Zala, 1953. július (9. évfolyam, 154-178. szám)

1953-07-10 / 160. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK1 * A budapesti pártbizottság pártérítkeziete- — Hogyan készült tel Iá Szin Man a provokációra. — Munkában, helytállás­ban példát mutatnak a kápolnapusztai ÁG kommunistái. — A selejt csökkentésével jobb eredményekért küzdenek az Üveggyárban, — A lenti gépállomás figyelmébe. — Időben arassunk — csökkentsük a szemveszteséget! AZ MDP ZALA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA IX. évfolyam, 160. szám. Ára 50 fillér 1953. íulius 10, Péntek Holnapután estig fejezzük be a gabona aratását! 3 zalaegerszegi járásban 99 százalékos a rozs araiása Aki már a másodvetéssel is végzett Az aratás első napjaitól a zala- széntgróti > járás dolgozó paraszt­jai élenjárnak és példát mutat­nak a kenyércsatában az egész megyének. Ezek között is különö­sen kiemelkedő Varga László za- lakoppány-vashegyi 6 holdas dol­gozó paraszt munkája, aki szer­dán a déli órákig teljes egészé­ben befejezte az árpa, rozs és búza aratását.­Varga László azok közé az em­berek közé tartozik, akik nem­csak egyszer akarnak egy évben termést kihozni a földből. Amint végzett egy-egy gabonaféle aratá­sával, utána nyomban elvégezte a tarlóhántást is. Az ősziárpa he­lyére bükköny és muhar ke­verékét vetette, amivel bebiz­tosítja takarmányszükségletét, de minden tarló helyét beveti má­sodnövénnyel, A jó gazda gondosságával ápol­ja kapásnövényeit is. Kukoricája gyommentes, de még egyszer megkapálja, hogy még magasabb termést biztosítson és teszi ezt azért is, mert ősszel búzát vet ebbe a földbe, igy a talajt is jobban előkészíti a búza számá­ra. Burgonyáját kétszer töltöget­te és a 300 öles burgonyaföldről 20 mázsa termést vár. A kor­mánynyilatkozat ismerete ösztön­zi még jobb munkára. Tudja, hogy feleslegével szabadon ren­delkezhetik. Tanlak József már 112 hallat aratott gépével A megyei gépállomások arató­gépkezelőinek versenyében Top­lak József, a zalatárnoki gépállo­más dolgozója tovább növelte elő­nyét. A megyei gépállomások po­litikai osztályának julius 8-i je­lentése szerint Toplak József tel­jesítménye 112 hold. A második helyen továbbra is Hans István áll 75 holddal. A harmadik hely­re Bacsók István került a lenti gépállomásiól, aki 66 holdas tel­jesítményével gyorsan tör előre a legjobbak közé. A negyedik Gu­lyás János az orosztonyi gépállo­más dolgozója, mig az előző érté­kelés szerint harmadik helyen álló Kiss Kálmán pölöskei traktoris- la most az ötödik helyre csúszott vissza. A cséplőgépkezelők versenyében is megtartotta első helyét Mátyás István elvtars, a letenyei gépállo­más dolgozója, aki 930-as gépével a jelentés idejéig 1000 mázsát csé­pelt. A második helyre Török Fe­renc került, aki ugyancsak a le­tenyei gépállomás dolgozója. Tö­rök Ferenc lendületes jó munká­val előzte meg Tuboly János szentlisz.lói cséplőgépkezelőt, aki most a harmadik helyre szorult. Megyénk gépállomásainak dol­gozói kövessék az élenjárók pél­dáját. Az aratási versenyben tovább­ra is a zalaszentgróti járás jár az élen. A rozsnak 97, a búzának pedig 85 százalékát aratták le szerdán estig, A járási tanács és községi tanácsok jól mozgósíta­nak, egyben a növényápolásra is. Azokban a községekben, ahol az ősziek aratása befejeződött, a dol­gozók tovább végzik a növény- ápolást. A letenyei járást néhány száza­lék választja el az élenhaladótól. Rozsaratásuk 95, búzaaratásuk pe­dig 79 százalékos. Ebben az ütem­ben kell folytatniok munkájukat továbbra is, igy minden lehető­ségük meglesz ahhoz, hogy a hét végére ne álljon lábon őszi ve­tésű gabona a járásban. A lenti járásban az elmúlt nap igen jelentős mértékben megnö­vekedett a rozs aratása, de nem kisebbek eredményeik a búza aratásában sem. Az idő megfelelő a munkához, éppen ezért nem szabad egyetlen percet sem ve­szendőbe hagyni, hanem ki kell használni teljes egészében az aratásra a rendelkezésre álló időt. A zalaegerszegi járásban a rozs aratását egy százalék híján elvé­gezték. Ha a búza aratását is igy meggyorsítják, ügy még ahhoz is lehetőségük van, hogy együtt vé­gezzenek a legjobbakkal, A nagykanizsai járás az utolsó helyre csúszott. Rozsból 75, búzá­ból pedig 56 százalékra végezték el szerdán estig az aratást. Itt minden erő megfeszítésére szük­ség van, hogy legkésőbb vasárnap estig befejezzék a munkát. A városok versenyében Zala­egerszeg az első. A rozs aratását 80, a búzáét pedig 54 százalékra végezték el nyolcadikén estig. Nagykanizsán alaposabb szer­vezettségre, az erők jobb mozgó­sítására van szükség. Még a rozs aratását is alig több mint ötven százalékban végezték el. Búzaara­tásuk pedig 60 százalékos. Pantos jelentéseket! Mi a helyzet az aratással a nagykanizsai járásban? Joggal ki­váncsiak erre a megyei szervek, hiszen ahhoz, hogy munkájukat jól szervezzék meg, jól irányítsa­nak, kétségtelenül tiszta képűéi kell rendelkezniük az egész me­gyéről, köztük a nagykanizsai já­rásról is. Legény legyen azonban a tal­pán az, aki eligazodik azokban a felületes, ellentmondó jelenté­sekben, amelyeket a nagykanizsai járási tanács ad felsőbb szervei­nek. De ne beszéljünk a levegőbe hanem nézzük azokat a jelenté­seket. 1953. Julius 6. A vetésterületet ismerve, ebből a jelentésből köny- nyen kiszámítható, hogy vasár­nap estig a nagykanizsai járás­ban a rozsnak 85, a búzának pe­dig 25 százalékát aratták le. Ez eddig rendben volna, de menjünk tovább. 1953. julius 7. Számszerű ada­tot nem közölnek, hanem helyet­te ilyeneket: A gabonaaratás ma estig befejezettnek látható. Leg­jobb eredményt Szépeinek köz­ségben érték el. Jó az eredmény Komárvároson. Kis koma romban 2 nap alatt készen vaunak“. Ez az utolsó mondat már el­gondolkoztatja az embert- Mintha itt súlyos ellentmondások lenné­nek: - Az aratás ma estig befeje­zettnek látható... Kiskomárom- ban két nap alatt készen van­nak“. Ezek szerint hogyan akar­ják befejezni .ma" estig? Sehogyan. De ne vágjunk az események, illetve a következő napi, a julius 8-> jelentés elé. Nem, nem a szemünk káprázik, pontosan ez olvasható benne: A gabonafélék aratása jó ütemben folyik. A búza aratása megkez­dődött a járás legtöbb községé­ben és termelőszövetkezetében. Az aratásnak a péntekre való befe­jezése biztosítva van“. Joggal kérdezzük meg a nagy- kanizsai járást: Azt hiszik, a je­lentés az valami zsibvásár, ahol alkudozni lehet? Vagy nem ezt jelenti, amikor kedden azt mond­ják: ma estig, szerdán pedig, hogy péntek estig fejezik be az aiatást? Hol a biztosíték arra, hogy leg­közelebb nem igy jelentenek: ■Hétfőn estig azután már igazán befejezzük az aratást". Még egyet le, kell szögezni: a jelentésben nem a határidők kö­dös jósolgatására van szükség, hanem pontos, számszerű adatok­ra, mert csak igy lehet megálla­pítani, hogyan is áll az aratással a nagykanizsai járá3. Adják meg a kérdésre a vá­laszt egy valóban jó jelentéssel!! Válaszunk az u] gazdaság- politikára: szombat estig befejezzük az aratást Söjtör dolgozói örömmel és bizakodással ol­vasták az újságban és hallgatták a rádióban Nagy Imre elvtársnak, a minisztertanács elnökének az országgyűlésen elhangzott beszédét. Ezután nem kell olyan esetektől tartaniuk, ami az elmúlt be­gyűjtési évben nem egyszer megtörtént. Kerkai Ferenc 6 holdas dolgozó paraszt teljesítette be­adását. Kötelezettségén felül megmaradt gaboná­ját pedig későbbi időszakban adótartozás fejében szállították el. Hasonló eset fordult elő Boronyák Ferencné 7 holdas dolgozó parasztasszonynál is, akitől a napraforgóelőirás teljesitéséiv vitték el a kenyérgabonát. Ezek az elhajlások dolgozó parasztjaink ked­vét elvették a többtermeléstől. Most jobb kedvvel dolgoznak, mert tudják, hogy aki beszolgáltalási kötelezettségének eleget tesz, az szabadon rendel­kezik a felesleggel. Örömmel töltötte el dolgozóinkat az a be­jelentés is, hogy az állatorvosi szolgáltatások in­gyenesek lesznek. Ezután még fokozottabb harcot tudnak indítani az állatállomány elhullása ellen. Az a véleményük, hogy igy az eddigi 2 százalékos állatelhullást 0.6 százalékra csökkenthetik le. Az elmúlt esztendőben dolgozó parasztjaink­nak rostién és rostkender kötelező szerződéses ter­melését Írták elő. Ezek a növények a talajviszo­nyok miatt községünk határában nem adnak meg­felelő termést és ezért dolgozó parasztságunk rá­fizetett a termelésre. Képzelhető, hogy ezekután dolgozóink mennyire örülnek a szerződéses ter­meltetés kötelező jellege megszüntetésének. Vi­szont szívesen és önkéntesen kötnek szerződést olyan növényekre, ami megfelel községünk talaj­viszonyainak. Községünk dolgozó parasztjai a kormány pro- grammjára még jobb munkával válaszolnak. Az aratási munkálatokat úgy végzik, hogy 11-ére a búza és rozs aratása teljes egészében befeje­ződjön. BÖCSKEI SÁNDOR Söjtör község VB elnöke Megnövekedett munkakedvvel dolgoznak a kormánynyilatkozat után a novai Vörös Zászló tsz tagjai Egyenletesen lendülnek a Itassák a novai Vörös Zászló termelőszövetkezet tagjainak kezében. Dűl az aranysárga rozs, pár másodperc alatt a lányok, as szó, ■nyok marokra szedik, az őket követők pedig szoros kévékbe kötözik, Egyenletes, gyors ütemben halad a munka. A tsz tagjai valamennyien hallgatták a rádió­ban. olvasták az újságban a kormány nyilatkozatéit. Azóta már számtalanszor, különböző formában be­szélgettek erről a nyilatkozatról. — Nem tudom szavakban elmondani, vagy meg­határozni, hogy milyen jelentősége van ennek a nyi. Iátkozottnak, de hogy valami nagy dolog egész ha­zánkra nézve, az biztos, — mondja az egyik isz.tag, mig kaszáját élesíti. Tál József elvtárs, a tsz elnöke kiegészíti társa szavait. Bátran elmondja véleményét a hibákról, me­lyeket szövetkezetükkel szemben egyes vállalatok és felsőbb szervek elkövettek. — Nem less úgy megkötve a kezünk, mint eddig volt. Ezzel a határozattal, nyilatkozattal nagyobb ön, állóságot biztosítottak szövetkezetünknek. Nem ba- sáskodhatnak felettünk' egyes vállalatok, például a műtrágya- és növényvédősser értékesítő vállalat} amely csak tervük teljeskését nézte, de a szövetkeze­teket nem vették figyelembe. így több alkalommal szövetkezetünk terhére telj esketi ék tervüket. — Meg is matatjuk, hogy kiváló szövetkezetei lehet csinálni gazdaságunkból. Itt is megszűnnek azok a hibák, amik vannak. — Több segítséget kapunk államunktól. Igen nagy segítség lesz az, hogy adósságunk egy részét elengedik, — mondja Tál elvtárs. — Ezt látják tag. jaink. Uj ut nyílt meg a fejlődés felé, amely lénye­gesen könnyebb és jobb az ezelőtti útnál, A beszélgetés közben egy percre sem áll meg a munka. A tsz tagjai tudatában vannak, hogy ennek az uj életnek megvalósításához szükség van az fi szorgalmas munkájukra is. j kapott kedvezményekért az eddiginél jobb, lelkiismeretesebb munkával vála­szolnak. Jobb élet tárni a novai Vörös Zászló termelőszö- reikoz-ot tagjai elé is.

Next

/
Thumbnails
Contents