Zala, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-03 / 206. szám

Erdey-Gruz Tibor oktatásügyi miniszter- az uj tanév megnyi­tása alkalmából rádióbeszédet in­tézett az általános iskolai és kö­zépiskolai tanulókhoz, a pedagó­gusokhoz és az iskolás gyerme­kek szüleihez. Beszédében a többi között hangsúlyozta: — A hazaszeretet különösen jelentős most, mikor a szocialista hazát szeretjük, azt a hazát, melyben minden a dolgozó népé és melyben minden a dolgozó népért történik. A szocialista ha­zaszeretet arra is megtanit, hogy nem szabad elkülönülnünk tár­sainktól, hanem velük karöltve, egymást támogatva és segitve kell dolgoznunk. Nem lesz szo­cialista ember abból, aki nem se­gíti a tanulásban elmaradókat és nem törődik társai tanulmányi munkájával. — Nem elég azonban hazánkat megismerni, hanem meg kell is­merni másutt is a haladás erőit. Különösen fontos számunkra, hogy megismerjük, s ezáltal még jobban megszeressük a Szovjet­uniót, a világ leghaladóbb, leg­gyorsabban fejlődő országát. Igen sokat tanulhatunk a Szovjetunió példájából és ez sok tévelygéstől kiméi meg minket, meggyorsít­ván fejlődésünket. Ahhoz viszont, hogy megismerhessétek a szovjet irodalmat, tudományt és techni­kát, meg kell tanulnotok oroszul. — Az oktatás és nevelés mun­kájának oroszlánrésze pedagógu­sainknak jut. Pedagógusaink lát­ják feladataikat. Érzik felelőssé­güket, s ennek megfelelően vég­zik munkájukat, kiérdemelve ta­nítványaik, valamint az egész dolgozó nép megbecsülését és szeretetét. Kérem pedagógusain­kat, haladjanak tovább a meg­kezdett utón, fejlesszék lankadat­lanul tovább szakismereteiket és növeljék ideológiai képzettségü­ket. — Nem kezdhetjük meg az uj tanévet anélkül, hogy a szülők támogatását ne kérnők. Az ő se­gítségük nélkül nem lehet ered­ményes az iskolai munka. Arra kérem a szülőket, hogy minél szorosabban működjenek együtt a pedagógusokkal, s nevelő tevé­kenységüket hangolják össze az iskoláéval. Gyermekeink nevelé­se, jellemének kialakítása csak úgy lehet eredményes, ha a szü­lők és a pedagógusok közös terv szerint munkálkodnak. (MTI) A nynéniországi parlamenti választások küszöbén Berlin (TASzSz). Szeptember 6-án tartják meg Nyugat-Német- crszágban a parlamenti (Bundes­tag) választásokat. Adeanuer Bonnban hatalom­hoz juttatott revansvág'yó klikk­je uralmának négy éve alatt népellenes politikájával aláásta tekintélyét a lakosság széles tö­megeiben. Adenauer belpolitikája a német konszernek megerősödését, a mi­litarista és revansszellem újjá­éledését, a dolgozók további el- nyomorodását, Németország ket- téosztottságának elmélyülését eredményezte. Külpolitikai terü­leten Adenauer a lakosság szé­les tömegei akaratának ellenére arra törekedett, hogy bekapcsolja Nyugat-Németországot az ameri­kai támadó szövetségek és töm­bök rendszerébe, az Északatlanti Szövetségbe és az úgynevezett ..európai védelmi közösségbe“. A német nép létérdekei és a bonni kormány hivatalos po­litikája* közötti ellentétek ki­éleződése arra késztette a bonni hatóságokat és óceántuli támogatóikat, hogy rendkívüli in­tézkedéseket tegyenek és a mos­tani vezetőséget bármilyen áron igyekezzenek hatalmon tartani a választások után is. Ezen intézkedések egyike a nyugatnémet haladó erőkkel szemben alkalmazott fékevesztett választási terror. Bonnban kevéssel ezelőtt nép­ellenes választási rendszert hagy­tak jóvá, amelynek célja az, hogy tévedésbe ejtse a választót és további mesterkedésekkel meg­akadályozza a haladó pártok és szervezetek képviselőinek bevá­lasztását a szövetségi gyűlésbe. Az uj választási törvény értelmé­ben minden választónak két sza­vazata van. Az egyik szavazatot áz illető választási körzetben sze­replő jelöltre, a másikat az egyes tartományokban beter j esztett pártlajstromokra adja le. A kép­viselői helyek felét ilymódon ará­nyos rendszer szerint osztják meg a pártok között, a párt által kapott szavazatok számától füg­gően, azonban ahhoz, hogy egy párt mandátumot kapjon, meg kell szereznie a pártlajstromokra leadott szavazatok legkevesebb öt százalékát. A bonni reakció e fo­gas segítségéve] akarja kizárni a szövetségi gyűlésből Németország Kommunista Pártjának, valamint a kis polgári-demokratikus pár­toknak a képviselőit. Az amerikai és nyugatnémet monopolisták hatalmas pénzösz- szegekkel is igyekeznek biztosíta­ni ügynökeik győzelmét. A nyu­gatnémet konszernek vállalkozói egymaguk 50 millió márkát ^ál­doztak“ a bonni vezető pártok választási hadjáratának céljára. A -DPA“ nyugatnémetországi hírügynökség adatai szerint a szeptember 6-i választásokban mintegy 33 millió ember jogosult résztvenni. összesen 434 képvise­lőt választani* meg, ebből 242 képviselőt a., választási körzetben elért viszonylagos szavazattöbb­séggel, a másik 242 képviselőt pedig a tartományi pártlajstro­mok szerint. A választásokon a 15 legfőbb párt és szervezet ne­vében mintegy 2600 jelölt indul. A reakció figyelme a jelenlegi kormánykoalíció pártjaira össz­pontosul: mindenekelőtt Adenau­er pártjára, a kereszténydemo­krata unió — keresztény szociális unióra (CDU—CSU), a nagytőke és az amerikai imperializmus ügy­nökségének pártjára; a szabad demokrata pártra, amely szintén a nagyburzscázia pártja és a né­met pártra, amely a nyugatné­met burzsoázia és junkerek re- vansszellemü nacionalista körei­nek érdekeit fejezi ki. A német párt jelentős mértékben volt fa­sisztákra támaszkodik. A Német Szociáldemokrata Párt jobboldali reformista vezetősége tömegbefolyásának megőrzésére és a tömegek nyomására kényte­len volt a választási hadjárat so­rán több kérdésben bírálni Ade­nauer kül- és belpolitikáját és bevetni olyan népszerű jelszava­kat, mint Németország újraegye­sítése, a katonai szövetségekben való részvétel elvetése, stb. Ez azonban nem akadályozza a Né­met Szociáldemokrata Párt vezé­reit abban, hogy közvetve és köz­vetlenül résztvegyenek Adenauer politikájában, kommunistaellenes propagandát folytassanak, szem- beszálljanak Németország Kom­munista Pártjának minden olyan javaslatával, amely a munkás- osztály egységének megvalósítá­sára irányul. A jelenlegi összeté­telű szövetségi gyűlésben a Német Szociáldemokrata Pártnak 129 mandátuma, Adenauer pártjának pedig 146 mandátuma van. Működik a haladó burzsoá el- j lenzék pártja is. Ezt az ellenzé­ket az össznémet néppárt képvi­seli, élén Heinemannal, Adenauer kormányának volt belügyminisz­terével. Ez a párt összefogott a Németek Szövetségével, amelynek vezetői Németország közismert demokratikus személyiségei: El­fes és dr. Wirth. E pártok kö­vetelik Németország egységének megteremtését, függetlenségének biztosítását külpolitikai kérdések­ben, a bármiféle katonai szövet­ségben való részvétel elvetését. A német dolgozók érdekeinek és Németország nemzeti érdekei­nek, az egységnek és a békeszer­ződésnek következetes harcosa­ként, az ujrafelfegyverzés, a bon­ni és párizsi háborús szerződések ellenfeleként indul a választáso­kon Németország Komunista Pártja, amely a kormányklikk veszett terrorja közepette vesz részt a választási hadjáratban. Berlin (MTI). Kurt Gregor, a Német Demokratikus Köztársaság belnémet és külkereskedelmi mi­nisztere a lipcsei vásáron tartott sajtóértekezleten közölte, hogy a Német Demokratikus Köztársaság ipara a lipcsei vásár első két nap­ja alatt különböző külföldi orszá­gok gazdasági képviselőivel 124 millió rubel értékű árucikk kivi­telére kötött megállapodást. Egyedül a Kínai Népköztársa­ság, amely az idei lipcsei vásáron a legnagyobb üzletkötéseket bo­nyolítja le, eddig 50 millió rubel­ért rendelt különböző árucikke­ik amerikaiak nevetséges ürügyek elmén börtönbe zárják a koreai hadifoglyokat Keszon (Uj Kína). A koreai nép­hadsereg hadifogságból hazatért tagjai elmondják, hogy az ame­rikaiak különféle ürügyekkel be­börtönöztek legalább ezer kocse- doszigeti hadifoglyot, hogy igy az utolsó pillanatban megkíséreljék erőszakos visszatartásukat. Bak Vun ír és Hon Csőn Un elmond­ta, hogy julius végétől augusztus 16-íg az 5-ös szárnu tábor 2. szá­zadának négy hadifoglyát zárták be az amerikaiak jogtalanul. Az ellenük felhozott vádak nevetsé­gesek voltak. Legtöbbjük bűne az „engedetlenség1“ volt, Li Bon Ljongot azért zárták be, mert népdalt énekelt, a 19 éves Kin Szu Bon nem engedte, hogy sap­kájáról levágják a rangjelzést, egy Csunk nevű, egészségügyi kato­nát pedig azért tartóztattak le, mert engedély nélkül ápolta egyik hadifogoly társát. \r£ oías*—jugoszláv viszonyról Belgrád (TASzSz). A jugoszláv— olasz határról érkezett jelentések szerint az egész jugoszláv—olasz határ mentén folytatódik az olasz egységek felvonulása. A motori­zált és egyéb osztagok felvonulá­sán kívül carabinierik is tartanak őrjáratokat a jugoszláv határ mentén 30—40 főből álló csopor­tokban. Az olaszok minden határ­menti őrhelyet megerősitettek. Augusztus 31-én a határ felett köröző egyik olasz katonai repü­lőgép 100 méter mélyen behatolt jugoszláv terület fölé. ★ JUGQSZLÄV-OLASZ JEGYZÉKVÁLTÁS (MTI) Szeptember 1-én Jugo­szlávia tiltakozó jegyzéket inté­zett az olasz kormányhoz az ellen, hogy „olasz katonai egységek tün­tető fegyveres felvonulást rendez­tek a jugoszláv határ mentén1“ — jelenti a londoni rádió. Az olasz kormány válaszolt a jegyzékre és válaszjegyzékében hivatkozott arra, hogy „Olaszor­szág elővigyázatossági és védelmi jellegű intézkedéseket tett.“ — LEZUHANT Franciaország­ban a Párizs—Saigon között közle­kedő utasszállító repülőgép. 33 utas és 9 főnyi személyzet elpusz­tult. két a Német Demokratikus Köz­társaságtól A Német Demokratikus Köztár­saság a maga részéről eddig 15 millió rubel értékű árucikket ren­delt más államoktól. Gregor miniszter a továbbiak­ban rámutatott, hogy a jóvátétel! fizetések teljes törlése és a Szov­jetunió egyéb nagylelkű intézke­dései lehetővé tették a Német De­mokratikus Köztársaság részére, hogy már 1954-ben 1.3—1.5 millió márka értékű árucikkel többet ex­portáljon, mint eredetileg tervez­te, A Német Demokratikus Köztársaság ipara két nap alatt 124 millió rubel értékű külföldi rendelést kapott a lipcsei vásáron A Szovjetunió Kommunista Párt­ja arra tanít, hogy a gyakorlati munkában fejlesszük a kádereke'. Neveljük és eűzzük meg őket a ne­hézségek elleni harcban, hogy olyan tevékeny és kezdeményező párt­munkásokká váljanak, akik szilárdan és állhatatosan törnek kitüzöH cél­juk felé. Ebben a nevelőmunkában fontos szerepet játszanak a párt- megbizatá’sok. Tavaly augusztusban választották újra a duyepropetrovszki P&trovsz- kij kohászati üzem sinmühelye pártszervezetének vezetőségét. Sz.vi­lid onov párh-itkár és a pártbizott­ság elsősorban aziránt érdeklődött, hogy milyen pártmunkát végeznek a kommunisták. Kitűnt, hogy legalább 30 elvtárs egyáltalán nem végez pártmunkát. Vol'-ak olyanok is, akik pártmunkájukat nem vég ezt ék meg­felelően. A pártvezetőség megtárgyalta ezit a helyzetet Minden párttag kapott megbízatást. Ezáltal megélénkült a pártélet. A pártvezetőség ellenőrizte a pártmegbizatások teljesítését és megállapít ot t a, hogy vannak pártta­gok, akik valamilyen ok miatt nem tudják meg-felelőeu ellátni párt mun­kájukat. Petrov géptermi főfelügye­lő például népnevelő volt, de akár­hogyan is igyekezett, hallgatói min. dig unatkoztak a beszélgetéseken. A párttitkár beszélgetett Petrowal. A beszélgetésből kitűnt, hogy Pet­rov nem érzi magát alkalmasnak a népnevelőmunkára, de szívesen vé­gezne más társadalmi munkát, örömmel venne részt például a fali­újság szerkesztésében. Már régó a szeretne sajtómunkát végezni. Pétrovot megbízták a brigád- faliújság szerkesztésével. Valóban megmutatkozott, hogy erre a párt- munkára sokkal alkalmasabb, a fa- liujság rendszeresen jelent meg', tar­talmas cikkeket közölt az élenjárók tapasztalatairól, bírálta a hiányos­ságokat és formája is szép volt. Petrov pártmunkáját buzgón végző aktív kommunista lett. Hasonló volt a helyzet Biliba brigádvezetőnővel is. Sehogy sem tudta jól végezni munkáját az agr tációs központban. A pártvezetőség Biliba pártmunkását másnak adta át, őt pedig koiuiszomol-munkával bízta meg. Az elvtársnő itt kiváló­an tudja alkalmazni képességeit. Se­gítette a koniszomol-szervezői a po­litikai iskola vezetésében, a szerve­zeten kivüli fiatalok bevonását a tanulásba, előadásokat szervezett az üzem múltjáról és jelenéről. Segíti a fia-al munkásokat szaktudásuk emelésében,1 uj szakmák elsajátítá­sában. Ez a két eset arra késztette a pártbizottságot, hogy vizsgálja fe­lül munkáját a pártmunka kiadása terén. A pártbizottság azóta ügyel arra, hogy mindenki elméleti tu­dása, képzettsége, hajlandósága és képességei figyelembevételével kap­jon pártmunkát. A pánvezetőség gyakran hallgat, ja meg a párttagok beszámolóját pár'.munkájukról. Legutóbb például pártvezetőségi ülésen vitatták meg Kulitin és Tyitov, a közös szálláso­kon dolgozó népnevelők jelentését. A két népnevelő nem volt eléggé te­vékeny. Figyelmeztettók őket mun­kájuk hiányosságaira és fokozottab­ban ellenőrizték őket. A pártvezető­ség megbízásából Tyitov beszélgeté­sein résztvett Dzjubenkó, aki taná­csokat adott Tyitovnak, hogyan ké­szítse elő és folytassa ’le a beszél­Segitett neki a megfelelő irodalom és más segéd eszközük kivá­logatásában. Amikor a pártbizottság egy idő után ismét megvizsgálta 1 Tyitov munkáját, meggyőződött ró­la, hogy Dzjubenkó segít Bégének meg volt a hatása, Tyitov beszélge­tései tartalmasak és érdekesek lettek. A pártszervezet nem elégszik meg azzal, hogy taggyűléseken és vezető­ségi üléseken megbeszélje egyes kommunisták pártmunkáját és útmu­tatásokat adjon nekik. Az ellenőrzés mellett konkrét segítséget nyújt a párttagoknak megbízatásuk teljesí­tésében. Nézzünk meg egy példát. Marín- esenkó, a pártszervezet helyettes tit­kára a vezetőség megbízásából több- izben résztvett Sevcsenkó népnevelő beszélgetésein. Megállapította, hogy Sevcsenkó nem készteti véleménycse­rére hallgatóit, nem fűzi össze a felolvasóit- anyagot a műhely, a brigád életével, a dolgozók konkrét feladataival. Egyizben a munkások panaszkod. tak, hogy a közös szállás éhezőjé­ben nagyon egyhangú az élelmezés. A népnevelő nem tulajdonított jelen. ‘ őségét ennek a panasznak és úgy vélte, neki ahhoz semmi köze. A beszélgetés u-án a páKvezető- ség képviselője felhívta a népneve­lő figyelmét hibáira. Emlékeztette, hogy a pártszervezet és minden egyes kommunista feladata az állan­dó gondoskodás a dolgozók jólétéről. Sevcsenkó erre elment az ellátási osztályra és felhívta az ott dolgozó­kat, hogy javítsák meg az étkezte­tést, El is érte célját: a munkások élelmezése megjavult. A népnevelő tekintélye is megnövekedett a mun kások élőit* Számos példából láthatjuk, hogy a kommunisták tevékeny részvétele a pártszervezet gyakorlati munká­jában elősegíti fejlődésüket, szer­vezőtekéi ségüket, a tömegek igazi ve­zetőivé teszi őket. Az egyik taggyűlésen a kommu­nisták felvetették, hogy az egyik hengerlőgép hátráltatja a liengermü- hely munkáját. A felszólalók rámu­tattak, hogy ezt az akadályt el le­hetne hárítani. A pártvezetőség megbízta Zajcsemko, Burakov és Borodov kommunistákat, vizsgflják meg, hogyan lehetne fokozni a gép gyorsaságát. A megbízatási sikeresen teljesítő ték: a mérnökök és sz‘-aliánovís‘ ák segítségével együttesen meghatároz­ták az intézkedéseket a g:p gyor­saságának emelésére. A pártbizottság javasolta a mű­hely vezet őségmek, hog-y alkalmazzák a három kommunista javaslatai*. Az eredmény minden várakozást fe­lülmúlt, a javaslatok megválóid'ara után a műhely 15 százalékkal emelte termelését. A sinmühelyben ma már csaknem minden párttag tevékeny párt- munkát végez, pártmegbizaf ást telje, sít, Ezáltal jelentősen fejlődött ak­tivitásuk mind a szakmai, mind a politikai munkában. Beezpalova, Sarapov, Tertyisnyik párt:ago', at például azelőtt passzivaknak tartot­ták, ma pedig buzgón, lelkesedé -el dolgoznak. A párttagok beha'ó ían tanulmányozzák a termelés kőri ­seit, feltárják a termelékenység emelésének, az önköltség cd-Á üté­sének uj tartalékait, uj mó,'z,er< :ke találnak a takarékoskodás1'. ' példa bizonyítja, hogy a -írttá;ck újításai segítik a műhely ezetó termelési kérdések erednié>fes nieg- oldásában. Irta: I, Beszkaravajnij geíéseket. Mozaikok a szovjet életből A sztalinói terület városaiban és munkáslakótelepein az utóbbi időben számos • ujtipusu -háztar­tási kombinát“ nyílt meg. A ház­tartási kombinátok“ a ruhavarrás, alakítás, javitás és tisztítás, vala­mint a cipőjavitáson kivül ház­tól tási eszközök és hangszerek ja­vítását is végzik, sőt figyelmük kiterjed az élet minden vonatko­zására: fényképész-, borbély- és fcárászmühelyük is van. A dol­gozók szívesen veszik igénybe a • háztartási kombinátok“ szolgála­tait. A Donyec-medence háztar­tási kombinátjainak hálózata je­lentősen szélesedik az idei évben. ★ ' Kirgizia fővárosában, Frunze- ban külön épitőanyag-bolt nyílt meg a saját házat épitő frunzei munkások és alkalmazottak szá­mára. Több mint 2000 -^at. dolgozó épit magának saját ■ a város legkülönbözőbb rész<_ ★ Hatalmas építkezések folynak Moszkva délnyugati szegélyen. Nagy stadion épül -portuszodá­val, közelében uj fö dalalti állo­mással. A stadion környékét par­kosítják. Moszkvában építkezésre egyedül az 1953 évben több, mint 5 milliárd1 rí.-élt forditar k. A Szovjetun 0311 idén 2000 uj kórház, polik’ “ka, szülőotthon, óvoda, csec-’nő°ithon, szanató­rium épül. *z egészségügyi intéz­ményeket 1 lehető legkorszerűb­ben szer;.-K fel- Sokhelyütt lakó­ház is óüf a kórház személyzet? számé­Erdev-Gruz Tibor sktalásüovi miniszter rádióbeszéde

Next

/
Thumbnails
Contents