Zala, 1953. július (9. évfolyam, 154-178. szám)
1953-07-09 / 159. szám
PÁR 2 * /í letenyei DlSz-fiatalok helytállnak a kenyércsatában DISz-szervezeteink mai feladata, hogy segítsék pártszervezeteink és dolgozóink munkáját az aratás, cséplés és begyűjtés nagy csatájában, Ä letenyei DISz alapszervezet ennek szellemében hívta össze a taggyűlést, hogy megszabja a DISz-szervezet feladatát az aratás, cséplés nagy munkájában. Az ifjugárdisták a pártszervezet segítségével a taggyűlést megelőző napokban beszéltek minden DISz-taggal, megbeszélték velük a taggyűlés időpontját és napirendi pontjait. Ismertették a taggyűlés jelentőségét és azt a feladatot, melynek megoldására hivatva lesz szervezetük. A jó szervezés eredménye meg is mutatkozott. Egyben megcáfolta azt a téves nézetet, hogy falun a „nagy mezőgazdasági munkák idején nem lehet összehívni a DISz-tagságot taggyűlésre ‘. A DISz-tagság 95 százaléka megjelent a taggyűlésen. Résztvettek a határőrség DISz-szervezetének vezetőségi tagjai is, hogy segítséget adjanak a községi DISz-szervezet munkájához. Somogyi Mária elvtársnő DlSz-tilkár tudatában volt annak, hogy a taggyűlés egyik alapvető feltétele a titkári beszámoló. Ettől függ a taggyűlés aktivitása, a DISz-tagság soron lévő feladatra való mozgósítása. Somogyi elvtársnő beszámolójában ismertette a minisztertanács határozatát az aratás, cséplés és tarlóhántassal kapcsolatban és megszabta a feladatokat a DISz-szervezet reszeie ezekben a munkákban. — Az aratás, cséplés és term énybegyüjtés a békeharc csatája. Úgy készülünk méltóképpen a IV. VIT-re, ha minden diszista személyes példamutatással harcol az ért, hogy egy szem gabona se vesszen kárba. Ezt várja tőlünk pártunk, ezt várja tőlünk dolgozó Tlépünk, — mondotta beszámolójában Somogyi elvtársnő. A beszámolót élénk vita követte. Hajtár Klári javasolta, hogy az úttörőkkel közösen szervezzenek kalászgyüjtő brigádokat, ezzel is kevesebb lesz a szemveszteség. Zsohár Mária vezetőségi tag javasolta, hogy szervezzenek önkén tes ifi aratóbrigádokat. Segítsék learatni azok gabonáját, ahol öregek, özvegyek, betegek vannak, vagy fiuk a néphadseregben szolgál. „így bizönyitjuk be, hogy DISz-szervezetünk mindenütt ott van, ahol pártszervezetünknek és dolgozóinknak szüksége van rá.“ — mondotta.F. J. elvtárs, a határőrség DISz-szervezetének titkára beszélt a falusi és határőrség DISz-szervezete közötti kapcsolat megszilárdításának jelentőségéről. ígéretet tett, hogy ők is segitik az aratóbrigádok munkáját. Ezeken kívül több hozzászólás is volt. Élesen bírálták a járási DISz-bizottság munkáját, amely a segítés helyett csak ledorongolja őket. Nagy segítséget ad a DISz-szervezet munkájához a pártszervezet. Szekeresné elvtársnő, a pártszervezet szervezőtitkára minden DISz-gyülésen résztvesz. Hozzászólásával segiti a szervezetet, tanácsokat, javaslatokat ad egyes munkák elvégzéséhez. Ezen a taggyűlésen is megmutatkozott a pártszervezet segitő keze. A DISz- tagok szeretik Szekeresné elvtársnőt, személyében a párt gondoskodását érzik. Ezért fordulnak minden problémájukkal Szekeres 'elvtársnőhöz, aki nemcsak tudomásul veszi, hanem segítséget is ad a problémák megoldásához. 1 Ezen a taggyűlésen 3 aratóbrigádot szerveztek a DISz-tagok. A legjobb munkát végző fiatalokat választották meg brigádvezetőnek. A brigádok versenyre hívták egymást. A letenyei DISz- szervezet aratóbrigádjai versenyre hívták a tótszerdahelyí DISz- szervezet aratóbrigádját. Befejezésül a DISz-titkár elv társnő tolmácsolta a fiatalok ígéretét: — Taggyűlésen fogadjuk meg pártunknak, hogy itt a déli határon úgy segítjük a békeharc csatáját, az aratást, cséplést, ter- ménybegyüjtést győzelemre vinni, hogy ezzel is csapást mérjünk békés életünk ellenségeire,- -V -A. .-V . .A. .A , J Horváth Ferenc-■A- -A. .A. X .A, .A .A. .A. ' ■V* V* V V V V* ly'v v V II nagylengyelt olainkásek boldog jelenükért — ragyogó jövőjükért Túlteljesítjük a harmadik negyedévi tervet Délre hajlik az idő. A tikkasztó napsütés melegével egyesül az a lelkesedés, amely a nagylengye- li olaj munkásokat e percekben eltölti. A brigádtagokhoz nemrégen érkezett el a Szabad Nép legfrissebb száma. Olvassák és újabb erőt merítenek belőle munkájukhoz. A nagylengyeli olaj- munkások eddig is önfeláldozóan dolgoztak, hogy a pártnak és a dolgozó népnek tett fogadalmukat valóraváltsák. Buda Einő elvtárs, üzemvezető főmérnök örömmel számol be a dolgozók eddig végzett jó munkájáról: — Nagy Imre elvtárs beszédét valamennyien jól áttanulmányoztuk. A brigádjainknál külön ta,]- tókörök alakultak és megvitatták pártunk és kormányunk mindenben a dolgozók érdekéiért és életszínvonaláért küzdő u; prc- grammját. A Programm megvalósításának ügye minden ember, igy az olajmunkások ügye is. Ezért indultak újabb termelési győzelemre a Rotary :15-ös berendezés dolgozói, akik egy bét alatt havi tervüket 32.9 százalékra teljesítették. Mig Buda Ernő elvtárs beszél, újabb győzelmi jelentések érkeznek. A Rotary 23-as berendezés dolgozói jelentik, hogy havi előirányzatukat 26.2 százalékra teljesítették, de tovább folyik a lelkes harc a tervek maradéktalan való kiváltásáért, túlszárnyalásáért. — Pia igy megy, akkor az Alkotmányunk ünnepére vett 500 méteres tervenfelüli vállalásunknak jóval előbb eleget teszünk. Azt akarjuk, hogy népünk nemzeti ünnepén mi, nagylengyeli olajmunkások emelt fővel mondhassuk, pártunk és kormányunk vezetőinek: eleget tettünk szavunknak, teljesítettük a felajánlásunkat. Eleget teszünk adott szavunknak — ez a gondolat, ez a szó száll ma az olajmezők felett. Pártunk és kormányunk nagyszerű intézkedései nyomán még boldogabb lesz a dolgozók élete. Boldog lesz. A hatalmas olajmező uj épületei a napfénytől sziporkáznak, de tőle nem is messze uj munkáslakások alapjait rakják. A berendezéseknél, ahol Kiss Imre furómester brigádja dolgozik, nemrégen jött fel az olaj. A hatalmas fúrótorony kis kollektívája eddig is példamutatóan végezte munkáját, most azonban az uj programmnyilatkozat után érzik és tudják, hogy nem tettek meg mindent épülő szép hazánkért, a boldogabb jövőnkért. Az éjjel is túlszárnyalták az előirányzatukat, bebiztffiyitva a dolgozók állama és pártunk iránti szeretetüket. Munkalendületük egyre nő, egy a cél: többet és jobbat termelni az országnak, a dolgozó népnek. Amikor meglátogatjuk az olajmezők hőseit, éppen brigádértekezletet tartanak. Kiss Imre elvtárs, a brigádvezető magyarázza az uj programm jelentőségét. Ez a programm még jobban azt mutatja, hogy pártunk feltárja a hibákat és harcol is ellene. ■— Nemcsak, hogy a hibákat tárja fel, hanem megmutatja nekünk azt is, hogyan kell a legrövidebb utón meggyorsítani életszinvona- unk felemelkedését — veszi ál a szót Mileji Ferenc brigádtag. — Mi a múlt hónapban csak 105 százalékra te]jesitettük a tervet, most pedig arra teszünk fogadalmat, hogy ebben a hónapban elérjük a 130 százalékot. — Pártunk és népi kormányunk csak a javunkat akarja, amikor még szorosabbá fűzi a munkásparaszt szövetséget. Mi olajat termelünk traktorainkba, mezőgazdasági és ipari gépeinkbe, a parasztság viszont, biztosítja a kenyeret *— szól közbe Takács István. — Boldog örömmel olvastuk, hogy 23 ezer munkáslakás nelyelt 40 ezret épített fel népi kormányunk — folytatja Mileji Ferenc. — Én pedig naponta több mint húsz kilométert gyalogoltam, vagy kerékpároztam a munkahelyemre. Tudom, hogy ebből a negyvenezer lakásból nekem is jut egy szép lakás itt az üzem tövében. — Valamennyien érezzük pártunk és kormányunk szerető gondoskodását t— mondja távozásunkkor Csordás Károly. — Mi; megígérjük, hogy még jobb munkával, a termelés emelésével járulunk hozzá országunk dolgozóinak, a mi életszínvonalunknak emeléséhez. Minden körülmények között teljesíteni fogjuk a harmadik negyedévet, amely életünket még szebbé, még jobbá és még boldogabbá teszi. N. E. A harmadik negyedévi terv sikeréért az AsvAnyolaj gépgyár dolgozóinak fogadalma Mi, az Ásványolaj Gépgyár dolgozói II. negyedévi tervünket hat nappal a határidő előtt teljesítettük. Azóta terveink túlteljesítésévé! harcolunk dolgozóink életszínvonalának emeléséért. Most a harmadik negyedév túlteljesítésének sikeréért vállaljuk: 1. Árutermelési tervünket 103 százalékra teljesítjük. 2. A 100 százalékon alul teljesítő dolgozók számát a harmadik negyedév végére 20 százalékkal csökkentjük. 3. A gcpkihasználásunk fokát 5 százalékkal növeljük, 4. Az önköltséget 0.5 százalékkal csökkentjük. 5. A forgóeszköz csökkentésénél 1 millió forint megtakarítást érünk el. GRÓF IMRE párttitkár, SZÖLLÖSI MIHÁLY igazgató, NÉMETH JÓZSEF üb-elnök, DANCS ISTVÁN DISz-titkár h. ARRÓL IS SZÓ VÁM, hogy a Biró Márton-utcai vasúti átjárót még mindig bazalt-hegy borítja. Néhány napja irtunk róla. A MÁV erre illetékes zalaegerszegi hivatala azonban sem választ, nem küldött, sem a dolgozók jogos pa. nászúit nem orvosolta az átjáró rendbehozatalával. Mégegyszer elismételjük: az éles bazabköveken kopik a cipőtalp, kerékpárgumi, autógumi, elbotlanak a lovak. Sürgős intézkedést várnak a dolgozók az átjáró rendbehozatala terén! TojsSak József az első az aralógépHezelőK versenyében A megye gépállomásai aratógépkezelőinek versenyében Toplak József elvtárs, a zalatárnoki gépállomás traktorosa került az élre. Eddigi teljesitménye 97 ka- tasztrális hold. A második helyet továbbra is Háns István, a letenyei gépállomás traktorosa tartja. Mig a további sorrend: harmadik Kiss Kálmán, a pölöskei, negyedik Vass Károly, a palini gépállomás aratógépkezelője. A cséplőgépkezelők versenyében Mátyás István, a letenyei gépállomás traktorosa az első július 6-ig teljesített 923 mázsás eredménnyel. A további sorrend: 2. Tuboly János, a szentliszlói, 3. Márfi János, a palini gépállomásról. A talajmunkát végző traktorosok közül Rákos Sándor az első 102 normálholdas teljesítményével. Elmúlt havi keresete 2568 forint. Boldog nyár — Eljök a vakáció ideje. Minden gyerek az eljövendő szép nyárra gondolt, arra, hogy mennyit fog játszani, labdázni, fürödni, kirándulni. 'Azonban nemcsak magukban tervezgettek a- pajtások. Tudták, hogy a szünidőre sem fognak elválni. Együtt mennek táborozni, sőt az iskolába is összejönnek, csapatgyülésre, örsgyiű lé-sre. Nézzük csak meg, mivel is foglalkoznak nyáron á\t a pajtások. ★ ZALAEGERSZEG, ADY-ÜTCA1 ALTALANOS ISKOLA. Hosszú idő után újra átléptem a küszöbét. Egyszerre megelevenedett előttem soksok emlék, ami ehhez az épülethez fűz. Hiszen valamikor én is a növendéke voltam. Kíváncsisággal nyitottam be az igazgatói irodába. Csaba Mihólyné, <az igazgató helyettese tájékoztál olt az úttörők nyári foglalkoztatásáról. Elém tette az úttörők nyári munka- tervét. Válóban szép tervezet. HáL rom hónapra előre készítették. A terv szerint minden héten háromszor összejönnek az iskolában. Ezek a napok részben munkával, részben szórakozással telnek el j júniusi- boldog ifjúság terv szerint már a vakáció elején megbeszéltek a, táborozás minden problémáját. Egy más alkalommal táborozásra alkalmas helyet kerestek, elvégeztek minden munkálatot a tábor helyén. A jutíuéi és augusztusi terv szerint többször tesznek majd nagyszabásúi kirándulást, közös fürdést a Zalában. Á társadalmi munkáról sem feledkeztek meg. Szorgalmasan részti vettek már eddig is a kalászgyiij- tésben, papírgyűjtésben. 65—70 kiló összegyűjtőn kalász, 205 kiló hulld- dékpapir az eredmény. e hét szerdájára terveztek anyafozsgyüjtési, későbbi időkre mákgubó- és bogár- gyűjtést. Ez utóbbival a természet- rajzi szertár bogárgyűjteményét növelik Némely összejövetelek _ csapa t gyűlések, rajgyülések stb. — alkalmával az iskolában előforduló munkáikban segítenek. (Könyvtár, rendezés, iskolai bútorok rendbeho. zása stb.) KulturmWükájuk a nyár folyamán arra irányul, hogy a jól teljesítő gazdákat megdicsérjék, ügyes rigmusokkal és népi táncokkal. Igen előrelátóan már ebben a hónapban megkezdik az előkészületeket augusztus 20-a megünneplésére. Ezek mellett legfontosabb feladatuk: elő- készülni a jövő tanévre. A tanévnyi, tó ünnepélyt is kultúrműsorral tarkítják. örömmel, büszkén és bizakodón néznek az uj tanév elé. ★ PETöFI-UTCAI ALTALANOS ISKOLA. Amint beléptem az iskola udvarára, megpillantottam egy ősapát labdázó uttörő-fiut. Az iskola igazgatója, Tompa Mik- lős egykori általános iskolai tani- tóm. Nagy érdeklődéssel kopogtam be az irodába. Szerettem volna minél előbb megismerni az ő vezetése alatt álló iskolát. ízléssel berendezett kis szoba az irodája, az asztalon álló akváriumban halak úszkálnak. ügy fogadott, mint régi ismerőst. Kérdéseimre beszámolt arról, hogy az iskola növendéket nyári munka- tervet készítettek. A terv nagyban megegyezik az Ady-utcai iskoláéval. A szórakozások — kirándulás, fürdés — és a munka— kalászbe gyűjt és, papírgyűjtés stb. — ugyanaz, de a kivitelezés más. Sokkal élenkebb, temp er am entumosabb, mint a másikban. Arra a labdázó fiuesoportra gondoltam és kibuggyan belőlem a kérdés: — Hát az a néhány fitt, akik ott kint olyan jókedvűen játszanak? — Azok — mondta élénken Tompa Miklós igazgató —- az iskola nap- liözjatthonos diákjai. Azért vannak itt egész nap, mert a szüleik dolgoznak, nem t udnák gondjukat viselni. Itt jó dolguk van. Kitűnő az ellátásuk. Játék is van bőven. Az iskola mintegy ezer forintot áldozott részben a játékok beszerzésére, részben a könyvtár kibővítésére. Most vásárolt az iskola az elmúlt év alatt uj ifjúsági könyveket. — Azon kiviil — folytatta az igazgató — itt van a Micsurin-ker- tünJc. Azt is az úttörők gondozzák. Nézze csak azt a két légpuskát, ott a sarokban. Most kaptuk. — És táboroznak valahol az úttörők? —■ Itt van a tábor kint a strandon. Éppen most van folyamatban az áttelepítése a Gömbös-malom melletti kis szigetre. Még néhány érdekes dolgot elmondott az iskolai életből, hogyan értek el jó eredményt fegyelmi téren és tanulmányi téren. Megemlítette végül, hogy szép rajzkiállitásuk van az iskolában. No, azt meg kellett néznem! Nem csalódtam, valóban szép volt. Némelyik rajzról szinvte lehetetlen volt elhinni, hogy ötödikhatodik osztályos diák rajzolta. Néhány nevet hirtelen meg is jegyez, tem, amint a kép diáit elolvastam : Tóth József VI. osztály, Csiky György VII. b. Igen szép rajzot adou be Tóth Ferenc és a VIII. osztályos Borsos pajtás. Sok a kiváló rajz. Nemcsak rajzok voltak ott, hanem ügyes fizikai eszközök, melyeket a pajtások készítettek. Csillogó ásványok a kémiai szertár kiállításán, bogarak, lepkék a biológiai szertár kiállításán, melyeket mind gyermekke. zek hordtak össze. Igen szép a bé- lyegkiállitásuk isSok érdekes tapasztalattal megrakodva jöttem el a Fctőfi-utcai iskolából. Amint az udvaron áthaladtam, gondolatban megsimogattam mindegyik labdázó fiú fejét. (Se. L.) Csütörtök, 1953 iul. 9.