Zala, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-06 / 209. szám
0M06VI Hl: nagy ISKOLA Ái épülő kommuniimus ©rszágdbél „Nagy iskolának“ nevezi és ábrázolja az író azt az élményt, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom az orosz hadifogságba került munkás- és parasztfiuk számára jelentett. Megmutatja, hogy éhségen,meg. ■próbá.ltai ás okon, a helytállás és szolidaritás szép példáin keresztül, a Habsburg-monarchia által elbuiitoU magyar katonákból hogyan váltak harcos forradalmárok. Ebből a könyvből közöljük az alábbi részletet. Az erdei kanyarulatból teher- vonat kígyózott eló. Lassan, piüsz- kölve közeledett a mozdony, nehezen cipelte nagy terhét, a hosszú szerel- Tényt A marhavagonökban magyar hadifoglyok zsúfolódtak. Most ki sem néz'-ek a kocsikból, aléllan feküdtek a vásott padlón, nem érdekelte őket a táj. Hallgattak komoran, dühösen 6 ha beszéltek, egyéb témájuk nem volt, mint az evés. Éheztek. Tarr Jóskát is csúnyán megviselte a koplalás, de azért gyakran ekel- gyönyörködött a gazdag mezők, a szép buzavetések és rozstáblák ott- hontidéző, kedves látványán. Most éppen nyílt pályán állt meg a vonat. Jóska, leugrott a vagonból s mikor az itt sz'-rázsinak nevezett őr nem látta., kiszaladt a mezőrs, felkapott egy rögölt és ragyogó ábrá- zaital rohant vele vissza. Már indult a vonat, mikor felkapaszkodott. — Ide süssetek! — szólt lelkendezve — micsoda főd! Lassan mozdultak a kedvetlen emberek. de a ..fődet“, a bamás-feke. te rögöt végül mégis az egész vagon körülállta. Nézték, nézegették. — Fekete főd! — Höj, de jó véna ebbüf vagy öt-hat hód —- sóhajtotta Jóska. — Gyönyörű főd! — Ez osztály főd! — Lelkesedtek egyre többen. Tarr Jóska bütykös, kérges tenyerén ringatIa, becézte a porha- nyós göröngyöt. — Hogy tudsz te pajtás örülni a más földjének? — Tímár János volt a kérdező. Mélyen fekvő bogárfekef© szemét várakozóan szegezte Jóskára. — Há: mór ne ürülnék mér ne szeretném? Más főg'gye, igaz — mondta elgondolkozva — öleg kár ... de hogy szép, fekete főd, az már szentigaz. Hát te nem szereted a fődet? — fordult János felé. — Hogyne szeretném. Magam is parasztgyerek vagyok. Minden ivadékom cseléd volt, csak én lettem asztalos. De azt mondom, mostohaanyánk nekünk a föld. Elkívánja minden erőnket, verejtékünket, és mit ád vissza? Komiszt... Komiszt, ha civilek vagyunk, komiszt, ha ka- tonák vagyunk. És kit hizlal a föld? — körülnézett, várta a választ. De senki sem szólt. A többi is várt: ő kezdte, ő fejezze be. _ Megmondom én, ha nem tudja egv se — folytatta Tiniár. — A dologtalant, a grófot, n papot, a zsandárt, a gazdag pogárt1, a bérlőt. A szegény embert meg kutyának nézik. Azok is vagyunk mi, kutyák. Magyar ku'-ya, mind egykutya, de kussol, ha kiabál, ha bocskorban, ha mezítláb jár... A körülállók meghökkentőn mered, nek Tímárra. Jóska is. De ő átnézett rajta, valahová messze, talán Somogyba,’ ahol az ö verejtéke áztatta a rögöt. Emlékezett a tavaszi szántások idejére. Szeme előtt megcsillant az ekevas és a homlokáról lecsepegő verejték. Látta az ekéje nyomán hasadó friss barázdákat, melyek örömet, és bizakodást keltettek benne. Ki gyűlt lelkében minden tavasszal a remény: „talán egjy- szer, egyszer majd eljön az idő, amikor magamnak.. .“ Ilyesféle gondolatokat ébresztettek benne Tímár szavai. Talán egy percig sem tartott, mig mindez átvonult Jóska agyán, de megvillant tőle a szeme. A jobbkezében eddig olyan becézve tartott földdarabot összemorzsolta és kivág'-a a vagonablakon. — Igazad van testvér! Igazat beszélsz. Igen, nem anyánk, hanem rossz mostohánk nekünk a főd. Szentigaz ez is... Hej, de azok a kutyák! —• csikorgatta fogait és arrafelé fenyegeti, amerre a magyar határt, de főként a nagyatádi grófi kastélyt sej telte. Tanulni érdemes9 —- Izé, kérem szépen, bajtársak — lépett közéjük Pálffy Ede, az önkéntes, az egye'-len urféle a vagonban aki eddig hátul ült és töredezett fogú fésűjével fekete császárszakállát fésülgette. — Én azt mondom, kérem — hangzott idegenül a kissé vékony, éneklő hang — kár az ilyen beszéddel izgúgáskodni — gyürt-mart ka- tonasapkáját egy előkelő mozdulattal leemelte fejéről, bogyószemei hunyorogva csillogtak. — Mert, kérem szépen — folytatta —• mindenki tudja... izé.., hogy is mondjam, hogy nagy szükség van a parasztra, de az nr is kell, kérem. Mert. hiszen mondják kérem, mi lenne a világgal, ha béresek, kovácsok, meg tislérlegények lennének az urak és a miniszterek? Azok aztán elkormányoznák az országot. Jól néznénk ki! Szép kis rendet csinálnának azok. — Azok csinálnának is! — Keményen koppant Tímár János szava, a vékonyhangu önkéntes nemcsak elhallgatott, do mintha meg is semmisült volna tőle, hirtelenóben eltűnt a katonák szeme elől. A többiek most sem szólták, csak arcukkal helyeseltek, mások, kevesen, hűm. mögve félreálltak. Aztán ismét hallgatás következett, hallgatás ’és sóhajok. A sztrázsi törte meg a csendet. Odaszólt a máramarosi Horovitzhoz az jól tudott oroszul: —i Mi az? Mi történik itt? Miért veszekednek ezek? — Parasztok — mondja Horovitz szinte mentegetőzve. — Gyönyörködnek a földben és szidják az urakat. A sztrázsi bólintott. Elfordult, ki az ajtó felé. ő is nézte a végellá1- hatátlan kubáni sztyeppét. Szegény ördög volt maga is. Égette az idegem katonák szomorúságát. Hiszen neki is: a föld mindene, álma, vágya, öröme, szomorúsága. A jószág, a harmatos mező. — Ejh! — sóhajtott hangosan, de senki sem hallotta, elnyel-e hangját a vonatkerék egyhangú ka'togása. így csak magának, magában káromkodott keserűen. Kenderszinü, lebegő bajusza alatt pattogtak a szavak, mint a tűzön a rozsé. TANKÖNYVEK A SZOVJETUNIÓ ISKOLÁSAI SZAMARA A Szovjetunióban az összes szövetségi cs autonom köztársaságban ebben az évben több mint 190 millió példány tankönyv jelenik meg, 14 millióval több, mint az elmúlt évben. Egyedül az OSzSzSzK közoktatási minisztérium tankönyvkiadója 130 mi!" lió példányt ad az iskoláknak. A moszkvai Első A. A. Zsdánov Nyomda egyike a legnagyobb szovjet nyomdáknak. A nyomdában az elemi és középiskolák tankönyveit nyomják. A képen: a kész tankönyveket futószalagon szállítják a csomagolóba. (Foto M. Ozerszkij) tanulni kell, erről napjainkban meggyőződhetünk. Csak a tanult és művelt ember képes bonyolult feladatok elvégzésére — mondotta H. I. közép- V. VA VA V, VA V, V, V', VA V. VA iskolás diák. Amikor azonban az érettségire készült, szorongó érzés fogta el: Mihez kezd, ha érettségizik? A legutóbb Nagykanizsán találkoztunk vele. Örömmel újságolta, hogy egyetemre megy, olajmérnök lesz. És olajmérnök lesz, mert tanulni akar. Tanul, mert érdemes. A VA VA ',A V-'-, 5*4 X X 5>4 X X 5*4 5*4 5*4 5*4 5>4 5*4 5*4 5*4 5*« 5*4 V-4 5*4 Ember a fotel alatt Eugen Ferfunde, az öreg kárpitos vár pillanatig| kétkedve nézte az üdülési beutalószelvényt. Aztán ■még egyszer odafordult a szakszervezeti funkcionáriushoz és megkérdezte: — Ebben benne foglaltatik minden? Az ebéd, a vacsora is benne van? — Minden — válaszolt mosolyogva a szakszervezeti funkcionárius. — Szerencsés utat, Ferfunde 'kartárs! Az öszhaju Icárpvtosnak még akkor is eszébe jutottak esek a szavak, amikor már a vonalbam ült és arcát a hűvös ábláktáblá- hoz szőrit ott a. Kbit az ég oly csodálatosan ragyogott, mintha ezüstkék selyemmel vonták volna be. Berlin szürke kőrengetege he. lyeit Thüringia meseszép vidékei tárulták szeme elé. Végre megérkezett. A hosszú utazástól meggém- beredett lábai alatt ropogott a kavics. amint megkerülte az állomás épületét. Nem sokkal messzebb gyönyörű kastélyt pillán. toh meg. Bejáratánál égőpiros futórózsákkal befont házikó állt. Ferfunde tűnődve állt meg előtte, kezében a beutaló szelvény- nyál. Tekintete végig sikló t-i a pompás kastély csillogó ablakain. Bátortalanul nyújtotta át a kapusnak beutalószelvényét. — Igen. Fő helyen jár a kartár?, E-? az üdülő! Minden rendben van. Már. is mehetünk a kastélyba... — A kárpitos csodálkozva nézett Oj fehérköpenyes emberre. — j kastélyba? — kérdezte kétkedve, de aztán megindult a fehérkvpenyes nyomában. Ferfunde Berlin egyik külvárosában született, s ezen a területen kívül alig- alig látott mást egész életében. Nehezen tudta hát beleélni magát ebbe a me. sés helyzetbe. Kastélyban van. Parkettázott padlója, márványfalaikkal boritalt faragóit oszlopokkal díszített igazi kastélyban! A szobában ragyogó berendezés, puha szőnyegek voltak, az ablakon keresztül pedig a csodaszép park festői képe tárul az ember szeme elé. A mosdókagylóba hideg .meleg viz folyik. Es egy ilyen csodálatos szoba két hosszú héten át Ferfundeé lesz! — Az ebedet egy óra múlva, a tükörteremben tálalják —- szólt végül a kisérő. — Hol? — kérdezte ámulva a kárpitos. — A tükörteremben — ismételte a kisérő és eltávozott. Mikor Ferfunde egyedül maradt, lábujjhegyen, a szép szőnyegeket óvatosan kikerülve, az ablakhoz ment. A parkból a hársfák kellemes illata áradt be, a nap sugarai csodás színekben játszottak a tó sima, tükrén. Ferfunde mélyen beszivia elporosodott tüdejébe a virágok üde illatát. ügy tűnt neki, mintha életében először vetett volna mély pillantást a természet csodaszép vi. lágába. H tükörterem balra nyílt a társalgótól. Ferfunde jóval ebédidő előtt érkezett oda és nagy érdeklődéssel nézegette a terem gazdag berendezését. Egyszeresük a lélekzete is elállt. Nem a falakon függő három tucat tükör, sem pedig a mennyezet freskói okozták ezt. —-Eugen Ferfunde a terem sorkában, sclycmbrokáital behúzott fotelt fedezett fel. Bemegő térdekkel kő. zeledett felé. Megállt, inc.j l fölébe hajolt. Előbb a-J hitte, hogy szeme káprá- zik. —- Igen — mondta önkény lel énül olyan hangosan, hogy az üres terem falai visszaverték szavait, — Igen. Végigsimogatta a fotel brokát támláját. ' , | I — Az én munkám — motyogta az öreg, — az én munkám ... S3 évig . . . Kinek dolgoztam?... Báróknak, grófoknak... _ Újbó l lehajolt, Valamelyik alsó rugón a nevének is olt kell lennie. Ferfunde letérdelt és keresni kezdte a nevét... — Itt kell valahol lennie.-. Így találták ót az üdülő vendégek, akik nagy zajjal, kacagással jöttek be az étterembe. Először ■meglepődtek a különös lát. ványon, az'lán hangos nevetésben törtek ki. — Milyen tolvaj lopakodott ide? Ferfunde lángvörös arccal állt fel. Alig tudott megszólalni furcsa helyzetében, de a fotel karfa, ját még mindig görcsösen fogta. — Az én munlcám ... az enyém! Harminc évvel ezelőtt csináltam a grófnak .. . I ;.j6Í4j — Milyen csodálatos találkozás! — mondták a többiek, amikor végre megértették miről van szó. Perfundét beültették a puha párnák közé és fo. telestől az ebédlőasztalhoz vitték. — így. Ezentúl a te foteledben fogsz ülni _ jele ntette ki ünnepélyesen az egyik vendég. Ferfunde lehunyta szemét, ajkai megremegtek. Valóban igaz? A remek szoba, a gyönyörű park, a tükörterem, a fotel... mindez igaz?... Az uj élet?... ez is igaz? Szeretettel simogatta végig újra a fotel karfáját. — Ki gondolta volna ekkori bcyy mi még találkozunk valaha... (P. Wipp) A képen: Az ><N. Sz. Hrus csev“-kenyérgyár. \ képen: a kagyijcvkai bányász kultúrpalota épülete. (Foto M. Ozerszkij) Ifjú természettarátok a minszki autógyár úttörőtáborában. (Foto V. Noszkov)
