Zala, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-18 / 141. szám
V A R 1 É L E Ti, Három éves a DISz Ma három éve alakult meg pártunk ifjúsági szervezete, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, mely uj szakaszt nyitott meg ifjúságaink életében. A Dl'Sz megalakulása előtt nem volt a magyar ifjúságnak egységes szervezete. Népünk ellenségei mindent. elkövettek azért, hogy megakadályozzák a fiatalok egységének létrejöttét, hogy az ifjúságot befolyásuk alatt tartva szembefordítsák a párttal, a szocializmus építésével. Pártunk egy pillanatra sem tévesztette szem elől az ifjúság érdekeit. Megalakulásától kezdve következetesen harcolt azért, hogy a magyar ifjúságnak egységes, forradalmi szervezete legyen. A DISz létrejöttét, az tette lehetővé, hogy a párt a dolgozók széles tömegeire támaszkodva szívós, kemény harcokban szétzúzta az ellenség erejét, elhárította az ifjúság egységének kialaki, fása előtt álló akadályokat szélesre tárta egész dolgozó népünk, különösen ifjúságunk előtt a korlátlan lehetőségek a felemelkedés útját. A Dl'Sz pártunk harcainak eredményeképpen Rákosi elvtárs kezdeményezésére alakult meg, a párt hozta létre azért, hogy segi'sen a pártnak a szocializmus felépítésében, az ifjú nemzedék kommunista nevelésében. Rákosi elvtárs mondotta a DISz alakuló kongresszusán: „Az ifjúsági egység ■megvalósítóL sának egyik döntő összetevője volt az a f elismer és, hogy a fiatalság legkülönbözőbb rétegei az itöolsó esztendők folyamán saját tapasztalataik alapján győződtek meg arról, hogy népi demokrácián1c és benne nagy pártunk, a Magyar IJolgo. zók Pártja minden lépését a dolgozó nép szeretete és érdeke vezérli, hogy pártunk ezeket az érdekeket nemcsak felismeri, de sikerrel küzd is értük, e küzdelmek folyamán nem. csak egyik akadályt a másik után győzi le, de szétzúzza mindazokat a béklyókat, amelyek eddig a dolgozó ifjúság szakad fejlődését gátolták, Ezért csatlakozott egyre fokozódó lelkesedéssel pártunk vezetéséhez a magyar ifjúság, melyet 5—6 esztendővel ezelőtt olyan alaposan kikezdett a soviniszta, sőt fasiszta fekély. 1 ‘ A DISz megalakulása óta eltelt idő pártunk politikájának helyességét mutatja. A párt politikájának eredményeképpen mélyreható változások mentek végre az ifjúságban. „Az országunkban népünkben végbemenő változások, népi demokráciánk összfejlődése gyökeresen megváltoztatta ifjúságunk létét, tehát öntudatát, egész szellemét. A változás abban áll, hegy a magyar dolgozók egyre szélesebb tömegei mind tudatosabban, egyre lelke- sebben vesznek részt abban a munkában^ mellyel népünk lerakja a szocializmus alapjait, építi a szocialista Magyarországot.‘1 (Farkas Mihály elvtárs 1952. junius 28-i beszámolójából.) Ez a változás jellemző a Zala megyei fiatalokra. A zalai üzemekben ma már százával vannak kiváló ifjúmunkások, akik terveiket túlteljesítve, eredményesen harcolnak azért, hogy a DISz vezetésével még ez évben elnyerjék „a szocializmus építésének rohamcsapetta‘ ‘ megtisztelő elmet. Megváltozott a parasztitjuság arculata is. Állandóan növekszik a szocialista szektorban dolgozó pa- rasztíiatalok száma, kialakulóban van. az ujtipusu paraszttfju- ság, a nagyüzemi mezőgazdaság utján. Megváltozott tanulóifjúságunk is, többsége munkás és dolgozó parasztszülők gyermeke. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy az ifjúságnál minden rendben van, hogy a DISz munkájában nincs semmi hiba. Az ifjúság között még fellelhetők ellenséges nézetek, a szociáldemokrata, nacionalista, klerikális ideológia maradványai, a cinizmus, a pacifizmus káros megnyilvánulása. Ezek ellen az ellenséges nézetek ellen kíméletlen harcot kell folytatni DISz. szervezeteinknek. Ezért elsörend/ü feladati a DISz nevelő mimkájánák javítása. Pártunk Központi Vezetősége 1952 junius 27—28-i ülésén értékelte a párt munkáját az ifjúság közöít és nagyjelentőségű határozatot hozott, mely hosszú időre megszabja a DISz feladatait, mert a párt a DISz-en keresztül valósítja meg a fiatalok kommunista nevelését. A párt Központi Veze‘őségé feltárta a DISz munkájában megmutatkozó hibákat és megszabta a feladatokat A DISz munkáját bi. rálva rámutatott, hogy a DISz fejlődése elmaradt népi demokráciánk általános fejlődése mögött. A DISz még nem vált a magyar ifjúság döntő többségét magábafoglalő széles tömegszervezetté, a szocializmus építésének rohamcsapaiává. Megyénkben is a fiatalok többsége még DISz-en kívüli. Főként! a 20 éven felüli fiatalok, fiatal házasok hiányoznak a DISz-ből. Ezen a területen a párt Központi Vezetősége határozata óta sincs lényeges javulás. Alihoz, hogy az ifjúság többségét felölelje a DISz, meg kell szilárdítani a DlSz-szervezeíe- ket. A vezetésbe elsősorban 20 éven felüli, főként kommunista fiatalokat kell választani. A DISz csuk úgy tudja eredményesen vezetni a fiatalokat, a békéért, a szocializmus felépítéséért folyó harcban, ha a fiatalok többségét magábafoglalja. A DISz is, mint nagy példaképünk, a Szovjetimió lenini Kom- szomolja, minden sikerét a pártnak köszönheti. Csak úgy tudja sikeresen megoldani feladatait, ha maradéktalanul érvényesül benne a párt. vezetése, a marxi-lenini tanítások következetes alkalmazása. Ifjúsági szövetségünk akkor cselekszik a párt politikájának szellemében, ha végrehajtja a párt. és kormányhatározatokat. Most, az előttünk álló időben ifjúmunkásaink akkor dolgoznak a- párt politikájának szellemében. ha túlteljesítik második negyedéves tervükét, jól felkészülnek a harmadik negyedévi terv teljesítésére, alkalmazzák az élenjáró termelési módszereket, a VIT tiszteletére indított versenyben kivívják a termelés rohamcsapata kitüntető címet. A gépállomásokon, állami gazdaságokban, termelőszövetkezetekben és egyénileg dolgozó parasztfiatalok úgy tudják legkomolyabban teljesi leni a párt és a kormány határozatait ha időben elvégzik a nö- vényápoíási munkákat, jól felkészülnek a.z aratás-csépi és, íermény- betakaritás munkáira. DISz-szervezeteinket a DISz.ed kívüli fiatalok százainak bevonásával erősítve készüljünk újabb munkasikerekkel a világ ifjúságának bukaresti találkozójára. ügy dolgozzon megyénk ifjúsága a párt Központi Vezetősége határozatának végrehajtásán, hogy minden munkában a párt legjobb segítőjévé váljék. Kiss Imre Fordíts« till gondot a zaiaszeiiiszfói pártszervezet a párttagok áttöltésére Ennek a történetnek a szálai 1945-re nyúlnak vissza, amikor Kator György Zalaszentlászlón belépett a Magyar Kommunista Pártba s ott hosszabb időn át, mint az alapitó tagok egyike dolgozott. Később Nagykanizsára került, az átjelentés azonban, miután részint itt, részint ott tartózkodott, nem történt meg. Ebben az időben Kator György még rendszeresen résztvett a zala- szentlászlói pártszervezet taggyűlésein és pártnapjain. Levélben értesítették, mikor lesz taggyűlés s ő ment. Nemcsak lelkes hallgatója, hanem jó hozzászólója is volt a taggyűlésnek. Az idő azonban múlt. Kator György szolgálati beosztásánál fogva mind ritkábban vehetett részt a taggyűléseken. Később már nem is értesítették a taggyűlések idejéről s igy azokon csak nagyon ritka esetben vett részt s mert ez igy törtéit, a politikai képzés terén is elmaradt. A za- laszentlászlói pártszervezet nem hívta fel Kator György elvtárs figyelmét a szervezeti szabályzat If. pontjára, mely szerint a -Párt tagja az, aki magáévá teszi a párt célkitűzéseit, elfogadja pro- grammnyilatkozatát és politikai irányvonalát, résztvesz valamely alapszervezetének munkájában, aláveti magát a pártfegyelemnek és rendszeresen fizeti a tagsági járulékot“. Arra sem hívta fel a zalaszentlászlói pártszervezet Kati >r György elvtárs figyelmét, hogy a párttagnak minden erejével harcolnia kell a párt, a dolgozó nép, a haza ügyéért, a Magyar Népköztársaság felvirágoztatásáért s azt sem mondották el neki, hogy a párttagnak szakadatlanul fejlesztenie kell politikai tudását. Kator György elvtárs a párttag kötelességéből — attól az időtől kezdve, mióta munkája végkép Nagykanizsához kötötte —, csak a tag'sági járulék fizetését teljesítette pontosan. Erről tudott a za- szentgróti járási pártbizottság is, de ugylátszik őket sem nyugtala- nitota, hogy a tagság közül valaki nem végez pártmunkát és nem is képezi magát. Természetesnek tekintették, hogy Kator elvtárs Nagykanizsán azért nem végez pártmunkát, mert nem ott van nyilvántartva, Zalaszentlászlón pedig azért, mert nem ott lakik. Az átjelentés? Erre sem Kator György elvtárs, sem a zalaszent- gróti pártbizottság, sem pedig a zalaszentlászlói pártszervezet nem gondolt. A tagkönyvcserénél eszmélt Kator György elvtárs arra, hogy valami hiba lehet, mert nem kapta meg az uj tagsági könyvét. Később azonban utána járt. és a tagsági könyvet Végh Ernő elv- társtól, a zalaszentgróti járási pártbizottság szervezőtitkárától megkapta. Az átjelentővel kapcsolatban azt a választ kapta, hogy a pártszervezet majd át fogja jelenteni. Amikor Kator elvtárs a párt- szervezethez fordult, ott azt mondták: nincs étjeién tőjük Ezekután felhívták telefonon a pártbizottság titkárát, Török elvtársat. Azt a megnyugtató választ adta, hogy az átjelentés ügyében intézkedni fog. Hetek teltek el s Kator elvtárs azóta személyesen is több esetben járt a pártbizottságnál és a párt- szervezetnél/ s ezenkívül válaszbélyeges levelekben is kérte az átjelentést. A levelek mentek, de válasz — sem ilyen, sem olyan —, nem érkezett. Vájjon ismeri-e a zalaszentlászlói pártszervezet titkára, Sáfár Rudolf elvtárs pártunk határozatát, amely szerint a tagot azonnal, amikor az más helyre költözik, át kell jelenteni. Egy kijelentőlapot kell adni a tagnak, amellyel a másik alapszervezetnél jelentkezik. Ezt elmulasztotta a pártszervezet és a járási pártbizottság titkára, Török elvtárs sem adta meg- az engedélyt az alapszervezetnek, hogy törölje a nyilvántartásból. Az uj tagsági könyvet kiadták Kator György elvtársnak. Ez a tény azt bizonyítja, mind a pártbizottság, mind pedig a pártszervezet érdemesnek tartja arra, hogy helyét a párt tagsága között elfoglalja, viszont ha igy van, miért gátolják meg abban, hogy Nagykanizsán nyilvántartásba vehessék s ezzel lehetőség nyíljon számára, hogy pártmunkát végezzen és politikailag képezze magát. Középút nincs, a párttag vagy érdemes, vagy nem érdemes a tagsági könyv viselésére. Nem lehet tétovázni. A tagsági könyvet május 12-ér. adták át Kator György elvtársnak s az átjelentés ezideig az állandó sürgetés ellenére sem történt meg. Hogy mi a teendő? Csupán az, hogy a legsürgősebben számolják fel a hiányosságokat. rF' avaly szabadult s az idén a Béke-Világ-tanács budapesti ülését 152 százalékos toljesiíraény- uyel üdvözölte. Amikor Lesenceist- vándról a Gépgyárba került, akkor még csak szó volt arról, hogy idővel létesítenek egy olyan tanműhelyt is, ahol csak taümlók dolgoznak s munkájukat egy-egy kiváló szakember irányításával végzik. Arról is beszéltek, hogy lesz majd tanuló- otthon, ahol a fiatalok díjtalanul kapnak elhelyezést, étkezés — sőt még ruhát is. Az Ígéretben abban az időben Bálint Mihály apja is kételkedett s azt mondta a fiának. — Ne várj te semmire, örülj, hogy bekerülhetsz egy olyan helyre, mint az a nagykanizsai gyár... Nem is tudom, mi lett volna velünk, ha nem jön ez a fordulat, mit csináltam volna két gyerekkel, amikor a holdak száma is csak kettő. így került Bálint Mihály a MAS ZOL AJ Gépgyárba, annak is a motorszerelő műhelyébe, ahol olyan jól képzett és a fiatalokkal örömmel foglalkozó művezető irányítja a műn. kát, mint Miszlai elvtárs. Ami néhány érvel ezelőtt még csak ígéret volt, azóta már rég megvalósult. Egy nagyszerű MTHJan- műhely működik a Gépgyárban soksok fiatal, vidám ipari tanulóval, de Bálint Mihály már nem ezek közé, hanem azok közé a jólképzett szakemberek közó tartozik, akik cél tudatosan és nagy szakértelemmel végzik a munkájukat A munkapadra, amely előtt be- szélge'-ünk, hatalmas ablak ontja a világosságot. A beömlő fény megcsillan a javításra váró motor olajos alkatrészein. Az ablakon tul a Gépgyár mozgalmas élete iá tű a tó, de látható ennél sokkal több is: az a hatalmas fejlődés, amelyen a gyár átment azóta, mióta BáiirJ Mihály itt dolgozik, ő is erre gondolhatott, mert igy kezdi: — Akkor még csak otít,, azok a műhelyek voltaic — mutat-' a régi épületek felé. — Megtanultam a szakmát s közben felépült a hatalmas szerelőcsarnok, amely maga is egy valóságos gyár. Aztán ez a műhely,. ahol mi dolgozunk, szintén uj. Nemrég költöztünk bele. Itfc vannak a közelünkben — ugyancsak uj épületben —. a csapágyöntők, arrébb a marósok, az esztergályosok. Minden közel van. Megszűnt a sok fölösleges ide-odajárás. Néhány nap múlva a darupálya is elkészül, mán csak a festése hiányzik. — Felfelé mutat, ahol ovális koraiakban huzó. dik a darupálya. Az udvart — még a muL télen is — szinte járhatatlan sár borította, most az Aszfaltutépitő Vállalat dől. gőzéi építik. A fővonalak máris olyanok, mint a befagyott folyó tükörsima jege. Hamarosan ilyen lesz a gyárudvar minden része. Amint Bálint Mihály az u-1 varfelé tekint, az elragadtatás hangján kiált fel: — Elvtárs, gyönyörűség itt dolgozni! — Még többet is akart mondani, de nem tudta hirtelen szavakba foglalni mindazt, ami ezekben a pillanatokban egész va lóját megtöltötte. Naponüi látja a gyárat, hisz naponta i‘t.dolgozik s mégis minden napra jut valami uj valami eddig fel nem fedezett érte kesség. ami arról tanúskodik, hogy a jövő napról napra erőteljesebb gyökereket ereszt a jelenbe, abba a .jelenbe, amelyet ö maga is azzal tesz gazdagabbá hogy tervót naponta túlteljesíti. /, ö álint Mihály kezében a resze. * * lő szinte élvezettel marja a csillogó fémet. A sima felületen visszatükröződik a munka föle hajoló fiatal arc, a jövőt építő ifjúmunkás arca. Aztán arra terelődik a szó, hogyan éri el a magas teljesítményt. Egy példával válaszol: ■ — Régebben, a munkábaindulás előtt háromnegyed órával előbb felkeltem, hogy el tudjak készülni. Az. :án megszerveztem az öltözködést ég a mosakodást, A ruháimat mindig ugyanarra a helyre raktam, minden reggel ugyanazokat a mozdulatokat végeztem s a mozdulatok mindjobban tökéletesedtek, mig végül is az öltözködési idő egy negyedére csökkent a réginek. Ekkor arra gondoltam, mi lenne, ha ezt a munkánál is igy csinálnám. Megpróbáltam. Naponta magasabb lett a teljesítményem, mig aztán elértem a 152 szá. zalékos eredményt. Ä teljes sikert azonban nemcsak a saját munkamódszerének tulajdonítja. Kelemen Istvánnal dolgozik együtt, Kelemen pedig a legjobb szakmunkások egyike s nem takarékoskodik a raunkamódszerátadáfrsal. A legutóbbi’ DISz-gyülósen olyan hangok hallatszottak, hogy Bálint Mihály is bekerül a vezetőségbe, mégpedig azért, mert nemcsak a termelésnél, hanem a társadalmi- munkában is igen jól megállja, a helyéi. Ahogy a DISz- munkájáról beszélgetünk, hamarosan kiderül, hogy a Gépgyár DISz-szervezeténél ■ még mindig súlyos hiányosságok vannak. A tagság száma túlhaladja a százat, ennek ellenére legtöbb esetben csak 10-en, 15-en jelennek meg a taggyűlésen. ___ A DISz-titkár, Kerekes Lajós elvtárs iskolán van — mondja Bálint Mihály — Magyar László elvtárs pedig, akinek feladata volna, hogy a titkár távollétében irányítsa, vezesso a DISz munkáját. nem tud megbirkózni a feladatokkal. Pedig a pártszervezettől kap. tunk jó és aktiv párttagokat is, ennek ellenére még nagyon messze állunk a dicsérettől. — Mi a legfőbb hiányosság ? — kérdezzük. — Az, hogy nem foglalkoznak a tagsággal. Magára hagyjak. A taggyűléseket ' nem készítik elő s a politikai munka? .. Jobb erről nem is beszélni, mert az embernek csak szégyolnie kell magát. Azt már sokszor mondták, hogy. ez igy nem maradhat. Úgy látszik, mégis maradhatott, mert javulás egyáltalán nem tapasztalható. A vezetőség nincs tisztában feladatával . . . pedig, ha jól hozzáfognánk a munkához, lehetne itt olyan erős DlSz.szerveze- tet létesíteni, hogy dicsőségére válna a Gépgyárnak. Az anyag jó, csak tudni és — akarni kellene foglalkozni vele. A kismot örmühelyben nem nagy számmal vannak DISz-tagok, de lelkesen dolgoznak mind politikai, mind pedig termelési vonalon. A műhely dolgozói a Béke-Világ an ács budapesti ülésének tiszteletére vállalták, hogy a mühelv átlagos teljesítményét 150 százalékra emelik. Vállalásukat májusban 1 százalékkal túlszárnyalták, Mos: pedig, a Beke-Vi. lágtanács ülésszaka idején úgy harcolnak, hogy a júniusi eredményük még az előzőnél is magasabb legyen. Ebből a lelkes munkából a DlSz- fiatalok kemény helytállással ki is veszik a részüket. A zalalovői Téglagyár tulfeljesiieűe tervéi A zalalovői Téglagyár a féléves terv sikeréért vivott harcban jó eredményeket ért el. Gyárunk féléves tervét eddig nyersgyártásnál 145, az égetésnél pedig 150 százalékra teljesítette. A dolgozók igyekeztek szembeszállni az időjárással, hogy biztosítsák a terv teljesítését. Jó munkánk eredménye, hogy most a Béke-Világta- nács budapesti ülésének idején arról számolhatunk be, hogy amit vállaltunk, azt teljesítettük ;s. Dolgozóink egy emberként, és erős akarattal megmutatták, hogy hogyan keli harcolni a termelés vonalán. A bányászbrigád, a présbrigád, a falazok és kocsitolók teljes odaadással dolgoztak és ahol nehézségek voltak, közösen igyekeztek annak megszüntetésére. Jobb munkaszervezéssel, töbofermeléssel dolgozunk továbbra is a békéért itt a Tito-ban.Ia tőszomszédságában. Kovács József, a zalalovői Téglagyár dolgozója. Csütörtök, 1953 jun. 18. 3^ Oáüii! Mihály DISz-ííatal magas teljesítménnyel üdvözli a Béke-Világtasiács ülését