Zala, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-20 / 143. szám
PARTULET* Őrködjünk a párt tisztasága felett Ä PB. határozatot hozott a párttagság növekedésének, ösz- szétételének alakulásáról, valamint a tag- és tagjelöltfelvételi munkáról. A határozat megjelenése óta sokat javult a tagjelöltek és tagok szociális összetétele. Pártbizottságaink és pártszervezeteink gondosabban és lelkiismeretesebben válogatják már meg, kit vehetnek fel pártunk soraiba. A határozat hosszú időre előre megszabta pártszerveze- teipk feladatait, azonban még mindig számos pártszervezet van, amely csak nagyon keveset tett a határozat, a tagjelöltfelvételi munka megjavitásáért. Zalaháshágy község pártszervezete 1950 óta alig egy-két taggal gyarapodott. Mi ennek az oka? Talán Zalaháshágyon nincsenek élenjáró dolgozó parasztok, akik példát mutatnak begyűjtésben és a mezőgazdasági munkák elvégzésében? A hiba oka az, hogy a pártszervezetnem foglalkozik a pártonkivüliekkel, nem törődik velük és hem is gondol arra, hogy legjobbjaikkal erő- sitse pártunk sorait. A több mint egy éve tagjelölteket sem bizták meg feladatokkal. Sók helyed arra hivatkoznak, hogy nincs olyan dolgozó, aki érdemes vblna arra, hogy felvegyék pártunk tagjelöltjei közé. De van olyan pártszervezet is, ahol megfeledkezve az éberségről, olyanokat vesznék fel, akik termelőmunkát soha nem végeztek és ma sem végeznek, nem egy esetben kispolgári elemeket. A nagykanizsai IV. körzetből levelet ú"tak szerkesztőségünknek, melyben Írják, hogy már a felülvizsgálat során visszaminősített, olyan tagjelöltet vett fel a taggyűlés, aki soha pártmunkát nem végzett, nem képezi magát és nem vesz részt termelő munkában sem. A taggyűlésen maga az ajánló sem tudta megmondani, miért ajánlja a jelöltet pártunk tagjainak sorába. S hogy ez megtörténhet, az abból adódik, hegy pártszervezeteink még csak nagyon ritkán vonják felelősségre az ajánlókat. Pedig a szervezeti szabályzat világosan kimondja: ..Az ajánlók ajánlásukért a párt előtt felelősek.“ Az ajánlás írásbeli nyilatkozat, melyben az ajánló felelősséget vállal azért, akit ajánl a párt tagjainak sorába. Helyesen cselekedne a nagykanizsai IV. körzet pártszervezete, ha felelősségre vonná azokat, akik felelőtlenül, nemtörődöm-rttódra, de lehetséges, hogy rosszakaralból olyan egyént ajánlottak pártunk tagjainak sorába, aki nem méltó arra. A párt tisztasága felett való őrködés és egyben a dolgozók tagjelöltfelvételi kérelme felelősségteljes elbírálásának szép példája az, hogy amikor egy dolgozó a földművelésügyi minisztériumban tagjelöltfelvételét kérte, többek között, hivatkozva a régebbi Zala megyei munkásmozgalmi tevékenységére, arra, hogy annakidején a zalai újság is foglalkozott vele, pártcsoportbizal- mija nem sajnálta a fáradságot és Budapestről leutazött Zalába, hogy meggyőződjön állításának valódiságáról. Ha ilyen figyelemmel és gondossággal kezeljük a dolgozók kérelmeit, nem érheti pártunkat meglepetés. Pölöskén, ahol a pártszervezetek rendszeresen foglalkoznak a példamutató dolgozókkal, minden hónapban gyarapodnak a párt- szervezetek öt—hat tagjelölttel. Az állandó foglalkozás eredménye, hogy ismerik a dolgozókat, hogy a tagjelöltfelvételt nem a többi munkától független, külön feladatnak, hanem olyan munkának tekintik, amely a párt és á tömegek jó kapcsolatára épül fel. Fártszervezeteink ne feledkezzenek meg- egyik legfontosabb feladatukról, az uj tagok és tagjelöltek felvételéről. A falvakban és üzemekben minden dolgozó ismert. jó és rossz tulajdonságaival együtt. A pártszervezet, ha kellőképpen foglalkozik velük, idejében tájékozódik arról, hogy kit érdemes javasolni pártunk soraiba. Pártszervezeteink ne feledkezzenek meg a párt határozatáról. Elsősorban ipari munkásokat, termelőmunkában résztvevő dolgozókat kell felvenni pártunk soraiba. Ötéves tervünk sikere elsősorban az ipari üzemekben dől el. Feladat tehát továbbra is az üzemi pártszervezetek erősítése a leg jobbakkal. Építő munkánkban nagy szerepük van a műszaki értelmiségieknek is. Pártszervezeteink közülük is a leg jobbakkal erősítsék pártunk sorait. Mindezek figyelembevételével alapszervezeteink sokkal körültekintőbben és nagyobb éberséggel őrizzék pártunk tisztaságát. Gondoljanak arra, hogy a határozat végrehajtásával még egységesebbé és szilárdabbá tesz- sztik pártunkat és még eredményesebben tudjuk megoldani az előttünk álló nagy feladatokat. Levelezőink Írják ÉVZÁRÓÜNNEPÉLY A ZALASZENTMIHÁLYI Általános iskolában Az uj iskola tanulói számot adtak egészévi tanulmányi és spcrtmunkájukról. Megmutatták a pajtásuk, hogy méltók államunk bizalmára, az uj iskolára. Az iskola két termében kiállítás nyjlt az iskola évi tanulmányi munkájáról/ Rovarok, magvak, levelek, csontvázak, kémcsövek, a pajtások füzetei, rajzok, modellek, kőgyüj temény ék fogadták a látogatókat. Át iskola két-hároin év múlva emeletét, tornatermet is kap. Megérdemlik a pajtások, hisz mindenki láthatta: kiváló teljesítményt nyújtottak a tanulásban és a sportban is. Ferenci Győző * Ferenc/ Győző pajtás leveléhez hozzáfűzzük, hogy ő is azok közé tartozik, akik a legjobb munkát végezték az úttörők között. Jó tanuló, minden munkában példásan helyt állt. Rendszeresén irt leveleket az iskola és a község munkájáról. Az iskolában végzett jé munkájáért és a levelezéséért már többször kapott elismerő oklevelet, könyvjutalmat. A kiállításon külön helyen rendezték meg Ferenc/ Győző pajtás ajárídéksarkát, amelyet minden pajtás sokáig nézegetett, de tanult is belőle. ik tanító leszek Nagy öröm most tanulni, de jutalom az, ha valaki továbbtanul. Én most végeztem a 8. általánost és tanítóképzőbe kértem magamat. A tanítói pályát választottam. Ez tetszett a legjobban. Megfogadom, szorgalmasan tanulok, követem a nevelőim példáját, hogy fel tudjak majd sorakozni a jó nevelők közé. Biró írén, Pölöske. Uj vezetékes rátiióközpgitok Bukarest tartományában Bukarest tartomány községeiben, és falvaiban szüntelenül bővítik a ve- retékes rádióhálózatot — írja a ,,Sc&nteia“ — 1951 óta 19 uj ze'.ékcs rádióközpontofc építettek a tartományban s igy több mint 5700 parasztcsalád otthonába jutott el a rádió. Az idén újabb 9 rádióállomást szereltek fel a tartomány községei, ben s az év. végéig újabb rádióállomás létesítését irányozták elő. 273 százalékos teljesítmény a Béke-Világtanács ülésének tiszteletére A fütőház hatalmas csarnokában a többsu- garu sínpályákon mozdonyok állnak. A gépek alatt és felett munkások dolgoznak, javitják a mozdonyokat. Magyar Lajos elvtárs, a fütőház egyik legjobb géplakatos-mozdonyszerelője. Nevét jól ismerik a nagykanizsai vasutasok, amióta túlszárnyalta a sztahánovista szintet. A felszabadulási héten, a választási békeversenyben kiváló eredményeket ért el. A Béke-Világtanács budapesti ülésének tiszteletére vállalta, hogy 50 százalékkal túlteljesíti a sztahánovista szintet. Egyszerre két gépen dolgozik. A javításoknál is megvalósította a többgépes mozgalmat. Amig az egyik gépen a szűrőkből az utolsó vízcsepp is eltávozott, addig az egyik 411-es mozdony kisebb javítási munkáját is befejezte. Onnan egy 326-os mozdonyhoz igyekezett. — Igyekeznie kell az embernek, hogy állja a szavát. Arra törekedtem, hogy minél jobb eredményeket érjek el. Munkámat tervszerűen végzem és kihasználok minden percet tervem túlteljesítéséért. Ennek köszönhetem, hogy a Béke-Világtanács budapesti ülésszakának első napját 273 százalékos teljesítménnyel üdvözölhettem. A mi békeharcunk a termelési eredmények túlszárnyalása, amellyel hazánkat és önmagunkat is mind magasabbra emeljük. A percekért, folyó küzdelem a békéért való küzdelmet is jelenti. Magyar Lajos elvtárs példáját sokan követik a nagykanizsai Fütőházban. Csomás Lajos elvtárs 140 százalékos teljesítményét 167 százalékra fokozta. A DISz-tagok közül Fejes Ferenc ifjúmunkás emelkedett ki a 135 százalékával. Nincs 100 százalékon alul teljesítő a fűtőházban. — Pártszervezetünk és szakszervezetünk, mindent, elkövetett, hogy segítségére legyen a dolgozóknak a nagyobb teljesítmények elérésénél. Meg is lett az eredménye, mert minden dolgozó túlszárnyalta vállalását — mondja Büki István elvtárs párttitkár. — Eredményeink közé tartozik az is, hogy az év első napjaitól kezdve a pécsi igazgatóság fütőházai közötti versenyben szilárdan tartjuk az első helyet. így érthető az is, hogy versenytársunkat, a dombóvári Fütőhá- zat is magunk mögött hagytuk. A Béke-Világtanács most folyó ülésszakát még jobb eredményekkel akarjuk ünnepelni. S amig ezek a szavak elhangzanak, egy gép pöfögve hagyja el a csarnokot. A nap sziporkázó fénye megcsillan a mozdony oldalán. Mosolygós arcú mozdonyvezetők, fűtők boldogan integetnek. A mozdony indul, hogy újabb győzelmekkel gazdagítsa népünket és erősítse a békét. N. E. A Béke>¥í!á|»:(anács ülésének tiszteletére 112 százsa lék na teljesíti a II. negyedévi tervet a zalaegerszegi Magasépítési V. Mi, a zalaegerszegi Magasépítési Vállalat dolgozói, csatlakozva a bázakerettyei Gazolin-telep versenyfelhívásához, a Béke-Vi-ágtanács budapesti ülésének tisztéletére vállaljuk, hogy a II. negyedévi tervünket 112 százalékra teljesítjük, Az anyagtakarékosság és a minőségi munka vonalán a legmesszebbmenőkig betartjuk a követelményeket. A selejtet a legalacsonyabbra szorítjuk le. Bevezetjük az élenjáró szovjet módszereket és tapasztalatokat. Valamennyi munkahelyünkön még szélesebb körben terjesztjük az újításokat. A vállalat vezetősége és műszaki dolgozói biztosítják a dolgozók számára a tervteljesi- téshez szükséges előfeltételeket Horváth János párttitkár, Gödinek Ferenc igazgató, Brenner Vilmos főmérnök, Kerkai István üb-elnök. Kik és mikor egyenlítik ki a kisiparosok számláit? 1952 júniusában a galamboki tanács Ferenczi Sándor és Tóth Pór József galamboki ácsokat, Schmidt Ádám kőművest és Zimmer Lajos asztalost megbízta a mozi és a kultúrotthon munkálataival. A munka elvégzése után a kisiparosok követelése nem nyert kielégítést, mert: 1. A községi tanács közölte, hogy a számla kifizetéséhez szükséges pénzt a megyei tanács népművelési osztálya fogja folyósítani, 2. A népművelési osztály a számlák kifizetéséhez szükséges összeget nem folyósította, mert: a) a számlákat továbbította a beruházási igazgatósághoz, b) á beruházási igazgatóságnak módjában állt volna a számlákat 1953. február 28-ig, az 1952-ről fennmaradt keretből kifizetni, c) a beruházási igazgatóság ezt a kifizetést elmulasztotta. 3. A munkát nem a beruházási igazgatóság, hanem a BÍG megbízása alapján a községi tanács adta ki. 4. A beruházási igazgatóság (BIG) azért is nein intézkedhetett a számlák ^fizetése ügyében, mert a tanács ugyan beküldte a kisiparosok számláit, de elmulasztotta a részelszámolás közlését. 5. A számla esetleg kiegyenlítést nyer, ha a népművelési osztály megkapja az 1953. évre szóló tartalékalapöt. 6. Hogy a népművelési osztály mikor kapja meg a tartalékalapot, azt nem tudják sem az iparosok, Sem a gälafnboki tanács, de még maga a népművelé- lési osztály és a BIG sem. 7. A kisiparosokat áz is érdekelné, hogy a törvényileg előirt kamat érvényes-e a közületek részéről történő késedelmes kifizetés esetén is? 8. A KIOSz Zala megyei titkársága tanácsért a KIOSz budapesti központjához fordult. 9. Mindez elkerülhető lett volna, ha nem csak szóval, hanem tettekkel is harcolnának a bürokrácia túlkapásai ellen. Vefseny — amely értékelésre vár a laia megyei Téglagyári ES-néi A téglagyár sípja ebédidőt jelez. A déli. nap melege perzselőn süti a munkások arcát. A hatalmas nyerstéglahálmaz tetejéről nemrégen távolitották el d nádból készített •védőszőnyeget. A terv teljesítését nagyban befolyásolta a rossz esős idő. Az égbolt most kék, egy-két félhő tornyosul csak és igy nem kell tartamok attól, hogy a nemrég legyártott nyerstéglákat elmossa az esővíz. A BékerVilágtanácS mostani ülésének idején mindjobban igyekeznék, hogy a rossz idő miatt való lemaradásukat bepótolják. — A Béke-Világtanács ülésének tiszteletére versenyre hívtuk ki a zalaegerszegi téglagyárakat — mondja Széphegyi István elvtárs, gyárvezető. — Versenypöntjaink- ha foglaltuk a jobb minőség, a mennyiség növelését és az önköltség csökkentését. Május hónapban az esőzések és á rajtunk kivül álló géphiba miatt havi nyersgyártási tervünket csak 87.5 százalékra teljesítettük, az égetés tervét' pedig csak 1.1 százalékkal szárnyaltuk tuí. Békeműszakot tartunk, amely már az első percektől, kezdve jó eredményeket hozott. Ez látszott meg a dekádtervünk teljesítésénél is, amelyet 103.1 százalékra teljesítettünk, A lelkes párosverseny naponta- üjabb termelési győzelmeket hoz a nagykanizsai 1. számú téglagyárban. A legutóbbi napokban a a tervteljesités a nyersgyár- tásnál majdnem elérte a 120 százalékot. A kocsizók és a falaZók délelőtt 11 óráig 20 százalékkal termeltek többet előirányzatuknál. Hasonló a helyzet a nyersgyártóknál és az égetőknél Is. fiát a versenyléndület él a dolgozókban, azonban nem tudnak arról, hogy a zalaegerszegi versenytársaik hogyan állnak tervük és válialásuk teljesítésében. Sokkal jobb eredményeket érhetnének el, ha ismernék egymás eredményeit. A Megyei Téglagyári Egyesülés menetközben is adjon hirt a verseny időközi állásáról. A bírálat illán javult a munka a Néhány héttel ezelőtt levelet kaptunk a Mezőgazdasági Gépjavító V. egyik dolgozójától, Lutter Zoltán elvtárstól. Fontos terme- léstgátló körülményékről irt. Feltárta az üzemen belüli hiányosságokat. Beszámolt arról is, hogy a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál nem kielégítő a gyártáselő- készités, ★ Két nappal ezelőtt meglátogattuk az üzemet, Az Udvaron hatalmas Fordson-traktor zúgása fogadott. Három-négy szerelő hajolt fölé, hogy ellenőrizze a gép működését. Lutter elvtárs brigádvezető is közöttük van és fürkésző tekinteté a gépre tapadt, s közben eddig végzett munkájukról beszél. — Ez volt áz első levelem, amelyet az elvtársaknak küldöttem — mondja. — Azt gondoltam, hogy szaktársaim neheztelnek majd reám, amiért nyilvánosságra hoztam ä hiányosságokat. Horváth Lajos a gyártásvezető — akii 51 a levél íródott — szinte napról-napra megváltoztatta modorát és munkáját is. Róla beszéltek akkor az egész üzemben, Azótá egyre jobban javul a helyzet és a kísérő munkalapok is idejében eljutnak minden dolgozóhoz. Már éppen erről akartam beszámolni újabb le- velőmben. Dolgozóink mindjobban igyekeznek és jó munkájuknak köszönhetjük, hogy a gépja- vitási kitoldott határidőt becsülettel teljesítettük. Holnap újabb nyolcvannégy traktort és erőgépet adunk a gépállomásoknak. Dolgozóink vállvetve harcolnak, hogy méltóképpen ünnepelhessék a Béke-Világtanács ülését A lelkes mUhkáröi tanúskodik Zaíattiai Gyula esztergályos 133 és Jandó János 170 százalékos teljesítménye is. Valamennyien fogadalmat tettek, hogy jobb minőséggel, a termelési eredmények túlszárnyalásával bizonyítják be a békéhez való ragaszkodásukat. Szombat, Í953 jun. 29.