Zala, 1953. július (9. évfolyam, 154-178. szám)
1953-07-09 / 159. szám
Pártélet: A letenyei DISz-fiatalok helytállnak a kenyércsa- tában. (3. oldal.) — A harmadik negyedévi terv sikeréért. (3. oldal.) — Jól halad az aratás — bőven lesz kenyér a szentgróíi Uj Barázdában. (4. oldal.) — Jó tömegkapcsolat — .jó begyűjtési eredmények. (4. oldal.) — Az illetékesek figyelmébe. (4. oldal.) AZ MDP ZALA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA IX. évfolyam, 159. szám. Ára 50 fillér 1953. julius 9. Csütörtök Pártszervezeteink közvetlen feladatai kormányunk program ínjának tudatosítása, végrehajtása területén Minden géppel, kaszával aratni kell Fej-fej mellett halad az élen a szentgréti és letenyei járás az aratásban Az alsóbb tanácsszervektől a megyei tanácshoz érkezett jelentések szerint az elmúlt napi munka során ismét a zalaszentgróti járás érte el a búza és rozs aratásában a legjobb eredményt. Kedd estig a rozs aratása 90, a búzáé pedig 60 százalékos. A napi eredmények szerint a letenyei járás majdnem utolérte a zalaszentgrótit. A lemaradásuk csupán néhány százalék. Ebben a járásban a keddi napon 3600 hold gabonát vágtak le. Ha továbbra is kihasználják a kedvező idő minden percét, akkor könnyen lehetséges, hogy megelőzhetik versenytársukat és elsőnek jelenthetik a gabona aratásának befejezését. A nagykanizsai járásban rokozott munkalendületre van szükség. Bár általában az aratás itt is kielégítő ütemben halad, de jónéhány községükben lemaradtak. A lenti járás is több mint 3000 holdat aratott le egyetlen nap alatt. Ezzel szorosan felzárkózott az élvonalbeliekhez, hiszen az első négy járás eredményei között lényegesen nagy különbség nincs. Az elsőséget még bármelyikük megszerezheti. Ez csupán azon múlik, hogy hol, hogyan gazdálkodnak az idővel. A zalaegerszegi járásban közel 5300 hold a keddi aratás eredménye. Kétségtelenül a legtöbbet vágták le, de tekintetbevéve azt, hogy a zalaegerszegi megyénk legnagyobb járása, még többet kell tenniök, ha vasárnap estig be akarják fejezni a kenyérgabona aratását. 20 mázsás átlagtermést ad a vöcköndi Béke tsz keresztsoros búzája Pár nap telt el csak azóta, hogy Nagy Imre elvtárs, a minisztertanács elnöke ismertette kormányunk programmját. Népünk jólétének, nemzed egységének e hatalmas programraja őszinte örömet, eret és bizakodást keltett országszerte. Dói. gozó népünk a programra irányelveit nemcsak hogy magáévá tette, hanem már is hozzáfogod azok mi előbbi maradéktalan megvalósításához. A nagy lelkesedésnek és öröm- nek magyarázata az a felismerés, • hogy kormányunk programmja nem egyszerűen egy további lépést, kanéin rendkívüli jelentőségű ford a la. tot is jelent népünk életeken, országunk gazdaságpolitikájában. Olyan fordulat ez, amely a múl: sok hiba. jából leszűrt tapasztalat, a párt és a kormány őszinte segiteniakarásó- nak, néphez való hűségének erednie, nye. A kormány programmja mindennél meggyőzőbben bizonyltja be, milyen erős, szilárd a magyar nép és vezetőinek ógysége. Ilyen őszinte bírálat bármelyik kapitalista állam vagy párt bukását jelentené. A hibák ilyen kemény feltárására csak a mi pártunk, csak a népi demokra. tikus kormányzat képes, amely meg van arról győződve, hogy országunk népe ezután mind egységeseb. ben s még lelkesebb munkával követi és harcol vele együtt az eddig elkövetett hibák kijavításáért, az uj politika megvalósításáértA Programm uj fejlődési folyamatot, uj fejezetet nyit meg népi demokráciánk tört énét ében, amelynek legfőbb célkitűzése a magyar munkásosztály, az egész dolgozó nép életszínvonalának, jólétének, termelőmunkájának, békéjének zavartalan biztosítása. Nagyjelentőségű és hallatlan módosítóéról képező cél- kitűzések ezek, amelyekért egységesen indul most harcba a magyar társadalom minden rétege. Ennek az uj harci feladatnak megoldása is, mint eddig is minden célkitűzésünk végrehajtása, elsősorban attól függ, hogy a magyar munkásosztály, a dolgozó parasztság és az értelmiség legjobbjai, a kom munis, ták legyenek a legfőbb mozgatóéról, legkövetkezetesebb harcosai és maradéktalan végrehajtói. Éppen ezért pártszervezeteinkre, kommunistáinkra a Programm végrehajtásában az első perctől kezdve komoly munka hárul. Pártszervezeteinknek kell most az élére állni ennek az egészséges, uj fejlődési iránynak. Kom. munistáink kell, hogy legyenek az uj feladatok ujult erővel harcoló úttörői. Elsősorban pártszervezeteinken, párttagjainkon .múlik az, hogy a határozat lelkesítő célkiiüzé. sei mielőbb boldog valósággá váljanak. Nagyon sok függ attól, hogy most az első órákban hogyan tud. juk megértetni mindenegyes magyar dolgozóval a párt és a kormány uj politikájának jelentőségét, lényegét, hogyan -udjuk mozgósítani dolgozó népünket ezek végrehajtására. A.z első cs legfontosabb feladat tehát az, hogy pártszervezeteink vezetőségei, tagjai alaposan megért, sók, megvitassák a határozatot. A tegnap és ma tartott alapszervi titkári értekezletek után most - az alapszervi vezetőségi üléseken, tag. gyűléseken kell felkészíteni párttagjainkat az uj feladatokra, pzek. ről a taggyűlésekről nem hiányozhat egyetlen kommunista sem. \ titkári beszámolókat úgy kell előkészítenünk, hogy azokból párttagjaink tiszta és világos képet kap. janak Erőt és állhatatosságot me' Hihessenek és olyan lelkesültséget, amellyel felkészülten és megalkuvás nélkül tudják megértetni pártonkivüli dolgozóinkkal is a soron, levő feladatokat. Hasonlóképen kell felkészíteni tömegszer vezeteinknek is saját tagságukat s ezzel egyidöben a párttagok. DISz-fiatalok, szervezett munkások, MNDSz.asszony ok bevonásával széleskörű felvilágosító munkát kell indítani minden községben, üzemben. Pártszervezeteink azonban nem elégedhetnek meg csupán az agitáció szervezeti felkészítésével, megerősítésével, .hanem minden eddiginél ala. posabban és átfogóbban kell érvekkel felfegyverezni népnevelőinket; Elsősorban az: kell tudatosítanunk, hogy pártunk vezetésével a felszabadulás ó'ta komoly eredményeket értünk cl, amelyek dolgozó népünket megszabadították a kizsákmányolástól, kiemelték a hábo- ruokozta súlyos nyomorúságból és megindították hazánkban is a szocializmus építését. Helyes volt tehát• pártunknak az a célkitűzése, hogy a szocialista iparosítást a nehézipar fejlesztésének utján kezdte meg hazánkban. Ezt a most felismert túlzások, aránytalanságok, a túlzott ütem, a mezőgazdaság, az életszínvonal emelésének elhanyagolása sem teheti egy percig sem kétségessé előttünk. Nekünk továbbra is az ipar fejlesztésének utján kell haladnunk, továbbra is a szociális, la iparosítás lesz gazdaságpolitikánk fejlődési alapja, de nem ön. célúan, hanem úgy, hogy ezzel együH. folyamatosan emeljük munkásosztályunk, egész dolgozó népünk anyagi és kulturális színvonalát. I Helyesen felmérve a lehetőségeket, megszüntetve az eddigi túlzásokat és egy egészséges, de szolidabb ütemű fejlődést biztosítva minden vonalon. Meg kell értetni minden párttaggal, hogy szó sincs semmiféle meghátrálásról. Hiszen éppen azért csökkentjük most az iparosítás túlzott ütemét, hogy biztosíthassuk elért eredményeinket és elhárítsuk az akadályt jövőnk építésének utjáből. Ennek megértése annál is köny- nyebb, mert minden becsületes magyar dolgozó osztatlan helyeslésével találkozik. Ipari munkásaink az uj programúiban életszínvonaluk emelé. sének biztosítékát látják. És egyetlen egy józanul dolgozó becsületes munkás sem gondol árra, hogy most már nem lesz szükség fegyelmezett munkára, nem kell harcolni a tér. vek maradéktalan teljesítéséért, még akkor sem, ha ezt az üzemeinkbe befurakodott osziályellenség, jobboldali szociáldemokraták most sze. retnék igy magyarázni — amint azt Lovásziban, a Nagykanizsai Ásványolaj Gépgyárban máris tapasz, taltuk. Dolgozó parasztságunk többségben színién meg van arról győződve, hogy az uj programúi nemcsak sok rég óhajtott és megilletett jogot, nyugodtabb életkörülményeket gazdaságosabb termelést biztosit,’ ha. nem egyben az állampolgári kötclcs- segtudat megerősödését, a begyűjtési, termelési tervek teljesítését is jelenti. A kulákok, volt csendőrök, egyéb ellenséges elemek persze más. kép értelmezik a programra uj éle‘- fel‘ételeket biztositó célkitűzéseit. >\ maguk szájaize szerint úgy képzelik és nem egy helyen hangot is adtak annak, hogy most már egyáltalán nem kell adót fizetni, nincs szükség a begyűjtési tervek teljesítésére, ott lehet hagyni a tszcs.t most, & legsürgősebb nyári munkák, az aratás idején — egyszóval éppen azt a nyugodt, biztonságos jólétet ve. szélycztetik suttogásaikkal, amelyet kormányunk programmja célul tűzött ki. Józanul gondolkodó, becsületes (Tudósítónktól) Az országúton haladva már messziről feltűnik a kombájn a vöcköndi határban. A Béke termelőszövetkezet keresztsorosan vetett búzáját aratja-csépeli. A gép egyforma ütemben halad előre a dús búzatáblában s nyomában már csak a tarló hirdeti jó munkáját. Szinte érezni a morajából, hogy a hatalmas, erős gép teljes munkabíró képességét igénybe veszi a keresztsorosan vetett dús buzavetés aratása, cséplése. A szalmarázón olyan vastagon jön a szalma, ahogyan csak kifér, de nemcsak a szalma sok, hanem a teli zsákok is egymást érik. Az első két hold földről 42 mázsa és 44 kilót csépelt a gép. A tsz számítása szerint a 40 holdas tábla 20 mázsás átlagot ad holdanként. 9 A tsz dolgozói' a hatalmas búzatáblán két munkacsapatban parasztember előtt azonban egy percig sem kétséges, hogy az ország kenyérellátását, az élelmiszer- szükségleteket, az ipari temelvények bőségé; csakis akkor tudjuk biztosítani, ha gazdag termésünket most, az aratás forró napjaiban a leggyorsabban, legkevesebb szemvesz- teséggel mielőbb betakarítjuk. Ha előbb aratunk, előbb lesz uj kenyér. Ha a tarlót azonnal felszánt, juk és másodnövénnyel bevetjük, több takarmányunk lesz. Több cs kövérebb állatot- tudunk nevelni, előbb és jobban meg tudjuk oldani a hus-zsir ellátás jelenlegi nehézségeit. Ez egyformán érdeke mun. kasnak, parasztnak, értelmiségnek egyaránt. Jólétünk, jövőnk ellen tör tehát az, aki most rémhírekkel, uszításokkal fegyelmezetlenséget akar teremteni, aki a kormány intézkedései, a begyűjtési kötelezettség ellen uszít, aki arra akarja rá. venni a tszcs tagjait, hogy éppen most, egész évi kemény munkájuk eredményeinek beérésekor hagyják ott. a csoportot, és ezzel nemcsak a közösségét, de saját magukat is pótolhatatlanul megkárosítsák. Azt kell látni minden falusi dolgozónak üogv az aratásban minden óra kése. delem sok-sok mázsa kiesést. jelent, minden fel nem szántott tarló a jövőévi termést veszélyezteti, min. den széthúzás, veszekedés, a kulákok uszítására való hallgatás az uj programra megvalósítását akadályozza. A rend és a fegyelem megvalósiaratják a vastag és kissé megdőlt buzavetést. Minden erőt mozgósítanak, mert látják azt, hogy ennek a táblának egyrészét vastagsága és dőltsége miatt nem lehet géppel aratni. Bakos Janos munkacsapatvezető beszélgetés közben arról számol be, hogy a dolgozók között igen nagy megelégedettséget keltett a kormánynyilatkozat. Megmutatja ezt az is, hogy még lendületesebben végzik az aratást. Érzik és tudják, hogy politikánk és a megtett intézkedések mágin- kább a dolgozók jobblétének emelését szolgálják. Örömüket a jó termés is fokozza. Látják, hogy a vöcköndi határban soha nem volt ilyen bőséges termés. Nemcsak a dolgozd parasztok, de még a földbirtokosok, a régi uri- birtokosok sem tudták mégcsak megközelíteni sem a 20 mázsás holdankénti búzatermést. tására irányuló ellenséges mesterkedések nem is találnak követőkre a Zala megyei falvakban sem. A zalai dolgozó parasztok szinte egy emberként utasítják vissza az ellenség célozgatásait, jóslásait, amit legjobban bizonyít az, hogy megyénk az aratási versenyben változatlanul az elsők között, van cs ha csak egy kicsit is gyorsabban dolgozunk, az árpaarai ás után az összes aratási munkákat elsőnek fogjuk elvégezni. A zugó kombájnok, aratógépek a suhogó kaszák tízezrei, aratóink boldog, ■ bizakodó nótája, a cséplőgépekből gazdagon ömlő szem, az ál. lami begyűjtöhelyeken egyre sokasodó begyűjtött tonnák azt bizonyítják, hogy a zalai dolgozók magukévá teszik s az eddiginél sok. kai jobban harcolnak kormányunk uj programrajának győzelmes való. ra váltásáért. Népnevelőinknek tehát ezekben a napokban az a legfontosabb feladatuk, akkor tesznek legtöbbet a kormány programrajának megvalósító, sóért, ha példamutatóan járnak élen az aratásban, tarlóhántásban, másodvetésben. Tetteik, helytálló, suk a legjobb érv az ellenség hazugságai ellen. És ha ez párosul az egyéni beszélgetéseken, röpgyüléseken kérész, tül folytatott szívós, türelmes felvilágosító munkával, az ellenség mesterkedéseinek leleplezésével, akkor megyénkben is meg tudjuk teremteni kormányunk programmja megvalósításának előfeltételeit. Soha még Bakos János munkacsapatvezfr3 tő azt mondja: — Mi a múlt év* ben is becsületesen eleget tét-» tünk minden beadási kötelezettségünknek, pedig az aszály sok kárt okozott. Most könnyűszerrel teljesítjük beadási kötelezettségünket és . . minden dolgozónak bőségesen jut a végzett munkája után, munkaegységei arányában. Büszkén jelenti ki azt is Bakos János, hogy szó sem esett náluk a kilépésről, ök nem a kisparcellás gazdálkodástól várják felemelkedésüket, Azt már próbálták sok éven keresztül, de nem ment. Ök itt, a nagyüzemi, fejlett mezőgazdaságban, ahol segít a gép, ahol módvan a fejlett agrotechnikai módszerek alkalmazására, itt találták meg a felemelkedéshez vezető utat. nem volt annyi ok a bizalomra, re. ménységre, mint most, soha még nem függött, annyi a kommunisták helytállásáltól, biztos fellépésétől, nyugodt, magabiztos felvilágosító munkájától, mint most. A bőséges termés, a gazdasági egyensúly, a jogrend következetes biztosításának tervei bizalommal és lelkesedéssel töltik el dolgozó népünket, przt ellenségeinknek is tudomásul kell venni. ők éppen azért kapkodnak most kétségbeesetten fühöz.fához, jósol, gatnak nem egyszer nevetséges módon mindenféle zagyvaságoka-t, mert pártunk és népünk egységének újabb bizonyítéka kivédhetetlen csapást jelent számukra. 8 év óta azonban megtanulhattuk, hogy az ellenség- nem nyugszik bele a vereségbe és a legreményte. lenebb helyzetben is megtalálja a módját annak, hogy valamiképen, árthasson nekünk. A kormány által meghirdetett uj programra a megbékélés és az emberi jogok maradéktalan biztosításának programmja. Éppen ezért nem jelenti azt, hogy most már eltompulhat az éberség, szemet hunyhatunk az osztályellenség kártevései felett. Most még éberebben keli harcolnunk és leleplezni az ellenséget, hogy a kormány programmjának nagyszerű célkitűzéseit maradéktalanul, győzelmesen valósit, hassuk meg egész dolgozó népünk javára, gyermekeink-,- családunk jövőjének, a békének biztosítására. ' - Vasvári Ferenc