levágunk saját, részünkre előlegbe. Ez csak egy kis töredéke a részesedésnek. Most lesz a.rpásodik aratás, a másodnövények betakarítása. Ezekből a terményekből még beadást sem kell teljesíteni. Kormányunk ezt is biztosítja szövetkezeteinknek, dolgozó parasztjainknak. — Lesz vagy 20 mázsa kölesünk —■ mondja Kardos János. — A hajdina most kerül aratásra. Jut belője bőven a hurkába. Egy keveset vetőmagnak teszünk mindkettőből, a kölesből a csirkéknek is tartalékolunk. A többi mind kiosztásra kerül. Komoly gondot fordít most a szövetkezet vezetősége, de maguk a szövetkezet tagjai is az állatállomány fejlesztésére. De minden segítséget megad ehhez kormányunk is. Fajtiszta tehénállományt akarnak kinevelni. A szövetkezet egy tagja öthónapoo állattenyésztési iskolát végzett. Most a7 ő segítségével alkalmazzák a tehénállománynál a fejlett állattenyésztési módszereket. hogy minél magasabbra emeljék a tejtermelést, javítsák az istállótrágya minőségét. Fokozottabb mértékben alkalmazzák a mező,gazdaságban a gépimunkát, igy a szarvasmarhákat megkímélik az igázástól. Csupán a lófogatokat vonják be a munkába. A sertéseknél sikerült ebben az évben törzsállományt kinevelni. A továbbfejlesztés folyik, hiszen éppen a sertés- és szarvasmarhaállomány részére silóztak 140 köbméter takarmánynövényt. Az időjárás bőkezűen segíti a szövetkezet munkáját, de ez koránt sem lenne elég ahhoz, hogy ilyen eredményeket érjenek el. Vannak eredményei a szövetkezetnek, erről ad tanúbizonyságot fejlődésük. De most. amikor az ellenség állandóan támad és azon igyekszik, hogy megbomlassza a szövetkezetek egységét, akkor az eredmények mellett a szövetkezet tagjainak harcolni kell a hibák kijavításáért is. A kormány programmja nap- ról-napra segíti munkájukat és a szövetkezet megerősödését, boldogulását szolgálja. Figyeljenek fel a szövetkezet tagjai a gépállomás munkájára. Ne tűrjék meg azt, hogy a gépállomás hanyag és felületes traktorosai rosszul végezzék az őszi mélyszántást, a talajelőkészitést. Számolják fel a kollektiv vezetés hiányosságát, aminek segítségével eredményesebb lesz munkájuk. Pár napja, hogy végétért, a termelőszövetkezetek és gépállomások élenjáró dolgozóinak megyei értekezlete. Az értekezlet részvevői azzal a gondolattal indultak vissza szövetkezeteikbe és gépállomásaikra, hogy a szerzett tapasztalatokat és hallottakat elmondják, s ennek segítségével még szilárdabbá zárják soraikat, lendületesebben végzik az őszi mezőgazdasági munkát és harcolnak minden belső és külső ellenség ellen. A felsöbagodi Lenin mezőgazdasági szövetkezetben csoportgyü- lést tartottak a megyei értekezlet után. Ezen a gyűlésen mutatták meg a szövetkezet tagjai, hogy kiállnak a szövetkezet mellett és harcolnak a szövetkezet megvédéséért. Mint ismeretes, azok közé tartoznak a Lenm szövetkezet tagjai, akik elsőnek adták a gabonát a hazának. Most is jól dolgoznak. örömöt és megelégedettséget érez az, aki megtekinti a szövetkezet tagjainak lendületes munkáját. Mindennek rendben kell lennie! — ezzel a jelszóval végzik munkájukat. Egyszerre megy az őszi betakarítás, a szántás-vetés és a silózás. A traktor zugába messziről hallatszik. Géppel végzik a szántás- vefest. Egymást érik a terménnyel megrakott lovas szekerek. A silógödörnél már az utolsó simításokat végzik. A silónál dolgozik két idősebb szövetkezeti tag: Karvalics József és Kardos János. Mindkettő már megette a kenyere javát, — már ahogyan ezt mondani szokták —, de még soha senki nem látta őket ilyen megelégedetten, mint ebben az évben. Dolgoztak is becsületesen. Mindkettőjük munkaegysége meghaladja a 300-at. Nem nehéz velük a beszélgetés. Szinte önkéntelenül jön a szó az ajkukra, mindent egyszerre szeretnének elmondani. Talán maradjunk a csoport- gyűlésnél. — Mi már tisztában vagyunk az uj kormányrendeletekkel —, mondja Karvalics József. — Hogy segített rajtunk, az bizonyos. Csak az elmúlt év jut eszembe, amikor nem igy gondolkodtunk. Rádióműsor 1953 október 5—11-ig ÁLLANDÓ MŰSOR SZÁM OK Kossuth Rádió: 5.00 Falurádió. 5.30 Hírek, lapszemle. 5.45—8.30 Zené: mű sor, a munkába Induló dolgozóknak Közben 5.50 Reggeli torna. 6.00 Levelezőink jelentik. 6.45 A Szabad Nép mai vezércikke. 7.40 Napiár 7.55 Müsoris. mertetés 8.30 Műsorzárás. 1200 Hirek; 14.00 Időjárás- és vízállásjelentés. 15.15 Hírek szerbül. 18.40 Hírek németül 19.00 Hangos újság. 19.30 Hírek szeibül. 20.00 Hírek 22.00 Hírek, sport 24.00 Hírek Petőfi Rádió: 6.45 Jó reggelt gyeie- kekl 7.15 H'rek szlovénül 10 00 Hirek 11.30 Műsorzárás. 17.30 Hirek. 18.25 Hírek szlovénül. 20.00 Műsorzárás. HÉTFŐ. Kossuth Rádió: 12.15 Hangverseny üdülőknek. 13 00 Letelt a sum- más ideje, 13.40 A Rádió operettjeiből, 14.40 Rádió kisegyüttese játszik, 15-30 Szovjet művészek hangversenye, 16.00 Német népdalok, 16.20 Most légy okos, Domonkos! 16 45 Műsor az úttörők zenei szakköreinek, 17 10 Emberek papírból. 20.20 Nem magánügy. Komédia három felvonásban, 22.20 A színházi közvetítés folytatása. Petőfi Rádió: 15.00 Hangszerszólók, 15.15 Zenés kalendárium. 16 00 ,,Eszünk, becsületünk, lelkiismeretűnk”. 16.20 Kórusdalok. 17.00 Dalok, 17.40 Szív küldi. 18.10 Beszélő atlasz, 18.45 Sporthír- adó, 19.30 Az épülő kommunizmus nagy- országában. KEDD. Kossuth Rádió: 12.15 Operett- részlet 12.50 Baleltzene, 1300 Kodály müveiből, 13 30 Csehszlovák népzene, 14 15 Népi együttesek műsora. 1530 Aján- dékmüsor, 16.20 Gyermekrádió, 17.30 Egv falu — egy nóta. 17 50 A szovjet balett világából 18.20 Részletek a Bla- báné cimü daljátékból. 19 00 Tánczene, 21.10 Uj szovjet versek. 21.30 Jó munkáért szép muzsikát. Petőfi Rádió; 15 00 Rádió kisegyüttese játszik, 15.40 Tavasz a Győzelem kolhozban. 16.10 Zenekari hangverseny, 17.00 Népi demokratikus országok művészeinek hangversenye 17.30 Klasszikus operettekből, 18.10 Modern csillagjósok.' az imperialisták propagandistái. — Előadás, 18.45 Népi zene, 19.30 Tánczene. SZERDA. Kossuth Rádió: 12.15 Jó munkáért szép muzsikát! 13.00 Filmzene, 14 40 Hangverseny gyermekeknek, 15-30 Zenekari hangverseny, 16.20 Gyermekrádió, 17.25 Szív küldi, 17.40 Operarészletek, 20.15 Egy falu — egy nóta, 20.50 Ünnepi műsor a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 4. évfordulójára, 22.20 Részletek Erkel Dózsa Gvörgv cimü operájából. Petőfi Rádió: 15 00 Operettrcszlelek, 15.40 Suli Kis Varga \ szőve kezeiben, 16.00 Népzene. 16 30 Erő — egészség, 16.40 Régi cseh muzsika, 17.20 Az Ar- lami Népi Együttes műsorából, 17.40 Filmzene, 18.45 Sporthiradó, 19.30 Szív küldi. CSÜTÖRTÖK Kossuth Rádió: 12.15 Orosz népdalok. 13.00 Szórakoztató zene, 13.30 Kórusok, 14.15 Gvermekujság. 15.00 Népek zenéje, 15-30 Borsodi dalok és hangszeres muzsika. 16.30 Vidám zene, 17.05 Külpolitika, 17.40 Szülőföldünk: a magyar fekete szén városa: Komló18 00 Jó munkáért szép muzsikát. 20.30 Szivárvány. Zenés irodalmi tarkaest, 2105 Szimfonikus zene. 22 20 Tánczene. Petőfi Rádió: 15.00 A Rádió kisegyüttese játszik, 15.40 Zenekari művek, 16.35 A repülőgép szerepe a szovjet dolgozók életében, 16 50 Fiatalok zenei újságja, 17.40 Szív küldi. 18.45 Sporthiradó, 19.30 Tánczene. PÉNTEK: Kossuth Rádió: 12.15 Aján- dékmüsor üzemeknek, 13.00 - Lengyel népi muzsika, 13.30 Régi magyar operettekből, 14 40 Karádi-nóták, 1530 Délutáni hangverseny, 16.40 Uttörő- sporthiradó, 17.25 Részletek a Farkas a havason cimü daljátékból, 19 00 Az épülő kommunizmus nagy országában. 20 30 Népzene, 20.50 Az apáca, 23.00 Hazánk zenei éleiéből Petőfi Rádió: 15.00 Részletek Kókai Lészen ágyú és Farkas Csínom Palkó cimü dal j á téka bői, 15.40 Suli Kis Varga a szövetkezetben, 16.05 Magyar népzene, 16.20 Szív küldi, 17.00 Nyári emlék . . . 18.45 Sporthiradó, 19.00 Kórusdalok, 19 30 Népek dalai SZOMBAT.' Kossuth Rádió: 12.15 Táncok, 13.00 Részletek Fali Leó operettjei bői, 13 30 A pénzügvőrzenekar játszik, 14.50 Népi zene, 15 30 Hangszerszólók, 16.00 Mese a kis csikóról, akinek még nincs patkója, 16 30 Tánczene, 17.30 Zenekari muzsika. '20.30 Kálla-' kettős. 22-20 Tánc éjfélig Petőfi Rádió: 15.00 Délutáni hangverseny, 16.00 Tanuljunk énekszóra cíőszül 16 20 .Mindenki operája. 17.20 Bogát si népdalok, 1800 Szív küldi, !?43 Spor'- türadó, 19.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. VÄS.4RNAP. Kossuth Rád:ó; 3 00— 8.00 igf: Zenés vasárnap •. eggel. Közben 6.45 A Szabad Nép rna vezércikke, 8.15 Egy falu — egy nóta. 9.00 Zené? fejtörő. 10.10 A gyermekrádió műsora, 12 15 Szimfonikus zene 13.30 Békeinü" sor, 14-15 Szovjet és népi demokratikus esztrádmüsor, 15.30 Helyszíni közvet-tés a Magvarország—Ausztria nemzetek közötti válogatott labdarugómérkőzésről, 17 40 Kincses kalendárium. 19.00 Tánc- zene, 2030 Ajándékmüsor, 21.00 Tánczene, 21.30 Totohirek Petőfi Rádió: 8.00 Dalok. 9 00 Falurádió, 930 Miska bácsi lemezesládája, 10.30 Szórakoztató zene, 11-30 Kórus- hangverseny. 13.00 Népi zene, 14.15 Művészlemezek, 15 00 Táncdalok, 15.30 Verdi: Aida, 18.00 Tánczene, 18.45 Gyer- rr.ekszinház. 19 35 Az épülő kommunizmus nagy országában. AZ AMERIKAI TRAGÉDIA című drámát az Állami Faluszin- ház az alábbi helyeken adja elő: 19ö3. október 2-án Kiskomárom. 1953 október 4-én Szepetnek 1953 október 5-én Galambok. 1953 október 6-án Letenye. 1953 október 7-én Lovászi Olajtelep. 1953 október 8-án Zalatárnok. 1953 október 9-én Söjtör. MOZI Zalaegerszeg, október 1—7-ig: GYÖNGYVIRÁGTÓL — LOMB HULLÁSIG 4-éti matiné: Támadás 6.25-kor Nagykanizsa, október 1—7-ig: SZÖKIK A MENYASSZONY 4-én matiné: így győztünk az Olimpián FELY ESZÜNK: kőműves, ács. állványozó segédmunkás férfi- és női dolgozókat budapesti munkahelyre. Vidéki dolgozók részére megfelelő szállást, étkeztetést biztosítunk. Jelentkezés: 23/2. Építőipari Vállalat Budapest. XIII. Rozsnyai-ut 6. SPORT ZALAI SIKEREK A FALUSI DOLGOZOK II. SZPARTÁK! ADJANAK ORSZÁGOS DÖNTŐIN Az Országos Testnevelési és Sportbizottság szeptember 24—27 között. Budapesten rendezte meg a falus: sportolók TI. szpártákiádjának országos döntőit. A döntő küzdelmeiben Zala megyét 53 főnyi verseny zógárda képviselte, s szereplésükkel nem hoztak szégyent a megyére Valamennyi versenyszámban indult zalai versenyző, s a férfi gránát- dobásban szerzett győzelem mellett több értékes helyezést értek ei. Eredmények: Férfiak: 1000 méteres síkfutás: 4. Kovács 2.50 perc; távolugrás 3 Mánfai 564 cm; gránátdobás: 1. Tímár 71.87 rn". 4 Bakos 68 96 m; magasugrás: 5. Göndör 169 cm; kerékpár: 8. Németh 35:29 perc. 14. Leb:cs 38:28 perc; torna 8. Zala megye csapata. 108 pont Nők: 500 méteres futás: 10. Berkovits 1:33.2 perc: torna: 8. Zala megye csapata, 107 1 pont. Az eredmények összesítése alapján Zala megye a megyék rangsorában a 9—10. hely körül végzett A budapesti úttal és a sikeres szerepléssel kapcsolatban a csapat vezetője: Szabó József MTSB-elnökhelyettes az alábbiakat mondja: „27 férfi és 26 női versenyzővel vettünk részt az országos szpártákiád-döntőn. s az elért eredmé nyék bebizonyították, hogy az előkészi tés gondos munkája nem volt hiábavaló Nagy léptekkel haladt előre megyénk falusi _ sportja az I. szpártákiád óta.' a fejlődés utján 1951-ben, az első falusi szpártákiád országos döntőjén csupán 26 zalai falusi fiatal vett részt és nem tudtunk elérni egyetlen helyezést sem Az elmúlt két év alatt a falusi sportkáderek tömeges kiképzésével, a falusi sportkörök hathatós támogatásával és a községi, járási versenyek gyakori megrendezésével elértük azt, hogy a labda- rugás_ mellett az atlétika és egyéb sportágak is otthonra találtak már a falusi dolgozók körében. Az országos döntőt megelőző községi, majd járási szpártákiád-döntőket — a múlt hibáin okulva — alapos felvilágosító és szervező _munkával készítettük elő, a megyei döntő után pedig meghívásos és minősítő versenyek keretében adtunk módot legjobb falusi sportolóinknak az országo.- döntőre való felkészülésre. A feladat m_ost_ az, hogy a feltűnt tehetségek további fejlődését figyelemmel kisérjük és a fejlődéshez minden segítséget megadjunk A JTSB-ken keresztül máris edzésterveket küldtünk falusi sportolóink részére, hogy munkájukat felkészülésüket rendszeressé tehessék.” A budapesti tartózkodásról elragadtatással nyilatkozik az MTSB-elnökhelyettes: „Felejthetetlen élménv marad valamennyiünk számára az 5 napos fővárosi tartózkodás. Falusi fiataljaink örömmel és izgalommal készültek a pesti útra, hiszen például Lebics József budafai paraszt-fiatal és sok tár- sa_ még nem látta országunk fővárosát. Dézsi Teréz, a pakodi állami gazdaság sertéstenyésztője a sportbeli felkészülés mellett 136 százalékos munkateljesítménnyel köszöntötte az országos döntő versenyeit Amit Budapesten láttunk és amiben részünk volt, az minden várakozást felülmúlt. Csapatunk az Astoria- szállóban, fürdőszobás lakosztályokban kapott elhelyezést, a versenyek lezajlása után naponta színházi előadásokon és kultúrműsorokon vettünk részt, láttuk ragyogó uj békealkotásunkat, a Népstadiont, s a főváros sok más nevezetességét.” „A párt- és kormányhatározat., vég- rehajtásaképoen — mondja befejezőül Szabó József MTSB-elnökhelyettes — a falusi testnevelés és sportkuítura az el- következő időkben további erőteljes fejlődésnek indul, hogy falusi fiataljaink, falusi dolgozóink is élvezhessék jól végzett munkájuk után a sport minden szépségét és örömét." BIRKÓZÁS Vasárnap, a Vorosilov-uti edzőteremben tartották meg Zala megye 1953 évi szabadfogásos birkózó csapatbajnok! ságát. Ez a verseny bebizonyította, hogy a birkózás terén még igen sok a javítanivaló megyénkben. Ugyanis a Nagy- kanizsai Lokomotivon kívül, amely két csapatot is indított, csupán a Zalaegerszegi Dózsa képviseltette magát 5 birkózóval, inig a Nagykanizsai Építők csak _ ifjúsági versenyzőket indított, így Zala megye 1953 évi szabadfogású birkózó csapatbajnokságát a Lokomotív A-csapata nyerte meg, minden ellenfelét 8:0-ra győzve le. Az egyes súlycsoportokban a következő Lokomoiiv-ver- senyzők diadalmaskodtak: lepkesulv: Kovács, légsuly: Móczár, pehelysúly: Vágó, könnyüsuly: Márkus, váltósuly: Kincses I., nagyközép: Mózsi, félnehéz- sulv: Várhaimi, nehézsúly: Nyers. Ideje volna, hogy a Lokomotivon kiviül a többi sportkör is komolyabban fogna hozzá birkózóink neveléséhez, hogy ne kelljen többet, ilven vérszegény megyei csapaibajnoksággal megelégednünk T A KARMANYSZ ÁLLÍTÓ elevátorhoz megvételre keresünk kifogástalan állapotban lévő használt járgányt. Ajánlatokat Állatértékesitő Vállalat. Budapest, Lenin krt. 44. Üzemeltetési Osrtátv cimie kérünk. (1078) FŐKÖNYVELŐT felvesz a zalaegerszegi Belsped Vállalat. Jelentkezni tehet Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-u 21. szám alatt. (137) TOVÁBB EMELKEDETT a beküldött Toto-szelvények száma. A magas szelvényszám eredménye: 362.845 forint került szétosztásra. 12 és 11 ta- lálatos szelvény nem akadt, s igy nemcsak a 10, hanem a 9 és 8 találatos szelvényekkel is nyertek. 10 találat = 4353 forint 9 találat = 483 forint 8 találat = 82 forint Ne dobja el a 7 találatos szelvényét, mert az jó vigaszdoj- ra! Mielőbb vásárolja meg tippszelvényelt.