Zala, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-20 / 221. szám
A TÖKE IQÄJA ALATT A DOLQOZÓK HELYZETE A KAPITALISTA ORSZÄQOKBAN NYUGAT-NÉMETORSZÁG Ö NÄLLÖSÄGA JENKI MÖDRA Österreichische Zeitung, augusztus 28. Mondj áh meg, hogy miből éljek? (Levél a szerkesztőhöz) Ti/íi történik Ausztriában azzal, akit üzemi baleset ér és nyomorékká válik? Az én sorsom feleletet ad erre a kérdésre. Tizenhároméves korom óta két kezem munkájával tartottam el magamat. Egy súlyos baleset következtében — szállítás közben egy kocsi rúd ja gyomron ütött fa súlyos belső sebesüléseket szenvedtem — lehetetlenné vált, hogy továbbra is munkába járjak. Bár később többizben megkíséreltem, hogy újból munkába álljak, mégis minden alkalommal kénytelen voltam újból betegállományba vétetni magamat. Nehéz fulladást rohamok és elviselhetetlen fájdalmak kínlódássá tették életemet. A következőkben 50 százalékos munkaképtelennek nyilvánítottak. , ,, . , , ÍOJÍU óta csekély rokkantsági járadékot kapok, amely alig elegendő puszta tetem fenntartására. Ez az ezer feltétellel és figyelmeztetéssel kifizetett járadék havonta 27U schilling et tesz ki. Ebből kell ruhát és cipőt vennem, lakbért, gázt és világítást fizetni, élelmiszert és télen fűtőanyagot vásárolni. Ha az előbb azt mondtam, hogy 27U schülinget kapok, úgy ez nem egészen felelt meg a valóságnak. Ezt az összeget kaptam! Bár panaszaim egyáltalán nem javultak, az orvos egészen felületes vizsgálat után 1953 márciusában „egészségesnek” irt ki. Ennek következtében rokkantsági járadékomat nem fizették tovább. Miután a munkanélküli segély kifizetését is megtagadták, minden pénz nélkül álltam a világban. De , szerencsém" volt. Április 30-án lakásomban meg harapom egy patkány, (Nincs semmi tévedés, ugyanis pincében lakom.) így újból munkaképtelenné váltam és táppénzt kaptam. ^ ^ „szerencse” azonban csak júliusig tartott. Azóta újra egy fillér és ke- ■B-h reset nélkül vagyok. Kétségbeesésemben kérvényt adtam be segély megállapítására. Ebből a célból a nőgyógyászati klinikáról kellett orvosi bizonyítványt hoznom. Ott hozzájárultak esetem felülvizsgálásához, de rögtön kijelentették, hogy „csak nem akarom egész életemben eltartatni magamat11. Mig a „felülvizsgálat^ tart, kérdem, hogy miből éljek? Szívesen vállalnék munkát, még ha állapotom tovább romlana is. Minden héten elmegyek a munkaközvetítő hivatalba, de csak azt a választ kapom: „Tizezerszámra vannak munkanélküliek, hogyan akar nyomorék létére munkát kapni?" Az ország vezetői Ausztriát a világ leg szociálisabb álla,mának nevezik. Ugyanezek az emberek a munka során nyomorékká vált dolgozótól megtagadnak minden támogatást, .,egészségesnek” nyikiánitják. Szeretnék egy egyszerű, de azonnal válaszra váró kérdést feltenni a szociális ügyekkel foglalkozó miniszter urnák: Kérem, mondja meg, hogy miből éllek ? GRETE BAUER Wien., VII. Japán helyzetkép Részlet V. Szamszonov „Benyomásaim Japánról“ cimü cikkéből A japán főváros pompás központi utcái fölé még az álom tarka pillangója teríti szárnyait. A külvárosokban azonban már forr az élet. A Szibua-teret és az odatorkoló utcákat csüggedt, rongyos munkanélküliek tömege tölti el. Nemsokára nyit a munkaközvetítő hivatal. Ezer meg ezer szempár szegeződik aggodalommal a sötét kapura. A kelő nap első sugarainak langyos si- mogatása felébreszti a járdákon, az úttestek 'Szélén, a parkok padjain alvó hajléktalanok, nincstelenek, koldusok hadseregét. „Munkába“ indulnak a csikkszedők, magányosan, olykor csapatosan kóborolnak a városban, szégyenlősen kinyújtott kézzel alamizsnáért könyörögnek, A szemétgödrökben gyerekek játszanak. E napsütéses ország külvárosainak gyermekei szűk, homályos mellékutcákban, a piszkos aszfalton. bűzös szennyvízcsatornák közelében töltik életük zsenge tavaszát. Legtöbbjüknek az utca a napköziotthona és az óvodája s egyenesen az utcáról kerül a gyárba, üzembe. A japán gyárak 25 százalékban gyermekeket és sihedereket foglalkoztatnak. A gyermekmunka kétszerte-háromszorta olcsóbb a felnőttek munkájánál, A „Tokio Evining News*' cimű burzsoá lapban olvastam egyszer egy fiatal textilmun- kásnő elbeszélését örömtelen életéről: „A munkanap ^reggel 6 órától este 8 óráig tart. Gyakran éjfélig, sőt éjfél után egy óráig is dolgoznunk kell. Havonta egy-két szabadnapom van. Táplálékom hulladékrizs és kevés zöldség, A húsnak és a halnak még a szagára sem emlékszem már ,.. Ketten takarózunk egy paplannal.‘‘ A japán nép katasztrofális helyzetének magyarázata igen egyszerű, A japán militaristák az amerikai agresszív erők támogatásával a költségvetés 70 százalékát közvetlenül vagy közvetve az ország ujrafelfegyver- zésére fordítják. Az évről-évre emelkedő adóterhek már csaknem felét emésztik fel a munkások keresetének. A háború óta megszűnt a lakásépítkezés. Sorvadnak a békés iparágak. Az Egyesült Államok ellenőrzése alatt álló egyoldalú külkereskedelem és a belső piac összezsugorodása elmélyíti a gazdasági nehézségeket. Az amerikai megszállás valósággal természeti csapásként nehezedik Japánra. Ez súlyosan érződik az ország életének minden területén. Betértem egyszer egy könyvesboltba. Felfigyeltem arra, hogy sokan a pultnak doive, egyesek a padlón ülve olvasnak. — Nem vevők — mosolygott a könyvárus —. Diákok ... — Nem tudunk 1000—1500 jent adni egv könyvért — magyarázta egy foltosruhás fiatalember —.. így kénytelenek vagyunk itt tölteni a nap nagy részét, 1500 jen — egy magasfizetésü szakmunkás keresetének kb. hetedrésze!... Kell ehhez kommentár?! Hátán háza, kebelén kenyere Sokszázezer tönkrement, hajléktalan farmer, munkanélküli napszámos kóborol az Amerikai Egyesült Államok országutjain. A hajléktalan, nincstelen vándorok bármilyen munkát vállalnak bármilyen bérért... Kóborló mezőgazdasági munkások — „emigránsok", ahogy az Egyesült Államokban nevezik őket — nemcsak a kapitalista Amerikában vannak. Nagy számmal találhatunk ilyeneket Angliában is, különösen a háború óta. A háboruutáni években tömegesen mennek tönkre, veszítik el munkájukat az angol dolgozók is az egyre fokozódó fegyverkezési hajsza következtében. A „Picture Post'5 cimü angol burzsoá folyóirat ezt írja az angol „emigránsok'‘-ról: „Essexben, Londontól mindössze 33 mérföldre találkoztunk ilyen kóborló nincstelenekkel. A borsószedés az országutak vándorainak százait vonzotta ide. Ezeknek az embereknek nincs hajlékuk. Többnyire nincs jövőjük sem. Hátukon házuk, keblükön kenyerük. Azzal élnek, amit a föld ad nekik .. A munkanélküliek, akik már nem is reménykednek abban, hogy valaha állandó munkát kapnak, az országutak vándorai lettek. A kóborló idénymunkások nehéz munkával alig kerestek annyit, hogy éhen ne haljanak. Ruházkodásra már nem telik nekik. Rongyokban járnak. A london- környéki kocsmákban mindenütt ezzel a felirattal találkozik az ember: „Borsószedőket nem szolgálunk ki". „ZÁRVA“ Olaszországban egyre több gyár kapujára tesznek ki kis táblát ezzel a lakonikus felirattal: „Chiuso!” — ,,Zárva!“ Sorvad az ország ipara. Olaszország csatlakozása a „Schu- mann-tervhez,( és az Egyesült Államok diktátumpolitikája érezteti hatását. Az „Unita“ cimü lap szerint az Utóbbi időkben egyedül Nápolyban 23 gyár zárt be. Huszonnégyezer munkást elbocsátottak. 1953. szept. 20. Vasárnap. a- r>e'tnefefe.... V' í ' i'í i i 'J--< í'í i-í i-.< >•-< X Találó kép az amerikai élefíermáról Az adók az Egyesült Államokban az ország történetében példátlanul álló magas színvonalat értek el. Mint az amerikai „New York Journal and American” cimü lap tanúsítja, az egy főre eső jövedelmi adó az Egyesült Államokban 1952- ben 502 dollár volt, szemben az 1942. évi (tehát háború idején kirótt!) 154 dollárral, „Arra a következtetésre jutottam, hogy ebben a naptári évben nem csökkenthetjük az adókat'* <— jelentette ki az Egyesült Államok elnöke a kongresszushoz intézett üzenetében. Az amerikai sajtó most azt irja, hogy nem adócsökkentés, hanem újabb adóemelés várható. Világos, hogy miért nem csökkent az amerikai nép vállára nehezedő adóteher: azért, mert továbbfolytatják a mono- póltőkéselc számara előnyös fegyverkezési hajszát, a „hidegháború” politikáját, a nemzetközi feszültség fenntartásának politikáját. Az Egyesült Államok kongresz- szusának nemrégiben végétért ülésszaka semmit nem tett az amerikai dolgozók egyre rosz- szabbodó anyagi helyzetének megkönnyítésére. Ezzel szemben a kongresszus elegendő figyelmet szentelt... a kongresz- szusi tagok anyagi jólétének. Az Egyesült Államok szenátusának^ és képviselőházának tagjai már rég akarják, hogy vagv fizetésüket^ emeljék 15.000-ről 25.000 dollárra, vagy az adójukat csökkentsék. És lám, törvényt fogadtak el, amely bizottság alakítását irja elő „a kongresszusi tagok fizetés- ügyének tanulmány o zásár a‘‘. Még a burzsoá sajtóban is gúnyos visszhangot keltett az, hogy az amerikai kongresszus tagjai saját jólétükről gondoskodnak de elfeledkeznek a nép szükségleteiről. Az amerikai „Baltimore Sun“ cimü lapban nemrég karrikatura jelent meg. Jóltáplált kongresszusi tagot ábrázol, aki mohón beleharapni készül egy finom süteménybe. A sütemény felirata: „A képviselőház határozata a kongresz- szusi tagok adójának csökkentéséről.” Az ablakon át a Ka- pitólíum épületét látni, A baloldalon álló rosszul öltözött alak — az egyszerű adófizető —• szomorúan néz az elégedett kongresszusi tagra. Lábánál papírdarab fekszik ezzel a felirattal : ,,A lakosság adójának csökkentése ezidőszerint lehetetlen.“ Elég realisztikus kép az amerikai életformáról! H biilerizmus áldozatai hiába kiürccseínek munka után a mai Jugoszláviában A jugoszláv kormány, amely nagy hangon hirdeti, hogy megbecsüli a felszabadító harcok során szerzett érdemeket, nem tesz semmit a hadiárvák helyzetének megjavítására. Ezt a szomorú tényt igazolja annak a 17 újvidéki iparitanuló leánynak az esete, akiknek a szüleit a fasiszta megszállók gyilkolták le. Ez a 17 leány az elmúlt évben nagy utánjárás után munkát kapott a „Szonya Marinkovics“ nevű újvidéki vállalatnál. A lányokat a vállalat adminisztrációja nyomban a „legrentábilisabban“ igyekezett kihasználni: nem adták meg nekik a továbbtanulási lehetőséget, még azoknak sem, akiknek már megvolt a négy középiskolai végzettségük, ráadásul két hónapon át egyetlen fillér fizetést sem kaptak. Mindemnek betetőzéséül ezen a nyáron a vállalat tömegesen möií- dott fel dolgozóinak. Természetesen a 17 árvát is elbocsátották. Sárga pokol Szicíliában rendkívül gazdag kénlelőhelyek vannak. A kénlelőhelyek tulajdonosa az amerikai monopóliumoknak alárendelt montecatini vegyipari tröszt. A kénbányák gazdái könyörtelenül kizsákmányolják a munkásokat. A kitermelés a legprimitívebb módszerekkel történik. A lefejtett kéntömböket a föld alatt szétzúzzák és zsákokban a külszínre hordják. A kénhordást, amely „könnyű” munkának számit, gyakran 10 —12 éves gyermekek végzik, garasos bérért. Raduccio városkától 1Ú kilométerre van a sziget egyik legnagyobb kénbányája. A bányákban nincs szellőztetés. A bányászok sokhelyütt térdig vízben járnak. A munkabiztonság hiánya miatt sok a szerencsétlenség. A munkások szállása azelőtt lóistálló volt. A bányatulajdonosok már 20 évvel ezelőtt sem tartottak benne lovakat, mert féltek, hogy rájuk dől. Ilyen áron bányásszák a szicíliai ként, amelyet az amerikai monopóliumok hadiipari alapanyagnak használnak. I
