Zala, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-04 / 129. szám

aew^oi'ki sadvetség-i íellebbviteli bírösag^ elutasította, a RosenbergeMiaspär halálos Ítéletének felűkízsgálását Á békeviíágmoigslem élharcos» New-York (MTI). A ríewyorki szövetségi fellebbviteli bíróság kedden elutasította a Rosenberg- házespár ellen hozott halálos íté­let felülvizsgálását. Mint ismere­tes, Bloch védőügyvéd arra kérte a fellebbviteli bíróságot, hogy a halálbüntetést változtassa át 20 évi kényszermunkára. Bloch, a Rcsenberg-házaspár védőügyvédje kedden nyilvános­ságra hozta az ártatlanul halálra­ítélt békeharcosok hozzá intézett •táviratát. A távirat Brownell amerikai igazságügyminiszternek arra a provokációs ajánlatára vá­laszolva —■ ha a Rosenberg-há- zaspár hajlandó vállalkozni ár­tatlan emberek besugására, ke­gyelmet remélhet — a következő­ket hangsúlyozza: „... Bennett, a szövetségi börtön­ügyi hivatal igazgatója Brownell utasítására ma meglátogatott ben­nünket. Közölte velünk, ha haj­landók vagyunk együttműködni a kormánnyal, akkor hozzá fordul­hatunk és ő megteremti a kap­csolatot közöttünk és az illetékes hatóságok között. Mi mindketten ismét megerő­sítettük ártatlanságunkat és kije­lentettük, mivel nem vagyunk bűnösök, semmit sem mondha­tunk kémkedésről-.“ A Rosenberg-házaspár megmen­tésére alakult országos bizottság kedden közölte, hogy .kegyelem­szekereket“ indít el New-Yorkba és az Egyesült Államok különbö­ző vidékeire. A szekerek oldalán elhelyezik azoknak az okmányok­nak óriási nagyításait, amelyek bizonyítják, hogy a legfőbb terhe­lő tanú, Greenglass vallomásai hazugok« A pénzreform, valamint a jegyrendszer megszüntetése nagy előnyöket biztosit a csehszlovák falusi dolgozóknak Prága (MTI). Csehszlovákiában. a pénzrei'orm, valamint a jegyrendszer mogsziintetése nagy előnyöket nyújt a dolgozó parasztságnak­\ mezőgazdasági dolgozók az idei aratás és beadás után teljesértékii uj pénzt kapnak, amelyért minden ; korlátozás nélkül, .csökkentett áron vásárolhatnak iparcikkeket. A dolgozó parasztság számára nagy előnyt jelent a mezőgazdasági piacok kiszélesítése. A szövetkezeti dolgozók, a kis- és középparasztok, akik eleget tettek beadási kötele­zettségeiknek, áruba bocsáthatják feleslegeiket, ezabad árakon adhat­ják el a gabonát, burgonyát, zöld­ségféléket, gyümölcsöt, hast, tejet, lőj ást, stb. Az állam jelentős pótlékot fizet ki az előirt mennyiségen felül be­adott mezőgazdasági termékekért. így pl. egy mázsa buzinál az eddig kapott pótlék ötszörösét fizetik ki- Az olajos magvaknál az előirt mennyiségen felül beadott termé­kekért 50 százalékos felárat fizet­nek. A kötelezd beadáson kívül be­adott vágómarhánál a pótlék a kö­telezően beadott termék árának! 100 százalékát teszi ki. Kultúra a kolhozfaluban •'Á szovjet kolhozparasztok kulturáltsága, műveltsége a világ- egy országa dolgozó parasztságáéhoz sem mérhető. A szovjet kormány és a part állandóan gondoskodik, hogy a kolhozfalvakban minél több isko­la. kulturház, könyvtár, rádió emelje a szovjet parasztság műveltségi ■színvonalát. íme, egy példa a sók közül: A ,.Forradalom világítótornya/ ‘ kolhoz dolgozói a Bodnyikovszkaja faluban laknak, amely ma már valóságos kisyáros. Széles, kövezett utcái vannak. A kolhozparasztok vil lanyerőművet építettek és most vil­lanyfény ragyogja be a falut. Mind en házban van rádió, a. forgalmasabb helyeken pedig hangszóró is műkő dik. A kolhoz 11 iskolájában -— az egyik tízosztályos iskola — mintegy háromezer gyermek tanul. Több mint száz felső- és középfokú képes itésii tanító oktatja őket. A kolhoz- parasztok gyermekei közül 150-en tanulnak főiskolán. Az elmúlt öt év­ben mintegy 300-an végeztek különb özö agro- és zootechnikai tanfolya­mokat. ■'Ui?- .. .. ;.; <^-1 . w ­A faluban öt kolhozklub van^.A:-központi- klub 450 férifeíyes. fézin játszócsoport, énekkar, sakk-kör működik. Hetenként háromszor, uj filmet mutatnak be- A kolhoz nagy könyvtára 10 ezer könyvvel ren­delkezik. Kétezer állandó olvasót far t nyilván. A könyvtár évröl-évre bő­vül. 1952-ben több mint .2000 kötet könyvet vásároltak. Emellett min­den második kolhozparasztnak saját házikönyvtára i3 van. Minden, csa­lád előfizet egy-két központi lapra, folyóiratra, vagy határterületi lap­ra, Jómódban és kultúrában élnek a ..Forradalom világítótornya* ‘ kol­hoz tagjai. A Forradalom világítótornya“ kolhoz klubjának olvasóterme. Vá ligák valóra június 15-re tett ígéretüket9 teljesítsék félévi begyűjtési tervüket a dolgosé parasztok Egyre növekszik azoknak a községeknek, termelőcsoportok­nak, dolgozó parasztoknak a szá­nja, akik junius 15-re, a Béke-Vi- lágtanács ülésének tiszteletére vállalták a félévi beadási kötele­zettség teljesítését. Igen sokan már valóra is váltották ígéretü­ket. Zala megyében például 135 község tett versenyvállalást és közülük 20 már teljesítette is fel­ajánlását. öl tszcs-ből 7, és 3346 dolgozó paraszt közül 1066 ugyan­csak eleget tett vállalásának. Tol­nában is 2972 dolgozó paraszt csatlakozott eddig a Béke-Világ- tanács ülésének tiszteletére in­dult begyűjtési békeversenyhez és közülük 2050 felajánlását már tel- jesitette, sőt 414 túl is teljesítette. A most következő időben a ver­seny még nagyobb arányú kiszé­lesítésére van szükség ahhoz, bogy a megyék félévi begyűjtési •'tervüknek maradéktalanul eleget tehessenek.' Több olyan község van, ahol a választási békever­senyben jól dolgoztak, azóta azon­ban visszaestek. Ilyen például Csongrád megyében Csanytelek község, ahol május 17. óta a be­gyűjtési állandóbizottság alig ült össze, s a tanács munkájában is lazaság mutatkozik. A verseny­vállalások nyilvántartását elha­nyagolják, az élenjárókat nem népszerűsítik. Most a legfonto­sabb feladat, hogy a Béke-Világ- tanács ülésének tiszteletére tett versenyvállalásoknak eleget te­gyenek. A legutóbbi értékelés szerint a begyűjtési versenyben a megyék rangsora a következő: 1. Szolnok, 2. Vas, 3. Zala, 4. Pest, 5. Győr, 6. Nógrád, 7. Vesz­prém, 8. Komárom, 9. Fehér, 10. Heves, 11. Tolna, 12. Békés, 13. Csongrád, 14. Baranya 15. So­mogy, 16. Borsod, 17 Szabolcs, 18. Bács, 19. Hajdú. Hirek az ai Kínából Az aasao« nagy építkezéseinél &z idén tízezer annyi gépek használnak, mint tavaly. A betonszál li'.árt már 96 százalékban gépekkel végzik. A különböző földmunkák 37 százalé­kát végzik: ekszkavátorokkal. Az épülő gyá;rvárosba nap nap után újabb hatalmas építőipari gé­pek érkeznek. Közösük olyan ekszkavátorok is, amelyek ISO em­ber munkáját helyettesítik­A Huai folyón épülő első vízi- erőmű tervrajzai elkészültek és az építési munkálatokat hamarosan megkezdik. A fuceliugi víztárolónál létesülő vizierőmü 1954 végén már yjllamosencrgiával látja eL a . közeli ^arakat és bányákat. A vizierőmüvet Kínában gyártott turbinákkal szerelik fél. Északkelet-Kínában ez' év ‘tava­szán több mint 30 ezer hektárnyi teiülotet fásitotiak. A Jalu-folyó torkolatától nyugatra már 1100 hektárnyi területet erdősítettek. 1955-ig Északkelet-Kina tengerpart­vidéki területén 24.800 hektárt fá- eitanak. A hatalmas mezővédő erdő­sáv. amelynek létesítését 1952-ben kezdték meg. több mint 3 millió hektárnyi terület talaját javítja majd- meg. Amikor as erdők kifej­lődnek. Északkelet-Kin a tengerparti vidékem 1,800.000 hektárnyi kiter­jedésű homoksivatag válik: termő­földdé. LEGÚJABB HIREK — ERZSÉBET angol királynő koronázása alkalmából a moszk­vai angol nagykövetség fogadást rendezett. A fogadáson megjelent többek között Molotov elvtárs, a Szovjetunió minisztertanácsának első elnökhelyettese, külügymi­niszter. — A londoni koronázási ünnepségen a Magyar Népköztár­saság képviseletében Horváth Im­re londoni nagykövet vett részt. — AZ AMERIKAI légierő az elmúlt napokban ismét nagyará­nyú támadásokat hajtott végre Korea békés városai és falvai el­len. Vonszan megyére egy éjjel több mint 300 különböző űrmére­tű bombát dobtak. Dél-Phenjan tartományban a renvoni vizgyüj- tőmedence gátját bombázták. Megtámadták a szukcsoni népiis- kolót is és az iskolából kimene­külő gyermekeket géppuskával lőtték. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várhűi'6 időjárás: íelhöálvonulá sok, több helyea, elsősorban a dél­utáni órákban, újabb záporeső, zi­vatar. Mérsékelt, időnként élénkebb nyugati délnyugati szél. A nappali hőmérséklet a Dnnómíulon emelke­dik, másutt alig változik Várható hőmérsékleti értékek: reggel: 5—8. clélbon 18—fii. 2 Csütörtök, 1953 jun. 4. álekszandr Fagyejev Álekszandr Fagyejev 190I docens, bér 24-én Kimriben (Kalinin terű let) szülött Atyja, Alelkszandr Iva- hovics Fagyejev,** uráli Irbitszk járás Pokrovszk falujában volt földműves, majd megfeszített mun­kával tanulással megszerezne a liejÄanitoi cimet. A nyolcvanas év«& elején kezdett tanítani elő­ször szülőfalujában, majd később a járás más iskoláiban. Nagyszerű ember volt, lázadó paraszt, aki semmiképpen sem tudott megbé. külni az igazságtalanságokkal és a cári Oroszország rendőr-rend. szerével. A munkások között vég­zett forradalmi propaganda-műn. káért letartóztatták és öt évre száműzetésbe küldték Senkurszk- ba. Nem vett részt fia nev?lésé- ben, mivel felesége elvált tőle c3 máshoz ment férjhez. Álefcgzandr Fagyejevet Gleb Vladiealavovicis Szváticsr nevelte, akivel az iró édesanyja a vilnai szociáldemokrata szervezetben vég­zett illegális munk-a 6orán találko­zott. Szvitics a vilnai szociálde­mokrata szervezet katonai osztá­lyának volt tagja­Fagyejev anyjával és nevelőap- javai a dlusszurijszki vidéken lé­vő távoli Csugujevka faluban töl. főtt« gyermekéveit. Télen Vladi- vosztolkbaií, a kereskedelmi isko­lában tanult. Akkoriban Vladi- vosztokban élt Maria Vladimirov­na, Fagyejev nagynénje és férje Mihail Jakovlevics Szabircev, akik nagy perepet játszottak az ifjú Fagycjev szellemi fejlődésében. Maria Vladimirovna Szibirceva haladó, forradalmi nézeteket val. lőtt. Mint a vladivoeztoki gimná. ziüm igazgatója, maga köré gyűj­tötte a demokratikus ifjúságot. Fagyejev igy beszél azokról az időkről, amikor kialakultak világ­nézetének alapjai: ..Ez az idő úgy őrződött meg a nép emlékezetében, mint a polgár« háború kezdete. Ezt az időszakot a »Tizennégy állam Szovjet-Orosz, ország elleni hadjáratának* is neví'zik. Választanunk kellett, kinek ez oldalára állunk. Választanunk kellett, mert 1 ezt követelte leliciismeret iink, mert az olyat, aki sem itt, sem ott nem volt, mindkét részről magverték. Nem volt nehéz válaszúimul:. Mi szüléink rézgarasain tanuljunk, a munkások és parasztok élei a közel állt szivünkhöz. • így vettünk részt a forradalom­ban. telve ifjúi reményekkel, Gor­kij és Nyekrászov kötőéi isio„ Iát ásk ónkban. Mint iró, születése­met ennék a kornak köszönhetem. Megismertem a nép legkiválóbb tulajdonságait, azét a népét, amelyből én is származom. Három éven keresztül vele gyalogoltam sok-sok kilométeren át, veié alud. tam egy köpeny alatt, egy katona csajkából ettem vele. Ekkor tud­tam meg, milyen emberek vezetik a népet. És megértettem, rogy ezek is olyan emberek, mint a töb­bi, csak éppen a nép legkiválóbb fiai és lányai* Fagyejevet 1918 szeptemberében vették fel a Bolsevik Pártba, nem egészen 17 éves korában. Eleinte technikai feladatokat végzett. Éj­szakánként röplapokat ragasztott, az ..Igazolványgyárban'' dolgozott amely azokat az elvtársakat látta el iratokkal, akik a pártbizottság megbízatásából partizán vidékek, re utaztak. 1919 nyarán Fagyeje­vet egy csoport vladi/üszroki .uhu­val együtt a szuesáni bányászok­hoz és a Frolovka körüli partizán* vidékre küldték. Fagyfjev több­száz kilométeren bejárta a tajgát és a falusi gyűléseken megválasz­tatta a paraeztküldötteket a dől. gőzök olginiski kongresszusára. Kitünően oldotta meg ezt a ko­moly pártfeladatot és a néptömo- gek között végzett kiváló propa­gandamunkájáért megválasztották az olginski kongresszus titkárává. 1920-ban Habarovszk mellett Fa gyejevet megsebesítette egy japán golyó, másodszor 1921 márciusé, ban sebesült meg Kronstadtnál. A párt nevelte őt, a párt irányí­totta életét. Ezek voltak azok a tapasztalatok, amelyek alkotóké­pessége kifejlődésének alapjait ké­pezték. Kronstadti sérülése után Fagyejev beiratkozott a moszkvai hányás ^főiskolára. Néhány évi ta­nulásnak, párt-, társadalmi, újság, irói munkának kellett eltelnie, mi­előtt, nem túlságosan sikeres iro. dalnál próbálkozások Után, v.égrs megkezdhette irodalmi pályafutá­sát, első igazi, nagy alkotásával. Ez a -Tizenkilencen“ című regény volt. Fagyejev B harmincas években köztríiüeaül részt vett a Szovjet írószövetség vezetésében, az író szövetség elnökségének felelős {if. káraként. Ugyanakkor a -Vörös föld* cimü folyóiratot, majd ké­sőbb a -Lityera túrna ja Gazeta‘-t is szerkesztette. 1939 márciusában részivett a Kommunista Párt XVIII. kon­gresszusán, amelyen beválasztot­ták az SzK(b)P Központi Bizott­ságába. A Nagy Honvédő Háború évei­ben, mint <a Szovjet írószövetség vezetője, hatalmas részt vállalt a szovjet irodalom erőinek mozgósí­tásában a német bitorlók e]l«ui harcra. Kint járt a fronton, uj- 1 ságcikkeket, rövid elbeszéléseket irt és szerkesztette a ..Lityerajura i Iszkusztvo* cimü lapot, 1944-ben jelent meg »Leningrad _az, ostrom napjaiban* cimü elbeszéléskötele. 1945-ben hozzákezdett az -Ifjú Gárda“ írásához. Fagyejev a Szovjet írószövetség vezetőségi tagja. Minden műve, az egész társadalompolitikai tevékeny­sége azt irányozza, hogy az iró tolla fegyverré váljék a kommu. nizmusért vívott harcban és hogy támogatást nyújtson a népnek. Milliók nevében beszélt Fagye­jev a Béke Híveinek Világkon­gresszusán Párizsban: »A háború még nem fenyeget bennünket köz. vétlenül, de holnap már komolya Xí fenyegethet. Felhívom nemzetisé­gükre, származásukra, politikai és vallási meggyőződésükre való te­kintet nélkül a világ összes értei, miségi dolgozóit, sorakoztassák fel a háborús bűnösök és magaszialóik ellen ama humanizmusnak szent érveit, amelyet nemzeteink Rgns. gyobb fiai hagytak ránk örökse, gül“. Ilyen az arculata ennek a kom­munista írónak, a világ egyik nagy békeharcosának. Az íróasztal mellett, a társadalmi munkában és a világbéke harcosaként Fagye­jev hű marad Lenin—Sztálin zász­lajához, Álekszandr Fagyejev már 16 éves korában — hőséhez, (Üeg Kosevojhoz hasonlóan állt ez alá a zászló alá. Lelkiismeretének hangjára hallgatott, amikor ezt tett0, hogy együtt lehessen a dől. gozó milliókkal, a néppel. Junius 15-én ismét életbelépnek a gabonaforgalmi korlátozások A begyüjlésről szóló törvényerejű rendelet alapján junius 15-cn a ga­bonaforgalmi korlátozások ismét életbelépnek. Ezek a korlátozások a búza, loss, árpa és zab forgalmára vonatkoznak. Ezeket a terményeket az 1953—54 évi beadási kötelezett­ség teljesítéséig, csakis tanácsi en­gedéllyel lehet szálltain. A tanácsi engedélyek kiadásának módozatait a begyűjtési minisztérium részletesen — NYUGAT-NÉMETORSZÁG- BA érkezett az úgynevezett nem­zetközi újjáépítési és fejlesztési bank elnöke, s Adenauerrel, Heuss elnökkel és a nagy német monopóliumok vezetőivel tárgyal. szabályozni fogja­Junius 15-ével átmenetileg — a kenyérgabona beadási kötelezettség leljesi* őséig — megszűnik á búza és rozs szabad váímőrlése is. Ezért a dolgozó parasztságnak érdeke, hogy a meglévő kenyérgabon akés zle-t é t junius 15-ig mcgőröltesse. Most a malmok, vagy cseretelepek a bevitt gabonáért, az őrleményeket azonnal kiadják. (MTI) — A NŐK VILÁGKONGRESZ- SZLíSARA Vass Istvánná elvtársi nő, az MNDSz főtitkára vezetésé­vel elutazott Kópén húgába a ma­gyar nőkiildöttség.

Next

/
Thumbnails
Contents